PSG

címke rss

Egészen valószínűtlen holtverseny után bukott a PSG

Sport2022.11.02, 23:10

A Paris-Saint Germain ugyan 2-1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szerdai zárónapján, ám mivel a kvartett másik meccsén a Benfica 6-1-re kiütötte a Makkabi Haifa csapatát, így a portugálok végeztek a H csoport élén. Egészen hihetetlen holtverseny volt a két csapat között, döntetlen volt az egymás elleni eredmény, azonos a gólkülönbség, sőt, még a lőtt gólok száma is. Ezzel az is eldőlt, hogy a torinói együttes tavasszal az Európa-ligában szerepelhet. Utolsóként az olasz bajnok AC Milan biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Szoboszlai Dominik zseniális játéka, romokban hever a Juventus

Sport2022.10.26, 10:13

A három magyar válogatott focistát foglalkoztató RB Leipzig meglepetésre 3-2-re legyőzte a címvédő Real Madridot kedd este a Bajnokok Ligája ötödik csoportkörében, így a lipcseieknek a továbbjutást illetően a saját kezükben van a sorsuk. A H csoportban a végső győzelemre is esélyesnek tartott PSG viszont már biztosan nyolcaddöntős, miután Lionel Messi vezérletével az idei szezon eddigi leggólgazdagabb meccsén kiütéses győzelmet aratott a Makkabi Haifa ellen. A csoport másik találkozóján a hetek óta pocsék formában lévő Juventus nem tudta elkerülni a totális szégyent, ugyanis kikapott a Benfica otthonában, ezzel biztossá vált a kieséése. ...

Szoboszlaiék hatalmas szenzációt okoztak a BL-ben

Sport2022.10.25, 23:00

A Bajnokok Ligája eddigi egyik leggólgazdagabb meccsét játszotta a Paris Saint-Germain, amely hazai pályán Messi és Mbappé vezérletével 7-2-re kiütötte a Maccabi Haifa csapatát, ezzel továbbjutott a csoportjából. A három magyar válogatott focistát foglalkoztató RB Leipzig nagy meglepetésre 3-2-re legyőzte a címvédő Real Madridot, és nagy lépést tett a továbbjutás felé. A Juventus viszont kiesett miután 4-3-ra kikapott a Benfica otthonában.

A Makkabi Haifa szurkolói őrült hangulatban vonultak Párizs utcáin - videó

Sport2022.10.25, 19:26

A Makkabi Haifa szurkolói fergeteges hangulatot csináltak a PSG elleni BL-meccs előtt.

Újabb fordulat Kylian Mbappé és a PSG ügyében: meglepő, mit mondott a francia világsztár

Sport2022.10.17, 12:44

Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain világbajnok futballistája cáfolta azt a múlt heti sajtóhírt, miszerint a klubnak jelezte távozási szándékát a januári átigazolási időszakban.

Zubkov gól és utolsó másodperces dráma a Sahtar-Real meccsen

Sport2022.10.11, 23:21

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában a címvédő Real Madrid a 95. percben, drámai hajrában mentett pontot az ukrán Sahtar Donyeck ellen, ezzel Carlo Ancelotti csapatának megszakadt a hibátlan sorozata, de bejutott a nyolcaddöntőbe. A csoport másik meccsén a három magyar focistát is foglalkoztató RB Leipzig a Celtic otthonában tartotta életben a továbbjutási esélyeit. A Chelsea magabiztosan győzte le az olasz bajnok AC Milant, míg a PSG-nek ismét csak 1-1-es döntetlenre futotta a portugál Benfica ellen.

Mbappé megint el akar menni a PSG-től, már azt is tudni, hova

Sport2022.10.11, 16:32

Kylian Mbappé és a Paris Saint-Germain kapcsolata teljesen megromlott, és ugyan nyáron még sikerült megtartania a francia sztárcsapatnak a 23 esztendős támadót, a 2018-as világbajnok ismét azon dolgozik, hogy jövő januárra távozzon a Parc des Princes-ből – értesült a Marca.

Messi kihagyja a Benfica elleni rangadót a BL-ben

Sport2022.10.10, 12:33

A PSG argentin sztárja, Lionel Messi kihagyja a Benfica elleni BL-meccset.

