PR cikk

címke rss

Huawei szupereszköz: az iroda parancsnoki hídja

Techbázis2022.05.20, 14:28

Könnyebb átlátni és kezelni eszközeinket, ha jól választunk: itt a Huawei megoldása.

A magyar innováció Európa után meghódította Amerikát és Ázsiát is

Techbázis2022.05.23, 09:50

Néhány éve egy magyar innováció újította meg a nemzetközi bridzséletet. 2018 óta a LoveBridge szoftverrel edzenek a hazai sportolók is, részben ennek köszönhetők a bridzsjáték terén tavaly óta elért, kiugró magyar sikerek.

A diákigazolvány új szerepe, szabadulószobává alakuló városok, és élelmiszertermelés a nappaliban – kihirdették az MVM Edison startup verseny idei nyerteseit

Techbázis2022.05.18, 15:48

A diákokat kedvenc márkáikkal összekötő program; közösségi alapú, decentralizált otthoni kertészet, az okos hulladékkezelést és újrahasznosítást ösztönző alkalmazás; városokat interaktívan bemutató telefonos szabadulószoba; fiatalokat célzó ökotudatos, digitális, közösségi alkotóműhely, illetve lemerült elektromos autóknak szóló asszisztencia-szolgáltatás is szerepel az MVM Edison startup verseny idei nyertesei között. Az innovatív ötletek pénzjutalomban részesülnek, illetve akár 50 millió forint magvető befektetést is kaphatnak.

Fokozd a barnulást kényeztető kakaóvajjal!

Life.hu2022.05.23, 09:58

Az egyik legnagyobb függőségünk a csokoládé iránt van – a csokoládé a benne található kakaóvajtól annyira lágy és krémes, ahogyan szeretjük. A csokoládé legértékesebb összetevője a kakaóvaj. A kakaóvajat a Theobroma kakaófa babjából nyerik.

Az IT a jövőd! Leszel az arca?

Techbázis2022.05.20, 15:46

A tavaly nagy sikerrel zárult „Légy te a Programozd a jövőd arca!” felhívás idén újra folytatódik. A pályázat során olyan 16-25 év közötti informatikai tanulmányokat folytató, vagy már végzett hölgyek jelentkezését várják 2022. június 5-ig, akik elhivatottak az informatika iránt, szeretik és értik is a szakmában rejlő lehetőségeket, és szívesen képviselnék a projektet az online térben, vagy akár személyesen a fesztiválokon.

Kreatív ötletek tudatosan költekező családoknak

Life.hu2022.07.04, 13:41

Napjainkban megnőtt azoknak a családoknak a száma, akik lehetőleg olyan dolgokra költik a családi kasszát, amelyek hosszú távon visszahozzák az árukat. Kialakulóban van emiatt az a trend, hogy a családok inkább kevesebbet, de jó minőségű termékeket vásároljanak. Íme néhány példa arra, hogy mi számít jó befektetésnek egy tudatosan vásárló család számára.

5 cég, amely profitot termelt a gazdasági válság idején is

Gazdaság2022.05.18, 11:16

Egy válságban mindig vannak vesztesek és nyertesek is. Bemutatunk 5 hazai céget, amely profit-növekedést tudott elérni az elmúlt évek kritikus gazdasági helyzetében is.

SEOzseni: a keresőoptimalizálás fontossága az online marketingben

Life.hu2022.05.17, 14:01

A Google mint keresőmotor elterjedésével, mely az utóbbi kevesebb, mint 22 évre tekint vissza (hiszen magát a Google keresési mechanizmusát, a PageRank eljárást ekkor szabadalmaztatták) azoknak a cégeknek, akik ténylegesen megfelelő számú vásárlót, érdeklődőt szeretnének elérni, elkerülhetetlenné vált nem csak maga az interneten való megjelenés és az igényes, színes internetes tartalomépítés, de az is, hogy keresőoptimalizálás segítségével (angolul search engine optimalization (SEO, magyarul keresőoptimalizálás) elérjék azt, hogy a weboldaluk a keresést használva a lehető legjobb helyre kerüljön a találatok között.

Hogyan kerüljük el a napégést?

Itthon2022.05.16, 15:08

Egyre inkább közeleg a nyár, ezzel együtt pedig a napégés kockázata is fokozódik. Néhány éve pedig már a májusi időszak is igen erős napsütéssel és gyakran magas UV-sugárzással jár. Ezért manapság a szakemberek sem javasolják, hogy erős napsütés esetén UV-védelem nélkül kitegyük bőrünk a nap káros hatásainak. Hiába van számtalan pozitív egészségügyi hatása a napfénynek, ha nem megfelelően közelítünk hozzá, akkor bizony szó szerint megéget. Hogyan kerüljük el tehát, hogy megégjen a bőrünk az erős napsütésben?

Zöld és okos otthon akár állami támogatással

Itthon2022.05.09, 10:54

Napelem, hőszivattyú és okosklíma: energiahatékony megoldások otthonunkba

2022-ben is folytatódik a Procter and Gamble erdőtelepítési programja

Life.hu2022.05.13, 15:47

A Procter & Gamble 2021-es  ’Ültessünk jobb levegőt’ programja során több mint 7,5 millió forint adomány gyűlt össze, amiből a vállalat a MyForest Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal együttműködve több mint egy hektárral növelte az erdők számát Szarvasgede térségében. A P&G idén tavasszal tovább folytatja erdőtelepítést támogató programját, hogy a ’Föld a mi otthonunk’ globális programjának keretében helyi szinten is támogassa a klímaváltozás elleni küzdelmet.

Szépségápolási módszerek, amiket már a nagyanyáink is alkalmaztak

Life.hu2022.05.13, 14:41

Manapság számtalan szépségápolási és dekorkozmetikum közül válogathatunk bőrtípus és bőrprobléma alapján. Találhatunk pattanásra, ráncokra, hegekre és szárazságra használatos termékeket is, amelyeket különböző márkák, különböző áron kínálnak számunkra. Ám nem mindig a legdrágább és a legnépszerűbb kencék adhatnak megoldást a bőrünkkel kapcsolatos bajok megszüntetésére. Vannak olyan praktikák és tippek, amelyek fillérekbe kerülhetnek, és amelyekre már a nagymamáink is esküdtek.

