pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyûlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Századvég-Forsense: Három párt jutna be a parlamentbe
Továbbra is jelentõs elõnye van a Fidesznek az MSZP-vel szemben a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése alapján. A két legnagyobb párton kívül csak a Jobbiknak lenne esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére a támogatottság alapján, ha most tartanák a választásokat.
Az MSZP szóvivõje lesz Budai Bernadett
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Tisztújítást tartott a választásokra készülõ LMP
Döntött a 2010-es országgyûlési választásokra való felkészülés menetrendjérõl az LMP, amely a hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát. Elfogadták a párt új alapszabályát, és hamarosan országos zöld kampányt indítanak.
- címkék:
- pártpolitika
- választás 2010
- LMP
- Címkefelhõ »
Bérplafont javasol az MSZP az állami cégeknél
Az MSZP kezdeményei, hogy állítsanak be bérplafont a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közmédiumok vezetõinél. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt is bejelentette: javasolják, hogy a közszférában titoktartási kötelezettség címén csak nagyon indokolt esetben lehessen pénzt felvenni. A Fidesz szerint a szocialisták csak úgy tesznek, mintha õk harcolnának a saját maguk által kifizetett óriási végkielégítések és juttatások ellen.
Orbán: Másik költségvetést csinálunk
A Fidesz-kormány hatályon kívül fogja helyezni a költségvetést - jelentette ki a Hír TV-nek adott interjújában Orbán Viktor Fidesz-elnök. Másikat fogunk alkotni helyette - ígérte.
Távozik Budai Bernadett kormányszóvivõ
Novemberben távozik posztjáról Budai Bernadett kormányszóvivõ - közölte az MTV Híradója. Budai jövõre egyéni képviselõjelöltként indul a IX. kerületben.
- címkék:
- Budai Bernadett
- pártpolitika
- Címkefelhõ »
Medián: Kicsit kevésbé népszerûtlen a kormány
Kissé javult a kormány megítélése, Bajnai Gordon kormányfõ népszerûsége is növekedett, de alapvetõen nem változtak a pártok közötti erõviszonyok - derül ki a Medián szeptemberi felmérésébõl. A biztos szavazók több mint kétharmada továbbra is a Fideszt támogatja.
A nagy öregekre fúj a szétmálló SZDSZ
Szétmállik, kétségbeesetten kapaszkodik, gúny tárgya - az SZDSZ vidéki tisztviselõi szerint ilyen állapotban van a szabad demokrata párt. Többségük nem vár csodát, teljes szétesésre számít, ami miatt a korábbi húzóarcokat, Kuncze Gábort, Petõ Ivánt, Magyar Bálintot hibáztatják. A párt széthullásának oka, hogy évekig kerülgették a belsõ feszültségek megoldását. A párt hajdú-bihari elnöke szerint az SZDSZ "menthetetlen".
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Átment a nemzetbiztonsági bizottságban Juhász kinevezése
Személyeskedésektõl sem mentes vita után hat igen és öt nem szavazattal döntött úgy az Országgyûlés Nemzetbiztonsági bizottsága, hogy támogatja Juhász Gábor kinevezését a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli miniszteri posztra. A testület keddi ülésén a szocialista képviselõk mellett az SZDSZ-es Gulyás József is támogatta Juhász kinevezését, míg az öt fideszes képviselõ nemmel szavazott.
Hétfõn választják meg Szili utódát
Hétfõn kezdõdik az Országgyûlés õszi ülésszaka. Az elsõ napon a képviselõk megválasztják a parlament új elnökét, valamint szavaznak az új polgári törvénykönyvrõl is.
Hivatalosan is lemondott Fodor Gábor
Benyújtotta lemondását képviselõi mandátumáról Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke. A politikus az SZDSZ kudarcával végzõdött EP-választás miatt mondott le a pártelnökségrõl és a képviselõi székérõl is. Fodor egy rövid megszakítással a rendszerváltás óta tagja volt a parlamentnek, most azt mondta, becsületbeli okokból nem tudja folytatni.
Új arcokkal indul a választásoknak az MSZP
A jövõ évi választásokon induló egyéni MSZP-s jelöltek harmada új ember, aki körábban nem indult képviselõi címért - jelentette be a párt elnöke pénteken. A szocialista párt már jelöltjeinek 80 százalékát kiválasztotta, és a hónap végéig teljes lesz a lista.
Kiteszi az MDF szûrét az Európai Néppárt
Kizárná tagjai közül az MDF-et az Európai Néppárt, mert az MDF-es Bokros Lajos nem az õ frakciójukhoz csatlakozott az Európai Parlamentben. Az MDF tagságát már fel is függesztette a Néppárt választmánya.
