privatizáció

címke rss

Amerikai érdeklődő is van a MÁV Cargóra

Archívum2007.07.17, 14:51

Részt vesz a MÁV Cargo Zrt. privatizációs pályázatán a Rail World Inc. privatizációkra és vállalatátalakításokra szakosodott amerikai vasúti fejlesztő társaság, valamint a Mid Europa Partners, amely egy Közép- és Kelet-Európára összpontosító magántőke-befektető vállalat.

Hétmilliárd forint lehet a Bábolna ára

Archívum2007.07.16, 08:10

Hamarosan várhatóan elhárul az utolsó akadály is magyar mezőgazdaság egykori zászlóshajójának magánosítása elől. A ma már csak nevében patinás Bábolna Zrt. eladásáért mintegy hétmilliárd forintot remél az állam.

A román vasút megvenné a MÁV Cargót

Archívum2007.07.14, 15:50

A román államvasutak teherfuvarozó részlege (CFR Marfa) is ajánlatot nyújthat be a MÁV Cargo megvásárlására, miután román kormány erre vonatkozó megbízatást adott a tulajdonában lévő vállalat vezetőségének.

Az OTP kitünteti Horn Gyulát

Itthon2007.07.06, 16:12

Az OTP Bank vezetője, Csányi Sándor díjat ad Horn Gyulának, akinek életpályájáról az utóbbi napokban komoly vita alakult ki, miután Sólyom László köztársasági elnök nem volt hajlandó kitüntetni. A pénzintézet azért mond köszönetet a 75 éves Hornnak, mert szerinte komoly szerepe volt az OTP privatizációjában.

Betegnyúzás lehet a koalíciós paktumból

Itthon2007.06.26, 17:32

Hosszabb várólisták lesznek és fizetőssé válhatnak jelenleg ingyenes beavatkozások - mondta az [origo] által megkérdezett egészségügyi közgazdász a koalíció elképzeléséről, amivel az egészségbiztosítási rendszert alakítanák át. Bár az MSZP ezt tagadja, még az SZDSZ tanácsadója is elismeri, hogy a rendszerben benne van a burkolt privatizáció lehetősége. Egy biztosítótársaság szerint még annyira homályos a világon sehol máshol nem alkalmazott modell, hogy azon egyelőre elgondolkodni sem érdemes.

Elértéktelenítve várja a privatizációt az ÁAK

Gazdaság2007.06.22, 09:50

Elértéktelenedhet a privatizációra készülő Állami Autópálya Kezelő Zrt. A befektetők számára vonzó vagyonelemeket, értékes üzletrészeket elveszik a cégtől: eladása így szerény bevételt ígér. Felét szakmai befektetőnek adnák, másik felét pedig tőzsdére vinnék.

Szerbiában terjeszkedik a Betonút

Gazdaság2007.06.14, 16:52

Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag magyar tulajdonban lévő útépítő vállalata, a Betonút Szolgáltató és Építő Zrt. (Betonút) aláírta a DP Valjevo Put szerb útépítő vállalat privatizációs adásvételi szerződését, jelentették be csütörtökön Belgrádban.

Fidesz: A privatizáció nem megoldás

Gazdaság2007.05.25, 14:29

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le a stratégiai magyar cégek privatizációját - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Mindezt azután mondta, hogy nyilvánosságra hozták, milyen cégeket akar még eladni a kormány. A kormányszóvivői iroda közleménye szerint nincs napirenden a stratégiai vállalatok privatizációja.

Sok céget eladhat az állam

Gazdaság2007.05.16, 14:31

Folytatódik az állami tulajdon értékesítése, eladó lesz egyebek mellett a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Színház Zrt. és a Tokaj Kereskedőház - derül ki a hatályos privatizációs törvény és a Pénzügyminisztérium honlapján közzétett törvénytervezet összehasonlításából.

Az unió lassítja a lovi eladását

Gazdaság2007.05.16, 10:17

Csúszik a lóversenyfogadás privatizációja, mert az Európai Bizottság kifogásolja a magyar törvényi korlátozásokat. A lóversenyek közvetítése a UPC hálózatába kerülhet.

