Radovan Karadzic

címke rss

Karadzic leváltatná a perét tárgyaló egyik bírót

Nagyvilág2008.08.19, 20:57

Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt vezetője elfogultság miatt kérvényezte a hágai Nemzetközi Törvényszék egyik bírájának, az ő első meghallgatásán elnöklő Alphons Orie-nak a leváltását.

Lecserélik Karadzic bíráit

Nagyvilág2008.08.21, 19:12

Másik bírói csoportra bízták Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető ügyét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken, mert az ügyészség megváltoztatta azt az álláspontját, hogy az ügyet más vádlottakéval közösen kezeli.

Karadzic a hágai eljárás megszüntetését kérte

Nagyvilág2008.08.27, 00:31

Az ellene folyó eljárás megszüntetését kérte a hágai Nemzetközi Törvényszéktől Radovan Karadzic, eljárási hibákra és az ellene irányuló fenyegetésekre hivatkozva egy kedden nyilvánosságra hozott folyamodványban.

Mladic gyors elfogására számít a szerb ügyész

Nagyvilág2008.08.28, 19:30

Ratko Mladic gyors elfogására számít a háborús bűnösök ügyeiben eljáró belgrádi különbíróság ügyésze, aki szerint a boszniai szerbek háborús időkbeli katonai vezetője feltehetően nem álcázza úgy magát, ahogyan azt a múlt hónapban elfogott másik körözött volt boszniai szerb vezető, Radovan Karadzic tette.

Módosítanák a Karadzic elleni vádiratot

Nagyvilág2008.09.17, 19:10

Megváltoztatnák a Karadzic elleni vádiratot a háborús bűnöket vizsgáló törvényszék ügyészei, bár azt nem árulják el, min módosítanák. Az eredeti vádirat nyolc éve készült.

Nacionalisták tüntettek Karadzic mellett Banja Lukában

Nagyvilág2008.09.30, 00:39

Több száz boszniai szerb nacionalista tüntetett Banja Lukában Radovan Karadzic mellett. A Karadzic-álarcos tüntetők az egykori boszniai szerb vezetőt éltették.

Vádiratának rövidítését kéri Karadzic

Nagyvilág2009.01.28, 22:35

Tovább kurtítaná az ellene készített vádiratot a háborús bűnök vádjával Hágában fogvatartott Radovan Karadzic. Az egykori boszniai szerb vezető szerint "a történelem leghosszabb bűnperére" lehet számítani, ha nem húzzák meg jobban a bűnlajstromot, amelyért őt akarja felelőssé tenni a nemzetközi bíróság.

Súlyosbították a Karadzic elleni vádat Hágában

Nagyvilág2009.02.17, 01:53

A korábbi egy helyett már két rendbeli népirtással vádolják Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Karadzicnak a boszniai háborúban elkövetett gyilkosságokért, és külön az 1995-ös srebrenicai vérengzésért is felelnie kell.

Karadzic-versek miatt sajnálkozik a szlovák külügy

Nagyvilág2009.04.02, 22:17

Több szlovákiai lap is lehozott verseket a volt boszniai szerb elnöktől, a Hágában népirtással vádolt Radovan Karadzictól. A szlovák külügy szerint az állami pénzekből is támogatott lapok döntéséhez nincs köze a szlovák politikának.

Bizonyítaná Karadzic a neki ígért büntetlenségét

Nagyvilág2009.04.23, 18:17

Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egykori elnöke olyan dokumentumot adott át a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, amely szerinte bizonyítja, hogy 1996-ban büntetlenséget ígért neki az Egyesült Államok, ha visszavonul a politikától.