Fintorogva fogadták Bajnai szereplését a pártok
Kritikusan értékelték a Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök közötti csütörtöki találkozót az ellenzéki parlamenti pártok, amelyek több kézzel fogható eredményt vártak volna a tárgyalástól. A találkozó után megszólalt a szlovák radikális Jan Slota is, aki most "a magyarországi szlovákok kiirtásával" hozakodott elõ.
Pokorninak bocsánatot kell kérnie Szilvásytól
Pokorni Zoltánnak bocsánatot kell kérnie Szilvásy Györgytõl, viszont nem kell kártérítést fizetnie - így döntött a Fõvárosi Bíróság csütörtökön. Az elsõfokú ítélet szerint Szilvásy nem fenyegette meg 2007-ben a HVG Online szerkesztõjét, ezért az õt ezzel meggyanúsító Pokorni megsértette a jó hírnevét.
Kétszer bukott szerdán az általános ombudsman
A cigánybûnözéssel kapcsolatban tett korábbi kijelentése miatt jár rá a rúd Szabó Máté általános ombudsmanra, akinek szerdán két parlamenti bizottság is elutasította a 2008-as beszámolóját. A képviselõk Szabó jelentését nem kifogásolták, a cigánybûnözéses interjút azonban többen is felhánytorgatták neki. Végül a kormánypárti képviselõk miatt az ombudsman beszámolója az emberi jogi és az alkotmányügyi bizottság elõtt is elbukott.
Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány
Túl rámenõsen akart a fõvárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különbözõ pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint. A Hagyó pozícióvesztésével végzõdõ konfliktusba, a jövõ évi fõvárosi választási lista kevés biztos helyére és a fõpolgármester-jelöltségre hajtó MSZP-sek is beszálltak.
Decemberben választ kormányfõ-jelöltet az MSZP
Lendvai Ildikó pártelnök javaslatára december 12-én tartja kongresszusát az MSZP, ahol választási programot és miniszterelnök-jelöltet is választanak. Vannak olyan szocialisták, akik szerint a BKV-botrány többet árt, mint a 13. havi nyugdíj elvétete.
Hatodszor fut neki az elnökválasztásnak a köztévé
Ismét tévéelnököt próbál választani pénteken a Magyar Televíziót felügyelõ közalapítvány kuratóriuma. A választásnak immár hatodszor futnak neki, de sikerre most sem számítanak, mivel a kuratóriumi elnökség pártpolitikai megosztottsága miatt egyik jelölt sem esélyes kétharmados többségre.
Székely Ferencet jelölik a köztévé elnökének
A szocialista és szabad demokrata delegáltak által támogatott Székely Ferencet jelölte pénteken az MTV kuratóriumi elnöksége a köztévé vezetõjének. A végsõ szót a nagykuratórium mondja ki, amely délben kezd ülésezni.
Megint nem sikerült tévéelnököt választani
Székely Ferencet sem választotta meg a köztévé elnökének a közmédiumot felügyelõ közalapítvány nagykuratóriuma pénteken. A Magyar Televíziónak közel két éve nincs elnöke, ez már a hatodik, eredménytelenül végzõdõ pályázat volt.
Bajnait akarja kormányfõjelöltnek egy MSZP-s vezetõ
Az MSZP Pest megyei szervezetét vezetõ környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre közölte, hogy meg szeretné gyõzni Bajnai Gordont, korábbi fogadkozása ellenére mégis vállalja el a miniszterelnök-jelöltséget az MSZP kampányában. Õ az elsõ szocialista vezetõ, aki maradásra szólította Bajnait.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Nekünk adná néhány évét Orbán
"Ha az emberek is úgy akarják, az életembõl szívesen áldozok arra néhány évet, hogy helyreüssük azt, amit a szocialisták tönkretettek" - jelentette ki Orbán Viktor egy honlapján megjelent videofelvételen. Orbán szerint az õsz legnagyobb kérdése, hogy a Fidesz fel tud-e készülni a kormányzásra.
- címkék:
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- Címkefelhõ »
A szezonkezdés miatt hívta magához Orbánt Sólyom
Közel egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott kedd reggel Orbán Viktor Fidesz-elnök és Sólyom László köztársasági elnök. A találkozót Sólyom kezdeményezte a politikai szezonkezdés miatt - közölte az elnök egyik munkatársa, aki szerint hamarosan lesz hasonló megbeszélés Bajnai Gordon miniszterelnökkel is.
Apró gesztusokkal úszta meg Bajnai az MSZP-s balhét
Kisebb viták voltak, az MSZP frakciójának többsége azonban felsorakozott Bajnai Gordon 2010-es költségvetési javaslata mellett a képviselõcsoport hétfõi ülésén. Az [origo]-nak a tanácskozáson részt vevõ szocialista képviselõk ezt a válság diktálta kényszerpályával és a hosszú távú politikai elõnyökkel indokolták, de szerintük az is jót tett, hogy már augusztus eleje óta dolgoztak a kompromisszumos javaslatokon.