Milyen szerepe van a bádogosnak a tető kialakításában, és mi a feladata?

Kultúra2022.05.13, 10:12

A bádogos mesterség régen az egyik legfontosabb szakmának számított. Manapság sincs ez másképp, viszont a modern tetőzet megjelenésével egyre ritkábban hívják őket. Pedig megéri, hiszen a bádogos azon kívül, hogy elkészíti a tető csatornázását, még sok minden mást is csinál.

Készüljünk fel a meleg időre egy kényelmes napozóágy megvásárlásával!

Itthon2022.05.12, 13:59

A kerti napozóágyak beszerzése még a tavaszi hónapokban a legjobb döntés a nyári hőség előtt. Nyáron nagyszerű módja annak, hogy élvezzük a napsütést a kertünkben lévő bútor nyújtotta kényelemből. A kültéri napozóágy egy olyan bútor, amit szinte bárki használhat, ahol magazint olvashat vagy tableten nézheti kedvenc filmjeit és sorozatait, vagy délutáni szundikálással töltheti el kellemesen az idejét.

Májusi könyvünnep - Két új PABooks-könyv bemutatója is szerepel a programsorozat folytatásában

Kultúra2022.05.10, 11:11

A nagy sikerű múlt szombati rendezvény május 14-én folytatódik: nagyszabású programsorozattal várják az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Bank Budai Központjába. A könyves eseményekről Cseh Katinka, a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ügyvezetője adott tájékoztatást.

2022-ben is folytatódik a Procter and Gamble erdőtelepítési programja

Gazdaság2022.05.10, 13:47

A Procter & Gamble 2021-es  ’Ültessünk jobb levegőt’ programja során több mint 7,5 millió forint adomány gyűlt össze, amiből a vállalat a MyForest Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal együttműködve több mint egy hektárral növelte az erdők számát Szarvasgede térségében. A P&G idén tavasszal tovább folytatja erdőtelepítést támogató programját, hogy a ’Föld a mi otthonunk’ globális programjának keretében helyi szinten is támogassa a klímaváltozás elleni küzdelmet.

Történelem „aha”-élményekkel

Kultúra2022.05.09, 14:05

A Magyar hősök című előadást követően lettem figyelmes egy véleményre. Az egyik néző azt fogalmazta meg, benne sokkal jobban megragadtak azok az információk, amelyeket látott, hallott a színdarabban, mintha ugyanazokat „száraz” történetekként hallgatta volna végig a történelemórán. Amikor ugyanezt hallom, de már a darab egyik szereplőjétől, bizonyítva látom, mekkora jelentősége van annak, ha játékosan, nem ránk erőltetett formában fogadhatjuk be, érthetjük meg a történelem egy-egy pillanatát.

Új társ a hétköznapokban: Huawei MatePad

Life.hu2022.05.04, 10:31

A változó világban a sokat tudó, bárhol elővehető eszközök segíthetnek, amilyen a Huawei tabletje.

Öröm a fülnek a változatosság!

Life.hu2022.05.05, 15:14

Változatos koncertélményekkel készül a Várkert Bazár, hogy sokszínű, sőt sok hangú(!) koncertélményekkel ajándékozza meg a közönséget májusban és júniusban. Németh Juciék akusztikus estje után európai körútja részeként lép fel a Barcelona Gipsy balKan Orchestra, jazz és szimfonikusok dallamvilágát hozza el a BFTZ és a Tálas Áron trió, szabadtéri nagykoncertre készül az Európa Kiadó.

Pottyantós wc? Van, aki ezt még ismeri?

Itthon2022.05.04, 13:52

A zenélő, kommunikáló, ki tudja mit nem tudó vécék korában szinte elképzelhetetlenül ősinek tűnik a pottyantós wc. Pedig, ha végignézzük az illemhely kialakulásának történetét, ami amúgy a vízelvezetés históriájával szorosan összefonódott, akkor hamar rádöbbenhetünk arra a meglepő tényre, hogy a pottyantós megoldás bizony már jócskán a modern megvalósítások közé tartozott. Na, de honnan indultunk és hova érkeztünk, már ami a székelés gyakorlati oldalát illeti?

Eljött a nyár, jöhet a nyári gumi!

Life.hu2022.05.04, 13:56

Az autótulajdonosok egyik nagy dilemmája évszakváltáskor vajon mikor kell a nyári gumit lecserélni és milyen legyen az? Nagyon fontos évente ezt megtenni nem csak a saját, de mások biztonságának érdekében is. A különböző autó típusoknak megfelelő nyári gumiabroncsokat többféle szempont szerint választhatjuk ki, természetesen ez mindig vagy a tapasztalatokon alapul vagy csak egyszerűen a legjobbat szeretnénk a biztonságos közlekedés érdekében. Egy vásárlás során több szempontot is figyelembe kell venni.

Stílusos karórák 2022-ben

Life.hu2022.05.04, 13:55

A divat sohasem áll meg, folyamatosan változik, ahogy a tervezőket új és új inspirációk érik, illetve reagálnak designer kollégáik munkáira. Ezzel együtt a klasszikus, régi dolgok is másodvirágzásukat élik. A karórák a divat ezen két tendenciája metszéspontjában helyezkednek el. A mai órák egyszerre klasszikusak és modernek, és ez nem csak a régi, felújított órákra igaz. Mi alapján érdemes választanod? Segítünk!  

Viszlát járvány vagy nincs menekvés a pandémiáktól?

Tudomány2022.05.03, 16:02

Nem tűnt el, de már látjuk a fényt a koronavírus alagútja végén. Mégsem tehetünk úgy, mintha nem forgatta volna fel az életünket, és állítólag ez csak a kezdet. De mi történt velünk és mire figyelmeztetnek a tudósok? Visszakapjuk a járvány előtti életünket? Ki és mitől véd bennünket? Májusban szakértők segítségével vizsgálja új szemszögből a velünk élő járványokat a Szédületes Tudomány a Várkert Bazárban.

