Real
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Primera División
- spanyol foci
- Real Madrid CF
- Madrid
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Túra Beckham nyomdokain
Egyre kitaposottabb a Beckham-zarándokösvény: a futballsztár gyermekkorának helyszíneit érintõ londoni túraútvonal.
A hét világválogatottja (2005. április 4-10.)
Az elmúlt hét bõvelkedett fontos mérkõzésekben, hiszen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntõk elsõ mérkõzéseit rendezték meg, majd a hét végén sor került a Real Madrid-Barcelona szuperrangadóra is. Utóbbiról ketten is bekerültek álomcsapatunkba, míg a BL-meccseken további négy focista nyújtott olyan teljesítmény, aminek alapján helyet kaptak a világválogatottban.
Nem bírta a többfrontos harcot a Bilbao
Az Athletic Bilbao a legutóbbi bajnokságot a hatodik helyen zárta, így a csapat az õsszel elindulhatott az UEFA-kupában. A jelek szerint a kettõs terhelést még nem bírja el a javarészt fiatal, saját nevelésû játékosokból álló keret: a baszkok már a legjobb 32 között búcsúztak a nemzetközi porondtól, a hazai bajnokságban pedig csak a középmezõnyhöz tartoznak. Mégsem biztos, hogy a következõ szezonban nem indulhat nemzetközi kupában az együttes, hiszen az országos kupában még áll az Athletic.
Születésnapját ünnepli Lippi és Benítez
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt április 12-én!
- címkék:
- Marcello Lippi
- Benítez
- foci
- Szuperkupa
- Real
- Címkefelhõ »
Nem EU-n kívüliek az orosz futballisták
Hamarosan a többszörösére nõhet az Európai Unió 25 tagállamában szereplõ orosz futballisták száma, ugyanis az EU luxembourgi székhelyû bírósága szerint õk ezentúl nem minõsülnek külföldinek.
Madridban biztosíthatja be aranyérmét a Barca
Nyolc fordulóval a spanyol labdarúgó-bajnokság vége elõtt kilencpontos elõnnyel áll az élen a Barcelona labdarúgócsapata, amely a hétvégén Madridban teszi tiszteletét. Amennyiben nyernek a katalánok a Real ellen, gyakorlatilag zsebben érezhetik az aranyérmet, vereséggel még izgalmas is lehet a Primera División véghajrája. Angliában a WBA elkerülhet a kiesõhelyrõl, míg a németeknél a Schalke a Stuttgart ellen tarthatja életben aranyálmait.
Beckham túl extrém
Korábbi sikerei után alaposan "legatyásodott" a ruházkodási toplistán David Beckham az angol futballválogatott és a Real Madrid világsztárja: az Egyesült Királyságban három éven át a legjobban öltözködõ fickónak tartották, ám az idén sereghajtó lett az elegancia-rangsorban.
BL-szerepléssel ünnepelheti centenáriumát a Sevilla FC
A Sevilla FC az elmúlt bajnokságban a hatodik helyen végzett, azaz õsszel a piros-fehérek kiléphettek a nemzetközi porondra. Természetesen erre a szezonra is hasonló célokat tûzött ki a klubvezetés, annál is inkább, mert az egyesület 2005-ben ünnepli alapításának századik évfordulóját. Úgy tûnik, a játékosok is igyekeznek méltóképpen megemlékezni a centenáriumról: remekül kezdték a bajnokságot, és jelenleg is tagjai az élmezõnynek, sõt még a Bajnokok Ligája-selejtezõben való részvételre is megvan az esélyük.
A Primera División állása és mesterlövészei
Huszonnyolcadik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
48 éves Munoz, a Zaragoza edzõje
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 15-én!
- címkék:
- Munoz
- foci
- Barcelona
- Real
- Real Zaragoza
- Címkefelhõ »
25 éves az afrikai aranylabdás
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 10-én!
- címkék:
- foci
- Real
- Mallorca
- Címkefelhõ »
Középcsapat szintjén rekedt a Bordeaux
A jelek szerint a Girondins Bordeaux-nál véget ért az az idõszak, amikor a klubot egyértelmûen az élcsapatok közé sorolták: a kilencvenes évek második felében rendre az élcsoportban végzett gárda ugyanis az elõzõ idényhez hasonlóan megint csak a középmezõnyben szerepel a Ligue 1-ben. Némi vigaszt csak az jelenthet a szurkolók számára, hogy a gárda átlagéletkora nagyon alacsony, és a vezetõség igyekszik is megtartani a fiatal tehetségeket.