Bajnai az MSZP elé viszi költségvetési terveit
Hétfõn a teljes MSZP-frakció is megismerkedhet a kormány 2010-es költségvetési tervezetével, amelyrõl Bajnai Gordon kormányfõ már jó elõre megmondta, hogy takarékos és szigorú lesz. A kiszivárgott információk szerint a legtöbb területre kevesebb pénz jut majd, de az egészségügy nagyjából ugyanannyit kap, mint idén, a közbiztonságra pedig még többet is fognak költeni.
Csak egy fideszes tiltaná be a melegfelvonulást
A Fidesz szerint nem a párt álláspontját, csak saját magánvéleményét közölte egyik országgyûlési képvislõjük, amikor a melegfelvonulás betiltását kérte a fõvárosi rendõr-fõkapitánytól. Ékes Ilona szerint a homoszexualitás mentális sérülés.
Nézõpont: Csökkent a Jobbik népszerûsége
Jelentõsen csökkent a Jobbik támogatottsága: míg a júniusi európai parlamenti választás után a teljes népesség 9 százaléka támogatta, augusztus végére 5 százalékra csökkent a párt tábora - derül ki a Nézõpont Intézet felmérésébõl. A kutatás szerint az MSZP támogatottsága tíz százalék alatt maradt, míg a Fideszre 37 százalék voksolna.
Katona Béla váltja Szilit az Országgyûlés élén
Szili Katalin helyett Katona Bélát javasolta hétfõn házelnöknek az MSZP elnöksége. Szili az MSZP július eleji kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond házelnöki posztról.
Makacskodó MSZP-vel kell egyezkednie Bajnainak
Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy a jövõ évi költségvetési megszorítások ne veszélyeztessék az olyan szolgáltatásokat - egészségügy, tömegközlekedés -, amelyekkel az emberek naponta találkoznak. Errõl az MSZP frakcióvezetõje azután beszélt, hogy a képviselõcsoport a kormányfõvel tárgyalt a jövõ évi büdzsérõl.
Orbán már rakosgatja a mozaikokat
Olyan államot képzelnek el, ahol az emberek nem elõírásokat követnek, hanem a bíróságon szereznek érvényt igazuknak. A szocialistákétól gyökeresen eltérõ kormányzati stílust akarnak, puritán kormányzati struktúrát szeretnének kiépíteni. Azt ígérik, megmondják az igazat, ha kell, akkor azt is, ha valami nem megy. Az [origo] a Fidesz vezetõ politikusait faggatta arról, hogyan néz ki az Orbán Viktor által meghirdetett új kor. A tervrajz még vázlatos, de úgy õrzi Orbán, mint a hétpecsétes titkot.
Lendvai: Két-három MSZP-s távozhat a kormányból
Õsszel távoznak a kormányból azok a politikusok, akikre az MSZP a választási kampányban számít. Lendvai Ildikó pártelnök nem nevezte meg a korméánytagokat, csak azt mondta, két-három emberrõl van szó.
Kókával tárgyalt az SZDSZ új elnöke
Tárgyalt egymással az SZDSZ két vezetõje, Kóka János frakcióvezetõ és Retkes Attila elnök. A két politikus azután állt szóba egymással, hogy az elnök nyíltan Kóka lemondását követelte, és a parlamenti frakció és a pártvezetés viszonya elmérgesedett.
Így tették lejtõre Magyarországot III. - Harag és a kettõs bukás
A pénzügyminisztert falhoz szorították, megszorító csomagját pedig néhány nap alatt kiherélték. Így telt 2003 nyara, amikor a szocialisták dühösen szembesültek vele, hogy nem osztogathatnak tovább, az észérvekre azonban csak annyi volt a válaszuk, hogy "baszdmeg, ezt nem lehet elmondani az embereknek". Az õsbûnnek kikiáltott "jóléti rendszerváltásról" szóló cikksorozatunk befejezõ része.
Nem ad többé kampánytanácsokat a Political Capital
Leépíti magyarországi kampánytanácsadói tevékenységét a Political Capital Institute, amely a jövõ évtõl csak politikai elemzéssel, településmarketinggel, illetve stratégiai tanulmányok készítésével foglalkozik majd. Távozik a cég igazgatói székébõl Somogyi Zoltán, és az MDF-nek a jövõben egy önálló tanácsadó testület keretében dolgoznak a cég munkatársai.
Szégyenfalra küldené az MSZP a bepanaszolt bankokat
Szégyenfalon tenné közzé az MSZP azoknak a bankoknak a listáját, amelyekre sok panasz érkezik. A kormány alig pár napja állapodott meg egy magatartási kódex kidolgozásában a bankokkal, de a szocialista párt szerint át kellene venni a szégyenfal Angliában bevált gyakorlatát.
