pénzügyminiszter

címke rss

Magán-egészségbiztosítást sürget Bokros

Archívum2006.01.06, 17:48

A magán-egészségbiztosítási pillér bevezetése mellett érvelt Bokros Lajos volt pénzügyminiszter az Élet és Irodalomban megjelentetett cikkében. Bokros szerint lehetetlen folytatni az állami túlköltekezést és meg kell reformálni a pénzt elnyelõ nagy rendszereket. A volt pénzügyminiszter szerint nagyobb mértékû közvetlen tehervállalás mellett valós piaci verseny alakulhatna ki, amely szétverhetné a mostani, hálapénzre épülõ rendszert.

Szlovéniáé az év európai pénzügyminisztere

Gazdaság2005.12.23, 16:10

Az euróövezeti csatlakozási folyamat elõkészítésében játszott szerepéért, valamint az általa képviselt, szilárd pénzügyi politikáért és adóreform-tervekért Andrej Bajuk szlovén minisztert választotta az év pénzügyminiszterévé a brit The Banker.

Hazánk növekedési kilátásairól tárgyaltak

Gazdaság2005.12.09, 18:19

Magyarország számára az angolszász helyett, a skandináv államstruktúra lenne a megfelelõ - mondta Mellár Tamás. Kupa Mihály, egy másik konferencián úgy fogalmazott, a kormányok elkövették mindazokat a gazdaságpolitikai hibákat, amiket el lehetett követni.

Hipermarket-ellenesség a régióban

Archívum2005.11.07, 07:56

Nemkívánatosnak nyilvánította a Tesco által megtestesített kereskedelmi kultúrát az új lengyel pénzügyminiszter. A hipermarketeket az utóbbi hónapokban Csehországban is egyre több kritika éri - olvasható a Világgazdaság összeállításában.

A PM 2010-es euróbevezetést javasol

Gazdaság2005.10.13, 11:44

A Pénzügyminisztérium decemberben olyan konvergencia program-javaslatot készít a kormánynak, amely megalapozza a 2010-es euróbevezetést, errõl a kormány dönt - mondta Veres János pénzügyminiszter.

A németek 2007-ig pótolhatják hiányukat

Archívum2005.10.11, 11:00

Németországnak 2007-re issza kell térni az euróövezet szabályainak megfelelõ, 3 százalékos deficithez. Az unió pénzügyminisztereinek találkozóján Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter elmondta: már egyeztetett Schröder volt és Merkel leendõ német kancellárral az ügyben. A kormányt alakító CDU/CSU eredeti terve szerint a deficitet csak 2009-re csökkentették volna a maastrichti 3 százalék alá.

Draskovicsot faggatta a Gyurcsány-bizottság

Itthon2005.10.05, 17:14

Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert hallgatta meg szerdai ülésén a Gyurcsány-bizottság, a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja ügyében. Draskovics szerint Gyurcsány Ferenc és Erdõs Ákos üzleti kapcsolata nem befolyásolta az állami cég értékesítését.

Októbertõl 20 százalék az üzemanyagok áfája

Gazdaság2005.09.14, 18:47

A magyar kormány minden lehetséges eszközt kihasznál annak érdekében, hogy az üzemanyagok ára csökkenjen a következõ napokban - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivõi tájékoztatón szerdán.

Veres a Fitch-rõl: "barátságtalan" lépés

Archívum2005.09.12, 10:40

A Fitch Ratings szakértõi "kielégítõ választ kaptak minden kérdésükre" és "korábban megvolt kétségeikre is" - mondta Veres János az uniós pénzügyminiszterek hétvégi manchesteri ülése után. A magyar pénzügyminiszter még az értekezletre utazása elõtt tárgyalt a magyar eurókonvergencia-helyzetrõl minap borús jelentést közlõ hitelminõsítõ szakértõivel.

Veres továbbra is 2 százalékos inflációt vár

Gazdaság2005.09.05, 13:45

A kormány jövõ évre 2 százalékos inflációt prognosztizál a várhatóan lényegesen megnövekvõ világpiaci energiaárak mellett is - mondta kedden Veres János pénzügyminiszter.

Bemutatták a 2006-os költségvetési tervet

Gazdaság2005.09.01, 18:47

A kormány a jövõ évre 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol a beruházások 6-8 százalékos bõvülése mellett - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.  

Végsõ izraeli döntés a gázai kivonulásról

Nagyvilág2005.08.07, 16:57

Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megadta a végsõ hozzájárulást ahhoz, hogy zsidó telepesek elsõ csoportja távozzék a Gázai övezetbõl - közölte Ariel Saron izraeli kormányfõ hivatala. A döntés miatt lemondott Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter.