49 éve született Lawrie Cunningham angol csatár
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 8-án!
- címkék:
- foci
- Real
- Címkefelhõ »
Woodgate-re még sokáig várhat a Real Madrid
Eldõlt, hogy Jonathan Woodgate már nem mutatkozhat be a Real Madrid labdarúgójaként a 2004-2005-ös szezonban.
Brazil góljaival a dobogóig jutott a Betis
A Real Betisnél tavaly szeptemberben még a gyenge szezonkezdése volt a téma, azóta alaposan megváltozott a hangulat az elnök, Manuel Ruíz de Lopera nevét viselõ stadionban: a csapat az év elején másfél hónapig veretlen maradt, és feljött a dobogóra a bajnokságban. A szurkolók abban bíznak, az idén végre sikerül kedvenceiknek az, ami korábban még soha: kivívják a Bajnokok Ligája-selejtezõjében való indulás jogát.
A hét világválogatottja (2005. február 14-20.)
Immár a nemzetközi porondon is megindult a küzdelem, hiszen az UEFA-kupában pályára léptek a csapatok a múlt héten, bár a színvonal még nem volt az igazi, elsõsorban a küzdelem dominált. Álomcsapatunkban így csak három olyan labdarúgó került be, aki szerepelt az UEFA-kupában, és õk is inkább a hét végi mérkõzéseken nyújtott teljesítményük miatt.
- címkék:
- Makaay
- foci
- UEFA-kupa
- Real
- Címkefelhõ »
22 fordulót várt elsõ büntetõjére az Albacete
Az Albacete ritkán kerül az érdeklõdés középpontjába, hiszen a kiscsapat keretében nincsenek sztárok, és a klubház sem zeng a botrányoktól. A piros-fehéreknél mindenki csendben dolgozik a hõn áhított célért, a bennmaradásért. A spanyol egyesületek többségével ellentétben a vezetõk még a játékvezetõk tevékenységével sem sûrûn foglalkoznak, pedig néha lenne miért: a bajnokság elsõ 21 fordulójában a sporttársak egyetlen büntetõt sem ítéltek a csapat javára. A jelek szerint megérte csendben maradni, ugyanis a következõ játéknapon két tizenegyest is kapott az Albacete.
- címkék:
- foci
- sport
- Real
- Albacete Balompié
- Címkefelhõ »
Hyko, a látványfestõ
Folytatjuk a partyk látványvilágát alakító dekorosok bemutatását, aktuális emberünk Hyko, a Real DJ szervezõcsapat tagja. Aki járt már a hétfõi Androméda-bulik valamelyikén, az találkozott már a munkáival - sõt, kiállításokon is lehetett látni jópárat.
- címkék:
- kiállítás
- party
- Real
- Címkefelhõ »
1994: Méretes Barca-zakó Zaragozában
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt február 13-án!
- címkék:
- foci
- FC Barcelona
- Real
- Real Zaragoza
- Címkefelhõ »
Luxemburgo rekordot dönthet a Reallal
Minden idõk legjobban rajtoló Real-edzõje lehet Vanderlei Luxemburgo, ha a királyi gárda legyõzi a hétvégi fordulóban az Osasunát. A Serie A-ban Juventus-Udinese rangadóra kerül sor, míg a Bundesligában a BL-re hajtó Hertha a Nürnberget látja vendégül. Angliában a City-United manchesteri rangadóra figyel a közvélemény.
Edzõt cserélt a Santander is
A spanyol labdarúgó-bajnokság 17. helyén álló Racing Santander új vezetõedzõvel folytatja szereplését, miután szerdán menesztették Lucas Alcarazt. Helyét ideiglenesen az eddigi segítõ, Nando Yosu veszi át.
Kiesett a Király-kupából az óriásölõ Gramenet
Azután, hogy az élvonalban szereplõ Real Betis idegenben nem tudott elõnyt szerezni a Gramenettel szemben a spanyol labdarúgó Király-kupa negyeddöntõjében, a - hét gólt hozó - visszavágón is csak nagy nehezen tudta legyûrni harmadosztályú riválisát.
