pornó

címke rss

Azt hitte, működik, amit a pornófilmekben látott: letartóztatták az ételfutárt (18+)

Life.hu2021.06.25, 14:21

Egy hongkongi ételfutár pornófilmes klisével próbálkozott egy nőnél, akinek ételt szállított ki. Rossz vége lett.

A legnagyobb pornómegosztó felméréséből kiderült, hol él a legtöbb perverz ember (18+)

Life.hu2021.06.25, 12:01

A PornHub nemrégiben megosztotta a legnépszerűbb keresőkifejezéseket, amire az amerikaiak keresnek. Az is került, melyik államban laknak a legperverzebb emberek.

A Lukács fürdőben mutogatta melleit Monique Covet pornósztár

Tévé2021.06.23, 08:01

Felnőttfilmes karrierje 1998 körül kezdődött, szinte véletlenül került az iparágba. 2001-ben megkapta a legjobb kelet-európai női pornósnak járó Venus-díjat, egy évre rá Európa legjobb pornósává választották, 2005-ben a magyar Pornó Oscart is elnyerte. Hosszú ideje Rómában él, végzett szexterapeuta, angolul, németül és olaszul is beszél. Szorgosan gyártja a tartalmat a közösségi oldalára, 30 ezer követőjének: a napokban, úgy tűnik, Budapesten volt, mert Lukács fürdőben készített magáról egy rövid, de kacér videót, amelyet alább meg is nézhet.  

Elege lett belőle, hogy tárgyiasítják a nőket: saját felnőtt szórakoztató céget alapított a filmrendező

Life.hu2021.06.15, 15:53

Lust Erika meg akarja változtatni a felnőtt szórakoztatóipart. A feminista pornó rendezőnő belefáradt a nőgyűlölő jelenetekbe, amelyekben tárgyakként kezelik a nőket.

Interneten zaklatták a pornósztárt, egy lakóautóban találták meg a holttestét

Life.hu2021.06.13, 11:00

A 27 éves Dakota Skye-t egy lakóautóban találták holtan.

Baki az oltóközpontban: véletlenül leszbi pornót játszottak le a kivetítőn

Life.hu2021.06.10, 16:21

Egy Costa Rica-i oltóközpontban véletlenül leszbikus felnőttfilmet játszottak le a betegek és az egészségügyi dolgozók előtt.

Pornót nézett és a nemi szervét mutogatta a pilóta repülés közben - ez vár rá (18+)

Life.hu2021.06.04, 15:29

Pornót nézett a kapitány repülés közben, és mutogatta nemiszervét a pilótatársának. 

Pornót nézett a kapitány repülés közben, és mutogatta magát a pilótatársának

[origo] utazás2021.06.04, 11:11

Felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott a Southwest Airlines egyik kapitánya, aki repülés közben pornót nézett a laptopján, és megmutatta a nemi szervét pilótatársának.

Latexben mutogatta magát Monique Covet magyar pornósztár - fotó

Tévé2021.05.30, 09:26

Felnőttfilmes karrierje 1998 körül kezdődött, szinte véletlenül került az iparágba. 2001-ben megkapta a legjobb kelet-európai női pornósnak járó Venus-díjat, egy évre rá Európa legjobb pornósává választották, 2005-ben a magyar Pornó Oscart is elnyerte. Hosszú ideje Rómában él, végzett szexterapeuta, angolul, németül és olaszul is beszél. Szorgosan gyártja a tartalmat a közösségi oldalára: most épp latexben kelleti magát a 25 ezer követője előtt.

Szörnyű, rémisztő videón küld csókot Cicciolina

Tévé2021.05.20, 16:51

Úgy tűnik, a Husika néven is ismert, magyar pornósztár, Staller Ilona nem tud betelni a modern technikával, az okostelefonok kamerájának filtereivel, mert a korábbi, erősen retusált fotók után most puszikat küld a követőinek egy elég bizarr videóban, ráadásul az akcentusa is mókás. Alá betettünk egy másikat, is ebben békét és szeretetet követel, háborút viszont nem, érdemes megnézni.

