privatizáció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Mol
- Fidesz
- pályázat
- bevétel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Montenegró fontos Magyarország számára
Montenegróban Magyarország az egyik legnagyobb befektető - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden az MTI-nek. Szerinte a függetlenné váló köztársaságban a bankszektorban, az energiapiacon és a távközlés területén vannak érdemi privatizációs lehetőségek a magyar vállalatok számára.
Az OVB elutasította az SZDSZ Orbán-ellenes beadványát
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította az SZDSZ kifogását, amely Orbán Viktor egészségügyi privatizációval kapcsolatos kijelentését, valamint a Fidesz egyes hirdetéseit sérelmezte. Molnár Lajos, a liberálisok miniszterjelöltje azért fordult az OVB-hez, mert szerinte a Fidesz megtéveszti a választókat azt sugallva, hogy a jelenlegi kormánykoalíció fizetőssé kívánja tenni az egészségügyi szolgáltatásokat.
Privatizációs érdekességek a közelmúltból
A magyar állam1,2 milliárd forintért értékesítette 2004 őszén a 31 cégből álló Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt-t, miközben közel ennyi készpénzhez az új tulajdonos gond nélkül hozzájutott az egyik megvásárolt cég folyószámláján "pihenő" egymilliárd forintnak köszönhetően. Az állam különböző módokon évekig öntött többszáz millió forintot az MBV-be, a tulajdonosváltás után azonban azonnal megkezdődött a felszámolás.
- címkék:
- devizapiac
- privatizáció
- felszámolás
- MFB
- Címkefelhő »
Kórházmentő programot hirdetett Mikola
Kórházmentő programot hirdetett vasárnap Mikola István. A Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje szerint ezzel nem lehet a kormányváltásig várni. A programban négy új kórház építése, és több tucat intézmény felújítása szerepel, illetve megakadályoznák az egészségügyi privatizációt. A Fidesz-kormány volt egészségügyi minisztere szerint a mostani kormányzat több kórház bezárását tervezgeti.
Megijedt a pártprogramoktól sok sárvári
Komoly nehézségekbe ütközött Sárváron az [origo], amikor Kampány kicsiben sorozatunk újabb részeként azt próbálta megtudni, ismerik-e a pártok programjait a választópolgárok: a legtöbben zavarba jöttek vagy ijedten hárították el a kérdéseket. Akik mégis válaszoltak kvízkérdéseinkre, a programpontok közel kétharmadát tudták a megfelelő párthoz kötni. Volt, aki a Széchenyi-tervet az MSZP-hez kötötte és olyan is, aki az egészségügy privatizációját a Fideszhez.
Eladják a londoni atomerőművet
Nagyarányú privatizációt tervez Gordon Brown, a brit pénzügyminiszter a következő évekre. Várhatóan eladják a brit állam atomerőmű társaságban meglévő részvénycsomagját, és az Uraneco urándúsítóban meglévő kisebbségi tulajdonrészüket- írja a Világgazdaság.
Már aggódnak a szlovák privatizáció miatt
Ha a privatizációs ügyletek leállnak Szlovákiában, súlyos aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a választások után befejeződnek-e.
A hi�ny miatt ingadoz�bb a forint �rfolyama
A kor�bbin�l j�val sz�lesebb, 243 �s 256 forint k�z�tti s�vban ingadozott az eur� �rfolyama 2005 negyedik negyed�v�ben. A jegybank szerint ez els�sorban az �llamh�ztart�s magas hi�nya miatt alakult �gy.
A Mol a g�zkr�zisr�l is t�rgyalt Belgr�dban
A Mol vezet�i szerb politikai �s gazdas�gi vezet�kkel t�rgyaltak, el�sorban a k�z�p-eur�pai g�zell�t�si biztons�g k�rd�seir�l, de a szerbiai privatiz�ci�s lehet�s�gekr�l is besz�ltek.
- címkék:
- Belgrád
- privatizáció
- gázkrízis
- Mol Rt.
- Mol
- Mol Rt
- Címkefelhő »
Elhúzódhat a román bankprivatizáció
A román kormány privatizációs bizottsága tovább vizsgálja a negyedik legnagyobb román kereskedelmi bank, a Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) eladási stratégiáját - jelentette be a román pénzügyminisztérium szóvivője csütörtökön.