- címkék:
- foci
- Király-kupa
- Real Betis
- Real
- Gramenet
- Címkefelhõ »
1993: a Real legyõzte a Barcelonát
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 30-án!
A Primera División állása és mesterlövészei
Huszonegyedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Király-kupa: szûk elõnyt szerzett a Bilbao
Mindössze egy góllal, 3-2-re tudott nyerni hazai pályán az Athletic Bilbao labdarúgócsapata a másodosztályú Valladolid ellen a spanyol Király-kupa negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén.
21 éves a Pelé-utódnak tartott brazil
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 25-én!
- címkék:
- foci
- Real
- Címkefelhõ »
Riquelme elintézte a Valenciát
A spanyol bajnokság huszadik fordulójában a Villarreal a három gólt szerzõ Riquelme vezérletével 3-1-re verte a bajnok Valenciát, és így Claudio Ranieri csapata tizenkétpontos hátrányban van a listavezetõ Barcelonával szemben. A Deportivo és a Betis hengerelt hazai pályán az Espanyol és a Numancia ellen, a Sevilla idegenben nyomta le az Albacetét. A madridi csapatok közül az Atlético kikapott Málagán, a Real jól hajrázott a Mallorca ellen.
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizenkilencedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
1974: lemondott a Real Madrid edzõje
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 19-én!
A Barca és a Real is hozta a kötelezõt
A spanyol bajnokság 19. fordulójában a Barcelona és a Real Madrid is begyûjtötte a három pontot hazai pályán a Real Sociedad és a Zaragoza ellen, így minden maradt a régiben az élen, a katalánok továbbra is hét ponttal vezetnek a fõvárosiak elõtt. A Valencia és az Espanyol erejébõl csak döntetlenre futotta, a bajnok az Osasuna, a barcelonai gárda az Athletic Bilbao otthonában remizett.
Harmadosztályú csapat verheti ki a Bilbaót
Folytatódhat az idei sorozatban megszokott csillaghullás a spanyol labdarúgó Király-kupában, miután a nyolcaddöntõ elsõ találkozóin meglepetésre két élvonalbeli együttes, az Athletic Bilbao és a Numancia is kikapott.
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizennyolcadik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Ismét stabil középcsapat lett a Real Sociedad
A Real Sociedad óriási meglepetést okozott két évvel ezelõtt, amikor kishíján megnyerte a bajnokságot, és végül a második helyen zárva kivívta a Bajnokok Ligája-szereplés jogát. A kettõs terhelést azonban nem bírta el a csapat, amely a legutóbbi bajnokságban majdnem kiesett az élvonalból. A nyáron a vezetõség mindent elkövetett azért, hogy ez a malõr többé ne ismétlõdhessen meg, és egyelõre úgy tûnik, az erõfeszítések nem voltak hiábavalók.
- címkék:
- foci
- Real
- Madrid
- Real Sociedad
- Címkefelhõ »
Kahn tizenegy éve érkezett Münchenbe
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 6-án!
Luxemburgóval hét perc alatt is nyert a Real
Vanderleí Luxemburgo tartotta a szavát. A Real Madrid vadonatúj trénere kedden azt állította, tudja a titkát, hogyan lehet hét perc alatt legyõzni a Real Sociedadot a december 12-én 1-1-es állásnál bombariadó miatt félbeszakadt mérkõzés szerdai befejezésén. A recept fényesen bevált, a királyi gárda négy perc játék után Zidane tizenegyesgóljával bevette a kaput, és 2-1-re megnyerte a mérkõzést.
Harmichét éves a 98-as vb gólkirálya
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 1-én!
- címkék:
- foci
- Real
- Címkefelhõ »
Focivilág 2004
A nemzetközi labdarúgóélet 2004-ben leginkább a nyári Európa-bajnokságra koncentrált, de errõl külön fejezetben részletesen szólunk, nézzük inkább, mi történt a három másik kontinensviadalon (Copa America, Ázsia-kupa, Afrikai Nemzetek Kupája), az európai topligákban, a kupasorozatokban és az olimpián.
A hét világválogatottja (2004. december 20-26.)
