Real Sociedad
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- spanyol foci
- Primera División
- Real Madrid CF
- La Liga
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Real Sociedad kezében van a döntés
Amennyiben a Primera Division hátralévő három fordulóját megnyeri a Real Sociedad labdarúgócsapata, úgy megnyeri a bajnokságot. Ehhez a baszk együttesnek először a Valenciát kellene legyőznie, utána pedig a Celta Vigo és az Atletico Madrid lesz az ellenfél. Barcelonában közben felütötte fejét a Van Nistelrooy-láz.
Kupainduló a Hertha, újra élen a Sociedad
A Bundesliga utolsó játéknapján a bajnoki címen kívül még szinte minden fontos kérdés eldöntésre várt, így a szurkolók nem maradtak izgalom nélkül. A harmadik kieső hely elkerüléséért a Leverkusen, a Bielefeld és a Mönchengladbach küzdött, a legkedvezőbb helyzetben pedig utóbbi csapat volt, hiszen számára már egy pont is a bennmaradást jelentette volna a Werder Bremen ellen.
Meglóghat a hét végén a Real Sociedad
Két komoly rangadót rendeznek a hét végén a spanyol labdarúgó-bajnokságban, s ennek a kivételezett helyzetben lévő haszonélvezője a listavezető Real Sociedad lehet. A baszkok ugyanis, ha nyernek Malagában, úgy feladják a leckét a Valenciában játszó Real Madrid és a Vigóban vendégeskedő Depor számára.
BL-induló a Lazio, ötöt lőtt a Real Madrid
Az aranyéremért sorsa miatt már rég nem kell izgulni a Bundesligában, de az európai kupás helyezésekért, illetve a kiesés ellen folytatott küzdelem elég izgalmat ad a német drukkereknek. A Serie A legutóbbi játéknapján fény derült rá, hogy a Piacenza is a másodosztályban folytatja, a Bajnokokok Ligájában pedig az Inter, a Milan és a Lazio indul majd. Spanyolországban ismét változás történt az élen, az eddigi listavezető Deportivo visszaesett a harmadik helyre, a vezetést pedig a Real Sociedad vette át, miközben a Real Madrid feljött a dobogó második fokára.
- címkék:
- Raúl González Blanco
- Fernando Morientes
- foci
- olasz foci
- Primera División
- Juventus F.C.
- Klaus Augenthaler
- Serie A
- SS Lazio
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Milan
- AC Chievo Verona
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Bayer 04 Leverkusen
- Deportivo
- Piacenza Calcio
- Empoli F.C.
- Real Sociedad
- Címkefelhő »
Spanyolországban ismét élen a két Real
A Celta Vigo súlyos vereséget szenvedett a Villarreal otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, így ismét a Valencia áll a még BL-selejtezőt érő negyedik helyen. A vigóiak a 30. perctől kilenc emberrel játszottak. A Real Sociedad és a Real Madrid is győzött, így a San Sebastian-i együttes az élre ugrott, míg a fővárosiak feljöttek a második helyre.
A Sociedad is megelőzte a Real Madridot
A Real Sociedad Mallorcán nyert a spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, és megelőzve a Real Madridot, az éllovas Deportivóval azonos pontszámmal a második helyen áll a tabellán.
Makaay-triplával nyert a Depor, visszaesett a Valencia
A spanyol bajnokságban a Valencia meglepetésre kikapott a kiesés ellen küzdő Racing Santander otthonában. A Celta bár nem nyert az utolsó előtti Alavés ellen, a vigóiak a döntetlennel is megelőzték a címvédőt a tabellán, s már negyedikek. A Sociedad után a Deportivo is felzárkózott egy pontra az első Real Madrid mögé: a La Coruna-i egylet elsősorban Makaay mesterhármasának köszönhetően 5-0-ra verte a Recreativót.
Kiütötték a Real Madridot
Súlyos vereséget szenvedett a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában a vendég Real Mallorcától. A Real Sociedad viszont 1-0-ra győzött a vendég Sevilla ellen, így a két királyi csapat között már csak egy pont a különbség.