A fáradt Messi és a PSG lisszaboni pofáraesése a BL-forduló legnagyobb meglepetése

Sport2022.10.06, 04:48

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja gyakorlatilag a hazai csapatok sikeréről szólt. A Chelsea megszerezte első győzelmét, miután meglepően simán legyőzte az olasz bajnok AC Milant. A címvédő Real Madrid és a végső győzelemre is esélyes Manchester City magabiztosan győzött. A három magyar válogatott játékost foglalkoztató Lipcse életben tartotta továbbjutási esélyeit, ugyanis Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 3-1-re nyert a Celtic ellen. Azonban a németek győzelme vezéráldozattal járt, mivel Gulácsi Péter súlyosan megsérült. A forduló egyetlen meglepetése, hogy a Lionel Messivel, Kylian Mbappéval és Neymarral felálló PPSG ...

Gyűlölik egymást: Neymart Mbappéról kérdezték, a brazil sztárfocista arcát látni kell - videó

Sport2022.10.01, 07:46

Hiába játszik top formában a Paris Saint Germain, a vezetőség aggódhat a jövő miatt, két világklasszis támadójuk, Kylian Mbappé és Neymar továbbra is ellenséges viszonyt ápolnak egymással.

Nagy bejelentésre készül Lionel Messi

Sport2022.09.28, 12:37

Lionel Messi a novemberi katari világbajnokság után nagy bejelentésre készül: dönt a jövőjéről, bejelenti, hol folytatja a pályafutását! A The Sun értesülései szerint eddig egyetlen klubtól sem kapott ajánlatot. Az argentin labdarúgónak 2023 nyarán jár le a szerződése a Paris Saint-Germainnél.

Új rekordjával Messi megelőzte Cristiano Ronaldót

Sport2022.09.19, 12:40

A francia futballbajnoki címvédő Paris Saint-Germain vasárnap esti lyoni fellépésén Neymar idénybeli hetedik gólpasszából volt negyedszer eredményes az új szezonban Lionel Messi, akinek találata három pontot jelentett a fővárosi alakulatnak.

Újra letartóztatták a csapattársát megverető focistanőt

Sport2022.09.17, 09:10

Pénteken ismét őrizetbe vette a rendőrség a hétszeres francia válogatott Aminata Diallót. A PSG női csapatának egykori játékosát azzal gyanúsítják, hogy megverette az egyik csapattársát, Kheira Hamraouit, hogy az ne lehessen riválisa közös posztjukon.

PSG elleni csodagyőzelemmel kezdett a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Sport2022.09.15, 22:13

A Telekom Veszprém házigazdaként 36-34-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.

A biztonságiak brutálisan leteperték a Messit ölelgető szurkolót - videó

Sport2022.09.15, 07:04

A Makkabi Haifa elleni BL-csoportmeccs végén a PSG argentin sztárját, Lionel Messit egy pályára berohanó szurkoló ölelgetni kezdte, majd a férfit a biztonságiaknak kellett kivezetniük a stadionból.

A három magyarral felálló Lipcse csak ráijeszteni tudott a Real Madridra, de simán kikapott

Sport2022.09.14, 23:48

A labdarúgó Bajnokok Ligájában az F csoport második fordulójában a Gulácsi Péterrel, Willi Orbánnal és Szoboszlai Dominikkel felálló RB Leipzig ugyan remekül futballozott a címvédő Real Madrid ellen, de végül 2-0-ra kikapott a Santiago Bernabéu stadionban. A Paris Saint-Germain és a Manchester City is hátrányból fordítva nyert, előbbi a Maccabi Haifa otthonában 3-1-re, míg Pep Guardiola csapata Erlig Haand góljával győzte le a Borussia Dortmundot 2-1-re.

Kylian Mbappé 15 éves öccse lehet hamarosan a PSG új sztárja

Sport2022.09.11, 09:36

Azt még nem tudni, hogy mikor, de a 15 éves Ethan Mbappé esetleg együtt futballozhat a Paris SG-ben világbajnok bátyjával, Kylian Mbappével.

Saját csapattársa könyökölte arcon a PSG sztárfocistáját - videó

Sport2022.09.07, 11:08

A Paris Saint-Germain 2-1-re győzte le a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi első fordulójában. A PSG olasz középpályásának, Marco Verrattinak nem lehetett így sem felhőtlen az öröme. Nem elsősorban azért, mert a honfitársai ellen nyert, sokkal inkább a váratlanul kapott könyökös miatt.

Mbappé csodagóljaival győzte le a PSG a Juventust

Sport2022.09.06, 23:04

Kedd este kezdetét vette a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as szezonjának csoportköre, a játéknap legnagyobb rangadóján pedig a PSG hazai pályán 2-1-re legyőzte a Juventust. A címvédő Real Madrid és a végső győzelemre is esélyesnek tartott Manchester City is győzelemmel rajtolt. A három magyar válogatott focistát is foglalkoztató RB Leipzig ugyanakkor meglepetésre 4-1-re kikapott az ukrán Shaktar Donyecktől.