Az elmúlt héten már csak kevés helyen pattogott a labda: a hét közepén Spanyolországban bajnoki fordulót rendeztek, Franciaországban a ligakupa nyolcaddöntõire került sor, Karácsonykor pedig az angol pontvadászatban léptek pályára a csapatok a hagyományok szerint. Álomcsapatunk tehát e három országból került ki.
Ki megy ma? - Robert, Karembeu
Laurent Robert, az angol Premier League-ben szereplõ Newcastle United francia labdarúgója azzal fenyegetõzik, hogy elhagyja a klubot, ha Graeme Souness vezetõedzõ nem ad neki több lehetõséget. Egy másik gall, a svájci Servette-ben futballozó Christian Karembeu cáfolta, hogy elhagyná jelenlegi csapatát, s pályafutását odahaza, a Nantes-nál folytatja. A Real Madrid jelenleg három labdarúgót üldöz: a brazil Robinhót, a francia válogatott Benoit Pedrettit és a Real Betist erõsítõ Edut.
1984: elõször bajnok az Argentinos Juniors
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 23-án!
- címkék:
- foci
- Real
- Del Bosque
- Címkefelhõ »
1983: a spanyolok 11 góllal verték Máltát
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 21-én!
- címkék:
- foci
- Sevilla
- Real
- Málta
- Címkefelhõ »
Hétperces Real-meccs lesz a Bernabeuban
A bombariadó miatt 1-1-nél félbeszakított vasárnap esti Real Madrid-Real Sociedad spanyol futballbajnoki mérkõzést január 5-én fejezik be: a hétfõi döntés szerint hét percig játszanak a csapatok a királyi gárda stadionjában, a Santiago Bernabeuban, üres lelátók elõtt.
Bombariadó miatt félbeszakadt a Real Madrid mérkõzése
A 88. percben bombariadó miatt félbeszakadt a Real Madrid-Real Sociedad mérkõzés a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.
1984: nyolc döntetlen a Primera Divisiónban
Focirégész nevû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 2-án!
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizenkettedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
A Real kitömte a Levantét
A Barcelona elleni csúfos vereség után ezúttal ismét szebbik arcát mutatta a Real Madrid, a fõvárosiak ugyanis 5-0-ra verték a Levantét a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A címvédõ Valencia a Mallorca ellen gyõzött, a Deportivo ikszelt a Real Sociedaddal, a Sevilla komoly zakóba futott bele az Osasuna otthonában.
A vártnál rosszabbul szerepel a Bilbao
Az Athletic Bilbao az utóbbi években rendre a középmezõnyben, általában annak is az elsõ felében végzett. Ez különösen annak tudatában dicséretes teljesítmény, hogy a piros-fehér-feketék - míg vetélytársaik számtalan külföldi játékost igazolnak - továbbra is kizárólag baszk származású labdarúgókat foglalkoztatnak. Ebben a szezonban azonban nem jönnek az eredmények: a csapat 12 forduló után csupán a 17. volt a tabellán, aminek immár személyi következménye is lett, de nem a vezetõedzõ, hanem a kapuslegenda, Andoni Zubizarreta munkáját köszönték meg, aki eddig a klub sportigazgatója volt.
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizenegyedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
1956: Happel-tripla a Realnak
Focirégész nevû új sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt november 14-én!
- címkék:
- foci
- Real
- Madrid
- Címkefelhõ »
1993: Détári Anconából Genovába szerzõdött
Focirégész nevû új sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt november 10-én!
- címkék:
- Genova
- foci
- Real
- Ancona
- Címkefelhõ »
Megnevezték az Aranylabda 50 idei jelöltjét
A világhírû France Football címû szaklap nyilvánosságra hozta 50-es Aranylabda-listáját, amelybõl kiválasztják az év legjobb Európában játszó labdarúgóját.
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Menesztették a Mallorca trénerét
A gyenge eredmények miatt menesztették Benito Florót, a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában utolsó elõtti helyen álló Real Mallorca vezetõedzõjét.
Kevesebb sztárral is kikapott a Real
Leverkusenben elszenvedett BL-veresége után az Espanyol otthonában is kikapott a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. Az Osasuna a Real Betist, a Valencia a Real Sociedadot gyõzte le hazai pályán.