Nyert a Real Madrid, az üldözők kikaptak
A Real Madrid előnye négypontosra nőtt Spanyolországban, mert a királyi gárda idegenben 3-1-re legyőzte a Sevillát, a két üldöző azonban vereséget szenvedett. A Deportivo Mallorcán kapott nagy verést, a Real Sociedad pedig Barcelonából nem tudott pontot elhozni a Primera División 31. fordulójában.
Egy pontra a Realtól a Sociedad és a Depor
A spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a Deportivo és a Real Sociedad is könnyedén győzött hazai pályán: a La Coruna-iak 3-1-re verték a Sevillát, míg a San Sebastian-i együttes a Rayo Vallecanót 5-0-ra kiütötte. A két csapat hátránya már csak egy pont a szombaton a Barcával döntetlenező Real Madriddal szemben.
Súlyos madridi bukta San Sebastiánban
A BL-címvédő Real Madrid 4-2-es vereséget szenvedett az idény során több hónapon át listavezető, jelenleg a királyi gárdától három pontra leszakadva harmadik Real Sociedad otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
A Deportivo üldözőbe vette a Real Madridot
A spanyol labdarúgó bajnokság 28. fordulójának rangadóján a Deportivo Francisco Fran hajrában lőtt góljával legyőzte a Real Sociedadot, így a két együttes helyet cserélt a tabellán. Az Alavés-Mallorca derbin nem született gól, a többi vasárnapi találkozón pedig egy-egy gól döntött: a Racing a Sevillát, a Bilbao az Atléticót verte hazai pályán, míg a Málaga az Osasuna, a Huelva pedig a Valladolid otthonában diadalmaskodott.
Jókor jött a szünet a Depornak
A spanyol bajnokságban egyetlen olyan csapat van, amely az előző három idényben egyaránt a dobogón végzett, és ez nem a Barcelona, a Real Madrid vagy a Valencia, hanem a Deportivo. A galíciaiak jelenleg is a dobogón állnak, és az Eb-selejtezők miatti szünet talán nekik jött a legjobban: a klub háza táján ugyanis a Real Madrid elleni vereséget, illetve a tréner és az egyik játékosa közötti vita miatt nem a legjobb hangulat uralkodott, ráadásul a következő körben a Real Sociedad elleni rangadó következik.
Ki megy ma? - Duff, Nihat
A Real Sociedad elnöke, José Luis Astiazaran szerint a klubnak több ajánlata is van a török csatárért, Nihat Kahveciért, amelyek közül a Manchester Unitedé a legkomolyabb.
Növelte előnyét a Real, fél tucatot lőtt a Barca
A spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának rangadóján a Real Madrid hazai pályán Zidane és Ronaldo góljával 2-0-ra legyőzte a Deportivót, s mivel a második Real Sociedad csak 2-2-s döntetlent ért el a Villarreal ellen, a BL-címvédő három pontra növelte előnyét a táblázaton. A Barcelona 6-1-re verte a Santandert.
Bravúrgyőzelmet aratott a Rayo Vallecano
A kiesés ellen küzdő Rayo Vallecano nagy küzdelemben legyőzte a Celta Vigo csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A másik két madridi együttesnél a szakvezetők hallatták hangjukat: Luis Aragones (Atlético) dicsérte javuló formát mutató tanítványait, míg Vicente del Bosque (Real) edzői ambíciót fejtegette. A Sociedad egy nap után újra második a tabellán, miután vasárnap 3-1-re legyőzte az Alavést.
Tizenegy hónap után ismét élen a Real
Tizennyolc, dicsőségben a tabella tetején töltött forduló után a huszonnegyedikben véget ért a Real Sociedad pünkösdinél valamivel hosszabbra sikerült királysága. A Primera Divisiónt október óta uraló baszk kiscsapat vasárnap 3-0-s, súlyos vereséget szenvedett Valladolidban, s mivel az utóbbi öt játéknapon összesen csak négy pontot szereztek Raynald Denoueix legényei, most bekövetkezett az, amit hetek, egészen pontosan 2002. április hatodika óta vártak a Real Madrid drukkerei.