Kezdődik a Bajnokok Ligája, itt az első szuperrangadó

Sport2022.09.06, 10:25

A címvédő Real Madrid a Celtic Glasgow vendégeként kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as kiírásában kedden, amikor a csoportkör első játéknapján hazai környezetben lép pályára a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató RB Leipzig, amely a hét végi bajnokin rossz főpróbát tartott.

A Juventus sztárja kihagyja a PSG elleni BL-rangadót

Sport2022.09.05, 18:44

A Juventus hivatalosan is kihirdette a Paris Saint-Germain elleni BL-keretét, amelyből kiderült, hogy a párizsiaktól nyáron igazolt Ángel Di Máría kihagyja a forduló rangadóját.

Katarba igazolt a PSG BL-győztes focistája

Sport2022.09.04, 13:41

A brazil Rafinha felbontotta szerződését a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatával, és a katari al-Arabihoz igazolt.

Őrület: A PSG a Manchester Cityre akarta rátukmálni Neymart

Sport2022.09.02, 07:58

Egészen döbbenetes hírt közölt a spanyol Marca című sportnapilap. A francia Paris St. Germain felajánlotta a Manchester Citynek, hogy szerződtesse le a brazil Neymart. Az üzlet nem jött létre, mert Angliában nem kértek a brazil szolgálataiból.

Visszatért korábbi sikerei helyszínére a PSG sztárfocistája

Sport2022.08.28, 13:18

Visszatért fiatalkori sikerei színhelyére, szülővárosába Ander Herrara, aki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Athletic Bilbaóban folytatja pályafutását.

Szupervasárnap: pályán a Fradi, a PSG, a Barcelona és a Real Madrid is

Sport2022.08.28, 10:05

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) Kisvárda-MOL Fehérvár és Ferencváros-Budapest Honvéd mérkőzést rendeznek. Ami a topligákat illeti, pályára lép a Paris Saint-Germain, az FC Barcelona és a Real Madrid is. Vasárnap rendezik a Forma-1-es Belga Nagydíjat, de kézilabda és vízilabda is színesíti a programot.

Mbappénak és a PSG-nek nyolc másodperc kellett a gólszerzéshez - videó

Sport2022.08.21, 22:39

A Paris Saint-Germain a Lille otthonában játszott vasárnap este a francia bajnokságban és nagyon simán, 7-1-re nyert.

A PSG-ből erősített a West Ham United

Sport2022.08.17, 16:43

A Premier League-ben szereplő West Ham United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Paris Saint-Germain német válogatott védőjét, Thilo Kehrert.

Balhé a PSG-nél: Mbappé már Neymart és Messit sem tudja elviselni - videó

Sport2022.08.15, 14:23

A PSG sztártriója között nem tűnik minden felhőtlennek: miután Neymar egy Twitter-bejegyzést lájkolt, most egy videó került elő, amin Kylian Mbappé nekisétál Lionel Messinek.

Megint cigizésen kapták a PSG sztárfocistáját - videó

Sport2022.08.10, 14:29

Kínos felvétel kering az interneten a Paris Saint Germain Európa-bajnok labdarúgójáról, Marco Verrattiról ugyanis egy szurkoló cigizés közben kapta rajta az olasz sztárjátékost.

Neymar és Mbappé nevetséges dolgokat művelt - videó

Sport2022.07.28, 07:54

A PSG két sztárjátékosa, Mbappé és Neymar kosárlabdában már feleannyira sem ügyes mint a fociban.

Adócsalás vádja miatt Neymar ősszel áll bíróság elé Barcelonában

Sport2022.07.27, 14:50

Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója október 17. és 31. között áll bíróság elé Barcelonában csalás és korrupció vádjával.

Távozik Gulácsi Péteréktől a francia válogatott sztárfocista

Sport2022.07.26, 11:23

Bejelentette távozását a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzigtől Nordi Mukiele, a csapat francia válogatott védője.

Neymar óriásit színészkedett a PSG felkészülési meccsén - videó

Sport2022.07.25, 14:33

A PSG brazil sztárjátékosa, Neymar ismét egy óriásit színészkedett a párizsi csapat Osaka elleni felkészülési meccsén.

Messi visszautasította a PSG-t

Sport2022.07.17, 15:32

A spanyol Macra értesülései szerint a Paris Saint-Germain máris új szerződést ajánlott a hétszeres aranylabdás Lionel Messinek.

