programok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Budapest
- aktivnyar
- programok gyerekeknek
- fesztivál
- legfrissebb
- legrégebbi
Háromnapos zenei-gasztronómiai fesztivált rendeznek Keszthelyen
Változatos zenei, bábszínházi programokkal, valamint tizennégy borvidék bemutatkozásával háromnapos zenei-gasztronómiai fesztivál kezdődik pénteken Keszthely belvárosában. A KeszthelyFest elnevezésű rendezvény programjai négy színpadon és a Várkert hangulatos, árnyas fái közt kialakított gyermekligetében zajlanak.
Sound 2018: vízpart, napsütés, világsztárok
Szerdán indul Európa kiemelkedő vízparti fesztiválja a Balaton Soundon, ahol idén is világsztárok lépnek fel. Többek között a The Chainsmokers, akik jótékonysági kampányánnyal is megfejelték az idei fellépésüket. És fontos információ még, hogy a szervezők idén rekordra is számítanak. 160 ezer látogatót várnak a Sound 5 napjára.
Ezért járja be Karl Marx egykori szülővárosát, Triert!
Karl Marx, a kommunizmus kiagyalója élete első 17 évét Trierben töltötte. 2018-ban van születésének kétszázadik évfordulója, melynek kapcsán mintegy háromszáz programot kínál a város egész évben. Ezek közül egyébként már több is tiltakozásokat is váltott ki. Ilyen volt például az a közel négy és fél méter magas Marx-szobor, melyet a Kínai Népköztársaság ajándékozott Trier városának, és májusban avattak fel.
Naplementében szafarizna? Elég a Hortobágyig mennie
Júliusban és augusztusban több időpontban is sor kerül naplementés szafarira. Július 14-i hétvégén a Hortobágy-halastavi kisvasút is ünnepel.
Tizenhét országból érkeznek előadók a Babel Sound fesztiválra
Többek között Ras Muhamad, Heida Björg, a Banda Zeitun, Ibrahima Cissokho, a Rembetiko, Bilal Karaman, Akash Bhatt és a Vrelo is koncertet ad a Babel Sound Fesztiválon. A világzenei eseményt július 16-tól 22-ig rendezik meg a balatonboglári Platán Strandon.
Ezekért utazzon még a nyáron Lisszabonba!
A nyári hónapokban Lisszabon felet olyan tiszta kék az ég, mint egy hatalmas katedrális festett kupolája. Ilyenkor a város begóniával borított és napsütötte utcáiról ezer meg egy szörfdeszkával megpakolt autó indul el a strandok felé, Casvais és Estroil irányába. De azért a városokban is találni jó, és néhol ingyenes programokat. Nézzünk is körül, mik közül lehet válogatni.
Úsztasson gyertyát a Dunán Szentendrénél, ingyenes programok mellett
Július 21-én és 22-én kerül sor Szentendrén az Ister napok rendezvénysorozatra, melynek keretében több izgalmas programmal is várja a város az érdeklődőket.
Ilyen az egyik legmenőbb koncerthelyszín a Szigeten
A második legfontosabb helyszín a Szigeten idén is a MasterCard Színpad by A38, és a nagysátrában idén is elég erős a felhozatal. Mutatjuk.
Három napig a csapból is zene folyik Vácott - ingyenesen!
Ma kezdődik és vasárnapig várja a közönséget színházi előadásokkal, kiállításokkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, valamint gyerekprogramokkal a Váci Világi Vigalom sorozat.
Zenés programokkal várja a hétvégét több hazai fürdő is
Úgy tűnik, e hét, és főként a július 21-22. hétvége, sztárfellépőkben lesz gazdag a hazai gyógyfürdőkben.