Elhunyt Szabó Iván, volt pénzügyminiszter

Itthon2005.08.04, 17:57

Hosszan tartó betegség után 71 éves korában elhunyt Szabó Iván volt pénzügyminiszter, politikus.

Lemondott a portugál pénzügyminiszter

Nagyvilág2005.07.21, 01:50

Családi okokra és fáradtságra hivatkozva szerdán lemondott Luís Campos e Cunha portugál pénzügyminiszter - közölte a kormány. Campos e Cunha, aki négy hónapja töltötte be a pénzügyminiszteri tisztséget, az állami költésvetés hiányának csökkentését célzó megszorító intézkedések megvalósítására felügyelt.

Veres János: a 150 milliárdos tartalékot nem lehet felhasználni

Archívum2005.05.20, 09:49

Intézkedések nélkül a tervezett államháztartási hiány nem teljesül, ezért még az év elsõ felében további lépéseket kell tenni - jelentette ki egy televíziós mûsorban Veres János pénzügyminiszter pénteken.

Draskovics kinevezte az új APEH-elnököt

Archívum2005.03.01, 09:56

A pénzügyminiszter március 1-jei hatállyal kinevezte Szikora Jánost az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) elnökének. Ezt Draskovics Tibor jelentette be kedden sajtótájékoztatón.

Lemondott az APEH elnöke

Gazdaság2005.02.16, 10:43

Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal elnöke a pénzügyminiszterrel folytatott egyeztetõ megbeszélést követõen szerdán benyújtotta lemondását Draskovics Tibornak, aki azt elfogadta. A pénzügyminiszter szerint határozottabb, "a változó körülményekre gyorsan reagáló ellenõrzési tevékenységre van szükség".

29 éves az új macedón pénzügyminiszter

Nagyvilág2005.02.03, 23:32

Egy 29 éves Nagy-Britanniában tanuló diák lesz a macedón kormány új tagja, Fatmir Besimi, a leendõ macedón pénzügyminiszter útja az egyetemrõl az egyik legmagasabb politikai posztra vezetett - közölte a Staffordshire-i egyetem.

Brüsszel folytatja Magyarország ellen a deficiteljárást

Gazdaság2005.01.18, 15:29

Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa, az ECOFIN keddi brüsszeli ülésén jóváhagyta azt az európai bizottsági ajánlást, amely szerint folytatják a túlzott államháztartási hiány miatt tavaly megkezdett eljárást Magyarország és Görögország ellen, áll a tanács [origo]-hoz eljuttatott közleményében. Magyarország esetében azonban szankció nélküli, csupán formális eljárásról van szó.

Snow marad az amerikai pénzügyminiszter

Archívum2004.12.09, 11:13

A Fehér Házban csütörtökön megerõsítették, hogy George W. Bush második elnöksége idején is John Snow marad az Egyesült Államok pénzügyminisztere - írja a BBC News Online.

Kisebb jutalmat kapnak a revizorok

Archívum2004.12.08, 15:13

Az adóbevételek a pénzügyi tárca szeptemberi prognózisának megfelelõen alakulnak, a korábban elõirányzottól azonban elmaradnak, ezért az APEH dolgozói az év végi, a törvény szerint adható 2 havi helyett csak 2 heti jutalmat kaphatnak - közölte Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Tagadja a Kormányszóvivõi Iroda Draskovics távozását

Itthon2004.12.07, 11:55

A Kormányszóvivõi Iroda tagadja a Magyar Nemzet keddi állítását, miszerint Draskovics Tibor pénzügyminiszter jövõ év elején távozik posztjáról. A lap szerint a pénzügyminiszternek megromlott a viszonya a kormányfõvel.

Draskovics: elõször a hiányt, aztán a kamatot kell csökkenteni

Archívum2004.11.18, 15:34

Draskovics Tibor pénzügyminiszter egyetért a Magyar Nemzeti Bank álláspontjával, miszerint a kormánynak mérsékelnie kell a költségvetési hiányt ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a kamatokat.

Vezekel a görög pénzügyminiszter

Gazdaság2004.11.16, 18:17

Az EU történetében példa nélkül álló kiigazítást ígért a görög pénzügyminiszter, miután kiderült: országa 4 éven keresztül hamisított GDP-adatokat közölt. Georgesz Alogoszkufisz szerint Görögország GDP-arányos államháztartási hánya jövõre 3 százaléknál kevesebb lesz az idei 5,3 százalék után.

5 évig közölhetett hamis adatokat Görögország

Archívum2004.11.15, 08:10

Vélhetõen 1999-ben is hamis deficitadatokat közölt az Európai Unióval Görögország - jelentette be Jorgosz Alogoszkufisz pénzügyminiszter.

Sarkozy tisztázná az uniós társasági adó alapját

Archívum2004.11.02, 14:48

Franciaország és Magyarország közösen kezdeményezi, hogy az Európai Unióban hogyan lehet a társasági adó alapját egységesen meghatározni - nyilatkozta Budapesten Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszter, miután találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfõvel és Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel.

