pedofília
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- szexuális zaklatás
- kékfény
- nemi erőszak
- zaklatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szándékosan megfertőzött AIDS-szel fiúkat a baloldal istenített filozófusa
Michel Foucault balliberális francia filozófus pedofilbotrányáról az Origo nemrégiben számolt be. Azt írtuk, hogy Guy Sorman, közismert francia-amerikai esszéíró egy francia televízióban arról beszélt, hogy a baloldal által istenített, 1984-ben meghalt filozófus, Michel Foucault, a Tunisz melletti Sidi Bou Saïd falu temetőjében a sírokon erőszakolt meg 8, 9 és 10 éves kisfiúkat. Arról is írtunk, hogy a francia médiumok, különösen annak baloldali képviselői, mélyen elhallgatták az ügyet, és tegyük hozzá, hogy a liberális jogvédők, a gyerekek jogaiért küzdő aktivisták szintén különös passzivitást mutattak, egyáltalán: meg sem szólaltak.
Szabadon engedtek egy pedofil tanárnőt, mint kiderült, nem volt jó ötlet
A 31 éves, házas Lisa DeFluri molesztálta az egyik diákját 2020 második felében, amiért decemberben letartóztatták, ám azóta szabadlábra került. A hírek szerint azonban újra megpróbált kapcsolatba lépni a lánnyal, ezért rövid időn belül ismét rács mögé került.
Pornográf fotókkal zsarolt 13 éves kislányokat a budapesti férfi
A 35 éves budapesti férfi 13 éves kislányoktól csalt ki meztelen fotókat, majd ezzel zsarolta őket. Az illetőt letartóztatták.
- címkék:
- zsarolás
- pedofília
- gyerekpornó
- Címkefelhő »
Megfulladt a börtönkoszttól egy pedofil tanár Angliában
A 74 éves John McKnót öt évvel ezelőtt 14 év börtönre ítélték, mert a 70-es és 80-as években diákokat molesztált Suffolkban, Devonban és Worcestershire-ben. Az idős férfi szeptemberben a börtönben halt meg: reggelizés közben megfulladt.
Botrányos műsorban mutatnak meztelen férfiakat gyermekeknek Hollandiában
A holland köztévé által sugárzott „Gewoon. Bloot." (Egyszerűen. Csupasz.) című műsorában öt meztelenre vetkőzött ember áll 11 év körüli gyerekek elé, akik kérdéseket tehetnek fel a felnőtteknek a testükkel kapcsolatban. A műsort a Warner Bros készíti a Rutgers Szexualitás Tudásközponttal együttműködésben, és egyre nagyobb közfelháborodást idéz világszerte, hiszen sokak szerint ezzel burkoltan a pedofíliát próbálják meg elfogadtatni a társadalommal.
- címkék:
- Hollandia
- pedofília
- tévéműsor
- Címkefelhő »
Elítéltek egy kislányt molesztáló, székesfehérvári férfit
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a bíróság súlyosabb büntetést szabott ki abban az ügyben, amelyben egy férfi egy tízéves kislány nemi szervét simogatta a ruháján keresztül. Amikor a gyerek el akart menekülni, visszatartotta és az ölébe ültette. Börtönbe került.
- címkék:
- pedofília
- ítélet
- molesztálás
- Címkefelhő »
14 éves énekes lánynál is próbálkozott a pedofil műsorvezető
Coleen Nolan énekesnő és tévés személyiség, a Celebrity Big Brother egyik nyertese arról mesélt, hogy 14 évesen nála is próbálkozott a hírhedt műsorvezető, Jimmy Savile, akiről a halála után kiderült, hogy több száz gyereket molesztált.
Hogyan következett 1968 terrorjából a pedofília terjesztése?
Miután kiderült, hogy a legfontosabb francia politikatudományi intézet, a Sciences-Po vezetője, a baloldali tudós, 1968 egyik jelképe, a 70 éves Olivier Duhamel éveken át rendszeresen megerőszakolta 14 éves nevelt fiát, Franciaországban egyre többet beszélnek 1968 szabadosságának és a pedofíliának az összefüggéséről. (Szó szerint zárójelben jegyezzük meg: az 1968-as diákmozgalmakhoz szintén kapcsolódó Elisabeth Guigou volt szocialista miniszterről kiderült, hogy Duhamel legközelebbi családi barátja. Ez annyiból érdekes, hogy éppen Guigou vezette a vérfertőzéseket vizsgáló bizottságot. Le kellett mondania.) Ennek apropóján írt Luc Feerry, ...