Vállalkozások zöldítése lépésekben

Gazdaság2022.05.03, 14:48

A világunkban egyre fontosabbá válik zöldnek lenni. A fenntarthatóbb életmód, az odafigyelés már nem csak a fogyasztói oldalról fontos, hanem a vállalati oldalról is. A vállalkozások zöldebbé tétele egyfajta trenddé nőtte ki magát, hiszen a tudatos fogyasztók és a döntéshozók is igényt tartanak rájuk. Vállalkozóként mit lehet tenni a vállalkozás zöldebbé tételéhez? Összeszedtük a termék előállításától kezdve a termék utóéletéig a legfontosabb lépéseket!

Női velúr jumpsuit – milyen alkalmakra hordhatod?

Travelo2022.05.02, 14:35

Minden alkalom a tökéletes, sőt a legjobb alkalom arra, hogy kiteljesítsd önmagadat. Ennek pedig szerves része az önkifejezés. Ha jól érzed magad a bőrödben az bizony azonnal szemmel láthatóvá válik. Úgyhogy tényleg érdemes minden egyes adódó alkalmat megragadnod arra, hogy megélhesd ezt a szabadságot!

A kiskereskedelmi láncok közti verseny fékezheti meg az egyre emelkedő árakat

Gazdaság2022.05.04, 10:03

Az elmúlt hónapokban egyre növekvő infláció érezhető hazánkban is, amelyet az orosz-ukrán háború hatása tovább súlyosbít. A Századvég szakértője szerint hosszú távon a kiskereskedelmi szereplők közötti érdemi verseny tudja ellensúlyozni a szükségesnél nagyobb mértékben elszaladó árakat. Egy áruházlánc példáján keresztül bemutatjuk, milyen lépéseket tehet ennek érdekében a szektor.

Ambient Hotel & AromaSPA****

Travelo2022.04.25, 12:09

Magyarország első illat- és wellness szállodája

Székelyföldi Legendárium: most ingyen megnézheted a legújabb évad premierjét

Life.hu2022.04.29, 11:20

A Székelyföldi Legendárium csapata több mint tizennégy éve azon dolgozik, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Erdély és a Kárpát-medence szellemi kulturális örökségét, mondáit és legendáit.

Székelyföldi Legendárium: most ingyen megnézheted a legújabb évad premierjét

Kultúra2022.06.09, 14:09

A Székelyföldi Legendárium csapata több mint tizennégy éve azon dolgozik, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Erdély és a Kárpát-medence szellemi kulturális örökségét, mondáit és legendáit.

Te is tökéletes mosolyt szeretnél? Ilyen esztétikai megoldások segíthetnek

Life.hu2022.04.28, 14:59

Az esztétikai fogászat szerepe egyre nagyobb, hiszen egy szép mosoly lehengerlő lehet bárki számára. Ahhoz, hogy valaki magabiztosan mosolyogjon, esztétikus és egészséges fogakra van szükség. Milyen megoldásokkal szolgálnak manapság a fogorvosok, ha esztétikáról van szó? Cikkünkből kiderül!

Ha kibújt, ha még nem, itt a helyetek! – Anyák napi családi hétvége a Budapest Arénában

She2022.04.27, 16:07

Egész napos izgalmas gyerekprogramokkal, mesehősökkel, kalandokkal, tanácsadásokkal, szakértőkkel és előadásokkal várja az anyák napi hétvégén a látogatókat a BabaMama és a KidExpo! Az ország legnagyobb várandósoknak, kisbabásoknak és kisgyerekes szülőknek szóló rendezvényén a család egyetlen tagja sem fog unatkozni, rengeteg érdekes program vár mindenkit április 29. és május 1. között a Budapest Arénában.

Játék a programozás

Techbázis2022.04.27, 14:39

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. közös szervezésében a nyílt forráskódú megoldásokat népszerűsítő verseny, a „Kódolj határok nélkül!”. Az idei bajnokság több mint 50 csapat, azaz több mint 150 diák részvételével indult, majd két online fordulót követően, a 10 legeredményesebb csapat jutott tovább a 24 órás döntőbe, ahol ezúttal egy online társasjátékoknak teret adó platform fejlesztése volt a feladat. A döntőben számos érdekes és egyedi megoldás született, közülük került ki az a három legkreatívabb pályamű, amely végül a dobogót jelentette fejlesztőik ...

Variációk emlékműre

Life.hu2022.04.27, 10:50

A Covid-19 járvány áldozatairól megemlékezve, a járvánnyal kapcsolatos társadalmi szolidaritást erősítő ideglenes emlékmű készül a kortárs művészet eszközeivel a főváros három helyszínén 2022. április 29. és május 1. között. A Variációk emlékműre Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum, a BTM Budapest Galéria és a Budapest Brand együttműködésében a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósul meg. 

Az értékteremtés hat új üzleti szabálya

Kultúra2022.04.25, 15:04

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, itt az új szabályok ideje! – állapítja meg a Pallas Athéné Könyvkiadó A hat új üzleti szabály című kötete. Az internet által támogatott átláthatóságtól kezdve a tőke szerepének gyökeres átalakulásain keresztül egészen az áruk és a szolgáltatások globális áramlásáig, dinamikus erők sokasága játszik szerepet az értékteremtés új szabályainak körvonalazásában, a régiek felszámolásában. A könyv ezeket veszi számba, és az üzleti siker fogalmát is újradefiniálja.

HOTEL SOPRON ÉS VINOSSEUM APARTMANHÁZ – KÖZEL, DE MÉGIS TÁVOL

Travelo2022.04.27, 11:14

„Mindenhol jó, de legjobb Sopron!" Legyen szó kulturális látnivalókról, aktív időtöltésről vagy gasztronómiai ízutazásról, Sopron és környékén mindent megtalálunk. A család minden korosztályát várja a város és a környék: többek között kalandparkkal, állatsimogatóval, számos nagyszerű játszótérrel, kilátókkal, bobpályával, városnéző kisvonattal, meseparkkal, csokoládémanufaktúrával, szabadulószobával, gokarttal, sétarepüléssel, kőfejtővel, kézműves sörökkel, borpincékkel múzeumokkal, kastélyokkal.