Draskovics: 2006 végére 3,5 százalékos inflációs cél

Archívum2004.10.27, 15:39

Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint a kormány azt fogja javasolni a jegybanknak, hogy 2006 végére közösen 3,5 százalékos inflációs célt tûzzenek ki.

Bokros Lajos a CEU tanára lesz

Gazdaság2004.09.29, 12:59

Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, a Világbank korábbi igazgatója október 1-tõl a Közép-Európai Egyetemen (CEU) oktat - erõsítették meg az intézmény rektori titkárságán a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent információt.

Érdemben nem változik a gazdaságpolitika

Archívum2004.08.24, 08:04

Sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig Kiss Péter miniszterelnök-jelölt nem kíván változtatni a jelenlegi gazdaságpolitikán - nyilatkozta a Népszabadságnak Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miután tárgyalt mindkét politikussal.

Harmadával nõtt az olimpiai számla

Gazdaság2004.06.18, 10:05

Az athéni olimpiai játékok költsége az eredetileg tervezettnél sokkal magasabb lesz, az az újabb számítások szerint eléri a 6 milliárd eurót - közölte a görög pénzügyminiszter.

Draskovics: elérhetõbbé vált a tervezett államháztartási hiány

Gazdaság2004.06.02, 17:17

Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint a GDP elsõ negyedéves növekedésére vonatkozó kedvezõ adat azt mutatja, hogy valószínûleg az éves növekedésre vonatkozó korábbi pénzügyminisztériumi elgondolás a felsõ határon teljesül, azaz a bruttó hazai termék bõvülése idén várhatóan 3,5 százalék vagy afölött lesz.

Blair távozásáról cikkezik a brit sajtó

Nagyvilág2004.05.16, 17:47

Több brit lap is arról ír, hogy hamarosan távozik Tony Blair brit miniszterelnök. A sajtó szerint utóda Gordon Brown pénzügyminiszter lesz, aki a Munkáspárt õszi kongresszusán veszi át a kormányfõi posztot. Közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Blairnek és pártjának is sokat csökkent a népszerûsége. A kormány két tagja ugyanakkor cáfolta, hogy a miniszterelnök távozni készül.

A volt spanyol pénzügyminiszter az IMF új vezérigazgatója

Nagyvilág2004.05.05, 03:21

Rodrigo Rato volt spanyol pénzügyminisztert választották meg kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának. Az 55 éves Rato június elsején lép hivatalába. Egyben õ lesz a 184 tagállamot tömörítõ IMF igazgatótanácsának elnöke is.

Lemondott a lengyel kormány

Nagyvilág2004.05.02, 14:47

Korábbi bejelentésének megfelelõen vasárnap, egy nappal a lengyel EU-csatlakozás után lemondott Leszek Miller lengyel miniszterelnök és kormánya. Alexander Kwasniewski államfõ Marek Belka korábbi pénzügyminisztert jelölte az új kormány élére. A pártok többsége azonban nem támogatja egyöntetûen Belkát, így elképzelhetõ, hogy nem kap majd bizalmat a két hét múlva esedékes parlamenti szavazáson. Az államfõ - engedve az ellenzéki pártok követelésének - azt ígéri, ha nem kap bizalmat az új kormány, még idén kiírják az elõre hozott válastásokat.

Letartóztatták a zimbabwei pénzügyminisztert

Nagyvilág2004.04.25, 01:31

Gyanús üzleti befeketései és kanadai útlevele miatt nyomoznak a zimbabwei pénzügyminiszter ellen, akit már le is tartóztatott a rendõrség.

Optimista a cseh pénzügyminiszter: felére csökken az államháztartás hiánya

Gazdaság2004.04.16, 13:24

Csehországban a hazai össztermék (GDP) 6 százaléka alá fog csökkenni az idén az államháztartás hiánya a tavalyi 12,9 százalékról - mondta Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter pénteken.

Bolgár jelölt az IMF vezérigazgatói posztjára

Gazdaság2004.04.14, 08:58

A bolgár pénzügyminiszter, Milen Velcsev is jelölt lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megüresedõ vezérigazgatói posztjára. Velcsevet a bolgár kormányfõ jelöli, és ezzel õ az elsõ kelet-európai, aki bekerülhet a posztért folyó versenybe.

Volt pénzügyminiszter lehet az új lengyel kormányfõ

Gazdaság2004.03.29, 13:38

A lengyel államfõ miniszterelnök-jelöltje Marek Belka - mondta hétfõn újságíróknak a lengyel kormánypárt vezetõje, Krzysztof Janik, miután találkozott Aleksander Kwasniewski elnökkel. A jelenlegi miniszterelnök, Leszek Miller pénteken jelentette be, hogy május 2-án távozik tisztségébõl.

