Poroszló

címke rss

Légkondis nyaralóhajók és egy új tájétterem várja idén a turistákat a Tisza-tónál

Travelo2021.05.18, 16:56

A múlt hétvégén a Tisza-tóhoz szervezett sajtóutat a MAHART, ahol nemcsak vízre szálltunk, de pár kilométeren át elkormányozhattunk egy nyaralóhajót, hogy aztán Sarudon kikötve megnézzük, milyen újdonságokkal várják a turistákat hazánk legnagyobb mesterséges tavának partján. Ha idén nyáron azt tervezik, hogy járványbiztosan egy hajó fedélzetén töltik a szabadságukat, érdemes tovább olvasni, mert minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk egy ilyen vízi út megszervezéséhez. Hoztunk árakat, néhány fotót a hajó belsejéről, szárazföldi programokhoz pedig mutatunk egy sörfőzdés poharazót, egy rétesező kertudvart és a Tisza-tó első tájéttermét.

Nyáron már új kerékpárúton közlekedhetünk Tiszafüred és Poroszló között

[origo] utazás2020.04.23, 17:37

Júniusban átadják a Tiszafüredet Poroszlóval összekötő kerékpárutat, így nyáron a teljes Tisza-tavat biztonságosan körbe lehet tekerni.

Kétszer is balesetet okozott, majd elhajtott egy poroszlói férfi

Itthon2019.12.05, 20:49

Kétszer egymás után is balesetet okozott egy poroszlói férfi a nyáron. A férfi részegen vezette az autóját, és az ütközések után egyszerűen csak tovább hajtott, mintha mi sem történt volna. 

Kigyulladt egy utasokat szállító vonat Poroszlónál

Itthon2019.06.13, 15:42

Egy személyszállító vonat mozdonyának motortere gyulladt ki Poroszló és Tiszafüred között.

Halálos gázolás Poroszlónál

Itthon2018.06.10, 09:22

Halálos közlekedési baleset történt szombat éjjel Poroszló közelében.

Ezt a tavat egyszerűen muszáj körbebringázni

[origo] utazás2018.05.10, 18:13

Aki azt hiszi, hogy a gáton bringázás hatvan kilométeren keresztül unalmas időtöltés, még biztosan nem kerülte meg a Tisza-tavat. Hazánk második legnagyobb tavát körbekerekezni családdal, barátokkal, párban vagy akár egyedül különleges természetélmény és remek mulatság.

Gázrobbanás Poroszlón, egy ember meghalt

Itthon2016.04.06, 10:42

Gázrobbanás történt egy poroszlói családi házban szerdán reggel, egy ember életét vesztette - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

900 négyzetméteres akváriumot tervez a Tisza-tavi Ökocentrum

Travelo2017.10.16, 13:13

Több mint kétszázezer látogatója volt idén a Heves megyei Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrumnak, ahol újabb fejlesztések várhatóak - tájékoztatta az üzemeltető Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője az MTI-t.

Olcsóbb a Balatonnál, és még motorcsónakozni is lehet

Archívum2015.08.18, 18:49

Hétvégi vízparti kikapcsolódásra még mindig szinte mindenki automatikusan a Balatonra indul. Pedig a Tisza-tónál is egyre több lehetőség várja az aktívan vagy passzívan pihenni vágyókat. Ráadásul itt nincs akkora tömeg sem, és bár mesterséges tóról van szó, a természet sokkal érintetlenebb.

Húznak a darvak, fesztiváloznak a madarak

Travelo2017.10.18, 16:35

Menthetünk közösségi szellemben várat Csobáncon, megnézhetjük, hogyan halásszák ki óriás hálóval az Öreg-tavat Tatán, láthatjuk húzni a darvakat a Hortobágyon, és a madarak fesztiválját a Tisza-tónál. Szárnyaló hétvégénk lesz.

Hello ősz, hello Tisza-tó! Ezekért szeretünk

Travelo2021.05.28, 10:25

A tó menti települések a maguk puritán tájházas, templomos, gólyafészkes falusi idill hangulatát magabiztosan hozzák évtizedek óta, ezért aztán az ember úgy érzi, az idő néhol mégiscsak képes megállni. Talán ez is része a Tisza-tónál hódító ökoturizmusnak, de a tó ezzel együtt is szerethető. Minden négyzetméterén történik valami, különösen most ősszel, tényleg csak észre kell vennünk.

Édesvízi vizakaland

[origo] utazás2013.04.24, 21:20

Április utolsó hétvégéjén ünnepli első születésnapját a Tisza-tavi Ökocentrum, amely nemcsak Poroszló, hanem az egész régió turizmusát fellendítette. Ami nem meglepő, mert az Európa legnagyobb édesvízi akváriumával rendelkező élményközpont tényleg fantasztikus, és egyáltalán nem csak a gyerekeknek. Láttunk vidraetetést, több száz kilós vizákat, pelikánokat, és sétáltunk a most még nagyon nyugodt vízparton. Persze a tiszai halászlé sem maradt ki.