Kikapott a Sociedad, élen a Real Madrid
A spanyol labdarúgó-bajnokság huszonnegyedik fordulójában a Real Sociedad meglepetésre 3-0-ra kikapott a Valladolid otthonában, így a szombaton az Alavést 5-1-re elpáholó Real Madrid élen maradt a táblázaton. A fővárosiak szerencséjére másik nagy riválisuk, a harmadik Valencia is csak döntetlent játszott idegenben a Celta Vigo ellen.
Csak egy napig volt élen a Real Madrid
A spanyol labdarúgó-bajnokság huszonharmadik fordulójában 2-0-ra győzött a Real Sociedad, így visszavette a vezetést a Real Madridtól, előnye továbbra is két pont. Az Atlético Madrid meglepetésre idegenben 3-0-ra kikapott a sereghajtó Huelvától. A Celta Vigo csak döntetlent ért el a kiesés ellen küzdő Malaga otthonában, míg a címvédő Valencia 4-0-ra verte a Rayót.
A Sociedad gólgyárosa a Valenciáé lehet
A Valencia és a Lazio labdarúgócsapatainak vezetői megbeszélést folytattak, hogy végleg lezárják Gaizka Mendieta 2001-es átigazolásának ügyét. Meglehet, pénz helyett -a kölcsönben a Real Sociedadban brillírozó - Darko Kovacevicet kaparintja meg a címvédő.
A Real Madrid után a Sociedad is elbukott
Hatalmas meglepetésre az Osasuna taktikus, lelkes játékkal 1-0-ra legyőzte az ebben a bajnoki szezonban legpocsékabb teljesítményével előrukkoló, a 63. perctől emberhátrányban játszó Real Madridot. Ronaldóék szerencséjére az éllovas Real Sociedad is kikapott a Betis otthonában. A házigazdák a győztes találatot a 94. percben büntetőből szerezték.
Gödörben a Real Madrid
A Real Madrid - szinte észrevétlenül - meglehetősen mély gödörbe zuhant: legutóbbi öt mérkőzésén nem tudott győzni a földkerekség minden bizonnyal legerősebb klubcsapata. Hátránya négy pont a Primera División tabelláján az éllovas Real Sociedad mögött, amely éppen vasárnap szenvedte el első vereségét a 2002-2003-as bajnokságban. A csapat emblematikus figurája, Raúl Gonzalez sem talált az ellenfelek hálójába - pontosan egy hónapja.
Bilbaóban szakadt meg a Sociedad veretlensége
A Valencia hazai pályán, a Deportivo La Coruna idegenben nyert a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Nagy meglepetésre az Espanyol 2-2-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal úgy, hogy a barcelonai csapat a szünetben még 2-0-ra vezetett.
Össztűz Van Gaalra
A spanyol sajtó összehangolt támadást intézett Louis van Gaal ellen azután, hogy csapata, az FC Barcelona ismét kikapott a labdarúgó-bajnokságban. A katalán gárda már húsz ponttal van lemaradva az éllovas Real Sociedadtól, s csupán hárommal szerzett többet, mint az Espanyol, a jelenlegi legjobb kieső.
A félidőben mindenkinél jobb a Real Sociedad
Tavaly harmincnyolc fordulóban negyvenhét pontot kapart össze a Real Sociedad, idén eddig feleannyi meccsen negyvenhármat. Tizenkét győzelemmel és hét döntetlennel az európai élbajnokságok egyetlen veretlen gárdája. Vezeti is a Primera División tabelláját, a baszk gárda az őszi bajnok (január végén), természetesen. A Vicente Calderón-stadionban szombat este 2-1-re verte a kimondottan jól játszó Atlético Madridot. San Sebastianban tetőfokára hágott az izgalom, a helyi újság, az El Diario Vasco dicsérő ódákat zeng Raynald Denoueix-ről, a breton mágusról és csapatáról.