London befagyasztotta a Hamász öt vezetõjének bankbetéteit

Gazdaság2004.03.25, 09:04

A brit pénzügyminiszter utasítást adott a Hamász szélsõséges palesztin csoport öt vezetõje nagy-britanniai bankbetétjeinek befagyasztására. A döntést azzal indokolták, hogy alapos okuk van feltételezni, hogy az érintettek közremûködhettek terrorcselekmények végrehajtásában.

Közös piacot hozna létre Ausztrália és Új-Zéland

Gazdaság2004.03.24, 10:08

Ausztrália és Új-Zéland öt éven belül közös piacot alkothat - jelentette ki Michael Cullen új-zélandi pénzügyminiszter szerdán. A két ország között már húsz éve van szabadkereskedelmi megállapodás.

Bokros dicséri a szlovák pénzügyminisztert

Gazdaság2004.03.10, 10:43

Szlovákia az utóbbi hat év során csodálatra méltó gazdasági teljesítményt nyújtott, nagy részben pénzügyminisztere tehetségének köszönhetõen - mondta a SME címû szlovák lapnak adott interjújában Bokros Lajos volt magyar pénzügyminiszter, a Világbank igazgatója.

Draskovics: Kérdés, hogy mi legyen a sávközép

Gazdaság2004.03.10, 08:41

Magyarország nem rohan, hogy csatlakozzon az európai átváltási mechanizmushoz, de nem is kíván túl sokáig várni, mivel a rendszerbe történõ belépés véget vet a bizonytalanságnak - jelentette ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

Folytat�dik a Mol mag�nos�t�sa

Gazdaság2004.02.18, 09:34

A k�vetkez� hetekben hazai kisbefektet�knek mintegy 500 ezer darab Mol-r�szv�nyt aj�nl fel az �llami Privatiz�ci�s �s Vagyonkezel� Rt. - mondta Draskovics Tibor p�nz�gyminiszter a Magyar Telev�zi� Napkelte c�m� m�sor�ban szerd�n.

László Csaba az üzleti szférában folytatja

Itthon2004.02.15, 23:19

László Csaba a vasárnap leköszönõ pénzügyminiszter az üzleti szférában folytatja pályafutását. A pénzügyminiszter Friderikusz Sándor mûsorában nyilatkozva továbbra sem árult el részleteket menesztésének okairól. Ugyanakkor László kijelentette, hogy pénzügyminiszterként sok olyan lépést készített elõ, amelyekre mindmáig büszke.

Thuma József a KVI vezérigazgatója

Gazdaság2004.02.02, 09:26

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatói pozíciójára kiírt pályázatot értékelõ bizottság javaslatát elfogadva a pénzügyminiszter február 1-i hatállyal Thuma Józsefet nevezte ki a szervezet élére.

Sokan Bokrost látnák szívesen a pénzügyi tárca élén

Gazdaság2004.01.19, 10:38

Meglehetõsen radikális véleményt fogalmaztak meg olvasóink a közel két héttel ezelõtti pénzügyminiszter-váltással kapcsolatban. Az olvasók többsége Bokros Lajost látná szívesen a pénzügyi tárca élén, ugyanakkor Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszterben kevesen bíznak.

Financial Times: az MSZP miatt bukott meg László

Itthon2004.01.08, 11:42

A külföldi sajtó is foglalkozik a magyar pénzügyminiszter menesztésével. "Bûnbakot találtak László Csaba személyében, ezért menesztették" - írja egy lengyel lap. A brit Financial Times szerint a pénzügyminiszter nem tudott kijönni az MSZP-vel, és ezért mennie kellett.

Távozik a pénzügyminiszter

Itthon2004.01.07, 14:05

Az MTI értesülése szerint távozik László Csaba pénzügyminiszter. Lászlót Draskovics Tibor, a miniszterelnök kabinetfõnöke követi a posztján.

Draskovics Medgyessy régi embere

Itthon2004.01.07, 15:48

Draskovics Tibor új pénzügyminiszter éveket dolgozott már fontos beosztásokban Medgyessy Péter alatt. A miniszterelnök kabinetfõnökeként az egyik legbefolyásosabb embernek számított az elmúlt évben. Gyurcsány Ferenc után õ a második, kifejezetten a miniszterelnökhöz kötõdõ kormánytag.

Késik a négyes metró építése

Itthon2003.12.19, 07:26

Több állami támogatást, kilencmilliárd forintot kér a metróépítés kapcsán a fõváros a kormánytól. A Népszabadság úgy tudja, ezért nem írták még alá a szerzõdést. Az egyeztetés folytatódik: pénteken a pénzügyminiszter látogat el a fõpolgármesterhez.