Átláthatóbb a tőzsdei privatizáció

Archívum2007.05.08, 13:36

A magyar középosztálynak lehetőséget adva kell folytatni a privatizációt,és ezt a Demokrata Fórum által kidolgozott 13 pontos javaslatcsomag is tartalmazza - hangsúlyozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután találkozott Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Értéktőzsde elnökével. A pártelnök és a tőzsdeelnök keddi budapesti megbeszélésének fő témája az állami vállalatok tőzsdei privatizációja volt.

FHB: az eredm�ny 30 sz�zal�k�t fizeti ki

Gazdaság2007.05.02, 10:55

Elfogadt�k a r�szv�nyesek az igazgat�s�g 32 forintos osztal�kjavaslat�t a FHB k�zgy�l�s�n. A privatiz�ci� el�tt �ll� bank tavalyi eredm�ny�nek 30 sz�zal�k�t fizeti ki, az e felett megmarad�, m�rleg szerinti eredm�ny �sszege (4,246 milli�rd forint) pedig eredm�nytartal�kba ker�l - �rja a Napi Gazdas�g.

Lezárult a Malév privatizációja

Gazdaság2007.04.25, 17:28

Lezárult a Malév magyar nemzeti légitársaság privatizációja szerdán. A 3,598 milliárd forint értékű jelképes törzsrészvény ünnepélyes átadásával a Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt. lett a Malév tulajdonosa.

Ősztől ismét drágul az áram

Gazdaság2007.04.18, 11:04

Várhatóan 7-12 százalékkal lesz több az áram ára ősztől, amennyiben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium júliusban módosítja a villamosenergia-törvényt és eltörli a nagy erőművekkel kötött, az 1995-ös privatizációs szerződésekben is garantált hosszú távú szerződéseket.

Jóváhagyták a ferihegyi tulajdonoscserét

Gazdaság2007.04.13, 09:46

Az ÁPV Zrt. igazgatósága jóváhagyta a Budapest Airport Zrt. részvényeinek tervezett eladását. A 2005-ben megkötött privatizációs szerződés rögzítette, hogy a társaság részvényeinek továbbértékesítéshez a magyar állam hozzájárulása szükséges, és az új tulajdonosnak az eredeti szerződésben foglalt kötelezettségeket teljesítenie kell.

Várhatóan áprilistól lehet pályázni a lovira

Archívum2007.02.26, 16:51

Várhatóan áprilisban megjelenik a pályázati felhívás a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. privatizációjára a koncessziós pályázattal együtt - tájékoztatott Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Kétszázmillió forint jár a Malévért

Gazdaság2007.02.23, 18:01

Pénteken aláírták a Malév privatizációs szerződését. Az Airbridge 200 millió forintért veszi meg a légitársaság mintegy 100 százalékos részvénycsomagját, és legalább 50 millió euró (mintegy 12,5 milliárd forint) tőkeemelést vállal - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.

Abramovicsé lesz a Malév

Gazdaság2007.02.22, 14:19

Az ÁPV Zrt. igazgatósága csütörtöki ülésén jóváhagyta a Malév privatizációjáról szóló, az AirBridge Zrt.-vel megkötendő szerződés végleges formáját, és felhatalmazta az ÁPV Zrt. vezérigazgatóját annak aláírására - közölte az ÁPV Zrt.

Eredményes a Malév privatizációja

Gazdaság2007.02.08, 17:56

Érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a Malév Zrt. privatizációs folyamatát az ÁPV Zrt. igazgatósága a csütörtöki ülésén. A nyertes a tárgyalásos eljárás záró szakaszába egyedüliként meghívott AirBridge Zrt. lett.

Februárban lezárulhat a Malév magánosítása

Gazdaság2007.02.08, 16:18

Veres János pénzügyminiszter reálisnak tartja, hogy még februárban lezáruljon a Malév privatizációja. A kormány hozzájárul az ÁPV Zrt. igazgatósága által tett javaslathoz, hogy a Malév vagyonelemei egy állami vagyonkezelőhöz kerüljenek és ezekért a Malév használati díjat fizessen, így fokozatosan térüljön meg a Malév államilag garantált hitelállománya.

Bécsi vevő érdeklődik a prágai reptér iránt

Gazdaság2007.02.07, 19:17

Osztrák vevőjelölt is ringbe szállhat a prágai repülőtér megvásárlásáért. A cseh légikikötőt már 2004-ben közel 1,3 milliárd euróra értékelte egy befektetési cég, igaz, a privatizációs folyamat még mindig az elején tart.