Pucér képeivel fenyegette a kislányt a pécsi férfi: tovább is küldte a felvételeket

Life.hu2021.05.18, 15:51

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy kislány képeit szerezte meg és küldte tovább a gyerek ismerőseinek az interneten - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Pornósztárok, akik színésznőként is kipróbálták magukat

Tévé2021.05.16, 22:30

A pornósztárok általában nem a színészi alakításaikkal válnak híressé, de azért előfordul, hogy megpróbálkoznak komolyabb, szöveges szerepekkel is, amihez nem kell magukat meztelenül mutogatniuk. Tévésorozatokban is feltűnt már több pornószínésznő, közülük mutatunk be párat.

Pornófüggő volt a színész, és a hírnévtől csak rosszabb lett

Tévé2021.05.12, 19:31

Terry Crews őszintén beszélt arról, hogy pornófüggő volt, amire a házassága is majdnem ráment.

Hitler bizarr szexuális életére derült fény: a diktátor szerette, ha rápisilnek szex közben (18+)

Life.hu2021.05.03, 16:16

Az állításokat a "Hitler titkos szexuális" élete című dokumentumfilm fogalmazta meg, amely a gonosz náci diktátor életéről szól. 

Édesanyja fenekét árulja egy fiatal srác (18+)

Life.hu2021.05.02, 09:43

Meghökkenő dolgot egy fiatal fiú, szex oldalon regisztrálta az édesanyját. 

Hoppá! Meglepően sokszor kényezteti magát egy nap a kétgyermekes anyuka (18+)

Life.hu2021.04.29, 16:48

Egy brit kétgyermekes anyuka beszélt arról kendőzetlen őszinteséggel, hogy neki legalább annyira szüksége van a maszturbálásra, mint másnak a kávéra: Sőt, még többször is...

Bosszúpornó: Mit tehetsz, ha intim fotók kerülnek fel rólad a netre?

She2021.04.27, 15:27

A bosszúpornó egyik első ismert áldozata egy blogger, Lena Chen. Sokáig magát okolta, külföldre menekült, nevet változtatott, majd - a kettős identitás nyomása miatt - idegösszeomlást kapott.

Vallomás: ezért volt depressziós a PornHub legnépszerűbb pornósztárja

Life.hu2021.04.15, 10:45

Lana Rhoades 12 éves kora óta pornósztár szeretett volna lenni. Amikor azonban valóra vált az álma, kiderült, hogy nem azt kapta, amire számított.

Örök búcsút vett a férfi a pornóoldaltól, miután megtalálta az igazit

Life.hu2021.04.15, 10:23

Szokatlan üzenet tűnt fel a Pornhub oldalán. Egy férfi vett búcsút az internetes közösségtól, miután megtalálta élete nagy szerelmét.

A Disney újabb gyerekszínésze lett pornósztár

Life.hu2021.04.14, 09:51

Bella Thorn után most a Disney Channel újabb egykori gyerekszínésze döntött úgy, hogy pornózással keresi a kenyérre valót. Maitland Ward komoly sikereket is elért a szakmában.

Többször lefeküdt és pornóvideót forgatott egy kisfiúval egy háromgyerekes nő

Nagyvilág2021.04.12, 11:47

Pénteken hozott ítéletet a bíróság annak a nőnek az ügyében, aki többször lefeküdt egy 14 éves fiúval, sőt, egyszer videóra is vette, ahogy szexelnek.

Menekülnöm kellett volna, amikor megtudtam, hogy a pasim pornófüggő (18+)

She2021.04.10, 14:48

Fiatal voltam, a húszas éveim elején, amikor találkoztam Balázzsal. Hosszú, átbeszélgetett randevúk, szenvedélyes csókok elváláskor, minden a lehető legjobban alakult, egészen addig, amíg sor nem került az első intim együttlétre.

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus : "A pornófüggőség egyre több embert érint"

Life.hu2021.04.07, 09:21

Hevesi Kriszta korábban arról beszélt, hogyan adhatunk a jelenlegi bezárt körülmények között is új lendületet a kapcsolatunknak. Az otthoni bezárkózás azonban mást is magával hozott. Dr. Hevesi Krisztina a Life.hu-nak elmondta, mit tehetünk a pornófilm függőség ellen, de a szexuálpszichológus azt is elárulta, miért alakul ki ez a fajta állapot egyre gyakrabban az emberekben.

Mészáros Dóra pornósztár épp letépi a felsőt a kolléganőjéről - fotó

Tévé2021.04.03, 21:16

Mészáros Dóra Dorothy Black néven ismert a pornós szakmában, playmate volt, de vetkőző időjárás-jelentőként is láthattuk a tévében. Úgy tűnik, nagyon melege volt épp a Maria Bellucci művésznéven szexfilmeket vállaló pályatársával, mert az alábbi képen épp meg akarja szabadítani egy ruhadarabtól. 

