Real

címke rss

Sevillai rangadó a spanyol bajnokságban

Sport2002.03.23, 12:18

A bajnoki címre törõ csapatok mindegyike könnyebb ellenfelet kapott a Primera División 31. fordulójában, de így sem marad rangadó nélkül a spanyol labdarúgás a hét végén, hiszen szombaton rendezik a sevillai derbit, amelynek fontossága két klub szurkolói számára mindennél nagyobb a szezon folyamán. A vasárnapi meccseken pedig az lesz a nagy kérdés, hogy a három éllovas közül mindegyik tudja-e hozni a kötelezõ gyõzelmet.

A hét futballprogramja

Sport2002.03.18, 08:46

A hét összecsapásai közül egyértelmûen a nemzetközi kupamérkõzések viszik a prímet, hiszen a Bajnokok Ligájában a csoportmérkõzések utolsó körét rendezik, vagyis a tét a legjobb nyolc közé jutás lesz, míg az UEFA-kupában már az elõdöntõ párosítása fog kialakulni. Érdemes még kiemelni az angol FA-kupa megismételt negyeddöntõjét, az Arsenal-Newcastle találkozót, illetve az olasz Internazionale-AS Roma rangadót.

A Valencia kikapott a sereghajtótól

Sport2002.03.18, 08:18

Vasárnap kiderült, hogy a Barcelonában elért döntetlen mégiscsak sokat jelenthet a Real számára, hiszen az ott megszerzett egy ponttal a királyi gárda át tudta venni a vezetést a tabellán, mivel az eddigi listavezetõ Valencia nagy meglepetésre vereséget szenvedett a Rayo Vallecano otthonában. Mindez egyben azt jelenti, hogy ismét sûrûbb lett az élmezõny, hiszen a negyedik helyen álló Betisnek is csak három pont a lemaradása az élen állókkal szemben.

Nem botlott a Valencia

Sport2002.03.03, 22:33

A spanyol labdarúgó bajnokság 28. fordulójában a Barcelona hazai pályán kiütéssel nyert a Malaga ellen, s negyedik, Kluivert három gólt lõtt. Az éllovas Valencia Zaragozában szenvedte ki a gyõzelmet, s õrzi minimális elõnyét a Real elõtt.

Vigói próba elõtt a Real

Sport2002.03.02, 12:14

A spanyol szurkolók már hozzászokhattak ahhoz, hogy minden hétre jut egy rangadó a bajnokságban, és ahhoz is, hogy a legnagyobb derbikre rendszeresen szombaton kerül sor. Ez alól ez a hét sem lesz kivétel, hiszen a forduló legnagyobb érdeklõdéssel várt találkozójára, a Celta Vigo-Real Madrid összecsapást szombaton rendezik, de az elsõ hat közül további két együttes pályára lép ezen a napon.

A Valencia megállította a Barcelonát

Sport2002.02.24, 00:00

A spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati rangadói után nem történt helycsere az élen. Hiába verte a Real az Alavést, nem tudott elõzni, mert a Valencia is gyõzött, a mostanság remeklõ Barcelona ellen. A katalánok így viszont leszorultak a dobogóról, most a Zaragozát verõ Depor a harmadik.

A hét futballprogramja

Sport2002.02.11, 11:39

Az elkövetkezendõ napok a válogatott mérkõzések jegyében telnek el, hiszen összesen 26 barátságos, nemzetek közötti összecsapást rendeznek. A legnagyobb érdeklõdés a Németország-Izrael, illetve a Spanyolország-Portugália találkozókat övezi, de a vébé résztvevõi közül 25 ország lép pályára. Hétvégén aztán ismét a klubcsapatoké lesz a terep: Németországban Dortmund-Schalke, Spanyolországban pedig Barcelona-Deportivo rangadóra kerül sor.

Morientes Puskás nyomdokain

Sport2002.02.11, 02:46

A spanyol futballban "manitának", azaz kezecskének nevezik azt a bravúrt, amikor egy csapat öt gólt szerez egy mérkõzésen - a kéz öt ujja után. Ez sem mindennapi teljesítmény, na de hogy valaki egymaga rúgjon egy ötöst, arra ritkán volt példa.