Szoktál rendelni az Extreme Digitaltól? Lesz egy kis változás!

Life.hu2022.04.27, 11:17

Május 2-től kezdve az eMAG.hu-ról lesz elérhető az Edigital teljes termékkínálata, mert a két márka összeolvad.

A kortárs irodalom ünnepe, elindult a Libri irodalmi díjak közönségszavazása

Kultúra2022.04.26, 13:18

Idén hetedik alkalommal adják át a Libri irodalmi díjakat. Míg a szakmai elismerést az öttagú zsűri döntése alapján érdemli ki egy kortárs magyar szépirodalmi alkotás, addig a közönségdíj sorsáról az olvasók szavazatai döntenek. Lássuk, hogy mely könyvek közül választhatunk!

A túlméretezett alumínium ablakokról

Itthon2022.04.25, 11:12

Fokozatosan elhagyván a századfordulót a fából készült nyílászárókat kiváltották az egyéb anyagokból készültek. Manapság egyre többen építenek be műanyag ablakokat és ajtókat, de nem ritkák a fémből készült nyílászárók sem. Ha már fémekről van szó, akkor a nyílászárók világában az alumíniumot mindenképp meg kell említenünk. De vajon miért is olyan népszerű ez a fém ha az ablakok vagy az ajtók keretezéséről beszélünk? Erről lesz most szó néhány sorban.

Csodás egységet alkot az új nova 9 SE a Huawei saját rendszerével

Techbázis2022.04.27, 15:05

A Huawei elküldte nekünk kipróbálásra a legújabb, sokak számára a legvonzóbb kategóriában induló telefonját, a nova 9 SE-t. Magával a készülékkel nagyon elégedettek voltunk, azonban emellé megnéztük azt is, mire lehet manapság számítani a Google szolgáltatásai nélkül induló, azonban a saját rendszerére rendkívüli módon ráerősítő Huawei-től.

SZJA-visszatérítés – ezt keresik legtöbben a Családtámogatási Kalkulátoron

Life.hu2022.05.12, 15:09

A gyermeket nevelők körében az SZJA visszatérítés mellett továbbra is nagy az érdeklődés az Otthonteremtési támogatások iránt, de a legtöbben felújítanák vagy bővítenék meglévő otthonukat – számolt be tapasztalatairól Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családtámogatási Kalkulátort megalkotó Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.

SZJA-visszatérítés - ezt keresik legtöbben a Családtámogatási Kalkulátoron

Itthon2022.05.12, 15:08

A gyermeket nevelők körében az SZJA visszatérítés mellett továbbra is nagy az érdeklődés az Otthonteremtési támogatások iránt, de a legtöbben felújítanák vagy bővítenék meglévő otthonaikat – számolt be tapasztalatairól Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családtámogatási Kalkulátort megalkotó Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.

A filozófia veszélyes üzem

Kultúra2022.04.21, 11:17

A Pallas Athéné Könyvkiadó kötete, A hős filozófus a legnagyobb gondolkodók példáin keresztül azt boncolgatja, hogy a halál miként képes újrakeretezni és jelentőségteljessé tenni egy-egy filozófusi életművet.

Csúcsélmény megfizethető áron: Redmi Note 11

She2022.04.20, 14:23

A Xiaomitól már megszokhattuk, hogy telefonjaik tulajdonságaikat és teljesítményüket tekintve az adott árkategórián belül az élmezőnybe tartoznak – gyakran túllépve az adott kategória korlátain. Mit kínál vajon a Xiaomi 75 ezer forintért, ami az esetünkben a Redmi Note 11, kártyafüggetlen telefon ajánlott fogyasztói ára?

Csúcsélmény megfizethető áron: Redmi Note 11

Techbázis2022.04.20, 13:35

A Xiaomitól már megszokhattuk, hogy telefonjaik tulajdonságaikat és teljesítményüket tekintve az adott árkategórián belül az élmezőnybe tartoznak – gyakran túllépve az adott kategória korlátain. Mit kínál vajon a Xiaomi 75 ezer forintért, ami az esetünkben a Redmi Note 11, kártyafüggetlen telefon ajánlott fogyasztói ára?

P&G: fenntartható programok a Földért

Gazdaság2022.04.20, 11:03

Létünk alapja az élővilág sokszínűségének megőrzése – erre hívja fel a figyelmet a Föld Napja.

Az Auchan meglépte, amit más még nem

Life.hu2022.04.16, 16:14

Teljesen eltűnik az áruházakból a műanyagzacskó

III. Turán Hagyományőrző Sportok Viadala

Kultúra2022.04.14, 17:29

Idei első, egyben minden idők legnagyobb szabású, hazai hagyományőrző sportviadalát rendezi meg a Kurultajt is szervező, Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, Albertirsán.

Tavasszal is vár a KOMETA Klub

Itthon2022.04.14, 10:57

Hajts rá a nyereményekre, legyen a tiéd egy csodás Toyota Yaris Cross

Az eszményi esküvői ruha az egyéni igények fényében

Itthon2022.04.14, 09:59

Uszállyal rendelkező, hosszú fátylas hercegnős fazon; pánt nélküli, a víz fodrozását idéző, hófehér sellőruha; egyenes, letisztult és sikkes dizájner modell - a felsorolást hosszasan lehetne folytatni és a hölgyek többsége feltételezhetően magabiztosan hozzátenné a saját válaszát, ami magában hordozna egy teljesen egyedi és különleges esküvői asszociációt.

Egy társkereső oldal előnyei és hátulütői

Itthon2022.04.14, 09:53

Vajon lehet-e megbízható és igényes egy online társkereső oldal? Az internetet böngészve hamar világossá válik, hogy választékból nincs hiány: párkeresésre berendezkedett weboldalak sorakoznak fel egymás mögött annak az ígéretével, hogy a regisztrációval minőségi szinten valósulhat meg az elit társkeresés.