Megszületett a pornókirály negyedik gyereke magyar feleségétől - Fotón a család

Life.hu2021.04.01, 17:41

Pierre Woodman immáron négyszeres apuka lett. A Budapesten élő pornóproducernek magyar feleségétől született gyereke.

Akár egy B-kategóriás pornósztár - közönséges fotókat osztott meg magáról Madonna

Life.hu2021.03.28, 20:03

A popdíva ezúttal túlzásba vitte a szexizést. Madonna írtó közönséges fotókat posztolt magáról.

Véletlenül nyolcadik osztályos diákjainak küldte el a tanárnő a pornóvideót

Life.hu2021.03.26, 14:11

Egy ausztrál műsorvezetőpáros, Kyle and Jackie O műsorában nemrég a kínos baklövések voltak fókuszban. Ennek kapcsán mesélte el egy fiatal nő, hogy nyolcadik osztályos korában pornóvideót kapott az egyik tanárától, aki az eset után hetekig nem mert megjelenni előttük.

Feladatok helyett tévedésből pornót küldött a diákjainak egy tanárnő

Nagyvilág2021.03.26, 11:40

Egy ausztrál műsorvezetőpáros, Kyle and Jackie O műsorában néhány napja kínos történetekről számoltak be. Az egyik ilyen eset egy tanárnővel történt meg, de mással is érdekes dolgok történtek.

Így él most Kovi, a pornórendező és producer: új életet kezdett

Life.hu2021.06.20, 06:53

Nem csak itthon, de nemzetközi körökben is híres pornórendező, valamint producer Kovács "Kovi" Istvánról az elmúlt években szinte semmit sem lehetett tudni. Most azonban megtörte a csendet.

Parányi bikiniben mutatkozott a volt pornósztár - képek

Tévé2021.03.23, 12:55

Mia Khalifa, született Mia Callista libanoni-amerikai pornószínésznő és modell. 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, 2014-ben kezdett pornófilmeket forgatni, egy évvel később már első volt a PornHub keresési listáján. Később visszavonult a pornószakmától, de úgy tűnik, a közösségi oldalán továbbra is fontos a testiség. 

Hatodik gyermekével terhes a pornósztár

Life.hu2021.03.19, 11:32

Az egykori pornós Katie Price miután bentlakásos intézménybe adta fogyatékkal élő fiát, úgy döntött, hogy ismét az anyai örömök elé néz.

Jöhet a pornószűrő az USA-ban eladott mobilokra?

Techbázis2021.03.17, 16:38

A felnőttkorú tulajdonosok természetesen kikapcsolhatnák a funkciót.

Óvatosan a pornóval járvány alatt - Egy szexterapeuta túlélési tippjei (18+)

Life.hu2021.03.16, 12:49

Nem csak a mentális egészségünkre, de szexuális rutinjainkra és az ismerkedésre is jelentős hatással van a járvány. Nincsenek lopott percek az ágyban, amíg a gyerekek haza nem érnek a suliból, lőttek az esti randiknak, és nehezebben találunk énidőt, amit magunkra fordíthatunk. Íme Csörgits Kinga szexuálterapeuta túlélőtippjei a feltöltődésre és a vágy megőrzésére a járványidőszak alatt.

Egy pornócég akar hirdetni a BL-győztes csapat mezén

Sport2021.03.13, 12:55

Idén nyáron véget ér az olasz FC Internazionale és a Pirelli gumigyártó közel három évtizedes mezszponzori együttműködése, de a milánói csapatnál máris kopogtatnak az új jelentkezők.

Lana Rhoades szerint a korábbi pornókarrierje "életfogytiglani büntetés"

Life.hu2021.03.09, 15:48

Lana Rhoades őszintén beszélt arról, milyen hatással volt a pornóipar az életére. 

Otthagyta tanári állását és pornósnak állt: mellei 7 kilót nyomnak - Fotó

Life.hu2021.03.05, 10:43

Lorena Fabiana Colotta 49 éves, de folyamatosan 30 körülinek hiszik. A hatalmas mellű egykori tanárnő, aki pornósnak állt, elárulta, hogy szerinte hogyan lehetséges ez. 