Boldogan Baszkföldön - még élen a Sociedad
Amikor a bajnokság kezdetekor az aranyéremre esélyes klubok kerültek szóba, akkor legtöbben természetesen a Real Madridot és a Barcelonát említették, nem megfeledkezve a címvédő Valenciáról és a Deportivóról, titkos esélyesként esetleg a Celta Vigót vagy a Betist jelölve. Arra viszont senki sem gondolt, hogy a Real Sociedad, amely az előző két idényben éppen hogy csak bennmaradt a legjobbak között, 18 forduló után veretlenül áll majd az élen.
A Sociedad Vigót, a Valencia Barcát vert
Az éllovas Real Sociedad egy góllal legyőzte a Celta Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, s ezzel megerősítette vezető pozícióját. A Valencia idegenben verte a Barcelonát.
Rangadók hétvégéje a spanyol bajnokságban
Három szuperrangadóra kerül sor a spanyol labdarúgó-bajnokság hét végi, 18. fordulójában. Madridban a Real és az Atletico csap össze, a listavezető Real Sociedadhoz a Celta Vigo, a Barcelonához pedig a bajnok Valencia látogat.
A Real győzelme még kevés volt az elsőséghez
A Real Madrid bár Ronaldo góljával idegenben legyőzte a Celta Vigót, a siker egyelőre kevésnek bizonyult a "hatalomátvételhez". Az éllovas Real Sociedad ugyanis 2-0-ról egyenlített Valenciában, így az idei év spanyol meglepetésgárdája azon kívül, hogy megtartotta veretlenségét, az első helyet sem adta ki a kezéből.
Élre ugorhat a Real Madrid
Két rangadót is játszanak a spanyol labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójában, s a találkozók szoros kapcsolatban állnak egymással. A Real Madrid számolgat a leginkább, mert ha nyer Vigóban, a Valencia pedig legyőzi a jelenlegi listavezető Real Sociedadot, akkor Raúlék átveszik a vezetést. Olaszországban a Bologna a Milant, a Roma a Chievót fogadja, Angliában pedig a listavezető Arsenal Birminghambe utazik.
Négy gólt kapott Madridban a Valencia
A spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján a Real Madrid hazai pályán legyőzte a címvédő Valenciát. A Real Sociedad délutáni botlásának köszönhetően a Real Madrid már csak három ponttal van lemaradva a listavezető baszk csapattól.
Súlyos verést kapott otthon a Barca
Folytatja sikersorozatát a Real Sociedad: a Primera División éllovasa hazai pályán 2-1-re nyert a Mallorca ellen a tizennegyedik fordulóban. Immár hatodik vereségét szenvedte el a bajnokságban a Barcelona: a katalán sztárcsapat a Nou Campban a 18. helyezett Sevillától kapott ki 3-0-ra.
Kiábrándítóan szerepel a Barca
A Valencia labdarúgócsapata magabiztosan győzött a Racing Santander ellen szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, de nem tudott közelebb kerülni az éllovas Real Sociedad együtteséhez, mert nyert az is, a Barcelona viszont ismét botlott.
Barca-verés után továbbra is vezet a Sociedad
A spanyol labdarúgó-bajnokság tizenkettedik fordulójának vasárnapi rangadóján a Real Sociedad hazai pályán Kovacevic duplájával legyőzte a Barcelonát, s ezzel továbbra is vezeti a tabellát.
Kikapott a Valencia
A spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában nagy meglepetésre kikapott az FC Valencia. A királyi rangadón a listavezető Real Sociedad pontot rabolt Madridból.
Szuperrangadót játszik a Sociedad és a Real
Olaszországban Roma - Inter, Spanyolországban Real Madrid - Real Sociedad összecsapásokra kerül sor a hét végén. Amennyiben a topligák harmadik nagy mérkőzését keressük, ismét Ibéria felé kell fordulnunk, ahol a Primera Division másik nagy meccsén a Deportivo a Barcát fogadja.