Ki�rt�k az FHB tan�csad�i p�ly�zat�t

Gazdaság2007.02.01, 17:57

Az �PV Zrt. igazgat�s�g�nak cs�t�rt�ki �l�se d�nt�tt az FHB Jelz�logbank Nyrt. privatiz�ci�s tan�csad�i p�ly�zat�nak ki�r�s�r�l.

Az Airbridge veheti meg a Malévot

Gazdaság2007.01.26, 13:45

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága csütörtökön úgy döntött, hogy csak az Airbridge Zrt.-t hívja meg a Malév privatizációs pályázatára kiírt tárgyalássorozat utolsó szakaszára, a litván LAL Investiciju Valdymas céggel pedig nem tárgyal tovább.

Sikertelen magánosítás a Bábolnánál

Gazdaság2007.01.23, 22:18

Eredménytelennek nyilvánította a saját gazdaságainak értékesítésére kiírt pályázatait a Bábolna Zrt. igazgatósága. A két gazdaság eladása a rövid határidő miatt lett sikertelen, pedig a Bábolna privatizációja, a kormány döntése szerint csak akkor lehetséges, ha túladtak ezeken az üzemeken.

Abramovics meghagyná a Malév önállóságát

Gazdaság2007.01.17, 10:03

A kapacitás növelésével meg lehetne oldani a Malév problémáit a cégre aspiráló AirBridge tulajdonosa szerint. Borisz Abramovics úgy véli, a privatizáció lezárása után a társaságnak 30-50 millió dollár azonnali tőkeinjekcióra van szüksége - mondta el a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

Az OTP nem er�lteti a rom�niai felv�s�rl�st

Gazdaság2006.12.22, 11:03

Nem adott be �jabb aj�nlatot a rom�n CEC takar�kp�nzt�r t�bbs�gi r�szesed�s�nek megv�s�rl�s�ra az OTP Bank a p�ntek reggeli hat�rid�ig, �gy a rom�n korm�ny �tmenetileg le�ll�tja a p�nzint�zet privatiz�ci�j�t. Az OTP-pap�rok �rfolyama emelkedett a t�zsd�n.

Lezárult a Mol privatizációja

Archívum2006.12.11, 17:47

Sikeresen értékesítette a Mol alaptőkéjének 1,73%-át kitevő 1 893 424 darab törzsrészvényt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV Zrt.) belföldi nyilvános értékesítés keretében. Ezzel a lépéssel lezárult a Mol 1995-től tartó privatizációs folyamata - áll az ÁPV Zrt. sajtóközleményében.

Szerb cégé lesz a boszniai Telekom Srpske

Gazdaság2006.12.05, 13:52

Bosznia-Hercegovina legnagyobb idei privatizációs tranzakciója zárult le azzal, hogy eladták a szerbTelekom Srbija cégnek a köztársaság második legnagyobb telefontársaságát.

Elad�s el�tt �rt�kesebb� teszik az FHB-t

Gazdaság2006.11.21, 14:41

A F�ldhitel- �s Jelz�logbank (FHB) vezet�se a folyamatban l�v� privatiz�ci�t�l f�ggetlen�l folytatja a kereskedelmi banki funkci�k kialak�t�s�t annak �rdek�ben, hogy az �llami r�szesed�s elad�s�ig is �rt�kesebb� tegye a p�nzint�zet r�szv�nyeit - k�z�lte Karvalits Ferenc, a bank igazgat�s�g�nak eln�ke.

Még versenyben az OTP a román CEC bankért

Archívum2006.11.15, 15:20

A CEC takarékpénztár, amelyért a magyar OTP egy görög bankkal versenyez, eladásának procedúráját az év végéig szeretnék befejezni. Az elkövetkezendő két hét során a két vetélytársat az illetékes román privatizációs bizottság újabb, feljavított ajánlat megtételére kéri fel.

Megkezd�d�tt az INA-kibocs�t�s

Gazdaság2006.11.14, 10:15

Megkezd�d�tt a horv�t olajt�rsas�g, az INA �llami k�zben l�v� r�szv�nyeinek �rt�kes�t�se, a privatiz�ci�t bonyol�t� szervezet h�tf� �ta fogadja a pap�rokra �rkez� aj�nlatokat - tud�s�tott a HINA h�r�gyn�ks�g.

