Rapülők

címke rss

Geszti Péter: Szerintem tök jól rappelek

Ha létezik ember, aki bőven szolgáltat témát manapság, akkor az Geszti Péter. Egyik nap még az Oláh Ibolyának írt Magyarország című dala miatt, másnap pedig már az újjáalakuló Rapülők kapcsán jelenik meg a médiában, és akkor még itt van az @rc plakátkiállítás, a reklámszakma vagy éppen a kereskedelmi tévézés - csupa olyan téma, amiben otthon van. Így aztán kérdésekben nem volt hiány, amikor Geszti Péter a Vendégszobában járt. 

Craig David- és Rapülők-játékunk nyertesei

Kultúra2011.01.14, 11:32

Craig David már harmadik albumán búg ellenállhatatlanul hallgatói fülébe, míg a Rapülők hosszú tetszhalál után éled fel újra egy koncert és egy lemez erejéig. Előbbi előadótól CD-t lehetett nyerni, utóbbitól pedig pólót.

Rapülők: szexbombák a színpadon

Kultúra2005.12.19, 14:37

Nagyban készülődik a Rapülők a január 21-i, Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő nagykoncertjére. Több vendég kíséri majd a csapatot a színpadon, de számos meglepetéssel is készülnek erre az estére, sőt Riszájkling címmel, ezen a napon jelenik meg új lemezük is. Sőt, friss hír, hogy január 20-án is ad egy koncertet a csapat!

Auth-Czerovszky: "Érdemes elolvasni a Rapülők szövegeit"

Vendégszoba2006.01.17, 14:58

Auth Csilla és Czerovszky Henriett ugyan nem tagjai a Rapülők együttesnek, lelkesedésük mégis megközelíti a három "hivatalos" tagét is. A két énekesnő vokalistaként működik majd közre a két koncerten, melyeken kívül azért a Vendégszobában szóba kerültek olyan kényesebb témák is, mint a zeneipar haldoklása és az éhező zenészek.

Geszti Péter: "Sosem mondtuk, hogy rapzenét játszunk"

Vendégszoba2006.01.19, 15:29

A Rapülők frontembereként társalgó Geszti Péter különösebben nem izgul a koncert miatt, és nem is keres annyit rajta, mint amennyit hazavihetne ugyanennyi munkával a reklámiparban. Szóba kerül egy titokzatos, új zenei karrier is, míg kritikusait visszakézből csókoltatja, Gregor Bernadettel pedig szép volt, jó volt, de köszöni, ennyi.  

A Rapülők búcsúkoncertje a lemezlistán is siker volt

Archívum2006.01.27, 17:35

A tengerentúlon továbbra is Jamie Foxx és Mary J Blige csatázik, Angliában a biztonsági kamerák sztárjai tarolnak, itthon rapülőrajtot vettek Gesztiék.

Popopera és platinás debütálás a rekordok hetén

Archívum2006.02.03, 16:12

Amerika még csak most csodálkozik rá az Il Divo új lemezére, míg a briteknél rekordot döntött első nagylemezével az Arctic Monkeys. Nálunk még mindig a Rapülőkről szól az albumlista.

Geszti Péter hamar elfelejti saját dalszövegeit

Life.hu2011.08.02, 15:18

Szójátékok, reklámok, műsorok, és rengeteg slágerlistás dal fűződik Geszti Péter nevéhez, akinek fontos a humor, de elmondása szerint nem rímekben, hanem dalszövegekben gondolkodik. A slágereket pedig magának írja, hiszen szerinte csakis olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, amik számára boldogságot okoznak.

Előző
Következő