Nem törte meg a generációváltás a Bordeaux-t
A Girondins Bordeaux-nak nem sikerült valami jól az elõzõ szezon, hiszen a gárda csak 12. lett a bajnokságban. Igaz, a korábbi stabil élcsapatnál generációváltás zajlott, nemcsak a pályán, hanem a kispadon is, és az új szakvezetõ, Michel Pavon dolga a nyáron tovább nehezedett azzal, hogy rengeteg alapember hagyta el a klubot. Ehhez képest a szezonkezdet viszonylag jól sikerült a bordeaux-iaknak, és a drukkerek abban bíznak, hogy az együttes megint az élmezõnyben végez majd.
A Real orvosa szerint sok focista doppingol
Alfonso Del Corral, a Real Madrid labdarúgócsapatának orvosa szerint a futballban is létezik doppingolás.
Rekordköltségvetés a Realnál
Csaknem 300 millió eurós rekordköltségvetéssel vágott neki a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság 2004/2005-ös idényének. A tavalyi büdzsé még 232 milliós volt, két szezonnal korábban pedig "csak" 192 millióból gazdálkodott a királyi gárda.
A hét világválogatottja (2004. augusztus 23-29.)
Az elmúlt hét bõvelkedett eseményekben, hiszen lejátszották az európai Szuperkupa döntõjét, megkezdõdött a spanyol bajnokság, és a Bajnokok Ligájában is kialakult a 32-es fõtábla mezõnye. A BL-selejtezõiben hárman nyújtottak olyan teljesítményt, ami elég volt az álomcsapatba kerüléshez, de képviselteti magát a német, az angol, a francia és a spanyol pontvadászat is.
Diadalmas visszatérésre készül a Fiorentina
A nagy múltú Fiorentina az utóbbi évek pokoljárása (megszûnés, negyedosztály) után a nyári osztályozón ismét kivívta az élvonalbeli indulás jogát. A gárda nem statisztaszerepre készül a legmagasabb osztályban, hanem hagyományaihoz méltó módon, azaz legalább a középmezõny elsõ felében kíván szerepelni. Erre minden esélyük meg is lesz a liláknak, hiszen több, nemzetközileg is jegyzett játékos érkezett a klubhoz.
- címkék:
- foci
- Fiorentina
- Real
- ACF Fiorentina
- Címkefelhõ »
Perez idén még adós egy galaktikussal
Egy nagy klubnál az elnökválasztás szinte teljesen úgy zajlik, mint a politikai voksolások: a hosszú, gyalázkodástól sem mentes kampányidõszakban a jelöltek fût-fát (jelen esetben nem adócsökkentést és jólétet, hanem sztárjátékosokat) ígérnek a socióknak megválasztásuk esetére, amit aztán vagy betartanak, vagy nem. Legutóbb a Real Madridnál választottak presidentét, a befutó kiléte nem okozott különösebb meglepetést, a gyõzelem mértéke viszont annál inkább.
Nem hosszabbít szerzõdést Figóval a Real
Luis Figo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál sztárja elkezdhet gondolkodni azon, hogy hol folytassa pályafutását, miután klubja közölte: nem kívánja megújítani 2005 nyarán lejáró szerzõdését.
Komoly áldozatokra is képes lenne a Sevilla
A Sevilla FC némi meglepetésre a hatodik helyen végzett a spanyol bajnokságban, azaz kivívta az UEFA-kupa-szereplés jogát. Aki kicsit is ismeri a klubot, tudja, hogy a siker nem a véletlen mûve, hanem egy évek óta tartó, tudatos építkezés eredménye. A piros-fehérek természetesen nem szeretnének itt megállni a fejlõdésben, céljuk a további elõrelépés, és ennek érdekében a klubvezetés komoly anyagi áldozatokra is hajlandó.
60 millió fontért erõsít a Real
A 2003-2004-es szezont trófea nélkül, több nagy kudarccal a háta mögött záró Real Madrid ezen a nyáron 60 millió fontnak (22,9 milliárd forint) megfelelõ összeget költ átigazolásokra, de most szupersztárok helyett inkább a csapat szerkezetét megerõsítõ labdarúgók érkezhetnek.
Zidane: Öt éve nem voltam ilyen rossz
Bõ egy hónappal az Európa-bajnokság elõtt, és közel ahhoz, hogy a Real Madrid a bajnoki aranyérmet is elbukja, a nemrégiben az elmúlt ötven év legjobb európai focistájává választott Zinedine Zidane beismerte: öt éve nem volt ilyen rossz formában, mint manapság.