A nap játékosa: Alberto Pizarro Rivera (Olympique Marseille)

Sport2002.01.20, 18:15

A francia kupában a legjobb 16 közé jutásért játszottak a csapatok, és a legnagyobb érdeklõdéssel kísért összecsapás a listavezetõ Lens és a Marseille mérkõzése volt. A találkozót a marseille-iek nyerték meg a spanyol Rivera találatával, akinek ez már a második gólja volt az OM színeiben, noha még csak másfél hete van a klubnál.

Az ex-realosok bosszúra készülnek

Sport2002.01.19, 15:39

Az idei esztendõben eddig mindkét fordulóra jutott rangadó a spanyol bajnokságban, a hét végén azonban "nyugodtabb" játéknapot rendeznek a Primera Divisiónban. Az elsõ öt helyen szereplõ együttes mind a tabella hátsó felében található együttesek ellen játszik. Azért a Málaga-Real Madrid összecsapás (amelyet szombaton játszanak) nincs híján a pikantériának: a kiscsapatnál ugyanis öt olyan focista is szerepel, akit egykoron elküldtek a királyi gárdától.

Újabb kemény erõpróba elõtt a Real

Sport2002.01.12, 14:29

Noha a spanyol bajnokság huszadik fordulójából két meccset már szombaton rendeznek, a fõ beszédtéma már a hét elején a vasárnapi Real Madrid-Valencia mérkõzés volt. A királyi gárda az utóbbi idõben ellenállhatatlanul futballozott, nagy kérdés, hogy mit tud kezdeni a Figo-Zidane-Raúl "csodatrió" a spanyol bajnokság, de talán egész Európa legjobb védelmével.

Deport vert és élre állt a Real Madrid

Sport2002.01.06, 16:34

A spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóján a Real Madrid hazai pályán legyõzte a Deportivót, és ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Tragédia a Kovacevic-családban

Sport2002.01.01, 14:43

Bátyja hirtelen halála miatt azonnal hazautazott Darko Kovacevic, a Real Sociedad frissen igazolt jugoszláv labdarúgója.

A hét futballprogramja

Sport2001.12.31, 14:03

Az év elsõ hete sem lesz eseménytelen a világ labdarúgásában, hiszen Angliában a hagyományoknak megfelelõen már január elsején és másodikán is pályára lépnek a csapatok, és rögtön egy Manchester United-Newcastle United rangadóra kerül majd sor. A hét végén aztán a többi topligában is folytatódnak a küzdelmek, Olaszországban Internazionale-Lazio, Spanyolországban pedig Real Madrid-RC Deportivo derbivel.

Figo már nem kellene a Barcelonának

Sport2001.12.30, 20:07

Meglepõ kijelentést tett a Barcelona elnökhelyettese, Gabriel Masfurroll. Szerinte Luis Figo, a Real Madrid középpályása már nem kellene a katalán klubnak.

Ikszelt a Real a Mallorcával

Sport2001.12.23, 22:06

A Real Madrid döntetlent ért el a Real Mallorca otthonában, így a 18. forduló után a Deportivo la Coruna mögött a második a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A nagy havazás miatt elmaradt a Rayo Vallecano-Alavés mérkõzés.

A Real Mallorca búcsúzott a Király Kupától

Sport2001.12.20, 10:56

Az élvonalbeli csapatok közül csak a Real Mallorca nem tudott megbirkózni alacsonyabb osztályú ellenfelével a labdarúgó Király Kupa nyolcaddöntõjében.

Idegenben, tíz emberrel nyert a Barcelona

Sport2001.12.16, 22:04

A spanyol bajnokság 17. fordulójában idegenben nyert az FC Barcelona. A katalán együttes a második félidõben 10 emberrel játszott, miután a 43. percben Xavier Xavi piros lapot kapott.

Madridi blamázs a Király Kupában

Sport2001.12.13, 09:50

Áldhatja szerencséjét a Real Madrid, hogy a Spanyol Kupában a legjobb nyolc közé jutásért már nem csak egy mérkõzés dönt a továbbjutás sorsáról, mert akkor a királyi gárdának korai búcsút kellett volna vennie a sorozattól. A madridiak ugyanis 1-0-s vereséget szenvedtek a másodosztályú Gimnastic Tarragona csapatától, ami még akkor is kellemetlen, ha a Real meglehetõsen tartalékosan lépett pályára.

Vesztett a Depor, zárkózik a Real

Sport2001.11.25, 22:39

A spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában súlyos vereséget szenvedett a listavezetõ Deportivo La Coruna a Mallorca vendégeként. Szintén idegenben fölényesen nyert viszont a Real Madrid - a királyi gárda alaposan felzárkózott az élbolyhoz. Elvesztette veretlenségét a Valencia, a "tettes" a Real Sociedad.