T�rv�nym�dos�t�s emelheti az FHB �r�t

Gazdaság2006.11.08, 11:22

A korm�ny a jelz�logbankokr�l sz�l� t�rv�ny m�dos�t�s�val teszi kedvez�bb� a privatiz�ci� el�tt �ll� FHB helyzet�t - �rja a N�pszabads�g. A szab�lyoz�s szerint az FHB azoknak is adhat majd hitelt, akiknek t�bb p�nz kell, mint az ingatlan piaci �rt�k�nek fele. A korm�ny a h�ten d�nt�tt arr�l, hogy eladja az FHB bank r�szv�nyeinek �tven sz�zal�k�t, �gy a t�rv�nym�dos�t�s ak�r �rfelhajt� t�nyez�k�nt is hathat.

Alattomos liberálisoktól óv Mikola

Itthon2006.11.07, 14:35

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, amint a parlament elfogadja az új egészségügyi törvényeket - jelentette be Mikola István fideszes képviselő, aki szerint alattomos liberális lopakodást látni, amely az egészségbiztosító privatizációjára irányul. Mikola úgy véli, kormányzati köröknek a biztosító több mint ezer milliárdos kasszájára "fáj a foga". Az MSZP szerint szó sincs erről.

�rt�kes�tik az �llami tulajdont az FHB-ban

Gazdaság2006.10.24, 13:05

�t megh�vott tehet aj�nlatot az FHB Jelz�logbank privatiz�ci�s tan�csad�i p�ly�zat�n - k�z�lte a ki�r�, az �llami Privatiz�ci�s �s Vagyonkezel� Zrt. kedden.

Utoljára lehet ÁPV-s Mol részvényt jegyezni

Archívum2006.10.05, 17:07

Nyilvánosan értékesíti Mol részvényeit az ÁPV Zrt. Az olajtársaság alaptőkéjének 1,73 százalékát kitevő csomagot értékesítenek. A privatizációs szervezet a részvénypakettet belföldi értékesítésre ajánlja fel. A lakossági igények kielégítése után tőzsdei aukción értékesítik a megmaradó részvényeket.

Horvátország gyorsít a privatizáción

Archívum2006.10.04, 15:59

Horvátország 2007-ben fel akarja gyorsítani a privatizációs folyamatot, hogy ezzel is enyhítse a deficites állami vállalatok terhei miatt a költségvetésre nehezedő nyomást - jelentette be szerdán Damir Polancec miniszterelnök-helyettes.

Szlovákiában növelik az állami befolyást

Gazdaság2006.10.03, 16:20

A szlovák privatizációs ügynökség keddi bejelentése szerint törölték hat települési hőszolgáltató cég, valamint az ország legnagyobb fegyvergyártója, a DMD-csoport többségi privatizációját.

Feltételekkel továbbértékesíthető Ferihegy

Archívum2006.09.20, 08:11

Jóváhagyja a Budapest Airport továbbértékesítését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., ha az új vevő a jelenlegi szerződésben szereplő összes kötelezettséget átvállalja. A Malév privatizációs pályázatát a múlt héten hirdette meg a privatizációs szervezet.

Elhúzódhat az Erste romániai terjeszkedése

Archívum2006.09.20, 17:05

Harminc nappal meghosszabbította a Banca Comerciala Romana (BCR) privatizációs folyamatának lezárására eredetileg 2006. szeptember 21-ére kijelölt határidőt a román kormány. Az ok, hogy a BCR privatizációjáról szóló kormányrendeletet ellenzéki szenátorok egy csoportja az alkotmánybíróságon megtámadta.

Még idén eladják a Bábolnát

Gazdaság2006.09.14, 10:15

A Bábolna Zrt. pontos piaci értéke csak októberben derül ki, ám a még idén értékesítendő társaságból a privatizációs szervezet hétmilliárd forintot vár.

Az oroszok megvennék a Malévot

Gazdaság2006.09.13, 11:16

Sokadszorra próbálja az állam pénzzé tenni a Malévot. A légitársaságot csak az elmúlt évben kétszer próbálták eladni, sikertelenül. A privatizációt eddig leginkább az akadályozta, hogy a légitársasággal több tízmilliárdos adósságállomány jár hozományként, ez pedig nemigen hozta meg a befektetők kedvét a vásárláshoz. Az [origo] információja szerint a Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge ismét versenybe száll a légitársaságért.