A hét világválogatottja (2004. április 19-25.)
Az elmúlt hétvége legfontosabb mérkõzése a Real Madrid-Barcelona összecsapás volt, amelyen a katalánok 2-1-re nyertek, nem csoda, hogy álomcsapatunkba három barcelonai futballista is bekerült. De képviselteti magát az angol bajnoki címet matematikailag is bebiztosító Arsenal, és ismét akadt két olyan futballista, aki mesternégyest ért el.
Ismét élcsapatot épített fiataljaiból a Bilbao
Az Athletic Bilbao a hetedik helyen zárta az elõzõ bajnokságot, azaz éppen csak lemaradt a nemzetközi kupaszereplésrõl. A klub célja erre a szezonra természetesen az elõrelépés, azaz legalább az UEFA-kupa-indulás biztosítása volt. Néhány fordulóval a szezon vége elõtt úgy tûnik, Ernesto Valverde csapata teljesíteni tudja a tervet, hiszen a baszkok jelenleg az ötödik helyen állnak. A siker titka a vezetõedzõ szerint az egységes csapatjáték, valamint a klub kifogyhatatlan utánpótlásbázisa.
A Primera División állása és mesterlövészei
Harmincnegyedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Angol lap szerint Beckham távozik Madridból
David Beckham üzleti partnerei (a Vodafone, a Marks and Spencer, az Adidas és a Pepsi marketingtevékenységét jelentõs részben az angol csillag köré építi) a játékos hazatérésérõl tárgyalnak egy londoni klubbal, írja a Daily Telegraph. A játékos családjától származó információk szerint már bizonyos, hogy a "Spice Boy" egyévi madridi tartózkodás után szakít a Reallal, és a nyáron hazatér Angliába. A célállomás nagy valószínûséggel a Chelsea lesz.
Továbbra is a Milan a világranglista élén
Változatlanul az olasz AC Milan vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáját. Az olasz bajnokság listavezetõje mögött a mostanság sikertelenebb periódusban lévõ Real Madrid és a skót bajnoki címet szerzõ Celtic áll.
Pontokat veszített a Deportivo
Nagyon fontos pontokat veszített a Bajnokok Ligájában elõdöntõs Deportivo La Coruna, amely hazai pályán meglepetésre nem bírt a Valladoliddal a Primera División 33. fordulójában. A Bilbao 4-0-ra kiütötte a Zaragozát, a madridi derbit a Real nyerte.
A Primera División állása és mesterlövészei
Harmincadik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
A hét világválogatottja (2004. március 22-28.)
A heti álomcsapatunkban a legismeretlenebb játékos is ismerõs névvel rendelkezik, igaz, ez a Zidan nem a francia, hanem egyiptomi, és nem a Realban, hanem a dán FC Midtjyllandban futballozik. A kapus Marshall és a védõ Möhrle sem tartozik a világ labdarúgásának nagy sztárjai közé, de elmúlt heti teljesítményükkel megérdemelték a csapatba kerülést.
- címkék:
- Zidan
- Shaun Marshall
- foci
- Real
- Címkefelhõ »
A hét világválogatottja (2004. március 15-21.)
Ezúttal nem voltak európai kupamérkõzések, így álomcsapatunk összeállításánál csak a hazai porondon nyújtott teljesítményre támaszkodhattunk, de így is rengeteg kiváló futballista közül válogathattunk. A tizenegy játékos közé kettõ olyan is bekerült, akinek a neve nem lehet olyan ismerõs, de mind a holland Ponk, mind a svájci Sermeter megérdemli, hogy megismerkedjünk velük.
- címkék:
- Fiore
- foci
- Real
- Címkefelhõ »
A Primera División állása és mesterlövészei
Huszonnyolcadik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
A hét világválogatottja (2004. február 23-29.)
Nagyüzem volt az elmúlt héten Európa futballpályáin, hiszen folytatódtak az európai kupák küzdelmei, a BL-ben és az UEFA-kupában is pályára léptek a csapatok. Elsõsorban az elõbbi sorozatból kerültek be sokan álomcsapatunkba, de az utóbbiból is válogatottunk párat, és a tizenegy futballista között csak egy olyan akad, aki nem szerepelt a nemzetközi porondon az elmúlt héten.
