piac

címke rss

Sarkozy nekiment a kapitalizmusnak

Archívum2008.09.26, 14:50

Nicolas Sarkozy, francia elnök szerint a jelenlegi gazdasági rendszer alapjaiban rossz: a piac nem lehet mindenható. Eközben a gazdasági válságra hivatkozva Franciaország 2010-re tolná ki azt az időpontot, amikor elkezdi csökkenteni államháztartási hiányát, ahogy azt az Európai Unió elvárja.

Kiábrándító helyzetben az autógyártók

Gazdaság2008.09.25, 14:45

A legnagyobb japán autógyártók árfolyama lejtőre került csütörtökön az amerikai piaccal kapcsolatos gyenge kilátások miatt. Egy piackutató cég szerint az elmúlt tizenöt év legrosszabb teljesítményére lehet számítani. Közben a Volkswagen az eladásinak csökkenéséről adott számot, a Skoda pedig bejelentette, két napra leállítja termelését.  

Rizikó és a mozdulatlanság a magyar piacokon

Archívum2008.09.25, 14:19

A piac nem számít arra, hogy Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfői ülésén ülésén változtat az alapkamat 8,5 százalékos szintjén - derül ki a Reuters szeptemberi felméréséből. A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint a monetáris lazítás azonban már közel van, a szakértők szűk többsége még az év végéig számít erre.

Növelte árbevételét a notebook.hu

Gazdaság2008.09.25, 12:42

A notebook. hu Kft. az idén 4 milliárd forint árbevételt ér el a tervek szerint, mintegy 20 ezer hordozható számítógépet ad el, így megközelítőleg 10 százalékos részesedésre tesz szert a magyar piacon - mondta Kenéz Krisztián, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Profitfigyelmeztetés a General Electrictől

Gazdaság2008.09.25, 20:35

A General Electric a piac "példátlan" gyengeségre és az ingadozó pénzügyi szolgáltatói piacokra hivatkozva csökkentette profitkilátásait a harmadik negyedévre és az egész évi hozamra vonatkozóan - olvasható a Yahoo News című internetes portálon.

A vil�g piacaival emelkedett a pesti t�zsde

Gazdaság2008.09.25, 17:29

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 550,55 pontos emelked�s ut�n 19 129,73 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. A szerdai z�r� �rt�khez k�pest ez 2,96 sz�zal�kos n�veked�s.

Oroszországban is aratott a válság

Gazdaság2008.09.25, 18:40

A múlt héten hatalmasat bukott az orosz tőzsde, két napra be is kellett csukni a boltot. Amikor viszont a szokatlan intézkedés után megint kinyíltak az értékpapírpiacok, szárnyalni kezdett a moszkvai börze. A jelenség magyarázata abban rejlik, hogy Oroszországban a magán- és az állami tőke mozgásai szinte teljesen kiszámíthatatlanok. A bukás és a felívelés egyaránt hirtelen jöhet. Egy viszont biztos: a külföldi tőke szerepe egyre kisebb az eurázsiai országban.

Legalizálnák az internetes fogadóirodákat

Gazdaság2008.09.24, 09:43

Évi egymilliárd forint fejében legálisan tevékenykedhetnének Magyarországon a nemzetközi internetes fogadóirodák, ha a parlament elfogadja PM javaslatát. Ezzel azonban elvennék az esélyt a Szerencsejáték Zrt.-től ahhoz, hogy megvesse lábát a jövő útját jelentő online piacon - írja a Népszabadság.

Dollárszázmilliárdokat öntenek a piacra

Gazdaság2008.09.24, 14:36

A legnagyobb európai központi bankok csütörtökre és a következő napokra újabb rendkívüli refinanszírozási árveréseket hirdettek, ezúttal a dollár likviditását növelendő. A piacokra ömlő pénz összege dollárszázmilliárdokban mérhető.

Betett az APEH a luxuslakáspiacnak

Ingatlan2008.09.24, 09:30

Egyes építtetők már teljes projekteket próbálnak értékesíteni, miután gyakorlatilag megszűnt a kereslet az új építésű fővárosi luxuslakások piacán. Aki időben észbe kapott, áttervezéssel próbálkozik - írja a Napi Gazdaság.