Peking

címke rss

Triplázás, duplázás, kizárás az úszó-ob-n

Sport2008.11.16, 21:33

Kis Gergő harmincöt perc leforgása alatt két embert próbáló számban - 400 vegyesen, majd 1500 gyorson - győzött a rövidpályás úszó országos bajnokság zárónapján, Százhalombattán. Mindkétszer nagy riválisát, Verrasztó Dávidot előzte meg. Szintén duplázott Kovács Norbert, a Kőbánya SC klasszisa, aki a hétvégén összesen négy bajnoki címet és három ezüstérmet szerzett.

Észak-Koreában már a kínaiakat sem látják szívesen

[origo] utazás2008.11.13, 15:22

Már a kínaiak beutazásait is korlátozza Észak-Korea - közölték csütörtökön Kínában működő utazásszervezők. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy Peking is egyre inkább tehernek érzi szövetségesét.

Oroszország abszurdnak tartja Kína feltételeit

Archívum2008.11.12, 16:04

Oroszország és Kína megszakította a kőolajszállításokról és hitelek folyósításáról szóló tárgyalásokat, tudatta az orosz küldöttséghez közelálló forrás Pekingben, és a tényt azzal indokolta, hogy a kínai fél "abszurd feltételeket szab" a hitelek folyósításához.

Sebestyén Júlia kilábalt a sérüléséből

Archívum2008.11.08, 12:57

Ezen a hét végén Pekingben, a Kína-kupán kellene korcsolyáznia Sebestyén Júliának, de Európa-bajnoknőnk csak a televízióban nézi azt a Grand Prix-versenyt, amelyet két éve éppen ő nyert meg. A sérüléséből azonban már kilábalt, és a november 14-15-i zágrábi Golden Spin elnevezésű viadalon ő is elkezdi a szezont.

Pillanatképek Kabulban

Autóstoppal Pekingbe2008.09.03, 21:57

Napközben negyven fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Nem mondhatnám, hogy párás a levegő, de így is elnyom az időjárás. Amit otthon egy-két óra alatt megcsinálok, itt jó, ha egy nap alatt be tudok fejezni. Olyan vagyok, mint egy lusta csiga: nyálkás és lassú.

Iráni búcsú

Autóstoppal Pekingbe2008.08.20, 22:17

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5UPFEca9Y6tc6YwP  

Göncz Kinga: a Nabucco és a Déli Áramlat is kell

Gazdaság2008.10.25, 09:44

A Nabucco és a Déli Áramlat gázvezeték mellett is kiállt Göncz Kinga Pekingben, a 7. Ázsia-Európa Tanácskozáson (ASEM).

Pekingben villogtak a kínai sakkozók

Archívum2008.10.18, 16:59

Pekingben, az I. Szellemi Sportok Világjátékán a rapid csapatversenyekkel fejeződtek be a küzdelmek. Kettős kínai siker született, az első helyre rangsorolt válogatottjaik aranyérmesek lettek, megnyerték a kétfrontos kínai-ukrán párharcot. Férficsapatuk először Irán ellen győzött, majd a döntőben Ukrajna négyesével szemben diadalmaskodott. Irán szerezte meg a bronzérmet. A nők versenyében óriási meglepetésre az oroszok botlottak az elődöntőben, kikaptak Ukrajnától. Így elmaradt a nagy meccs, Hou Ji-fan vezetésével simán nyert a kínai válogatott. Összesítésben a házigazdák voltak  a legeredményesebbek, négy aranyérem mellett még hároom ...

Olimpikonok a Szépművészeti Múzeumban

Sport2008.10.18, 17:47

Október 17-én, péntek este a magyar olimpikonokat köszöntötték a Szépművészeti Múzeumban a MOL Olimpikon Partyn. A sportolók felidézték Peking legemlékezetesebb pillanatait, s így egy rövid időre azok is részesei lehettek az olimpiai hangulatnak, akik csak itthonról izgulhatták végig a versenyeket.

Nyolc százalékkal csökken a sportra szánt összeg

Sport2008.10.18, 15:13

Az új költségvetésben az eredetihez képest nyolc százalékkal csökken a sportra szánt összeg, ezen belül ugyanakkor sportegészségügyre 50, utánpótlásra pedig 34 százalékkal több jut, mint idén - jelentette be Gyenesei István a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén, amelyen a tagság elfogadta a pekingi szereplésről szóló sportszakmai értékelést.