Magyarország gazdaságtörténete a kiegyezéstől napjainkig

Kultúra2022.04.12, 10:27

A  Pallas Athéné Könyvkiadó új kötete, az angol nyelvű An Economic History of Hungary from 1867 Magyarország gazdaságtörténetének legjelentősebb fordulatait, korszakalkotó eseményeit és azok összefüggéseit tárja fel. A kötet Magyarország gazdasági teljesítményét az 1867 és 2019 közötti időszakban számos szemléletes térképpel, grafikonnal és táblázattal mutatja be.

Porcfelépítés csípőízületben artroszkópos technikával

Life.hu2022.04.11, 10:17

Az artroszkópia Magyarországon egyedülálló és hiánypótló műtéti technikát jelent mindazon pácienseknél, akiknél a csípőprotézis beültetése még korai volna, de fájdalmaik gyógyto rnával, injekciókkal mégsem javulnak.

5 ok, amiért érdemes pénzt áldozni a szigetelésre

Life.hu2022.04.11, 13:28

Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy egy jól szigetelt otthonban komfortosabb a létezés télen-nyáron. A cudar hideg időben a szigetelés megvédi lakásunkat a túlzott lehűléstől, nyáron pedig kevésbé forrósodnak fel a falak. Természetesen a szigetelés mellett fontos, hogy jók legyenek a nyílászárók és lehetőleg korszerű fűtéstechnikával üzemeljen a háztartás. De milyen okok szólnak még amellett, hogy pénzt költsünk az utólagos szigetelésre? 

Itt a súlyzós edzést végzők új tömegsportja, a Scitec Power Challenge

Sport2022.04.08, 10:53

Március 26-án sikerre éhes sportolókkal telt meg a Budakalászi Sportcsarnok. A súlyzós edzés szerelmesei gyűltek itt össze, hogy szembenézzenek a legfélelmetesebb ellenféllel, önmagukkal. Mindezt pedig egy egészen új és friss sportág, a második alkalommal megrendezett Scitec Power Challenge keretében tették, ahol fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, valamint kezdők és haladók bizonyították be, hogy a súlyzós edzés is lehet tömegsport.

A 70-es években Csináljuk a fesztivált!

Tévé2022.04.07, 09:45

A korszak hazai slágerei sosem látott módon debütáltak a Dunán.

A 70-es években Csináljuk a fesztivált!

Tévé2022.04.06, 11:29

A korszak hazai slágerei sosem látott módon debütáltak a Dunán.

Itt a kerékpározás szezonja! Milyen elektromos biciklit vásároljunk?

Life.hu2022.04.05, 14:55

A kerékpárok típusa sem növekszik gyorsabban, mint az elektromos bicikliké. Az új márkák (pl.: Volta, Hi-Flying, vagy Evolio) megjelenésével megfizethető online vásárlási lehetőségeket kínálnak. A formatervezés folyamatosan javul, a technológia megbízhatóbbá válik, a képességek pedig bővülnek. Az e-bike tervezése villámgyorsan felszabadult a szokásos kerékpárokra vonatkozó megkötések némelyike alól, mint például a súly és az áttétel.

Drón-technológiai Laboratórium nyílt Budapesten

Techbázis2022.04.06, 14:45

A világon egyedülálló képzést támogató helyszínt a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjában, Budapesten alakították ki, ahol a hallgatók a „Programozd a jövőd!” program keretében sajátíthatják el a drónos ismereteket. A Drón-technológiai Laboratórium mellett április 22-23-án megrendezésre kerül az első hazai FPV drón verseny is.

Tengerparti nyaralás történelmi látványosságokkal fűszerezve

Travelo2022.04.06, 10:57

Málta, Gozo és Comino csodálatos környezetet biztosít a feltöltődéshez. Szülők és gyermekeik közösen élhetik át a felfedezés és az aktív kikapcsolódás minden örömét vagy élvezhetik a pihenést. A sziget ráadásul egy igen rövid (gyerekbarát), mindössze kétórás repülőúttal könnyen elérhető. 

Kontúr: portréműsor szombatonként az M5-ön

Tévé2022.04.04, 09:34

Az M5 megújulásával önálló életre kelt a Kontúr című portréműsor, amely mélyebb beszélgetésekkel ad teret az izgalmas és példaértékű életpályák bemutatásának. Sipos Szilvia a hazai kulturális élet meghatározó szereplőit látja vendégül a szombat délutáni műsorban, akik sokszor betekintést engednek magánéletük színfalai mögé, így számos eddig kevésbé ismert érdekességet is megtudhatnak róluk a nézők.

Jön a meleg idő, érdemes kitenni a kerti bútorokat!

Itthon2022.04.01, 14:56

Ha a házunk teraszát kényelmes kerti bútorokkal szeretnénk berendezni, akkor végtelenek a lehetőségek, hogy valami szépet és egyedit alkossunk. A legjobb bútor kiválasztása olykor bonyolult lehet, hiszen számos trend létezik, a legsokoldalúbb hintaszékektől vagy a tartós kültéri szőnyegektől a designos napozóágyakig. Szeretne egy kényelmes teret, egy kis étkezőasztalt a barátok szórakoztatására, vagy csak egy kerti ágyat? Érdemes megtervezni a rendelkezésünkre álló teret, hogy a megfelelő bútorzattal vigyünk egy kis színt az otthonunkba. Az alábbi tippekkel és ötletekkel igyekszünk valóra váltani az álmait.

Mire számítsanak most a Budapest Bank és az MKB ügyfelei?

Itthon2022.04.01, 15:56

Március 31-én egyesült Magyarország két vezető kereskedelmi bankja, a Budapest Bank és az MKB Bank: a Budapest Bank beolvad az utóbbiba, az egyesült pénzintézet átmenetileg MKB Bank néven fog tovább működni. Az egyesülést követően, április 1. és 4. között egy rövid átállási időszak következik a bankok ügyfelei számára – alább összegyűjtöttük az ezekkel kapcsolatos legfőbb tudnivalókat.

