pénzügy

címke rss

Nemi diszkrimináció miatt perlik a Morgan Stanley-t

Gazdaság2001.09.11, 12:50

Több mint száz nő érdekelt abban a perben, melyet az amerikai Morgan Stanley Dean Witter pénzügyi óriáscég ellen indítottak nemi diszkrimináció vádjával. Egyikük keveselte évi 378 millió forintnak megfelelő fizetését és hiányolta, hogy nem léptették elő. Ez az első ilyen jellegű per, amit a Wall Street egyik prominens cége ellen indítanak.

E héten határoznak a tarifa emelésének mértékéről

Gazdaság2001.09.11, 08:39

Zajlik a vita a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakról. A biztosítók szövetsége 10,8 százalékos tarifanövelést tartana szükségesnek, de elfogadná a pénzügyi szervezetek felügyelete által javasolt 8,2 százalékos emelést is. A biztosítotti oldal képviselői szerint viszont elegendő lenne a 4,4 százalékos díjnövekedés is.

Megszűnik a nyugdíjak adóztatása

Archívum2001.08.16, 08:28

Még augusztusban megtárgyalja a kormány, így szeptemberre a parlament elé kerül a tizenhárom pénzügyi, illetve adótörvényt módosító jogszabálytervezet - nyilatkozott Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a Magyar Hírlapnak. A törvényjavaslat a korábban bejelentett intézkedéseket fűzi egy jogszabályba, így e törvény mentesít a nyugdíjak után eddig kivetett személyi jövedelemadó terhe alól, de e törvény szünteti meg a pénz mosására alkalmas anonim takarékbetétek forgalmazását is.

Nőhet a behozható alkohol mennyisége

Gazdaság2001.09.03, 16:02

Az Országgyűlésnek benyújtott pénzügyi törvények módosító csomagján belül, a Pénzügyminisztérium (PM) megváltoztatná a vámtörvényt is, ezen belül a nem kereskedelmi jellegű áru meghatározását is - derül ki a tárca előterjesztéséből. A tervek szerint például a jövőben személyenként és évenként egy személygépkocsit lehetne behozni az országba, csökkenne ugyanakkor a dohányáruk szállítható mennyisége.

Alig változtak a kamatok júliusban

Archívum2001.09.03, 11:07

A nem pénzügyi vállalatok és a lakosság által éven belüli lejáratra felvett hitelek, és az éven belüli futamidőre elhelyezett betétek átlagos kamata júniushoz képest júliusban alig változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn.

Ellenőrzés nélkül a DHK

Archívum2001.09.01, 12:18

A Diákhitel Központ Rt.-t (DHK) egy idén júniusban alkotott törvény kivonta a hitelintézeti törvény hatálya alól. Ezért a DHK-nak sem működését, sem a hitelnyújtási tevékenységét nem kell a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének bejelenteni, és engedélyt sem kell kérnie ehhez a pénzügyi hatóságtól.

Parlament előtt a pénzügyi salátacsomag

Archívum2001.09.01, 12:21

Benyújtották pénteken az Országgyűlésnek a 2000. évi zárszámadási és a második pénzügyi tárgyú törvénymódosító csomagot, amelyeket várhatóan szeptemberben tárgyal a Tisztelt Ház. 

Új pénzügyi terv készül az ÁPV-nél

Archívum2001.06.11, 11:10

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. várhatóan még júniusban elkészíti azt a kormány-előterjesztést, amely módosítaná a társaság csökkenő bevételei mellett teljesíthető kiadásait - mondta Kerényi Éva, a privatizációs szervezet kommunikációs igazgatója. Az előterjesztés végleges tartalma attól függ, hogy milyenek lesznek az első féléves gazdálkodás előzetes eredményei.

Nő a lakosság eladósodottsága

Archívum2001.08.17, 10:46

A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai alapján júliusban a háztartások pénzügyi megtakarítása 6,1 milliárd forintot tett ki, jelentősen elmaradva az egy évvel korábbi értéktől. Ebben a hónapban is csökkent a háztartások pénzügyi vagyona, emelkedett ugyanakkor  - mintegy 20 milliárd forinttal - a forintbetét állomány. Továbbra is kiugróan magas a háztartások tartozásainak növekedése, amely júliusban 31 milliárd forintot tett ki. 

Izraeli gyémántkereskedőt gyilkoltak meg Jordániában

Nagyvilág2001.08.07, 19:39

Ammanban agyonlőttek egy Jordániában élő izraeli gyémántkereskedőt, az egyik magyarázat szerint pénzügyi vita hevében, egy másik verzió szerint viszont politikai gyilkosság történt.