- címkék:
- pártpolitika
- bankfelügyelet
- Címkefelhõ »
Fico elutasította a nyelvtörvény magyar bírálatát
Közösen tiltakozik az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen, amely miatt akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki nem megengedett körülmények között beszél magyarul. A négy párt közös nyilatkozatban szólítja fel a törvény megváltoztatására Szlovákiát, és Brüsszelt is megpróbálják a nyomásgyakorlásra rávenni. A szlovák államfõ pedig pénteken már aláírta a törvény módosítását, Robert Fico miniszterelnök pedig hétfõn kijelentette: a szlovák kormány nem hátrál meg, a nyilatkozattal pedig a magyar politikusok mindent határt túlléptek.
Csáberejében bízva építkezne Szili
Meglepetést okozó bejelentése óta nem sok minden változott a házelnökségrõl távozó Szili Katalin életében, de szeptemberig még amúgy is kitölti napjait a protokoll. Ismerõi szerint azonban amint megszabadul a hivatali béklyóktól, ismét elemében lesz, mert õ az a típus, aki "tényleg odamegy az emberekhez". Állítólag bográcsozás közben is kiválóan politizál, de kérdés, hogy pusztán beszélgetésekkel sikerül-e elérnie célját, a baloldal megújítását.
- címkék:
- Szili Katalin
- Pécs
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Így tették lejtõre Magyarországot I. rész - Az ígéretözön és elõzményei
Megrészegült szocialisták, félszívvel aggályoskodó szabad demokraták és egy erõtlen, a számokkal is hadilábon álló kormány. Õk voltak a fõszereplõi az úgynevezett jóléti rendszerváltásnak, amely az egyik legfontosabb oka annak, hogy Magyarország gazdasága végzetesen legyengült, a világválságban a csõd szélére jutott, és sokak megélhetése veszélybe került. Az [origo] cikksorozatban tárta fel, mi zajlott az õsbûnnek kikiáltott hat-hét évvel ezelõtti döntések hátterében.
Szonda: Vona és Fodor népszerûsége egyforma
A magyarok csaknem fele ismeri Vona Gábort - a Jobbik vezetõje az EP-választás után megjelent a népszerûségi listán, és a középmezõnybe került. Népszerûsége - bár erõsen megosztja a választókat - Fodor Gábor korábbi SZDSZ-elnökével egyenlõ. Sólyom László államfõ és Orbán Viktor Fidesz-elnök tovább növelték elõnyüket a lista élén - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérésére hivatkozva.
- címkék:
- pártpolitika
- belpolitika
- Címkefelhõ »
Magyar Bálint is nekirontott Retkesnek
Petõ Iván volt pártelnök után újabb régi SZDSZ-es bírálja nyíltan Retkes Attilát, a párt új vezetõjét. Magyar Bálint korábbi miniszter szerint Retkes nem alkalmas a helyzet megoldására, csak azt tudta megtenni, hogy a szélsõjobboldal vádjait ragasztotta a pártra. Magyar szerint az SZDSZ számára már nincs feltámadás.
- címkék:
- Magyar Bálint
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Lemondatnák Kókát az SZDSZ ügyvivõi
Távozásra kéri az SZDSZ ügyvivõi testülete Kóka Jánost, a párt frakcióvezetõjét. A testület pénteki ülésén úgy döntött, a megosztottság felszámolása érdekében Kóka mondjon le, és nevezze meg utódját. Pénteken került nyilvánosságra egy körlevél, amelyben Retkes Attila, a párt új elnöke támogatást kért az SZDSZ ügyvivõitõl.
Petõ szerint antiszemita toposzokat ad elõ Retkes
Az SZDSZ egyik veterán politikusa, Petõ Iván a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a párt új elnöke, Retkes Attila antiszemita toposzokat adott elõ bemutatkozó beszédében. Petõ ezt kifejtve az [origo]-nak azt mondta: a Retkes által használt olyan kifejezések, mint az urbánus vagy a vidéki gyökértelenség az SZDSZ-t támadó antiszemita vádakban szokott felbukkanni.
Orbán tanácsadója nem számít nagy visszacsinálásra
Nem biztos, hogy a Fidesz miután hatalomra kerül, mindent vissza fog csinálni a Bajnai-kormány megszorításaiból - mondta a HVG-nek Szapáry György tekintélyes közgazdász, Orbán Viktor Fidesz-elnök egyik tanácsadója. Az interjúban Szapáry beszélt arról, hogy jelentõs adócsökkentésre van szükség, amely átmenetileg a jelenleginél nagyobb megszorítással járna.