Légy hû mindhalálig!

Sport2001.11.14, 13:32

Életem a klubomé. Ezt a mondatot a futballisták döntõ többsége nem ismeri, s hogy ne legyünk igazságtalanok, sokaknak nincs is módjukban ismerni. A pénzszerzés és eredménykényszer mókuskerekében taposó klubok a játékoskeret állandó fluktuációjában, a játékosok a Bosman-szabály óta szinte gáttalan klubcserélgetésben érdekeltek. Az alacsony vagy közepes futballkultúrájú országok labdarúgói nem is nõhetnének világsztárrá nevelõklubjukban, úgy tûnik, európai elitszinten a klubhûség erénye a kiváltságosoké. Hiszen kiváltságosnak kell ahhoz lenni, hogy valaki az AC Milanban, a Manchester Unitedben, a Real Madridban, vagy hogy közép-európaai ...

A Real ismét a Kanári-szigetekre utazhat

Sport2001.11.13, 10:43

A Spanyol Labdarúgó-szövetségben elkészítették a Király-kupa harmadik fordulójának sorsolását, és a versenyben maradt 11 élvonalbeli együttes mindegyikének idegenben kell majd pályára lépnie a legjobb tizenhatba kerülésért. A november 28-án megrendezésre kerülõ találkozókon különösen nehéz feladata lesz a Celta Vigónak, amely a nemrégiben még az elsõ osztályban játszó Salamancával meccsel majd, a Real Madridnak pedig ismét a Kanári-szigetekre kell látogatnia.

Bukott a Real és a Depor, tarolt a Barca

Sport2001.11.11, 23:21

Sok volt a meglepetés a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában: a Real Zaragoza legyõzte a címvédõ, de eddig a vártnál szerényebben szereplõ Real Madridot, a listavezetõ Deportivo La Coruna pedig kikapott a Tenerife otthonában, de még így is marad az elsõ helyen. Az eddig remekül játszó Celta Vigo hazai pályán 2-0-ás vezetés után az utolsó 7 percben három gólt kapott az Athletic Bilbaótól, s elszenvedte 2. vereségét. A Barcelona viszont fölényesen nyert, s ezzel felzárkózott a második helyre.

A Real és a Barca is gyõzelemmel melegített a rangadóra

Sport2001.10.28, 19:04

A spanyol bajnokság tizedik fordulójának szombati mérkõzései közül három is meglepetéssel végzõdött. A kiesési rangadón a Real Sociedad idegenben nyert a Tenerife ellen, a Real Madrid megszerezte elsõ idegenbeli gyõzelmét a szezon során a Villarreal ellenében, de a legnagyobb szenzációt kétségtelenül az jelentette, hogy a sereghajtó Rayo Vallecano legyõzte a listavezetõ Deportivót.

A hét világválogatottja (október 8-14.)

Sport2001.10.16, 20:53

Az elmúlt héten hosszú szünet után ismét a klubcsapatok kerültek középpontba, hiszen Európában véget értek a világbajnoki selejtezõk, így a nemzeti csapatok kissé háttérbe szorultak. Ennek megfelelõen a hét világválogatottjának összeállításakor a hét végi bajnoki fordulókban nyújtott teljesítményeket vettük figyelembe, és ezek alapján nagy örömünkre egy magyar játékos is be tudta verekedni magát a tizenegybe.

A Real Madrid elsõ pontja idegenben

Sport2001.10.14, 23:26

A spanyol bajnokság szombati játéknapján a vendégek örülhettek jobban, hiszen a három találkozón egy vendéggyõzelem és két döntetlen született. Mindkét pontosztozkodás az idegenben szereplõ gárdának jött jobban, hiszen a Mallorca öt, egymást követõ vereség után szerzett pontot, míg a Real Madrid az idény folyamán elõször úszta meg vereség nélkül a Bernabéu-stadionon kívüli kirándulást.

Új hullám a Realban

Sport2001.10.09, 09:51

A madridi szurkolóknak új neveket kell tanulniuk a szombati, Athletic Bilbao elleni bajnoki labdarúgó-mérkõzés óta. Három, briliáns tehetségû húsz éves fiatalember mutatkozott be a nyolcszoros BEK/BL-gyõztes Real színeiben a Santiago Bernabéu-stadionban: Raúl Bravo, Valdo és Pavón. Különös ismertetõjelük: mindhárman saját nevelésû ifjoncok, s ez a körülmény óriási jelentõséggel bír egy tucatnyi külföldi sztárral megrakott játékoskeret esetében.