Itt a súlyzós edzést végzők új tömegsportja, a Scitec Power Challenge

Life.hu2022.04.04, 12:11

Március 26-án sikerre éhes sportolókkal telt meg a Budakalászi Sportcsarnok. A súlyzós edzés szerelmesei gyűltek itt össze, hogy szembenézzenek a legfélelmetesebb ellenféllel, önmagukkal. Mindezt pedig egy egészen új és friss sportág, a második alkalommal megrendezett Scitec Power Challenge keretében tették, ahol fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, valamint kezdők és haladók bizonyították be, hogy a súlyzós edzés is lehet tömegsport.

Könnyek a Csináljuk a fesztivált!-ban

Tévé2022.03.31, 13:27

Kóbor János emlékét idézték meg a Duna showműsorában.

Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierje a török Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában - magyar művészek közreműködésével

Kultúra2022.03.30, 12:25

Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten.

Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierje a török Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában - magyar művészek közreműködésével

Life.hu2022.03.30, 12:00

Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten.

Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierje a török Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában - magyar művészek közreműködésével

Travelo2022.03.30, 11:42

Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, vendégművészként Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten.

Fedezze fel Magyarországot a műholdak távlatából!

Techbázis2022.04.01, 10:11

A Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) földmegfigyelési adatinfrastruktúra és szolgáltatások kialakítása elnevezésű, a Kopernikusz Európai Földmegfigyelési Program adatait felhasználó, innovatív projekt célja, hogy a magyar közigazgatás és a társadalom számára is naprakész műholdas földmegfigyelési adatokat szolgáltató integrált rendszerként lehetővé tegye, hogy a Sentinel műholdcsalád által biztosított adatok zöme teljeskörűen és ingyenesen, mindenki számára elérhető legyen. A napi mintegy 12 terabájtnyi információt előállító Kopernikusz Program a világ legnagyobb földmegfigyelési adatszolgáltatója.

A mágnesek otthoni használatával számos tevékenység megkönnyíthető

Kultúra2022.03.29, 13:35

Otthoni körülmények között is lehet használni mágneseket, hiszen a segítségükkel számos tevékenység megkönnyíthető, továbbá dekorációként is használhatóak. Cikkünkből kiderül, hogy mire alkalmasak a mágnesek a mindennapok során.

Természetesnek érződnek a fogászati implantátumok?

Life.hu2022.03.29, 11:46

Sokan tartanak attól, hogy a fogimplantátummal történő fogpótlással mosolyukon láthatóvá válik a természetellenesség, emellett saját maguk számára is furcsa érzést kelt a beültetett implantátum. Ezek valós problémák, vagy csak egyszerűen így vélekedünk előre? Cikkünkben ennek járunk utána!

Hogy a randi ne tipródással végződjön…

She2022.03.30, 11:51

Itt a várva-várt randi. Talán most jön el az igazi fordulat. Fodrász, körmös, szőrtelenítés pipa. Még jó, hogy a kozmetikusnál múlt héten voltam, így a kis sebhelyek gyönyörűen begyógyulnak. Már megrendeltem az új rúzst, amely kiemeli az új apró virágos vintage ruhácskám mintáit. És itt a tavasz is!

Tudományos kalandok Gundel Takács Gáborral

Tudomány2022.03.28, 16:03

A ma már szó szerint a küszöbön álló robotforradalom témájával indul áprilisban a Várkert Bazár új tudományos-ismeretterjesztő sorozata. A Szédületes Tudomány naprakész témákkal, felkészült szakértőkkel és izgalmas meglepetésekkel várja a közönséget, akiket Gundel Takács Gábor kísér végig házigazdaként a tudományos kalandozások során.

Kiegyenlítő energia biztosítása az árampiac szereplőinek kezében

Life.hu2022.03.28, 13:49

A jelenlegi villamosenergia-ellátást meghatározó váltakozó áram nagy mennyiségű tárolására nincsenek még kielégítő megoldások, ezért minden pillanatban ugyanannyit kell belőle megtermelni, mint amennyit elfogyasztunk, különben a rendszer stabilitását és az ellátásbiztonságot nem lehetne fenntartani. A rendszeregyensúlyhoz szükséges rendszerszintű szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplők egyik képviselőjének, az MVM Partner Zrt. , az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel beszélgettünk az ellátásbiztonság feltételeiről.

A világ bármely pontján megállná a helyét a monori Lexus szalon

Auto2022.03.28, 14:02

Nagyon szép egybeesés, hogy 30 éves évfordulóján nyitott új  Lexus szalont Monoron a Kovács Autóház . A beruházás, a telephelybővítés és korszerűsítés természetesen a Toyota márkát is érinti.

Kunszt: Mindent a szemnek az M5-ön!

Tévé2022.03.25, 15:15

Az M5 kulturális csatorna idei megújulásának részeként a kulturális területek közül több is önálló műsort kapott. Ilyen a képzőművészet iránt érdeklődőket megcélzó Kunszt című szerda esténként jelentkező magazin, amely a magyar művészettörténet és az esztétika legizgalmasabb kérdéseit tárja a nézők elé közérthető formában. A képzőművészeti magazin legközelebb szerdán este látható az M5-ön. Ekkor a rajzolás művészetébe vezeti be a nézőket, bemutat papírra vetett, szemkápráztató optikai csalódásokat a reneszánsz zseniktől Vasarelyn át korunk egyik polihisztoráig.

Prémium kemping készül Mezőkövesden

Travelo2022.03.24, 11:32

Matyóföld szíve fejlesztésekkel készül a 2022-es szezonnyitásra.

Indul a show: Csináljuk a fesztivált!

Tévé2022.03.24, 10:58

A show első része a mozi aranykorába repítette a tévénézőket.

A fesztiválok régiója, Veszprém! Váltsd valóra az álmaidat a Pannon Egyetemen!