Futóversenyen halt meg a spanyol focista
Szívroham végzett egy spanyol labdarúgóval, aki vasárnap részt vett a Behobia és San Sebastián között rendezett húsz kilométeres országúti futóversenyen.
- címkék:
- foci
- atlétika
- Real Sociedad
- Címkefelhő »
Élen maradt a Real Sociedad
A spanyol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Real Madrid Luis Figo utolsó percben szerzett góljával nyert 3-2-re a Rayo Vallecano otthonában. Az éllovas Real Sociedad döntetlent játszott a Deportivo La Corunával, s megőrizte vezető helyét.
Idegenben nem ment a Celtának
A spanyol labdarúgó-bajnokság éllovasai közül a Real Sociedad és a Valencia idegenben is győzni tudott a Primera División nyolcadik fordulójában. Nagy meglepetésre a Celta Vigo, amely a 80. percig még győzelemre áll, végül 2-1-re kikapott Bilbaóban.
A nap játékosa: Valerij Karpin (Real Sociedad)
A Real Sociedad remekül kezdte a spanyol bajnokságot, két mérkőzésen hat pontot gyűjtött, s hét gólt szerzett a San Sebastián-i gárda. A csapat erősségei közé tartozik az a Valerij Karpin, aki egykoron már viselte a Real mezét, s most nyáron tért vissza egykori állomáshelyére. A remek rajt miatti örömét csak az árnyékolja be, hogy a spanyol szövetség döntése értelmében ismét Európai Unión kívüli játékosnak minősítették, ami akár gondot is okozhat klubjának.
A nap játékosa: Darko Kovacevic (Real Sociedad)
A Real Sociead a spanyol bajnokság második fordulójában is nyerni tudott, s ezzel továbbra is százszázalékos. Az Espanyol elleni összecsapáson a Sociedad legjobbja a jugoszláv támadó, Kovacevic volt, aki kétszer volt eredményes.
Valdano: A BL elszívja a Real erejét
A centenáriumi évét ünneplő Real Madrid már elvesztette a spanyol kupadöntőt, a Real Sociedad elleni hétvégi vereséggel úszni látszik a bajnoki cím reménye is. Jorge Valdano klubigazgató mégis visszautasítja, hogy a Bajnokok Ligája lenne a királyi gárda egyetlen nyerési esélye. "A Real az utolsó pillanatig küzd, készek vagyunk harcolni a bajnoki címért" - állítja az egykori argentin világbajnok.
Győzelmi kényszer a Realon
A Real Madrid a hét közben nagy győzelmet aratott a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában idegenben, de a fővárosiak nem örülhetnek túlságosan sokáig, hiszen máris itt a következő feladat a számukra: a bajnokságban a Real Sociedad otthonába kell látogatniuk. A királyi gárda számára a három pont megszerzése létfontosságú, hiszen a Primera Divisiónból már csak három forduló van hátra, és a nagy rivális Valencia (amely a hét végén az Espanyolt fogadja) egypontos előnnyel rendelkezik.
A Valencia tartja a lépést a Reallal
A Valencia továbbra is tartja a lépést a Real Madriddal a Primera Division élén, sőt, a csapat ezúttal a megszokottnál is magabiztosabb teljesítménnyel gyűjtötte be a három pontot hazai pályán a Real Sociedad ellen. Az utóbbi hetekben remekül szereplő Celta Vigo azonban vereséget szenvedett, és mivel a Real Betis sem tudott nyerni, az FC Barcelona máris fellopakodott a negyedik helyre a spanyol bajnokságban.
A Valencia kiütötte a Real Sociedadot
A spanyol labdarúgó bajnokság 33. fordulójában kikapott a Celta Vigo az Espanyol otthonában, a Valencia kiütötte a Real Socieadot. a Deportivo pedig a Villarealt verte.
A Barca és a Depor is botlott
Úgy tűnik, végképp kétszemélyessé válik a bajnoki aranyért zajló küzdelem a spanyol bajnokságban, hiszen míg a két éllovas, a Valencia és a Real Madrid begyűjtötte a három pontot, addig a mögöttük álló Deportivo csak döntetlent játszott a Real Sociedad otthonában, és így hátránya immár négy pontra nőtt. A Barcelona a Las Palmas elleni hazai döntetlenjével meglehetősen messzire került a Bajnokok Ligáját érő helyektől.