"Nehéz helyzet lenne egy csapatban játszani" - Messi üzent a Manchesterből elvágyódó C. Ronaldónak

Sport2022.07.13, 12:18

Lionel Messi korábban már lenyilatkozta, hogy nagyon szeretne Cristiano Ronaldóval egy csapatban játszani, a két sztár egyesülésére pedig most van a legnagyobb esély miután a portugál klasszis nemrégiben bejelentette, hogy otthagyná jelenlegi csapatát a Manchester Unitedet.

A Juventusba igazolt a PSG szupersztárja

Sport2022.07.08, 21:18

Távozott a Paris Saint-Germaintől és a Juventusban folytatja pályafutását Ángel Di María.

Máris gyűlölik és tüntetnek a párizsi szurkolók az új edzőjük ellen

Sport2022.07.06, 13:08

A francia bajnok Paris Saint-Germain kedden kirúgta a csapat argentin edzőjét, Mauricio Pochettinót, a helyére pedig azonnal kinevezte a francia Christophe Galtier-t, aki remek ajánlólevéllel érkezett Párizsba, ugyanis korábbi állomáshelyein már többször is csodát tett. A kérdés csak az, hogy az 55 éves edző mire fog menni egy olyan környezetben, ahol aranylabdások, Európa-bajnokok és celebek alkotják az öltözőt. Ráadásul Galtier alighogy betette a lábát Párizsba, a szurkolók máris elkezdtek tüntetni ellene a marseille-i múltja miatt, na meg azért, mert Zinédine Zidane-t várták a kispadra.

A PSG kírúgta Mauricio Pochettinót

Sport2022.07.05, 14:42

A Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetői kedden felbontották Mauricio Pochettino vezetőedző szerződését, utódja pedig Christophe Galtier lett.

Kylian Mbappé heti 465 millió forintot tehet zsebre, ezzel világelső lett

Sport2022.07.04, 13:55

A Liverpoollal a múlt hét végén szerződést hosszabbító Mohamed Szalah a legjobban fizetett futballistává lépett elő a Premier League-ben, ám a heti béreket tekintve így is csak a negyedik a sportág kereseti rangsorában, amelyet Kylian Mbappé vezet - adta hírül a Daily Mail.

Megmutatta kerek fenekét a PSG-sztár felesége - kép

Sport2022.06.27, 08:53

A Paris Saint-Germain argentin futballistájának, Mauro Icardinak a felesége, Wanda Nara ismét elkápráztatta a rajongóit, ugyanis nyaralásáról osztott meg egy jól sikerült bikinis képet.

Neymar megint hisztizik: Csak a pályafutásod után lehetsz boldog

Sport2022.06.19, 18:33

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain brazil világklasszisa, Neymar a közösségi oldalán panaszkodott, hogy mennyire nehéz a sportolók élete. Az eurómilliókat kreső támadó szerint csak a pályafutása után lehet boldog egy játákos, addig semmire nem jut ideje.

A spanyolok feljelentették a PSG-t és a Manchester Cityt

Sport2022.06.15, 18:28

A spanyol labdarúgóliga panaszt tett az európai szövetségnél (UEFA) a Paris Saint-Germain és a Manchester City ellen azért, mert álláspontja szerint a két klub folyamatosan megsérti a pénzügyi fair play szabályait.

A francia elnök is azt tanácsolta Mbappénak, hogy maradjon a PSG-nél

Sport2022.06.04, 12:48

Emmanuel Macron francia elnök is azt tanácsolta Kylian Mbappénak, hogy Franciaországban folytassa labdarúgókarrierjét.

Benzema és Vinicius a Bajnokok Ligája-szezon különdíjasai között

Sport2022.05.31, 14:15

Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján kihirdette a nemrég véget ért Bajnokok Ligája-idény különdíjasait.

A PSG mindenképp el akarja adni Neymart, de senkinek sem kell

Sport2022.05.26, 17:26

Francia sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germain katari vezetése a nyári átigazolási időszakban mindenképpen meg akar válni a harmincéves csatártól. A francia bajnoknak a gazdasági Fair Play betartása miatt muszáj csökkentenie a költségkeretet, márpedig az jelentősen megnövekedett Kylian Mbappé szerződéshosszabbítása miatt.

A PSG feláldozná Neymart, hogy óriási fizetést tudjon adni Mbappénak

Sport2022.05.23, 12:54

Neymar eladását tervezi a PSG a Le Parisien értesülése szerint.

Ismét Mbappe lett a legjobb játékos a francia bajnokságban

Sport2022.05.16, 09:57

Pályafutása során harmadszor Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain világbajnok támadója érdemelte ki a szezon legjobbjának járó elismerést a francia labdarúgó-bajnokságban.