Kultúra2022.03.24, 11:36

Magyar Mozgókép Fesztivál, Veszprém Fest, Holtszezon irodalmi fesztivál, Utcazene Fesztivál, Művészetek Völgye, Balaton Solar Boat Challenge, Budapest International Documentary Festival, Balaton Regatta, Garten Balaton kortárs művészeti hetek és még sorolhatnánk, mennyi program várja a Pannon Egyetem hallgatóit Veszprémben, Európa Kulturális fővárosában.

A Familypark újra megnyitja kapuit

Travelo2022.03.23, 10:45

Ausztria legnagyobb szabadidőparkja április 9-én újra megnyitja kapuit és az új szezont néhány újdonsággal, illetve egy nagyszabású attrakcióval indítja. A Familypark a Ruszti-dombság szívében, a Fertő tó közelében található és 14 hektárnyi területen kínál önfeledt szórakozást és kalandot a család minden tagjának.

Kiegyenlítő energia biztosítása az árampiac szereplőinek kezében

Itthon2022.03.22, 11:29

A jelenlegi villamosenergia-ellátást meghatározó váltakozó áram nagy mennyiségű tárolására nincsenek még kielégítő megoldások, ezért minden pillanatban ugyanannyit kell belőle megtermelni, mint amennyit elfogyasztunk, különben a rendszer stabilitását és az ellátásbiztonságot nem lehetne fenntartani. A rendszeregyensúlyhoz szükséges rendszerszintű szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplők egyik képviselőjének, az MVM Partner Zrt. , az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel beszélgettünk az ellátásbiztonság feltételeiről.

Kiegyenlítő energia biztosítása az árampiac szereplőinek kezében

Gazdaság2022.03.22, 11:29

A jelenlegi villamosenergia-ellátást meghatározó váltakozó áram nagy mennyiségű tárolására nincsenek még kielégítő megoldások, ezért minden pillanatban ugyanannyit kell belőle megtermelni, mint amennyit elfogyasztunk, különben a rendszer stabilitását és az ellátásbiztonságot nem lehetne fenntartani. A rendszeregyensúlyhoz szükséges rendszerszintű szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplők egyik képviselőjének, az MVM Partner Zrt. , az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel beszélgettünk az ellátásbiztonság feltételeiről.

A legjobb csapatépítő játékok

Life.hu2022.03.23, 13:18

Mitől lesz jó egy csapatépítő program, és vajon mitől lesz a legjobb? Elsőre egyszerűnek tűnik a kérdés, azonban számtalan szempontot figyelembe kell vennünk, hogy valóban pontos választ adjunk rá.

Ingyenes nemzetközi fenntartható közlekedési konferencia Budapesten

Nagyvilág2022.03.21, 11:42

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szervezésében, több rangos szakmai szervezettel együttműködve ad otthont egy ingyenesen látogatható, szemléletformáló nemzetközi fenntartható közlekedési konferenciának Budapest. A március 23-án, az InterContinental hotelben megtartandó HUMDA Nemzetközi Fenntartható Közlekedés Konferencia házigazdája Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A rendezvény kiemelt támogatója az EIT Urban Mobility.

Milyen az élet a világ legjobb egyetemein?

Kultúra2022.03.18, 09:51

PADME-ösztöndíjasok az ázsiai és angolszász csúcsképzésekről

Mentális egészségünket is veszélyeztetheti egy rosszul kivitelezett otthoni iroda

Techbázis2022.03.18, 13:41

Az utóbbi két évben fokozatosan, de határozottan szivárgott be sokak életébe az új, hibrid munkarend, amely során gyakran formabontó digitális megoldásokhoz kellett alkalmazkodnunk. Az új normák és a megváltozott körülmények okán érdemes tehát egy optimális otthoni munkakörnyezet kialakításába komolyabban is beruházni. Nem csupán a kényelmünk, de az egészségünk szempontjából is kiemelten fontos, hogy munkaállomásunk megfelelő kiegészítőkkel legyen ellátva. Az ideális technológiai háttér feladatkörönként és személyenként is eltérő, így számba vettük, hogy kinek, mire érdemes ügyelnie. Cikkünk végén bemutatunk egy, a témában végzett ffontos ...

Kultúrtörténeti csemegék az M5 Históriában

Tévé2022.03.18, 16:09

Év elején kezdődött az M5 kulturális csatorna megújulása, amelynek részeként a kultúra több területe önálló magazinműsort kapott. Ilyen a szombat esténként látható M5 História is, mellyel a csatorna könnyed, szórakoztató formában szeretné közelebb hozni a nézőkhöz a történelem különböző korszakait.

Korszerű Microsoft megoldások, pályázati támogatással

Gazdaság2022.03.18, 14:38

Egy növekvő vállalkozásnak számos kihívással kell szembenéznie. Ám a megoldáskeresésben nincsen annyira egyedül, mint ahogy azt sokan gondolják. A segítség most tényleg karnyújtásnyira hever, hiszen van lehetőség pályázati forrást bevonni a technológiai fejlesztésekbe, amire érdemes időben lecsapni.

14 év! Boldog születésnapot StarShinerS!

Itthon2022.03.10, 16:04

A StarShinerS 14-ik évfordulóját ünnepli, akár -80%-os KEDVEZMÉNYEKKEL több mint 20 000 raktáron lévő termékre. Március 11 és 15 között a legalacsonyabb árakkal kényeztetünk, az elegáns, nappali és alkalmi ruhákra. Gyűjts hűségpontokat, és használd fel a következő rendelésnél. És még valami: most ingyenes a szállítás az átvételi pontokra, mert… SZERETÜNK ÖLTÖZTETNI!

Sztárparádé a színpadon A Dal 2022 döntőjében

Tévé2022.03.10, 13:25

Szimfonikus dalokkal és extra produkciókkal zárul a Duna műsora.

