Quique Flores

címke rss

Spanyol sztáredzője lett Tőzsérnek

Quique Flores lett az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába frissen feljutott, Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Watford vezetőedzője.

Idén jobb a hangulat Valenciában

Archívum2005.12.11, 15:11

A Valencia CF éveken át állandó résztvevője volt a Bajnokok Ligájának, az elmúlt idény azonban pocsékul sikerült a Turia-partiak számára: a csapat címvédőként csak a hetedik helyen zárt a bajnokságban, amivel még az UEFA-kupáról is lemaradt. Júniusban aztán munkába állt az új edző, Quique Flores, érkezett jó néhány új játékos, és azóta ismét jobb a hangulat Valenciában.

Bernd Schusternek is jót tett a büki levegő

Archívum2005.10.16, 12:18

A Getafe CF tavaly nyáron jutott fel az első osztályba, és akkor mindenki azt jósolta, hogy a madridi kiscsapat képtelen lesz megkapaszkodni az élvonalban, hiszen az együttes játékoskerete és anyagi lehetőségei tekintetében sem vehette fel a versenyt a riválisokkal. Az edző, az élvonalban szintén rutintalan Quique Flores azonban csodát tett az együttessel. A nyáron aztán a tréner Valenciába távozott, utóda, Bernd Schuster pedig szenzációsan látott munkához: a Getafe hat forduló után veretlenül a tabella első helyén állt!

Schusterrel folytatódhat a madridi focicsoda

Archívum2005.07.03, 11:58

A Getafét a bajnokság rajtja előtt, sőt még a szezon felénél is biztos kiesőnek könyvelték el, ami a madridi kiscsapat hagyományait és játékoskeretét figyelembe véve reálisnak is tűnt. A gárda azonban rácáfolt a várakozásokra, és - története első élvonalbeli szezonjában - kiharcolta a bennmaradást. A bravúrra természetesen a nagyobb klubok vezetői is felfigyeltek, és jó néhány játékost, valamint a vezetőedzőt, Quique Florest is megkörnyékezték. A fiatal tréner nem is tudott ellenállni a csábításnak, és aláírt a Valenciához.

Előző
  • 1
Következő