Félelmetes formában nyomul a Barca
Sorozatban hetedik gyõzelmét aratta a spanyol labdarúgó-bajnokságban az FC Barcelona: a 27. fordulóban hazai pályán a Real Mallorcát múlta felül. A katalánok utoljára az 1992-93-as szezonban produkáltak ilyen jó szériát. Az UEFA-kupában nyolcaddöntõs együttes ezúttal már 3-0-ra is vezetett, ám a hajrában majdnem kiengedte a kezébõl a három pontot, a végeredmény 3-2 lett.
Nem bírt a Santanderrel a Real Madrid
Meglepetésre csak 1-1-es döntetlenre futotta a Real Madrid erejébõl a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A listavezetõ Santanderben veszített pontokat, ráadásul Ronaldo izomhúzódást szenvedett.
Gólzápor a Primera Divisiónban
A Málaga és a Villarreal gólzáporos mérkõzésen gyõzött az Espanyol, illetve a Racing Santander ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnapi találkozóin: elõbbi öt, utóbbi hat gólt szerzett. A Deportivo 2-0-ra verte az Osasunát, a Barcelona emberhátrányban nyert az Atleticó ellen. A madridi szuperrangadón a Real büntetõvel mentett pontot.
A Primera División állása és mesterlövészei
Huszonnegyedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Nem pezsgett a spanyol átigazolási piac
A téli átigazolási idõszak talán a Primera Divisiónban telt el a legnyugodtabban, itt történt a legkevesebb mozgás a játékospiacon. A csapatok majd fele, összesen kilenc gárda egyáltalán nem igazolt új labdarúgót, és a többiek sem vitték túlzásba a dolgot, inkább a feleslegesnek tartott focisták továbbadása (elsõsorban a második vonalba) volt a jellemzõ.
A Primera División állása és mesterlövészei
Huszonkettedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Kiesett a Barcelona a Király-kupából
Az FC Barcelona nem jutott a labdarúgó spanyol Király-kupa elõdöntõjébe, miután a legjobb nyolc között a hazai 1-0-s vereséget követõen csak 1-1-es döntetlent ért el a Real Zaragoza otthonában.
Menesztették a Celta Vigo edzõjét
Menesztették Miguel Angel Lotinát, a spanyol labdarúgó-bajnokságban a 17. helyen álló Celta Vigo vezetõedzõjét.
A Primera División állása és mesterlövészei
Huszonegyedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizenkilencedik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »
Kiszenvedte a kupasikert a Real Madrid
A labdarúgó spanyol Király Kupa harmadik fordulójában a Real Madrid az idegenbeli 1-1-es döntetlent követõen hazai pályán 2-0-ra legyõzte a másodosztályú Eibart, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Érik az edzõcsere a Real Betisnél
A 2001-es feljutás óta a Real Betisnek nem voltak kiesési gondjai, sõt a sevillai együttes mindkét alkalommal a tabella elsõ felében végzett. Mindezek alapján a klub ambiciózus elnöke, Manuel Ruíz de Lopera jogosan tûzhette ki célul együttese elé a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását, ám jelenleg úgy tûnik, hogy a zöld-fehéreknek a bennmaradásért is alaposan meg kell majd küzdeniük.
Gyõzött a Valencia, bukott a Real
Megtartotta fogadalmát a Real Sociedad labdarúgócsapata, amelynek játékosai a Primera División 19. fordulóját megelõzõen kijelentették, az eddigi rossz szereplés ellenére megverik a Real Madridot. Az Albacete otthonában minimális különbségû gyõzelmet aratott az Valencia s ezzel átvette a vezetést a tabellán.
United-csúcs Manchesterben
A hét végi bajnoki fordulókat nézve a legrangosabb összecsapást Manchesterben játsszák, ahol a Premiership 21. fordulójában a United a Newcastle-t fogadja. Az olasz labdarúgó-bajnokság csúcsmeccsén Pármába megy az Inter, a listavezetõ Roma és a Juventus idegenben próbálkozik. Spanyolországban a Real Madrid ellen kezdené meg a felzárkózást a Real Sociedad.
A Primera División állása és mesterlövészei
Tizennyolcadik forduló.
- címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real
- Címkefelhõ »