Kiegyenlítő energiával az áramszünet ellen

Life.hu2022.03.09, 11:14

Akció- és katasztrófafilmekben gyakran felmerülő téma, hogy mi történne, ha egyik pillanatról a másikra megszűnne például az áramellátás. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ez ne történjen meg: a piac minden szereplőjének kulcsszerep jut a rendszer stabilitásának biztosításában. Az MVM Partner Zrt. , az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel azt tekintettük át, hogy mi kell ahhoz, hogy az áram minden pillanatban rendelkezésre álljon, amikor szükségünk van rá.

Kiegyenlítő energiával az áramszünet ellen

Itthon2022.03.09, 11:14

Akció- és katasztrófafilmekben gyakran felmerülő téma, hogy mi történne, ha egyik pillanatról a másikra megszűnne például az áramellátás. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ez ne történjen meg: a piac minden szereplőjének kulcsszerep jut a rendszer stabilitásának biztosításában. Az MVM Partner Zrt. , az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel azt tekintettük át, hogy mi kell ahhoz, hogy az áram minden pillanatban rendelkezésre álljon, amikor szükségünk van rá.

Kiegyenlítő energiával az áramszünet ellen

Gazdaság2022.03.09, 11:14

Akció- és katasztrófafilmekben gyakran felmerülő téma, hogy mi történne, ha egyik pillanatról a másikra megszűnne például az áramellátás. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ez ne történjen meg: a piac minden szereplőjének kulcsszerep jut a rendszer stabilitásának biztosításában. Az MVM Partner Zrt. , az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedőjének szakértőivel azt tekintettük át, hogy mi kell ahhoz, hogy az áram minden pillanatban rendelkezésre álljon, amikor szükségünk van rá.

Az online drogéria népszerűsége: parfümök és egyéb árucikkek széles választéka

Itthon2022.03.09, 10:55

A pandémia miatt kialakult helyzet következtében sokan valószínűleg a papírtörlőtől a pizsamáig mindent a világhálón (jó példa erre a drogéria) szereznek be, nem beszélve a szépségápolási cikkek (pl.: parfümök) széles skálájáról. Bár furcsának tűnhet úgy vásárolni egy illatot, hogy szaglás nélkül akarjuk megvenni, azonban ott van az univerzálisan vonzó kényelmi tényező – az otthonunk kényelme – , amely mindenfajta virtuális vásárlásra vonatkozik. Mindezek mellett a legtöbb webshop a hétköznapi fogyasztási cikkek mellett már állateledelt szintén kínál, hiszen kedvencünk folyamatos táplálása sem maradhat el.

Mire készülhetnek az egyesülő Budapest Bank és MKB Bank ügyfelei?

Itthon2022.03.08, 15:51

2022. április elsejétől, azaz egy szűk hónap múlva MKB Bank Nyrt. néven egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank, amely fúzióhoz jövőre a Takarékbank is csatlakozik. Mit kell tudniuk az ügyfeleknek a változásokkal kapcsolatban? Kerek Norbert, az egyesülő MKB Bank fiókhálózatért, kontakt centerért és harmadik feles értékesítésért felelős standard értékesítési ügyvezető igazgatója válaszolt az  Origo.hu kérdéseire.

Inspiráló női élettörténetek az M5-ön

Tévé2022.03.08, 14:02

Sok izgalmas női életutat ismerünk a művészettörténet, az orvostudomány vagy akár a sport területéről. Ezeket a fontos, példaértékű életpályákat mutatja be a Magyar nők című műsor, amely szombaton délutánonként látható a megújult M5 kulturális csatorna műsorán. Legutóbb az első magyar diplomás mérnöknő, Pécsi Eszter életét ismerhették meg a nézők.

Digitális infrastruktúrafejlesztés és „metaverzum” a Pannon Egyetemen

Techbázis2022.03.08, 10:16

A Pannon Egyetem arra törekszik, hogy a képzési és kutatási portfólió bővítése mellett, az épületeit és oktatási/kutatási eszközállományát is folyamatosan fejlessze, modernizálja. Az ilyen jellegű beruházásokra az elmúlt években főként a kutatás-fejlesztési pályázatok biztosítottak fedezetet, ugyanakkor az új finanszírozási modell, valamint a közeljövőben várható fejlesztési források kapcsán jelentősen megnőtt az intézmény mozgástere. Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja beszélt a legújabb technológiai fejlesztésekről, és a Pannon Egyetem jövőjéről.

Ezekre lesz szükséged, ha kerékpártúrára indulsz

Travelo2022.03.04, 14:47

Amikor az ember hosszabb kerékpártúrát tervez, érdemes átgondolni, mire is lehet szüksége az úton. A legalapvetőbb felszerelések mellett nem árt hangsúlyt fektetni a technikai eszközökre sem, amelyek kényelmesebbé és egyszerűbbé tehetik az túrát. Manapság ugyanis nem sokan hagyják otthon az okostelefont vagy egyéb készülékeiket, ezeket pedig bringázás közben is el kell rakni valahova.

Életmód-tippek Lilutól a mindennapokra

Life.hu2022.03.04, 13:47

A népszerű műsorvezető, Kovalcsik Ildikó Lilu tavaly ősszel megjelent, bőrápolásról szóló könyvéből megtudhatjuk, hogy nagyon fontos, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe. Figyelnünk kell a lehető legváltozatosabb étrendre, a megfelelő mikro- és makrotápanyagok bevitelére, a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztásra, amit megtámogathatunk akár multivitamin készítmények napi szedésével.

Életmód-tippek Lilutól a mindennapokra

Itthon2022.03.04, 11:16

A népszerű műsorvezető, Kovalcsik Ildikó Lilu tavaly ősszel megjelent, bőrápolásról szóló könyvéből megtudhatjuk, hogy nagyon fontos, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe. Figyelnünk kell a lehető legváltozatosabb étrendre, a megfelelő mikro- és makrotápanyagok bevitelére, a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztásra, amit megtámogathatunk akár multivitamin készítmények napi szedésével.

Tudatos lépések a jobb közérzetünkért!

Tudomány2022.03.04, 11:11

Támogassa szervezete természetes önregeneráló folyamatait!