Így bukott le a férfi, aki barátnője helyett egy másik nővel szexelt (18+)

Life.hu2021.03.03, 16:04

A nő unatkozott otthon és gondolta, hogy elszórakoztatja magát az egyik párjával készült szexvideóval, amikor szembesült vele, hogy közös csatornájukra új videót töltött fel a férfi, melyen egy idegen nővel szerepel. 

Egyre lejjebb süllyed - ebből él most a topmodell Kate Moss kishúga (18+)

Life.hu2021.03.03, 10:28

Miért árul Kate Moss kishúga meztelen képeket az interneten? Lottie Moss-t először koszorúslányként ismerhettük meg szupermodell nővére esküvőjén, de miután a modellszakma felkarolta, inkább extrém bulizós életmódjáróllett híres. 

Tornászból pornós lett, majd börtönbe került: ma ebből él az egykori sportoló

Life.hu2021.02.23, 10:55

Ígéretes tehetségnek tűnt tornászként a holland Verona van de Leur, ám ő úgy döntött felhagy a sporttal, és pornózni kezdett. Később még börtönben is ült zsarolásért, most szexi fotóival keresi a kenyerét.

Zsarolásért ült börtönben az expornós tornásznő, aki a pikáns fotóiból él

Sport2021.02.23, 09:03

Viszonylag jól megszedte magát az a holland expornós tornásznő, Verona van de Leur, aki most már csak egy fizetős megosztóra adja el a pikáns fotóit.

Elképesztően ciki dolog történt: Pornó ment az ingatlaniroda kirakatában (18+)

Life.hu2021.02.19, 14:06

Iszonyatosan kellemetlen dolog történt az egyik ingatlanordával, miután valaki meghackelte a rendszerüket.

Sáfrány Emese elárulta, mesélni fog-e gyermekének a felnőttfilmes múltjáról

Life.hu2021.02.19, 13:00

Nemrég jelentette be az örömhírt Sáfrány Emese és párja, Hornyák Ádám, miszerint úton van első gyermekük. A pár legnagyobb boldogságát azonban beárnyékolják a leendő édesanya felnőtt filmes múltjával kapcsolatos negatív megjegyzések, támadások.

Kibuggyanó mellekkel közölte a hírt a pornósztár - fotó

Tévé2021.02.13, 08:26

Maitland Ward tiniként még olyan sorozatokban játszott a kilencvenes években, mint a Gazdagok és szépek vagy A kis gézengúz, 2019-ben – 42 évesen – viszont pornózni kezdett, azóta ontja magáról az erotikus képeket az Instagramon. Legújabb fotóján nemcsak a melleiből mutatott sokat, de mellette komoly hírt is közölt: a Vixen és a Deeper nevű pornós oldalak vele kötötték meg eddigi legnagyobb szerződésüket, a következő két évben az ő produkcióikban láthatjuk a művésznőt.

Titkos katonai bázison forgatott szexvideót a hadnagy és a tizedes (18+)

Life.hu2021.02.10, 14:23

Claire Jenkins az angol Királyi Haditengerészetnél szolgált párjával, Liam Doddington tizedessel. A jövedelmükkel azonban nem voltak túlzottan megelégedve, így mellékállás után néztek és elkezdtek nagykorúaknak szóló videókat és fotókat készíteni. Nem biztos, hogy ez volt a legjobb ötlet a részükről.

Kiakadt az anyuka: 30 milliót költött plasztikára, azóta pornósnak nézik

Life.hu2021.02.04, 08:29

A 33 éves Tracy Kiss összesen már 70 ezer fontot, azaz közel 30 millió forintot költött plasztikára. Szexi külsejéért pedig közel 700 ezren követik az Instagramon.

Így festett a 80-as évek pornó divatja - Galéria (18+)

Life.hu2021.02.02, 21:13

A mai pornó magazinokban már örülhetünk, ha némi ruhadarab van a szereplőkön, mielőtt a következő fotón belevágnak a hancúr partiba. A 80-as években azonban egészen korrekt történeteket, így pedig felöltözött embereket láthattunk.

Szexuális tartalmú kommentek árasztják el Curtis közösségi oldalát (18+)

Life.hu2021.01.28, 14:59

A népszerű rapper, Curtis oldalát egyre több alkalommal öntik el, trágár, szexuális tartalmú hozzászólások, amelyek azoknál a képeknél is megjelennek, amelyeken kisfiával vagy édesanyjával szerepel.