Válságban a Real

Sport2001.10.04, 22:18

Teljes tanácstalanság uralkodik a Real Madrid háza táján a Las Palmastól elszenvedett 4-2-es vereség után. A fõvárosi csapat öt ponttal csak a 14. a tabellán, a klub 100 éves történetében - hat fordulót követõen - még soha nem állt ilyen rosszul.

Tovább süllyedt a Real Madrid

Sport2001.10.04, 11:06

A spanyol bajnokság hatodik, hétközi fordulója nem volt mentes a szenzációktól, amelyek közül a legnagyobbat persze az jelentette, hogy a Real Madrid ismét vereséget szenvedett, és újabb két helyet lecsúszva a 14. pozícióban találta magát. Két argentin játékos pedig beírta magát a hispán labdarúgás históriáskönyvébe, mindketten egy gyorsasági rekordot állítottak fel.

A hét világválogatottja (szeptember 10-16.)

Sport2001.09.18, 19:37

Az elmúlt hét New York-i, illetve washingtoni történései a labdarúgónaptárt is átírták, az Egyesült Államokat ért terrortámadás miatt a szerdai Bajnokok Ligája- és a csütörtöki UEFA-kupa-találkozók elmaradtak. A hétvégén is valamennyi európai labdarúgóstadionban a gyász, a megemlékezés perce után indult csak útjára a labda.

Félárbocon a futballvilág zászlaja is

Sport2001.09.14, 07:06

A futball az egész világé, s ha aljas támadás ér bennünket, nem vonhatjuk ki magunkat az emberiség fájdalmából, nem alkothatunk külön szigetet, ahol szórakoztatni igyekszünk a gyászoló és sokkban lévõ milliókat - így kommentálták tegnap a spanyol lapok az elmaradt labdarúgó-kupafordulót, teljes mértékben osztva az UEFA egynapos késéssel meghozott döntését. Barcelonában egyébként minden jegyet elõvételben eladtak a szerdai, Lyon elleni mérkõzésre.

Ismét botlott a Real Madrid

Sport2001.09.08, 23:48

A bajnokságot 1-0-ás valenciai vereséggel kezdõ Real Madrid hazai pályán csak 1-1-et játszott a Malaga ellen.

Királyi zakó a nyitányon

Sport2001.08.26, 13:41

A spanyol labdarúgó-bajnokság nyitótalálkozóján a címvédõ Real Madrid 1-0-ra kikapott Valenciában. A Real egyik emblematikus alakja, a portugál Figo piros lapot kapott a hajrában.

Raúl mesterhármassal nyitott

Sport2001.08.23, 12:01

Nem kellett sok idõ a Real Madridnak ahhoz, hogy megszerezze elsõ trófeáját az idényben, hiszen a spanyol Szuperkupa döntõjének visszavágóján 3-0-ra verte a Real Zaragozát, köszönhetõen Raúl mesterhármasának. A kupagyõzelem mindenképpen jól jött a csapatnak, amely a felkészülési idõszakban nem villogott, azonban a nagy kérdésre továbbra sem kaptunk választ: sikerül-e megtalálni Zinedine Zidane helyét a csapaton belül?

A hét világválogatottja (augusztus 13-19.)

Sport2001.08.21, 11:49

Az elmúlt hét legjobb tizenegyének tagjai szinte kivétel nélkül két fronton is bizonyíthattak, hiszen a bajnoki és díjmérkõzések mellett gyakorlatilag egész Európa válogatottszerdát tartott, míg Dél-Amerikában vb-selejtezõket játszottak. Így álomcsapatunkba csak az kapott meghívót, aki mindkét erõpróbán megfelelõen teljesített.

Figo szerint nem csak a gyõzelem számít

Sport2001.07.25, 12:46

Sokak szerint a Real Madrid Zinedine Zidane megvásárlásával valósággal verhetetlenné vált, és jó néhányan már minden trófeát jó elõre odaadnának a királyi gárdának. A csapat egyik legnagyobb sztárja, Luis Figo ezzel azonban nem ért egyet: szerinte az sem lenne csalódás, ha a Real semmit sem nyerne...

Elõzõ
Következõ