profit
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- nyereség
- euró
- gyorsjelentés
- dollár
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jól fialt a Manchesternek a bajnoki cím
Az angol focibajnokság sikerének egyik kulcsa, hogy nem titkolóznak a pénzügyekkel. A Manchester United is nyilvánosságra hozta a tavalyi szezonra vonatkozó eredményeit, amely szerint az adózás előtti profit 93 százalékkal közel 60 millió fontra, mintegy 20 milliárd forintra nőtt a tavalyi szezonban.
Amerikai otthonokból indult a hitelválság
Zilált évet hagy maga mögött a dollár, a subprime krízis augusztus elejétől november közepéig tartó töretlen gyengülési folyamat indított be, aminek mélypontja az 1,4866-os euro/dollár jegyzés is. Egyes olajtermelő országok - közöttük Oroszország - fontolóra vették, hogy elköszönnek a dollártól. A kölcsönök igénylői a gazdasági gondok miatt szigorodó feltételek között egyre kevésbé tudták fizetni törlesztőrészleteiket. Az így kialakuló tőkehiány a kamatok további emelkedését okozta, ami újabb ügyfeleket tett fizetésképtelenné, és világszerte a kölcsönök drágulásához vezetett. Az első komoly áldozat a világ legnagyobb pénzügyi csoporrtjának ...
Sokat rontott eredményein a Gazprom
Az orosz Gazprom adózott eredménye, a folyó üzleti év első felében 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de a második negyedévi profit visszaesésének mértéke meghaladta a 20 százalékot. A második negyedévi adózott eredmény 113 milliárd rubel (4,62 milliárd dollár) lett, jócskán elmaradva a 129 milliárd rubeles elemzői várakozásoktól is.
A balkánon találhatnak sztorit a magyar cégek
A növekedési sztori fenntartásához Közép-Európában és a balkáni országokban is érdemes terjeszkedni a magyar cégeknek, hiszen ezek a piacok sokkal komolyabb profit növekedést hozhatnak számukra a magyarnál. A nagy tőzsdei cégek már léptek is ez ügyben, hiszen az OTP, a Mol és a Richter is szinte minden nagyobb környékbeli piacra betette már a lábát. A lehetőségek azonban ágazatonként eltérőek, és azért kockázatok is vannak.
V�ge a magyar bankok aranykor�nak
A magyar bankrendszer 5,1 sz�zal�kkal nagyobb ad�zott nyeres�get �rt el id�n okt�ber v�g�ig, mint a tavalyi els� h�rom negyed�vben - der�l ki a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelet�nek (PSZ�F) adatib�l. Elemz�k szerint j�v�re enn�l valamivel gyorsabban n� a bankok profitja, a 2000 �s 2006 k�z�tti rendk�v�l gyors temp� azonban m�r soha nem t�r vissza.
Negyedével csökkent az Econet profitja
Az econet.hu Nyrt. 2007 első háromnegyed évében 3,98 millió forint adózott nyereséget ért el, ami 25 százalékkal alacsonyabb a 2006 azonos időszaki 5,31 millió forintos nyereségnél. Üzemi szinten viszont 84,8 millió forintra javult a cégcsoport eredményessége, szemben a tavalyi 186 millió forintos veszteségével.
- címkék:
- Nyrt
- devizapiac
- profit
- nyereség
- bevétel
- Econet
- Címkefelhő »
Mol-felvásárlási érv az OMV eredménye
Az osztrák OMV olajcég váratlanul jó eredménye és az akvizíciós érdekeltségek erős teljesítménye meggyőzheti a befektetőket a Mol-átvétel hasznosságáról, áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteki elemzésében.
- címkék:
- befektetés
- felvásárlás
- profit
- Mol
- OMV
- Címkefelhő »
FHB: jelentősen csökkent a profit
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye 4,1 milliárd forint volt az idei első háromnegyedévben, 25,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a bank konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésében a BÉT honlapján pénteken.
Állami Nyomda: növekvő profit, csökkenő bevétel
Az Állami Nyomda Nyrt. az idén január-szeptemberben 751 millió forint mérleg szerinti nyereséget könyvelt el, 12,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál, miközben az árbevétel 8,5 százalékkal 9,724 milliárd forintra mérséklődött - jelentette a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.