Két rokonát is megerőszakolta egy csongrádi pedofil
Akár 25 évet is kaphat az a Csongrád-Csanád megyében élő férfi, aki két kislányt is megerőszakolt. Mindkét áldozata a rokona.
Legalább húsz gyereket erőszakolt meg Európában "minden család legrosszabb rémálma"
A 28 éves Aaron McWilliams jelenleg a Belmarsh börtönben tölti büntetését. A rendőrök úgy emlegették a férfit, mint "minden család legrosszabb rémálma". Nem ok nélkül. McWilliams ugyanis 40 alkalommal követett el szexuális bűncselekményt, több mint 20 kisgyerek ellen Európában.
Nem hitt a lányainak, újra ráuszította a gyerekekre az erőszakoló pedofil nevelőapát az anya
Évekig erőszakolta és molesztálta nevelt lányait egy Pest megyei férfi. Mikor a gyerekek végre el merték mondani az anyjuknak, az asszony inkább a férfinek hitt, írja a Bors.
Öngyilkos lett egy 11 éves ausztrál kislány, miután megtudta, hogy pedofil zaklatóját szabadon engedték
A kislány az ausztráliai Perth városban lakott, zaklatója pedig a település közelében telepedett le, miután óvadék ellenében szabadlábra került. Amikor a lány megtudta, hogy szabadon engedték, végzett magával.
Megszökött egy pedofil Szentendréről
A férfit sok más bűncselekmény mellett gyerekpornóval és szexuális erőszakkal is vádolják.
Undorító dolgot tett a férfi a kamaszlánnyal évekig - Kiskora óta ő nevelte
A 18 éves Lauren Brightwoodot négyéves kora óta neveli édesanyja párja. Ám csak most derült ki, hogy a férfi régóta lesi őt miközben fürdik.
- címkék:
- pedofília
- nevelőapa
- Címkefelhő »
Elképesztő dolgot tett betegeivel egy perverz orvos, de a magyarázata még ezt is felülmúlta
Hihetetlen magyarázatokkal próbálta magát tisztára mosni egy Sydneyben élő orvos, miután a kamerák lebuktatták, hogy eszméletlen betegeket fogdos, sőt, a péniszét is a kezükbe rakta. Az áldozatai között volt egy 17 éves lány is. A bíróságot nem sikerült meggyőznie, hat év börtönt kapott.
Vérfagyasztó felvétel: kamera rögzítette a kislány elrablását - Videó
Fényes nappal az utcán raboltak el egy kilenc éves kislányt. A férfi megállt előtte az autójával, és egyszerűen betuszkolta a gyereket, majd egy órával később visszajött, és ugyanott kitette.
- címkék:
- pedofília
- videó
- gyerekrablás
- Címkefelhő »
Gyerekpornó miatt nyolc év börtönt kaphat egy pedofil amerikai rendőr
Nyolc év börtönt kaphat az az ohiói járőr, akinek a telefonjáról gyermekpornográf felvételek kerültek elő. A Columbusban szolgáló férfi barátnője tízéves kislányát videózta le titokban, miközben a gyerek meztelen volt.
Enyhítettek az LMBTQ-szexuális bűnözők büntetésén Kaliforniában
Enyhítettek a büntetésén azoknak az LMBTQ-közösséghez tartozó felnőtteknek, akiket kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaéléssel ítéltek el Kaliforniában egy új szabályozás alapján. A törvénymódosításon sokan felháborodtak, többek szerint ezzel csak a pedofíliát akarják normalizálni, közéjük tartozik Trump elnök egyik fia, Donald Trump Jr. is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Kalifornia
- pedofília
- LMBTQ
- V4NA
- Címkefelhő »
Pokollá tették lányuk életét a pedofil szülők
A kislány 5 éven át csendben tűrte szülei zaklatását, 10 éves korában viszont betelt nála a pohár, és feljelentette őket a rendőrségen.