Újra élen a Valencia
A Valencia gárdája most sem botlott meg, és szokása szerint kevésbé látványos, ám rendkívül hatékony játékának köszönhetően begyűjtötte a három pontot, és ezzel ismét a tabella élére állt. Az UEFA-kupás helyekért folytatott küzdelemben a Celta Vigo sem hagyja lerázni magát, míg a tabella hátsó traktusában tovább fokozódnak az izgalmak: a Tenerife hosszú idő után elhagyta a kiesési zónát, köszönhetően a Real Sociedad elleni idegenbeli győzelemnek.
Edzőbuktató forduló jöhet Spanyolországban
Több edző számára is sorsdöntő forduló következhet a spanyol bajnokságban a hét végén, hiszen legalább három szakember fölött ott lebeg Damoklész kardja, és egy kedvezőtlen eredmény esetén bármelyiküket meneszthetik. Az FC Barcelonánál Carles Rexach, az Espanyolnál Paco Flores, a Real Sociedadnál pedig John Toshacknak kell a szokásosnál is idegesebben várnia csapata mérkőzését.
Hazai pályán kapott ki a Barcelona
A spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában hazai pályán szenvedett vereséget a Barcelona és Deportivo Alavés. A katalán együttes a tizennegyedik helyen álló Osasunától kapott ki, az Alavés pedig a tizenhatodik Mallorcával szemben maradt alul. A Celta Vigo hazai pályán Mosztovoj remeklésével, tíz emberrel fordítva verte meg a Real Sociedadot. A Real Madrid az utolsó percekben engedte ki a kezéből a győzelmet a Real Betis ellen.
Tragédia a Kovacevic-családban
Bátyja hirtelen halála miatt azonnal hazautazott Darko Kovacevic, a Real Sociedad frissen igazolt jugoszláv labdarúgója.
- címkék:
- Darko Kovacevic
- foci
- Real
- Real Sociedad
- Címkefelhő »
Kovacevic ismét a Sociedadban
Nem nagyon sikerült az olaszországi kaland a jugoszláv támadónak, Darko Kovacevicnek, aki a Serie A-ban sem a Juventusban, sem pedig a Lazióban nem tudta beverekedni magát a kezdő tizenegybe. Annak idején a Real Sociedadban viszont abszolút közönségkedvencnek számított, így nem csoda, hogy visszatért Baszkföldre, mégpedig a spanyol gárdánál klubrekordot jelentő átigazolás keretében.
A nap játékosa: Sander Westerveld (Real Sociedad)
A legutóbbi szezon végén még aligha volt boldogabb kapus a világon a Liverpool portásánál, Sander Westerveldnél, hiszen a Vörösökkel sikert sikerre halmozott. A jelenlegi idény elején azonban elég volt pár hiba ahhoz, hogy Gerard Houllier megvonja tőle a bizalmat, és két portást is szerződtessen. Westerveld természetesen nem akart a tartalékok között szerepelni, ezért új csapatot keresett magának, és a napokban San Sebastianba igazolt.
Újra győzött, vezet a Real Madrid
A Real Madrid kétgólos győzelmet aratott a Real Sociedad ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának nyitó mérkőzésén, s ezzel a szezonban először vezeti a tabellát. A Valencia 0-2-ről, szünet után hét perc alatt fordítva győzött az Espanyol otthonában.
Elbuktak az éllovasok a spanyol bajnokságban
Nincsen már veretlen gárda a spanyol élvonalban, mivel a 14. játéknapon a Valencia is elszenvedte első vereségét a Real Sociedadnak köszönhetően. Az élcsapatok közül azonban nem csak a Valencia járt rosszul, hiszen a játéknap előtt az első négy helyen álló gárdák közül egyik sem szerzett pontot. A forduló legnagyobb győztese így a Real Madrid lett, amely maradt ugyan a hetedik helyen, de hátránya az éllovas Deportivóval szemben már csak négy pont.