- címkék:
- Szapáry György
- pártpolitika
- Fidesz
- Címkefelhõ »
Medián: alig változott a pártok támogatottsága
A politikusok népszerûsége változott az európai parlamenti választás után készült felmérések eredményeihez képest, a pártok támogatottsága azonban kevésbé - derül ki a Medián legfrissebb kutatásából. A Jobbik erõsödött, elnökét, Vona Gábort pedig többen ismerik.
Szonda: háromszoros elõnye van a Fidesznek
Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint. Az MSZP-re 21 százalék, az SZDSZ-re egy százalék voksolna.
A saját szülei se ismernek rá az SZDSZ-re
Az egyik szerint nyegle a modora, mások szerint a kisgazdásodás felé vette az irányt, és van olyan is, aki felkészületlennek tartja - így vélekedik több SZDSZ-alapító a párt új elnökérõl, a nemrég még teljesen ismeretlen Retkes Attiláról. A párt vergõdését azonban nem az õ számlájára írják, hanem többek szerint már 15 évvel ezelõtt megkezdõdött a mélyrepülés, csak sokáig tartott.
Az SZDSZ önfelemésztése ellenére sem lép ki Horn
Nem lép ki az SZDSZ-bõl Horn Gábor, a párt képviselõje, aki szerint még lehet változtatni az "önfelemésztõ" folyamaton. A politikus ugyanakkor bírálta a párt új elnökét.
Félgõzzel támad az ügyeletet tartó Fidesz
Orbán ugyan a hétvégén ismét nekirontott a kormánynak, de a Fidesz az utóbbi hetekben annyira visszafogott lett, hogy még a szocialistáknak is feltûnt. Hirtelen abbahagyták az offshore-ozást, és még a parlamenti ülésszak utolsó napjaiban is csak félgõzzel dolgoztak. A párt frakcióigazgatója szerint csak arról van szó, hogy ügyeleti rendszerben dolgoznak nyáron.
Konrád György kilépett az SZDSZ-bõl
Nem tetszik az SZDSZ új vezetése Konrád Györgynek, az SZDSZ egykori alapítójának, ezért hétfõn kilépett a pártból. Konrád szerint az új elnök, Retkes Attila nyegle modorban beszél elõdeirõl, és helytelenül lép fel a frakció tagjaival szemben is. Konrád mellett a szabad demokraták tucatnyi régi tagja, alapítója szintén bejelentette, hogy kilépnek a pártból.
Retkes: Kókát kizárhatják az SZDSZ-bõl
Ha Kóka János frakcióvezetõ továbbra sem hajlandó lemondani posztjáról, akkor fegyelmi eljárás indul ellene, melynek vége a pártból való kizárás is lehet - jelentette ki hétfõn reggel Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke. Retkes közölte azt is, hogy nem lesznek leszámolások a pártban.
Tízezren határolódtak el interneten a Jobbiktól
Egy hónap alatt tízezer aláírás gyûlt össze a Nem az ÉN Nevemben mozgalom honlapján, amelyet az Európai Parlamentbe bejutott Jobbik elleni tiltakozásul indítottak civilek. Az aláírók azt jelentik ki, hogy õket a Jobbik három mandátumot szerzett politikusa nem képviseli.
Kirobbantani is alig lehet Kókát
Nem sok eszköz van az új SZDSZ-elnök Retkes Attila kezében ahhoz, hogy elzavarja a parlamenti frakció élérõl Kóka Jánost. A képviselõcsoportban többen is kiállnak a frakcióvezetõ mellett, és ugyan Retkes felvetette a pártból való kizárást is, ez még Kóka egyik ellenfele szerint sem jó ötlet.
Megnevettetik Szilit a róla szóló találgatások
Szili Katalin szerint megmosolyogtatóak azok a találgatások, amelyek szerint azért mondott le a házelnöki posztról, mert kormányfõ, illetve az MSZP elnöke szeretne lenni. A szocialista politikus errõl vasárnap a Kossuth Rádióban beszélt. Szili múlt héten jelentette be, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról.
- címkék:
- Szili Katalin
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
A rendõrség fellépést ígér az újjáalakult Gárdával szemben
Bûncselekményt követ el, aki a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda vezetésében részt vesz - közölte a rendõrség azt követõen, hogy a Jobbik szombati tüntetésén bejelentették a Gárda újjáalakulását. A szervezetet július 2-án oszlotta fel jogerõsen a bíróság.
- címkék:
- pártpolitika
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhõ »
SS-video miatt tesz feljelentést Kóka János
Büntetõfeljelentést tesz Kóka János egy olyan videofelvétel miatt, amely õt SS egyenruhában ábrázolja - közölte az SZDSZ frakcióvezetõje.