András herceg, Bill Clinton, és Kevin Spacey is bajba kerülhet, mind utaztak a szexuális ragadozó Epstein gépén
A legfőbb ügyész kikérte a szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein magángépeinek utaslistáját, ami pánikot keltett híres és gazdag barátai körében. Ami már most biztosnak tűnik, hogy a gépen András herceg, Bill Clinton, és Kevin Spacey is utazott. Epstein a vád szerint fiatal lányokat zaklatott szexuálisan, és közvetített ki másoknak. A kislányoknak fizetett, nem csak azért mert molesztálta őket, de azért is, hogy más lányokat vigyenek neki. Korábban egyszer kapott egy nagyon enyhe börtön büntetést. Akkor azonban csak az éjszakákat kellett a cellájában töltenie. Egyes vallomások szerint még ebben az időben is zaklatott fiatal lányokat. Miielőtt ...
Felvette egy fiatal férfi, hogy egy kislányt molesztál
Egy fiatal, amerikai nő megszokásból belenézett 24 éves vőlegénye telefonjába. Rátalált egy videóra, amelyben kedvese egy 8 éves gyereket molesztál. A döbbent menyasszony azonnal hívta a rendőröket.
Újabb részletek derültek ki Madeleine McCann eltűnésével kapcsolatban
A rendőrség még mindig nem zárta le a nyomozást Madeleine McCann ügyével kapcsolatban. Jelenleg az első számú gyanúsított Christian Brueckner egy korábbi barátját keresik.
Egy csecsemőt zaklatott szexuálisan, és fel is vette videóra
Börtönbe került az egykori joghallgató, aki videóra vette, ahogyan egy fiúcsecsemőt molesztál. A fiatal nőt borzalmas tettéért 20 évre ítélték - írja a Mirror.
Gyerekekről készült pornográf képeket árult a magyar fiatalkorú férfi
Pénzért árulta az interneten a gyerekekről készült pornográf képeket a magyar férfi. Tíz dollárt kért el egy-egy fotóért. Eljárás indult ellene.
- címkék:
- rendőrség
- pedofília
- gyerekpornó
- Címkefelhő »
Kiskorú lánnyal folytatott szexuális kapcsolattal vádolják a korábbi bolíviai elnököt
Büntetőfeljelentést tett az ügyészségen a bolíviai kormány, mert azzal vádolják Evo Morales korábbi elnököt, hogy szexuális kapcsolata volt egy kiskorúval - jelentette be Guido Melgar bolíviai igazságügyiminiszter-helyettes helyi idő szerint csütörtökön.
- címkék:
- Evo Morales
- Bolívia
- pedofília
- Címkefelhő »
Így játsszák ki a közösségi oldalakat a pedofilok
Sokakat letiltanak a különböző közösségimédia-oldalakon a "közösségi irányelvekre" hivatkozva. Mindeközben a pedofilok éppen ezeken oldalakon szerveznek csoportokat, és próbálják elfogadtatni magukat - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- pedofília
- V4NA
- Címkefelhő »
Kiskorú fiú elleni nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak Párizs előző baloldali alpolgármestere ellen
Nyomozást indított kedden a francia főügyészség Párizs volt szocialista alpolgármestere, Christophe Girard ügyében egy tunéziai kiskorú fiú ellen elkövetett nemi erőszak gyanújával. A baloldali politikusnak közel 10 éven át volt szexuális kapcsolata Aniss Hmaiddal. A vállaltan homoszexuális Girardról egyébként korábban kiderült, hogy éveken át fizette a hotelszámláit és életjáradékot is intézett a francia baloldal ünnepelt pedofil írójának, Gabriel Matzneff-nek. Azokat a hoteleket is fizette a baloldali politikus a barátjának, ahová a kiskorú áldozatait vitte.
Elképesztő dolog miatt került börtönbe Maddie McCann feltételezett gyilkosa
Újabb szörnyűségre derült fény Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról, Christian Brücknerről: a férfit 2017-ben mostohalánya zaklatása miatt tartóztatták le.
