Polgár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- kékfény
- baleset
- gyilkosság
- tüntetés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra kell építeni az M3-as új szakaszát
Újra kell építeni az M3-as autópálya már elkészült töltését Polgárnál, egy 1100 méteres szakaszon - írja a Népszabadság. A kivitelező cég főmérnöke szerint a két tiszai árvíz miatt megváltozott a talaj teherbíró képessége, ezért van szükség az újraépítésre.
Polgári körök: felkészülés az önkormányzati választásokra
Közel tízezren mentek el a Margitszigetre, hogy részt vegyenek a polgári körök első országos találkozóján. Az eseményen felszólalt Orbán Viktor, volt miniszterelnök, aki összetartásra és az önkormányzati választásokra való felkészülésre szólított fel. Főpolgármester-jelöltként első nyilvános beszédét tartotta meg Schmitt Pál főpolgármester-jelölt is, ő a polgárok erkölcsi támogatását kérte.
Polgári Körök: az első csapás
A Fidesz által szorgalmazott és az eddig alakult több mint hatezer polgári körből, a Friss Levegő Polgári Kör csütörtökön utcai megmozdulást tart az újjá alakult Erzsébet téren. A tiltakozók Demszky Gáborral szembeni elégedetlenségüket fejezik ki, hogy még mindig nem adták át, az eredetileg márciusban megnyíló parkot. Ez lesz a polgári körök által végrehajtott első akció.
Bácskai Polgári Szalon alakult Baján
A Jobb Bajáért Polgári Egyesület kezdeményezésére, a környező települések részvételével csütörtökön megalakult a Bácskai Polgári Szalon Baján.
- címkék:
- Polgár
- Baja
- Baján
- kezdeményezés
- részvétel
- Címkefelhő »
A Fideszt lejárató hamis levelek az interneten
A Fideszt, illetve a polgári kezdeményezést lejáratni kívánó levelekre hívják fel a figyelmet a Fidesz honlapján. A túlzó állításokkal teli e-mailek a világhálón terjednek. A pártnak semmi köze a levelekhez - olvasható a honlapon.
Gyorsabban épül az M3-as
A tervek szerint még az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszának átadása előtt megkezdődik a sztráda újabb 12 kilométeres szakaszának építése - jelentette be Fónagy János közlekedési miniszter kedden.
- címkék:
- Fónagy János
- Polgár
- Füzesabony
- közlekedés
- terv
- M3
- Címkefelhő »
Hibás manőver okozhatta a kisgép balesetét
A hivatalos szakvélemény még nem készült el, de az Esztergomi Repülő Klub titkára szerint hibás manőver okozta a szombat esti esztergomi kisgép tragédiáját. Az egymotoros Fuji-200-as típusú gép négy utasa életét vesztette a balesetben. A gép pilótájának nem volt nagy gyakorlata, egy-másfél éve kapta meg a szakszolgálati engedélyét.
Újabb 37 milliárdos útberuházás kezdődik
Radikális béremelést követelnek a tanárok
Polgári engedetlenségi mozgalommal fenyegetőznek a pedagógusok alacsony bérük miatt - írja a Népszabadság. A Szakmaiság és önbecsülés nevű fórum sajtóközleményben tette közzé követeléseit a közoktatási dolgozók radikális béremeléséről. Az ezer iskola, körülbelül húszezer tanára határidőt is szabott: 2003. január 1-ét.
"Polgárivá" válik a Légügyi Igazgatóság
A Légügyi Igazgatóság szervezetének jelentős mértékű fejlesztéséről fogadott el határozatot a kormány. Január 1-jétől az igazgatóság neve Polgári Légiközlekedési Hatóságra változik, és a tervek szerint jövőre új helyre költöznek.
Elbukott, ám ismét születőben a lex Répássy
Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a lex Répássyként ismertté vált jogszabály válaszadásra vonatkozó részét. E szerint nem kötelezhető egyetlen orgánum sem álláspontjával ellenkező előjelű vélemény közzétételére. Répássy Róbert törvénygazda szerint a testület csak a módszert utasította el, ezért már dolgoznak a jogszabály bevezetésén.
Lett volna kedvezőbb ajánlat az autópálya-építésre
Már csaknem ötvenmilliárd forintot felhasználtak a hazai sztrádaépítésekre a szerződött és rendelkezésre álló 136,8 milliárd forintból. Ebből a pénzből kell megvalósulnia az M3-as Füzesabonytól Polgárig terjedő szakaszának, az M7-es felújításának és továbbépítésének, valamint az autópályák hídjainak, sőt az M9-es autóút egy szakaszának. A kormány szerint a korábbi autópályáknál öt százalékkal alacsonyabb áron. Szakértők viszont állítják: az M3-as esetében a kilométerenkénti 1 milliárd 80 milliós vállalási ár kissé bőre szabott.
- címkék:
- Polgár
- M3
- M7
- Füzesabony
- autópálya
- sztrádaépítés
- ár
- Címkefelhő »
Torgyán József levele a miniszterelnöknek
Lányi 2006-ban bízik
Ha 2002-ben nem is, 2006-ban talán sikerül bejutnia a parlamentbe a Magyar Kisgazda és Polgári Pártnak - mondta a tömörülés elnöke, Lányi Zsolt.
Újabb kisgazdapárt alakult
Az FKGP békéscsabai székházában alakult meg Lányi Zsolt vezetésével a Magyar Kisgazda és Polgári Párt. A legújabb kisgazdaszervezetnek tizenhét tagja van.
Az FKGP polgári platformja támogatja az erdélyi autópálya-programot
Az észak-erdélyi autópályatervvel kapcsolatban az Orbán Viktor miniszterelnök által képviselt állásponttal ért egyet a februárban alakult kisgazda Polgári Reform Platform. A tervek szerint felértékelődhet a kelet-magyarországi térség szerepe.
Újabb nyomvonalvita az M3-asról
Noha a legfrissebb hírek szerint lassan nyugvópontra került a Nyíregyháza-Debrecen autópályáról szóló vita, az M3-assal kapcsolatban újabb problémák kerültek elő. A tiszaújvárosiak felvetették: amennyiben az autópálya új nyomvonala nem a régi 36-os úton folytatódik Nyíregyháza felé, akkor feleslegessé válik a Polgárt elkerülő több mint hét kilométeres szakasz megépítése.
Autópálya-program: gyorsít a kormány
Módosítja a kormány az autópálya-építési programot - ez olvasható ki a Széchenyi-terv napokban megjelent utolsó fejezetéből. A Népszabadság megtudta: több beruházást 2002-re hoztak előre, így például autóútként folytatódik az M3-as építése Polgártól Nyíregyháza felé.