- címkék:
- Kóka János
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Retkes Attila az SZDSZ új elnöke
Retkes Attilát választották meg vasárnap az SZDSZ elnökének a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyûlésén. Az új elnök gyõzelmi beszédében szavahihetõ SZDSZ-rõl beszélt, Kóka János frakcióvezetõt pedig felszólította, hogy minél hamarabb mondjon le, de Kóka nem hajlandó távozni. Retkes bocsánatot kért többek között a korrupciós ügyekért, a határon túli magyarság elhanyagolásáért, valamint a párt egyes vezetõinek arroganciájáért.
- címkék:
- Fodor Gábor
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
A rosszkedvû SZDSZ utolsó csatája jöhet
Vannak, akik már szégyellik a pártot, vannak, akik még a hatalmi harcokkal vannak elfoglalva, és vannak, akik már nem is 2010-re gondolnak - rossz hangulatban választ elnököt vasárnap az SZDSZ. Az elnökjelöltek az ellentétek feloldásáról beszélnek ugyan, de az õ szavaikból is kiderül, a feszültségek szinte feloldhatatlanok. Ha a legesélyesebb jelölt nyer, még problémásabb lesz a párt és a frakció viszonya.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Bokros csak egy csepp volt a pohárban az MDF-szakadároknak
Több MDF-es még koccintani sem voltak hajlandó Bokros Lajos sikerére, de a pártból tömegesen kilépõk számára a liberális közgazdász feltûnése csak egy ok volt a sok közül. A távozók elégedetlenek azzal, ahogy szerintük Dávid Ibolya és szûk stábja elszakadt az antalli iránytól. A kilépõk szerint tovább fogyatkozik majd a tagság, az MDF viszont azt közölte: mindössze arról van szó, hogy egyesek még egy utolsót akarnak rúgni a pártba.
A parlamentet is otthagyja Fodor Gábor
Második alkalommal távozik önként a parlamentbõl Fodor Gábor, az SZDSZ leköszönõ elnöke, aki pénteken jelentette be, szeptemberben lemond képviselõi mandátumáról. Fodor 1993-ban egyszer már otthagyta a parlamentet, miután kilépett a Fideszbõl. Most azt mondta, döntésének oka, hogy nem tud együtt dolgozni Kóka János frakcióvezetõvel.
- címkék:
- Fodor Gábor
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Szabálytalanul választhat új elnököt az SZDSZ vasárnap
Az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottsága szerint szabálytalanul hívták össze a párt vasárnapi küldöttgyûlését, így az ott hozott döntések is szabálytalanok lesznek. Az ülésnek nincs idõrendje, és a tavalyi küldöttek döntenek majd, ami ellentétes a párt alapszabályával - állítja a bizottság.
Az alpolgármester vérzõ orráról vitáznak Fóton
Feljelentette Fót MSZP-s alpolgármestere a település fideszes polgármesterét, mert szerinte egy konnektorral a polgármester úgy arcon vágta, hogy vérezni kezdett az orra. A Fidesz szerint viszont véletlenül történt minden, és csak színlelt a szocialista politikus.
- címkék:
- Fót
- pártpolitika
- Címkefelhõ »
Áfaemelés járulékcsökkentésért
A kormányfõ az adórendszer átalakításának, illetve a gazdasági aktivitás élénkítésének egyik kiemelt elemként említette a munkaerõre, illetve a vállalkozásokra rakodó terhek enyhítését a válságkezeléssel foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésnapon. E megoldás egybecseng a reálszféra régi törekvésével, a munkaadói érdekképviselet régóta lobbizik ugyanis azért, hogy a 2006-ban "átmenetileg" bevezetett adóemelés terhét végre enyhítse a kormány. A megoldás technikailag nagyon egyszerû: az adóbevételeken belül kell átrendezést végrehajtani, hogy az államháztartás egyensúlytalansága ne növekedjen, mégpedig úgy, hogy az áfakulcsok emelése kkompenzálná ...
Még a kisgazdák is csak ámulnak az SZDSZ végjátékán
Választói faképnél hagyták, belviszályok gyengítik, és még az is lehet, hogy darabokra hullik. A Torgyán-féle kisgazdapárt történetét másolja most a régi nagy rendszerváltó párt, az SZDSZ. Még a pártbotrányokban edzett régi kisgazdák is azt mondják, túlélési tanácsot igazából nem tudnak adni, szerintük a szabad demokratáknak mindenképp végük.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Bajnai átugrál a lövészárkon Sólyomhoz
Komoly erõfeszítéseket tesz Bajnai Gordon, hogy normalizálja a Gyurcsánytól megörökölt fagyos viszonyt Sólyom László köztársasági elnökkel. Közel kétheti rendszerességgel jár a Sándor-palotába, hogy tájékoztassa Sólyomot a kormány terveirõl, a találkozók közül csak az elsõrõl értesítették a nyilvánosságot. Ez sem elegendõ azonban minden konfliktus elsimítására: voltak olyan intézkedések, amelyeknek az államfõ megpróbált keresztbefeküdni.
