rangsor

címke rss

Ezek a légitársaságok teljesítettek a legjobban 2017-ben

Gazdaság2018.01.09, 17:07

Kiderült, hogy melyik légitársasággal jártak a legjobban az utasok tavaly. Az elemzés több mint 57 millió járat megfigyelése alapján hozta ki a végeredményt. Ez a lista az idei évben utazók számára is jól jöhet, hiszen jelentős változásra azért nem kell számítani ilyen rövid időn belül. Vannak meglepetések és egy ország kifejezetten jó eredményeket ért el.

EHF-rangsor: a nőknél előztünk, a férfiaknál visszaestünk

Sport2017.12.14, 17:16

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) frissítette az országok rangsorát. A nemzeteket csapataik Bajnokok Ligája- és EHF-kupabeli szereplése alapján pontozzák, és ez a rangsor határozza majd meg a 2018–2019-es szezonban azt, hogy melyik ország hány együttest indíthat a sorozatokban.

A világ egyik legértékesebb vállalata egyben az egyik legvonzóbb is

Gazdaság2017.10.27, 13:19

Új, átfogó európai felmérés eredményeit publikálták arról, hogy melyik vállalat a legszimpatikusabb a kontinensen tanuló diákok számára. Az üzleti tanulmányokat folytatók és a mérnök- illetve informatikushallgatók is ugyanannál a cégnél dolgoznának a legszívesebben.

Kijött a lista a világ legversenyképesebb országairól

Gazdaság2017.09.27, 16:47

Az, hogy egy ország mennyire versenyképes, fontos tényező a vállalatok számára. Ezeknek a cégeknek segít a Világgazdasági Fórum, amely évente elkészíti versenyképességi listáját. A 12 szempont alapján vizsgált 137 nemzet között szerepel Magyarország is, amely sokat javított tavalyhoz képest. Az élen már nagyon régóta nincs változás.

Van, ahol csak 28 forint a taxitarifa

[origo] utazás2017.07.20, 08:06

A világon az egyiptomi Kairóban a legolcsóbb a taxizás, legalábbis a közül a 80 város közül, amelyet a Carspring nevű online használtautó-kereskedő cég vizsgált. A lista másik végén a svájci Zürich áll.

Ez a világ tíz legértékesebb márkája

Gazdaság2017.06.06, 17:38

Immáron 12. éve készíti el a BrandZ nevű vállalat a világ legértékesebb brandjeit tartalmazó százas listáját. A rangsor élén megdöbbentő a fölénye a tech-óriásoknak, a Google és az Apple gyakorlatilag utolérhetetlen az első két helyen.

A nagyáruházak forgalma megugrott, a kisboltok vegetálnak

Gazdaság2017.06.01, 14:56

A kereskedelem átlaga felett tudták növelni bevételeiket 2016-ban az élelmiszereket és napi cikkeket kínáló multi áruházláncok Magyarországon, míg a kis élelmiszerboltok jóval az átlag alatt teljesítettek. Feltehetően az Aldi forgalma nőtt a leggyorsabban, de még mindig biztos piacvezető a Tesco.

Lincoln volt minden idők legjobb amerikai elnöke

Archívum2017.02.20, 19:40

Abraham Lincolnt tartják minden idők legjobb elnökének az amerikai történészek - derült ki a C-SPAN amerikai közszolgálati televízió frissen közzétett felméréséből, amely szerint George Washingtont a második, Franklin D. Rooseveltet a harmadik, míg a listán idén debütáló Barack Obamát a 12. helyre sorolták a tudósok.

Tudja, hol van Göreme? Pedig ott a legjobbak a szállodák

[origo] utazás2017.01.24, 11:05

Egy török város lett az első helyezett a Trivago.hu ranglistáján, amely a vendégek által leadott szállásértékelések alapján állította sorrendbe a legkedveltebb úti célokat.