Egyre több Magyarországon a családon belüli szexuális erőszak
Németh-Mészáros Tímea a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály Vagyonvédelmi, Igazságszolgáltatás és Nemi Erkölcs Elleni Bűncselekmények Alosztályának vezetője a Ripostnak adott interjújában mesélt, miképp járnak el olyan helyzetekben, ahol kiskorúak vannak veszélyeztetve.
Rendszeresen megerőszakolta saját lányát az orvos, és teherbe is ejtette (18+)
A 74 éves orvos hosszú évekig erőszakolta saját lányt, aki teherbe is esett tőle. Ezután a férfi abortuszra vitte őt. Nyolcéves kora óta zaklatta a lányt.
- címkék:
- pedofília
- nemi erőszak
- felnőtt
- apa
- Címkefelhő »
Videóra vette, ahogy lányával fajtalankodik, és megosztotta az interneten
Paige Cagle saját kislányát zaklatta kilenc hónapos korától egészen másfél éves korág. Gyakran videóra is vette a fajtalankodást, és megosztotta másokkal.
Nem szabadulhat a tatárszentgyörgyi pedofil
Továbbra is letartóztatásban marad az az idős, tatárszentgyörgyi férfi, aki visszaélve azzal, hogy a volt élettársa unokái pótnagyapjukként tekintettek rá, éveken át molesztálta őket.
Kocsis Máté: A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat
A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
- címkék:
- Kocsis Máté
- Kaleta Gábor
- pedofília
- Címkefelhő »
Alapjogokért Központ: A pedofília büntetendő
A gyermek az áldozat. A pedofil az elkövető, a gusztustalan bűnös, a deviáns. A pedofília pedig büntetendő. El a kezekkel a gyerekektől! Védjük meg a normalitást! Vegyük vissza a világunkat – írta Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ.
Gulyás Gergely: Nem zárható ki, hogy a kormány az Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be
Az Országgyűlés ülésének összehívását kezdeményezik a kormánypártok hétfőre és keddre, hogy a parlament egy határozat formájában világos mandátumot adhasson a kormánynak a koronavírus-járvány miatt tervezett európai uniós hitelcsomag ügyében - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Beszélt arról is, hogy bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be.
Alapjogokért Központ: A pedofil valami más. Valami undorító
Amit Kaleta Gábor tett: gyomorforgató. Undorító. Hányingerkeltő. Ilyenkor ökölbe szorult kéz vagyunk. Azonban az eset sajnos és bizonyosan nem egyedülálló - sőt, vannak a magyar nyilvánosságban is olyan kószáló latrok, akiknek a mentális sötétség már rég bekötözte a szemét. Az egyik ilyen a balliberális újságíró, Révész Sándor. Feketeöves pedofíliarelativizáló - írja Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ.
- címkék:
- pedofília
- HVG
- Alapjogokért Központ
- Címkefelhő »
Tízszeres szexuális erőszakkal gyanúsítják az óbudai iskola gondnokát
Tízszeres szexuális erőszak a vád az óbudai általános iskola gondnoka ellen, aki zsonglőr edzéseket is tartott, noha nem volt hozzá képzettsége. A férfit azóta kirúgták.
Huszonhárom éven keresztül erőszakolta meg lányait és húgát egy perverz férfi
20 év börtönre ítélték azt a 75 éves férfit, aki 23 éven keresztül rendszeresen erőszakolta és bántalmazta hét lányát és a húgát is. A férfi lányai most, évtizedekkel az eset után vették a bátorságot és a tárgyaláson mindent elmondtak apjuk kegyetlenségeiről.
Pedofil bűnbandát vettek őrizetbe a rendőrök Németországban
Egy münsteri nyaralóban zaklattak és bántalmaztak egy 5, 10 és egy 12 éves kisfiút. Az ügy fő gyanúsítottja egy 27 éves informatikai technikus férfi, de rajta kívül a 45 éves anyját, és még öt, 30 és 43 év közötti férfit is őrizetbe vettek a helyi rendőrök.
Majdnem letartóztatták pedofíliáért, pedig csak fiatalos a felesége
Való igaz, hogy a házastársak között 27 év a korkülönbség, de Tori távolról sem fiatalkorú. Férjét mégis le akarták tartóztatni pedofíliáért.