Százezren keresték fel a Tisza-tavi Ökocentrumot a megnyitó óta

Travelo2017.10.10, 10:35

Százezren keresték fel a Tisza-tavi Ökocentrumot a megnyitó óta

Nyaralt már a Tisza-tónál?

[origo] utazás2012.07.15, 10:03

Fogadjunk, hogy tízből kilencen nemmel válaszolnak erre a kérdésre. A magyarok nagy részének ugyanis kizárólag a Balaton ugrik be, ha belföldi nyaralásra és pancsolásra gondol (na jó, esetleg a Velencei tó), aztán vége a listának. Tessék észbe kapni, van még itthon más klassz hely is!  

Birkapörkölttel és sárkányhajóval erősít a Tisza-tó

Travelo2017.12.05, 16:39

Idén tavasszal nyílt meg Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, és Tiszafüreden van az ország legnagyobb kalandparkja. Az Alföld Balatonja a hagyományos nyári fesztiváljaival is igyekszik elérni, hogy minél több vendégük legyen, a triatlon kupától a birkafőző versenyig mindent bedobtak. A tó körüli kerékpárutak viszont még kihívásokkal küzdenek.

Feltöltötték az ökocentrum 600 ezer literes medencéjét

[origo] utazás2012.03.14, 15:15

Európa legnagyobb édesvízi akváriumában, a Tisza-tavi ökocentrumban ez volt az egyik utolsó mozzanat a márciusi műszaki próba előtt. Ahogy azt az [origo] korábban megírta, a Poroszlón készülő látványosság májustól várja a látogatókat. Az akváriumok mellett vidrashow, 3D-s mozi és dámvadsimogató is lesz.

Kutyák martak halálra egy kislányt Poroszlón

Itthon2010.01.05, 14:44

Kutyatámadásban meghalt egy 8 éves kislány a Heves megyei Poroszlón még decemberben, de a rendőrség csak kedden számolt be a történtekről. A rendőrség szerint a gyereket a saját családjának kutyái támadták meg, amikor a szülők nem voltak otthon.

Poroszlón Tisza-tó ökocentrum épül

Gazdaság2008.06.26, 14:33

A Tisza-tó egyedülálló állat és növényvilágát bemutató ökocentrum valósul meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv Keretében a Heves megyei Poroszlón, mintegy 2,2 milliárd forint beruházásával - jelentette be az Észak-magyarországi Fejlesztési Tanács társelnöke csütörtökön Egerben.

Nő a Tisza-tó népszerűsége

Itthon2003.06.26, 07:36

10-15 százalékkal több a vendég - külföldiek és hazaiak egyaránt -, akik 23 százalékkal több napot töltenek el a Tisza-tó környékén. A térségben főleg az ökoturizmust igyekeznek fejleszteni, ennek keretében élményparkot terveznek Poroszlón bemutatószigetekkel, háromdimenziós mozival, és egy hatalmas akváriummal, amely a térség állatvilágát ismertetné meg a látogatókkal - írja a Népszabadság.

Nem kapták meg a kártérítést a ciánszennyezés károsultjai

Itthon2002.02.07, 13:33

A ciánszennyeződés károsultjai még a mai napig nem kaptak kártérítést - hangzott el azon a találkozón, amelyet a Tisza-tavai károsultak tartottak csütörtökön Poroszlón. "A 2000-ben lezajlott ciánszennyeződés hatására az idegenforgalom elmaradt, és elmaradt az a támogatás is, amit a tragédia után a kormány ígért a károsult vállalkozók kisegítésére" - közölte Zsebe Zsolt, a Tisza-tó menti Újlőrincfalván élő vállalkozó, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.

Tavasszal emelkedhetnek az ingatlanárak a Tisza-tó partján

Gazdaság2001.12.14, 08:25

Tavasszal meglódulhatnak a Tisza-tó környéki ingatlanok ma még rendkívül nyomott árai. A fellendülést elsősorban az Aurul-per hírével és a haltelepítésekkel magyarázzák. A legnagyobb kereslet egyébként Tiszafüreden, Abádszalókon és Poroszlón várható.

Szökött afgánokat fogtak Poroszlón

Itthon2001.10.11, 12:11

A debreceni menekülttáborból szökött meg az a nyolc afgán menekült, akiket szerdán fogtak el két taxiban Poroszlón. A menekülteket visszaküldték Debrecenbe, a taxisokat őrizetbe vették.

Előző
  • 1
Következő