Lehúzta a rolót a mosonmagyaróvári MDF
Felfüggesztette tevékenységét a mosonmagyaróvári MDF-szervezet, amíg a párt elnöke, Dávid Ibolya és képviselõje, Herényi Károly nem tisztázza magát az ügyészségi gyanú alól. A helyi elnök lemondott, négyen kiléptek a pártból.
Aki a legkevésbé égette meg magát - Szili Katalin lehetõségei
Szili Katalin a szombati MSZP-kongresszuson bejelentette, hogy lemond a parlament elnöki posztjáról, és mindenféle tisztség vállalása nélkül a baloldal megújításán fog dolgozni. Egyelõre nem világos, mik a hosszútávú tevei, és ugyan elõnyt kovácsolhat abból, hogy a Gyurcsány-korszakban belsõ ellenzéki volt, de saját politikai kudarcait is cipelnie kell magával.
- címkék:
- Szili Katalin
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Szili lemondott, Bajnai józanságra intett az MSZP-kongresszuson
Szili Katalin bejelentette, hogy szeptemberben lemond a házelnöki posztról, Bajnai Gordon miniszterelnök józanságra intett, Lendvai Ildikó pártelnök pedig lelkesíteni próbált az MSZP zárt ajtók mögött zajló kongresszusán, ahol a szocialisták a számukra csúfos eredménnyel záruló EP-választás utáni helyzetet elemezték. A kongresszuson személyi kérdések alig kerültek elõ, de döntöttek a kormánypártot a választásokig irányító választási bizottság kibõvítésérõl. Az [origo] tudósítása a kongresszusról
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Bezárkózva néznek magukba a szocialisták
Lesz-e bármilyen következménye a csúfos európai parlamenti választási eredménynek és mihez kezd a párt a 2010-es választásokig - erre a két kérdésre keresi a választ az MSZP szombati, zárt ajtók mögött zajló kongresszusán. A több száz szocialista küldött szimbolikus helyszínen, egy mozdonyfordítóban gyûlik össze, hogy megvitassák, hogyan lehetne megállítani a párt mélyrepülését. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok csak abban értettek egyet, hogy változtatni kell, de míg van, aki a fiatalítástól várja az eredményeket, más szerint ez kevés lesz a szavazók visszaszerzéséhez.
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Rövid szabadságokat adna a minisztereknek Bajnai
Bajnai Gordon kormányfõ a válságkezelésre hivatkozva azt kérte a kormánytagoktól, hogy csak rövid idõre vegyenek ki szabadságot a nyáron. A miniszterelnök csak egy hétre megy nyaralni augusztusban.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- pártpolitika
- Címkefelhõ »
Feladta pártelnöki terveit Gusztos Péter
Letett a pártelnöki terveirõl Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivõ, aki korábban a szabad demokraták lehetséges elnökeként jött szóba. A politikus csak szigorú feltételekkel vállalta volna a tisztet, de ezek megvalósítására már nem lát esélyt. Gusztos szerint az SZDSZ hajója süllyed, és a szétesés jeleit mutatja.
"Szanaszét szabdalódott az SZDSZ" - interjú Kóka Jánossal
Kóka János ígérete ellenére az SZDSZ nem állt egységesen a kormány mögé a vagyonadóról szóló hétfõi szavazáson: a párt megosztottan szavazott a törvény mellett és ellen. Az SZDSZ frakcióvezetõje a hétfõi eset után az [origo]-nak azt mondta, hogy a jövõben csak saját szavazatát tudja garantálni a kormánynak, a frakcióét nem. Egy nappal a szavazás után Kóka szanaszét szabdalódott pártokról beszélt, és kitérõ választ adott arra, hogy lesz-e pártszakadás az SZDSZ-ben. Interjú.
- címkék:
- Kóka János
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Tucatjával léptek ki tagok az MDF-bõl
Több tucat MDF-es lépett ki a pártból, köztük számos helyi szervezet elnöke. Szinte a teljes Békés megyei MDF-vezetés, és a fõvárosi II. kerületi szervezet 20 tagja is távozott. Döntésüket azzal indokolták, hogy a párt jelenlegi politikája eltér a régi alapelvektõl. Herényi Károly MDF-es politikus szerint közülük sokan ezzel elõzték meg, hogy eljárás induljon ellenük.