Felére csökkent a British Airways profitja

Archívum2001.08.06, 13:08

A British Airways kamatok nélkül számított adózás előtti nyeresége a vállalat júniusban végződő, első pénzügyi negyedévében 49 százalékkal csökkent éves összevetésben - jelentette hétfőn a Bloomberg hírügynökség. A légitársaság teljesítménye még így is jobb, mint a legtöbb rivális cégé.

Leépít a Reuters

Archívum2001.07.23, 10:42

A Reuters mintegy 1200 munkatársától készül megválni, ami a világ első számú hír- és pénzügyi információ-szolgáltató gárdájának 6-7 százalékos leépítését jelenti - írta hétfőn a Financial Times. A leépítés a Reuters 2003-ig szóló, 150 millió fontos (215 millió dollár) költségcsökkentő programjának része.

Hatalmas létszámleépítés a Lucentnél

Archívum2001.07.24, 16:29

A Lucent távközlési berendezésgyártó óriásvállalat hétfőn közölte, hogy harmadik pénzügyi negyedévét 1,2 milliárd dolláros veszteséggel zárta. A társaság ennek nyomán további 15-20 ezer fős létszámleépítésről döntött; a cég idén eddig 19 ezer alkalmazottjától vált meg.

Finn cég vette meg a VNU-lapokat

Archívum2001.07.22, 17:05

A legnagyobb finn médiacsoport, a Sanoma vásárolta meg 1,25 milliárd euróért a holland VNU által világszerte kiadott 185 magazint - közölte pénteken a Financial Times online kiadása. A lapokra kiírt pályázat utolsó fordulójában a finn szakmai befektető mellett a BC Partners and CVC pénzügyi befektető vett részt. A VNU Magyarországon piacvezető a magazinpiacon: többek között a vállalat adja ki a Storyt, a Nők Lapját, a Színes RTV-t és a Tinát is.

Illetékkedvezmény kisvállalkozóknak, cégeljárási illetékek

Archívum2001.07.19, 21:52

Többek között az illetéktörvényt is módosította az a törvénycsomag, amely július 18-i hatállyal több pénzügyi tárgyú jogszabályt megváltoztatott. Európai Uniós csatlakozásunkat követően aki vállalkozói vagyont örököl vagy kap ajándékba, illetékkedvezményre jogosult, amennyiben tovább folytatja a vállalkozást. A cégbejegyzési eljárás és a tőkeemelés bejegyzésének százalékos mértékű illetéke a felére csökken, az ugyanezen eljárásokért fizetendő minimumilletékek viszont emelkednek.

Módosul a repiköltség elszámolása

Archívum2001.07.12, 18:26

A pénzügyi törvények módosításáról szóló törvénycsomag részeként augusztus 17-től módosulnak a reprezentációval kapcsolatos adózási szabályok. A jövőben a reprezentáció utáni adóból legfeljebb az éves bevétel 0,5 százalékának 44 százalékát kell megfizetni. A 44 százalékos adót az egyéni vállalkozóknak február 15-ig, egyéb szervezeteknek pedig a bevétel kiszámításának hónapját követő hó 12-ig kell megfizetniük.

Illetékkedvezmény kisvállalkozóknak, cégeljárási illetékek

Archívum2001.07.06, 14:15

Többek között az illetéktörvényt is módosította az a törvénycsomag, amely július 18-i hatállyal több pénzügyi tárgyú jogszabályt megváltoztatott. Ezentúl aki vállalkozói vagyont örököl vagy kap ajándékba, illetékkedvezményre jogosult, amennyiben tovább folytatja a vállalkozást. A cégbejegyzési eljárás és a tőkeemelés bejegyzésének százalékos mértékű illetéke a felére csökken, az ugyanezen eljárásokért fizetendő minimumilletékek viszont emelkednek.

Ismét a parlament előtt a pénzügyi törvénycsomag

Gazdaság2001.06.23, 11:55

Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek Mádl Ferenc köztársasági elnök a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, a parlament által már jóváhagyott törvényt. A házbizottság tegnapi döntése szerint a jövő hét keddi rendkívüli ülésen ismét megnyitja a jogszabály záróvitáját a T. Ház. A kormánypárti többség vélhetően lehetővé teszi, hogy már a közeljövőben lehetővé váljon a Magyar Posta Rt. postabanki tulajdonszerzése.

Jelentős profitcsökkenés az amerikai befektetési bankoknál

Archívum2001.06.21, 16:41

Az értékpapír-piacok gyenge teljesítménye és a vállalategyesülések alacsony száma miatt 36 százalékkal csökkent a Morgan Stanley Dean Witter befektetési bank nyeresége a második pénzügyi negyedévben, éves összevetésben - adta hírül csütörtökön a Bloomberg hírügynökség.

