pedagógus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- oktatás
- tanár
- iskola
- sztrájk
- közoktatás
- legfrissebb
- legrégebbi
Radikális béremelést követelnek a tanárok
Polgári engedetlenségi mozgalommal fenyegetőznek a pedagógusok alacsony bérük miatt - írja a Népszabadság. A Szakmaiság és önbecsülés nevű fórum sajtóközleményben tette közzé követeléseit a közoktatási dolgozók radikális béremeléséről. Az ezer iskola, körülbelül húszezer tanára határidőt is szabott: 2003. január 1-ét.
Támogatott otthoni számítógép állami vezetőnek
Eldőlt, hogy kik azok a köztisztviselők és pedagógusok, akik otthoni számítógépet nyertek a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága által kiírt pályázaton. A 25 ezer pályázóból 12 ezren kapnak korszerű gépet, közöttük például Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára.
Tóth András (1948, Gyermely) - MSZP
Tóth András kevés parlamenti megnyilvánulása közül a legtöbb a pedagógusok helyzetének javításával foglalkozott.
Nem emeltek vádat a pofozkodó tanárnő ellen
Bár az ügyészség megállapította a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét a rendőrt megütő tanárnő esetében, mégis mellőzték a vádemelést. Megrovásban részesült, akárcsak az iskolatitkár, aki nem volt hajlandó megadni az inzultusba keveredett pedagógus adatait a rendőrségnek. A rendőrök nem követtek el bűncselekményt - állapították meg.
Önálló bértáblát akarnak a pedagógusok
Elfogadhatatlan a pedagógusok életpályamodelljének tervezett finanszírozási ütemezése - vélik a szakszervezetek. Csupán elodázza a megoldást, ha 2003 helyett 2006-ot jelölik meg a bérrendezés végső határidejeként. Az érdekképviseletek szorgalmazzák az önálló pedagógusi bértábla kidolgozását és a nyugdíjkorhatár 55 évben rögzítését is.
- címkék:
- pedagógus
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Ingyen Linux tízezer pedagógusnak
A SuSE Linux magyarországi irodája több mint tízezer pedagógust lát el ingyenes operációs rendszerrel és egyéb alkalmazásokkal.
Több tucat diák ellen indult nyomozás drogfogyasztás miatt
Az idén Kalocsa, Mátészalka és Nyírbátor után Kiskőrösön is több tucatnyi fiatal ellen kezdett eljárást a rendőrség kábítószerrel való visszaélés, elsősorban -fogyasztás miatt. A szakember szerint a zömében középiskolás fiatalokat nem rettenti el a törvény szigora, ugyanakkor sokuk életét kettétörheti a nyomozás és az, hogy az iskola fegyelmit indít ellenük, amely kicsapással végződhet. Az, ahogy a büntető törvény foglalkozik a fiatalokkal, meghatározza a pedagógusok szemléletét.
Távozik a romaellenességgel vádolt igazgatónő
Közös megegyezéssel távozik a halmajugrai Arany János Általános Iskola éléről Bódiné Gulyás Ágnes igazgató. A pedagógust korábban a helyi kisebbségi önkormányzat és a szülők nyomására felmentették, de ő munkaügyi bírósághoz fordult, amely visszahelyezte állásába, amely újabb tiltakozási hullámot indított el. Ennek hatására a pedagógus felajánlotta távozását
Pénteken tartja első ülését a Medgyessy-kabinet
A nyugdíjasoknak kifizetendő 19 ezer forintos juttatással, a pedagógusok béremelésével, a hallgatói normatívával, illetve az ösztöndíjak emelésével, a főtisztviselőkről szóló törvény módosításával, a Terror Házát irányító alapítvány további sorsával, valamint a kormány ez évi munkatervével foglalkozik mai ülésén a kabinet.
Nyolc sérült egy buszbalesetben
Iskolásokat szállító busz karambolozott Balatonakalinál hétfőn. A balesetben egy pedagógus súlyosan, hat gyermek és egy másik tanár pedig könnyebben megsérült.