Eladásra hirdetik a Malévot

Gazdaság2006.09.12, 12:02

Privatizációra hirdeti a Malév 99,950 százalékát az ÁPV Rt. A keddi sajtóban megjelent hirdetések szerint az állami vagyonkezelő november 3-ig várja az ajánlatok benyújtását. A részvénypakett névértéke közel 3,5 milliárd forint. Az ajánlattevőknek tőkeemelést kell végrehajtani a légitársaságban, és kötelezettséget kell vállalniuk a Malév hitelállományának átvállalására. Elemzői vélemény szerint nem várható jelentős bevétel a nemzeti légitársaság eladásától.

Egységesítéssel is gyorsítják a privatizációt

Gazdaság2006.09.08, 09:34

Még az idén elkészülhet az egységes vagyonhasznosítás szervezeti feltételeit megteremtő törvényjavaslat, amiben a Napi Gazdaság információi szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) erősíthetik meg. A szervezet idén még több milliárdos privatizációs bevételt szeretne elérni, mozgalmas lesz az év vége. 

Nem tart végkiárusítást a kormány

Gazdaság2006.09.06, 10:03

Érthetetlen a Fidesz aggodalma a Magyar Posta, a Volán társaságok és a Magyar Villamos Művek jövőjével kapcsolatban - közölte a kormányszóvivői iroda kedden az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy az ÁPV Zrt. éves privatizációs tervében nem szerepel az ellenzéki párt által jelzett cégek privatizációja.

Privatizálná a Volánt, a postát az SZDSZ

Gazdaság2006.09.02, 18:02

Folytatná a privatizációt a liberális párt. A Liberális Gazdasági Tanács azt szeretné, ha nem csak a konvergenciaprogramban szereplő állami vállalatok kerülnének magánkézbe. Az SZDSZ listáján olyan cégek szerepelnek, mint a Szerencsejáték Zrt, a Volán, a Magyar Posta vagy az MVM. A Fidesz és az MDF azonnal élesen bírálta a Kóka János által bejelentett elképzeléseket.

Boszniában szerzett piacot a Mol

Archívum2006.09.01, 15:05

Az eladósodott boszniai Energopetrol részvényesei jóváhagyták a cégnek a MOL és a horvát INA konszern alkotta konzorciumnak történő eladását - jelentette be a szarajevói társaság pénteken. A döntéssel megvalósulhat Bosznia idei legnagyobb üzlete, egyben a remények szerint lendületet kaphat a külföldi tőkebehozatalra ráutalt országban a privatizációs folyamat is.

A bíróság igazat adott Budavár polgármesterének

Itthon2006.08.30, 18:16

Megszüntette Nagy Gábor Tamás (Fidesz) I. kerületi polgármester felfüggesztését a bíróság. A kerületi önkormányzat képviselő-testülete augusztus 9-én függesztette fel a polgármestert, a Várkert bazár pályázat nélküli privatizációja miatt.

Az OTP is versenyben maradt a CEC Bank�rt

Gazdaság2006.07.28, 21:48

A magyar OTP Bank Nyrt. �s a g�r�g Ethniki Trapeza maradt a d�nt�ben a rom�n CEC takar�kp�nt�r privatiz�ci�j��rt foly� versenyben -�id�zte a rom�n p�nz�gyminisztert, Sebastian Vladescut a Rompres �s a Reuters h�r�gyn�ks�g kedden.

Összevonják az állami üdülőket

Ingatlan2006.07.06, 14:00

Négy egykori belügyi üdülő bekerül a központi vagyonkezelésbe, tizenegy másik viszont privatizáció révén kikerül onnan - értesült a Népszabadság. Az állam üdülőépületekben fekvő vagyona tetemes, de egy részük más címen, például oktatási központként szerepel a nyilvántartásokban.

A privatizációs törvény módosítását kéri az EU

Archívum2006.06.28, 13:28

Az Európai Bizottság felkéri Magyarországot, hogy módosítsa a privatizációs törvényt, mert szerinte az nem egyeztethető össze az európai joggal.