- címkék:
- pedofília
- házaspár
- pedofil
- feleség
- Címkefelhő »
Pedofília és gyermekpornográfia: így használt ki egy 13 éves lányt egy 34 éves férfi
Egy középkorú férfi használta ki egy fiatal lány természetes naivítását, nem csupán meztelen fotókat szerzett tőle, de még a szexre is rávette.
Megerőszakolt egy kislányt egy 35 éves nő
A héten ítélték el az amerikai nőt, aki a michigani Kalamazoo városában megerőszakolt egy 9 éves gyereket. Mint kiderült, pedofil barátja kérésére tette és el is küldte neki a felvételt. Amikor a rendőrök megnézték a férfi telefonját, rájöttek, hogy nem ő az egyetlen áldozat - írta meg a Bors a helyi hírportál információi alapján.
Charlie Sheent pedofiliával vádolja Corey Feldman
Az egykori gyereksztár Corey Feldman legújabb dokumentumfilmjében vallott azokról a traumákról, melyeket Charlie Sheen okozott neki. A színész mindent tagad.
Gyerekbántalmazással és pedofíliával vádolják a nőt, aki 9 éves koráig szoptatta lányát
Azzal robbant be a nemzetközi bulvársajtóba Sharon Spink, hogy 9 éves koráig szoptatta a lányát.
Fiatal lány szoknyája alá fényképezett egy unatkozó férfi
A középkorú férfi bizonyára megunta a hosszú várakozást az étteremben. Ezért egy visszataszító dologgal dobta fel az unalmas perceit.
Lemondott a skót pénzügyminiszter, miután kiderült, hogy egy 16 éves fiút zaklatott
Lemondott a skót pénzügyminiszter, miután kiderült, hogy feltehetőleg szexuális célzattal zaklatott egy 16 éves fiút. Rendőrségi nyomozást javasolnak az ügyben a szakértők.
Lánya helyett pedofil szerelme pártjára állt egy nő
Annyira elvakított a szerelem egy leicesteri anyát, hogy amikor 15 éves lánya arról panaszkodott, hogy az új élettársa zaklatja őt, az asszony egyszerűen nem hitt neki. Sőt, azt gondolta, hogy lánya mindezt azért mondja, mert a boldogságuk útjába akar állni. A rendőrök felfedezései azonban egyértelműen a lányt igazolták. A pedofil férfi börtönbe került.
Pornófelvételt készített Esztergomban egy kislányról
A férfi 2017-ben került feltételesen szabadlábra egy korábbi büntetéséből, azonban ott folytatta, ahol abbahagyta: több ezer fotót, és több, mint száz pornóvideót töltött le telefonjára kiskorúakról, ezen kívül ő maga is készzített néhányat, melyet szintén a saját készülékén tárolt.
8 éves kislány volt a legfiatalabb áldozata a jó hírű edzőnek
50 év börtönre ítéltek pénteken egy texasi edzőt, aki fiatal sportoló lányokat bántalmazott, és erőszakolt meg Texasban és Oklahomában. Az 53 éves Skipper Crawley a tárgyaláson elismerte bűnösségét, továbbá azt is, hogy egy kiskorú lány is volt a bántalmazottak között.
A szervkereskedelemmel is gyanúba került egykori miniszter korábban a pedofilok bebörtönzése ellen harcolt
Bernard Kouchner, a Soros-féle Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet alapítója, reklámarca is aláírta a hetvenes években a pedofilok szabadon bocsátása érdekében írt petíciót. Mindez az elmúlt hetek francia pedofil botrányai miatt vált érdekessé. Maga Kouchner a napokban viszont egészen abszurd módon magyarázta meg, hogy miért támogatta aláírásával a pedofil bűnözőket. Január eleje óta foglalkozik egyébként a francia közélet saját baloldaluk elmúlt évtizedekbeli pedofil ügyeivel. Most jelent meg egy áldozat könyve - egy írónő elmeséli, hogy 14 éves korában rendszeresen lefeküdt egy ismert, baloldali íróval, Gabriel Matzneff-fel, akii ...