reform

címke rss

A haszonleső képviselőket győzködte Gyurcsány

Archívum2006.09.27, 16:12

A kormányfő közzétette az MSZP-frakciónak májusban mondott balatonőszödi beszéd első részét, amelyben ismertette a megszorítások és a tervezett reformok részleteit. Emellett arról győzködte a képviselőket, hogy a saját anyagi haszonszerzésük helyett a reformokra koncentráljanak. Piszkálta az SZDSZ-t is. A Fidesz szerint újabb Gyurcsány-csomag olvasható ki a szövegből.

Végigkísérheti a hazugság lelepleződése Gyurcsány pályáját

Archívum2006.09.26, 13:25

Ha Gyurcsány Ferenc a helyén marad, hogyan viheti véghez a sokat hangoztatott reformokat úgy, hogy hitelét alaposan megtépázta a hazudozás lelepleződése? A BBC elemzője az [origo]-nak azt mondta, nem ártana "valamiféle bocsánatkérés", bár könnyen lehet, hogy a hazugság kérdése újra és újra előkerül majd a kormányfő pályafutása során. Más szakértők szerint új szövetségeseket kellene találnia, akad viszont, aki szerint akárcsak az operában, le kellene cserélni előadás közben a rekedt hangú énekesnőt.

Bokros: a tesze-toszaság most tragédia lenne

Archívum2006.09.22, 11:22

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint tragédia lenne, ha a reformokat tesze-tosza politika váltaná fel. Bokros szerint Magyarországon a jelenlegi helyzetben nincs alternatívája a reformoknak. A volt pénzügyminiszter szerint igen fontos, hogy a kormány a nemzetközi közvéleményt is győzze meg eltökéltségéről.

Elszabadulhat a forint, ha Gyurcsány lemond

Archívum2006.09.21, 16:11

A miniszterelnök lemondásával, vagy eltávolításával akár 300 forintra is emelkedhet az euró árfolyama szakértők szerint. Az [origo]-által megkérdezett elemzők úgy vélik: a külföldi befektetők és a bankközi devizapiac Gyurcsány Ferenc személyéhez köti a beígért reformokat. Az utacai összecsapásokra reagál ugyan a forint, azonban az igazi földindulás akkor következne be, ha Gyurcsány távozna, vagy úgy tűnne: mégsem hajtják végre a beígért reformokat. A külföldi elemzők megosztottak a Fitch várható leminősítése kapcsán.

A Fitch rontotta Magyarország kilátásait

Archívum2006.10.19, 14:01

A vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings szerdán stabilról negatívra rontotta a magyar deviza- és forintadósság kilátását. A hír hatására jelentősen gyengült a forint. Elemzők az alapkamat emelésére számítanak.

A Népszabadságnál volt Gyurcsány-féle felkészítés

Archívum2006.09.19, 12:08

Gyurcsány Ferenc a májusi MSZP-frakcióról kiszivárgott felvételen beszél arról is, hogy fel kell készíteni a legbefolyásosabb lapok szerkesztőit, publicistáit, hogy milyen reformokra számíthatnak. Megkerestünk több politikai lapot, ezek közül a Népszabadság főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy Gyurcsány járt náluk még a megszorítások részleteinek nyilvánosságra kerülése előtt, a Népszava főszerkesztője pedig azt mondta, szoktak háttérbeszélgetésre járni.

Ígéretből sötét ló lett Gyurcsány

Archívum2006.09.18, 09:16

Szkeptikus szemlélődés, óvatos lelkesedés, kritikus kivárás - nagyjából ezekkel az érzelmekkel követte a külvilág Magyarország elmúlt három hónapját. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a választások után azt ígérte, hogy a kormány első száz napja a rendszerváltás utáni legintenzívebb reformkorszak lesz, úgy tűnik azonban, hogy erről még nem sikerült meggyőznie a külvilágot. A kormány által meghirdetett reformok és költségvetési megszorítások, a többség szerint akár még sikeresek is lehetnek, de a helyzetet egyelőre leginkább a szerencsejátékokhoz hasonlítják: vagy bejön vagy nem.

Badacsonyi Szabolcs: Kicsit gyors a tempó

Archívum2006.09.14, 18:18

Az orvosok többsége a reformot csak addig támogatja, amíg az őket nem érinti - mondta a Budai Gyerekkórház igazgatója, Badacsonyi Szabolcs, aki határozottan támogatja ugyan az egészségügy átalakítását, de szerinte ennek a folyamatnak győztesei és vesztesei is lesznek. Az [origo] Vendégszobájában a kórházigazgató arról is beszélt, hogy legalább 5-10 év kell a jelenlegi elavult egészségügyi rendszer átalakításához, és több nemzedék ahhoz, hogy a társadalom is másként álljon a kérdéshez.

Gyurcsány: Nem lesz új megszorító csomag

Archívum2006.09.11, 23:30

Nem lesz újabb megszorító csomag, mert nincs szükség rá - mondta hétfőn Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Este című műsorában. A miniszterelnök megemlítette az ellenzék próbálkozásait, hogy a "hátsó ajtón" keresztül vegyék át az irányítást. Töretlen lendülettel beszélt a megkezdett reformokról, amelyeket a rendszerváltás lelki, kulturális befejezésének nevezett.

Gyurcsány sem ígér pénzt a baleseti sebészeknek

Archívum2006.09.05, 18:21

Az egészségügyi dolgozók vizitdíj alóli mentességének lehetőségéről is kérdezték Gyurcsány Ferencet, amikor kedden találkozott a szakma képviselőivel. Gyurcsány erre a felvetésre azt felelte, hogy nem ez a reform legfontosabb lépése. A kormányfő jogosnak tartja a traumatológusok bérkövetelését, de azt mondta, hogy erre most nincs pénz a költségvetésben.