Vesztett a Depor, zárkózik a Real
A spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában súlyos vereséget szenvedett a listavezető Deportivo La Coruna a Mallorca vendégeként. Szintén idegenben fölényesen nyert viszont a Real Madrid - a királyi gárda alaposan felzárkózott az élbolyhoz. Elvesztette veretlenségét a Valencia, a "tettes" a Real Sociedad.
Szökik a Deportivo
A spanyol bajnokság 11. fordulójában a legnagyobb érdeklődés természetesen a Real-Barca szuperrangadót övezte, ám a játéknap többi találkozója is hozott érdekes eseményeket. Elszenvedte például első vereségét az idényben a Celta Vigo, a Real Sociedad egymás után harmadszor gyűjtötte be a három pontot, a Valencia és a Deportivo pedig győzelmével kissé meglépett a mezőnytől.
A Real és a Barca is győzelemmel melegített a rangadóra
A spanyol bajnokság tizedik fordulójának szombati mérkőzései közül három is meglepetéssel végződött. A kiesési rangadón a Real Sociedad idegenben nyert a Tenerife ellen, a Real Madrid megszerezte első idegenbeli győzelmét a szezon során a Villarreal ellenében, de a legnagyobb szenzációt kétségtelenül az jelentette, hogy a sereghajtó Rayo Vallecano legyőzte a listavezető Deportivót.
Sok volt az idegenlégiós a Valenciában
Akárcsak Magyarországon, a spanyoloknál is hétközi kupafordulót rendeztek, és a Copa del Rey első fordulójában máris hat élvonalbeli együttesnek kellett búcsúznia. Kiesett például a listavezető Real Betis és a címvédő Real Zaragoza, de a Real Sociedad, az RCD Espanyol, az FC Sevilla és CD Tenerife sem folytathatja a küzdelmeket. Izgulnia kell a Valenciának is, hiszen a gárda az utolsó percekben négy, EU-n kívüli futballistát küldött a pályára, ami miatt valószínűleg megóvják a találkozót.
Újra nyert, vezet a Betis
A spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a sereghajtó Real Sociedad hazai pályán 3-3-as döntetlent ért el a hosszabbításban egyenlítő Sevilla ellen. A feszült hangulatú mérkőzést mindkét csapat tíz emberrel fejezte be. A listavezető Betis legyőzte az UEFA Kupa finalistáját, az Alavést.
Könnyed madridi pontvesztés
Sima győzelemnek indult, majd gyászos döntetlen lett belőle - így lehetne összefoglalni a Real Madrid szempontjából a Valladolid elleni hazai bajnokit. A királyi gárda az első félidőben remekül futballozott, ám a helyzetkihasználása megint csapnivaló volt, és a szünet után a Valladolid kibrusztolta saját maga számára az egy pontot. A fő rivális, a Barcelona ezzel szemben nem játszott szépen, hanem csak eredményesen: a katalánok begyűjtötték a három pontot a Real Sociedad otthonában.
Madridi dilemma: ki maradjon ki?
Noha a jövő héten nem rendeznek nemzetközi kupamérkőzéseket, a spanyol bajnokság hét végi fordulójából négy találkozót már szombaton lejátszanak. A két nagy rivális, az FC Barcelona és a Real Madrid is ma lép pályára: a katalánok a Real Sociedad otthonában szerepelnek, míg a királyi gárda otthon fogadja a Real Valladolid együttesét.
Jön fel a Valencia
A spanyol bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi mérkőzésein egyik csapat sem tudott nyerni, amely két győzelemmel kezdte a pontvadászatot, így már nincsen százszázalékos együttes a Primera Divisiónban. A Villarreal kikapott Tenerifén, a Celta Vigo viszont legalább egy döntetlent kiharcolt a Real Sociedad ellen. Így az élen három hétpontos csapat található: a Deportivo Alavés, a Celta Vigo és a Valencia.