Szabad út a postának a Postabankhoz

Archívum2001.05.30, 08:26

Megnyílik a Magyar Posta előtt az út, hogy többségi részesedést szerezzen a Postabankban. Erre azonban nem a hírközlésről szóló törvény, hanem a parlament által tegnap elfogadott pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomag teremti meg a lehetőséget.

A halálesetek miatt csökkenhet a Ford harmadik negyedévi termelése

Archívum2001.06.13, 15:33

Pénzügyi évének harmadik negyedében az amerikai Ford Motor Co. autógyártó nagyvállalat észak-amerikai termelésének 10 százalékos visszaesésére számít. A várható csökkenés elsősorban a nagy számú visszahívásnak köszönhető, amelyet a meghibásodott Firestone abroncsok által okozott balesetek és halálesetek nagy száma indokolt.

Világbanki támogatás a láthatáron

Archívum2001.06.02, 11:59

Az önkormányzatok fejlesztéseihez közös pénzintézetet és állami garancialapot hozna létre a Miniszterelnöki Hivatal a Világbank támogatásával. A speciális pénzintézet pénzügyi tanácsadással, hitel-előkészítéssel, projektek szervezésével és garanciavállalással foglalkozna. Ily módon még a kis önkormányzatok is forrásokhoz és szakértőkhöz jutnának. Az új pénzintézet egymilliárd forintos alaptőkével várhatóan egy év múlva kezdi meg tevékenységét.

Siemens: újabb elbocsátások a mobilgyártásban

Archívum2001.04.26, 13:06

A gyengélkedő mobilpiac és a félvezetők árának drasztikus esése fékezte a Siemens-konszern első féléves növekedését. A cég adózás utáni nyeresége 9 százalékkal 1,356 milliárd euróra növekedett az első pénzügyi félévben - közölte a társaság elnöke Budapesten.

Csökkenhetnek az orosz vámok?

Archívum2001.03.01, 08:39

Az 1998-as oroszországi pénzügyi krach óta pénteken kerül sor az első orosz-magyar miniszteri szintű külkereskedelmi tárgyalásra. A Moszkvába utazó küldöttségnek kiemelt feladata lesz a jelentékeny magyar passzívum, a magas vámok csökkentése. Az előzetes jelek szerint erre hajlik is az orosz kormányzat.

Surányi szerint Járai törvénysértő határozatot hozott az MNB közgyűlésén

Archívum2001.02.07, 14:01

Az MNB elnöke szerint a jegybank 2000 május-i éves rendes közgyűlésén az akkori pénzügyminiszter törvénysértő határozatot hozott az MNB elnökének és a CW AG felügyelőbizottsági tagjainak javadalmazásáról. Surányi szerint a jövőben növelni kellene a jegybank függetlenségét mivel jelenleg nem biztosított az MNB működési, pénzügyi önállósága.

Társtárcák az FVM ellen

Archívum2001.02.02, 08:28

A Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) a miniszterelnöknek küldött csütörtöki levelében segítséget kér az összeomlás jeleit mutató húspiac számára. Az ágazat számára esélyt jelent, hogy csütörtökön az Agrárpiaci Rendtartási Bizottság (ARTB) ülésén a külügyi, pénzügyi és gazdasági tárca szakértői egytől egyig elutasították az agrártárca javaslatait. Nem értettek egyet ugyanis azzal, hogy a sertésszektor export- és minőségtámogatását elvonja az FVM.

Az Állami Számvevőszék a pártok kampányfinanszírozásáról

Archívum2000.12.22, 09:10

Nem biztosított az országgyűlési választások kampányainak pénzügyi átláthatósága, a korrupció lehetőségét sem zárja ki a törvény. Komoly joghézagok találhatóak a jelenlegi szabályozásban, ezért a következő választásokig szükség lenne a kampány új finanszírozási feltételeinek kidolgozására - jelentette ki évzáró sajtótájékoztatóján Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Az elmúlt öt évben Magyarország 137 milliárd forintnyi PHARE-támogatást kapott, ebből 10 milliárd forint viszont elveszett - állapították meg a számvevők.

Világbankos nagyüzem Prágában

Archívum2000.09.25, 09:08

Vasárnap Prágában ülésezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemzetközi pénzpolitikai és pénzügyi bizottsága, előkészítendő az IMF és a Világbank kedden kezdődő közgyűlését a cseh fővárosban.

Térségünkben a multik is korrumpálnak

Archívum2000.09.12, 08:58

Pénzügyi visszásságok kísérik a kelet-közép-európai befektetéseket. A Világbank vizsgálata szerint a multinacionális cégek jelentős része igyekszik vesztegetéssel, kenőpénzzel vagy a tisztviselők megvásárlásával kedvező elbírálást elérni cége számára.

Előző
Következő