- címkék:
- pártpolitika
- belpolitika
- MDF
- Címkefelhõ »
Bajnai is felszólal az MSZP kongresszusán
Elmegy az MSZP szombati kongresszusára Bajnai Gordon miniszterelnök, aki beszédet is mond majd a pártrendezvényen - erõsítette meg az [origo]-nak a kormányszóvivõ. Bajnait a pártvezetés hívta meg a rendezvényre, amelyen az MSZP európai parlamenti választásokon elért rossz eredményérõl lesz szó.
Miniszterelnöki megbízott lett Gyenesei
Sportügyekért felelõs miniszterelnöki megbízottá nevezték ki Gyenesei István volt önkormányzati minisztert, ezt maga a politikus közölte.
Nincs büntetés a Bajnai-csomagot megszavazó fideszeseknek
Nem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes képviselõknek, akik hétfõn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert véletlenül nyomták meg az igen gombot - mondta az [origo]-nak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A támogatók között volt Varga Mihály, a csomagot keményen bíráló párt gazdasági szakembere is.
"Nem remegne meg a térdünk" - interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével
Beteges provokációnak tartja a melegtüntetést és szerinte egy cigányvicc belefér, mert a humornak helye van a politikában, de visszautasítja, hogy pártját valaki szélsõségesnek nevezze. Szerinte a Jobbik a faltörõ kos a magyar politikában, de közben azt mondja, hogy az EP-választáson elért 15 százalékos eredményüket nem szabad túlértékelni. A megérzéseiben akkor is hisz, ha a számok mást mondanak, és nem gondolja, hogy a Magyar Gárda bárkinek az érzékenységét sértené. Interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.
Lemondott az SZDSZ Új Generáció elnöksége
Testületileg lemondott az SZDSZ ifjúsági szervezetének, az Új Generációnak a vezetése, mert szerintük a párt egy része "ellehetetleníti a kiútkeresést". Többen közülük a pártból is kiléptek.
- címkék:
- Léderer András
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Weinek Leonárd is indul az SZDSZ-elnökségért
Már három jelölt is van az SZDSZ elnöki posztjára, miután Weinek Leonárd zuglói polgármester hétfõn bejelentette, hogy indul a Fodor Gábor lemondása miatt megürülõ székért. Weinek egy debreceni sajtótájékoztatón jelentette be indulását, és közölte, hogy nemzeti liberális pártot szeretne létrehozni.
- címkék:
- Weinek Leonárd
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
A hét végén kerül Gyurcsány az MSZP-alapítvány élére
Több mint három hónappal bukása után foglalja el a korábban megígért pártalapítványi vezetõi posztot Gyurcsány Ferenc egykori kormányfõ és MSZP-elnök. Gyurcsány egy évente több százmillió forintból gazdálkodó szervezet fog irányítani, amelynek feladata a párt szellemi, tudományos hátterének építése.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- pártpolitika
- Címkefelhõ »
Hisztériában született az adócsomag
A szovjet csapatok behívása és Kósa Lajos motorcsónakja is elõkerült érvként a Bajnai-kormány egyik legvitatottabb intézkedésének, a vagyonadónak a vitájában. Az elképzelést alaposan felvizezték a szocialisták, akiknek az új adónem eredeti nevétõl összeszorult a gyomruk. Hétfõn szavaz a parlament az adócsomagról, ami a Bajnai-kormány eddigi legkomolyabb erõpróbájának ígérkezik.
Retkes Attila átszabná az SZDSZ frakcióját
Retkes Attila lépett elõre az SZDSZ legesélyesebb elnökjelöltjévé. A poszt betöltésérõl július 12-én dönt majd a párt tisztújító küldöttgyûlése. Retkes elõre kijelentette: változásokat akar az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetésében, és ez Kóka Jánost is érzékenyen érintheti majd, akivel "mások a politikai nézeteik".
Vona már a kormányzásra készítené a Jobbikot
A kormányzásra kell készülnie a Jobbiknak, hisz ezt üzente a társadalom az EP-választásokon - mondta Vona Gábor, a párt elnöke a szombati pártkongresszuson. Vona szerint minden politikai erõnek újra kell fogalmaznia magát, a Jobbik pedig be fog kerülni a parlamentbe. Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselõje arról beszélt, hogy milyen frakcióba ülhetnek majd a párt képviselõi.
Retkes Attila az SZDSZ elsõ elnökjelöltje
Az SZDSZ budapesti választmánya Retkes Attilát javasolta elnöknek. Mivel Retkest több megye és számos helyi szervezet is támogatja, õ az SZDSZ elsõ hivatalos elnökjelöltje. A fõvárosi választmányi ülést két férfi megpróbálta megzavarni.
- címkék:
- Retkes Attila
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Négy forgatókönyv felett hezitál az MSZP
Négy forgatókönyvbõl választja ki az MSZP, mirõl dönt majd a párt jövõ heti kongresszusán. Az egyik verzió szerint nem foglalkoznának személyi kérdésekkel, a másik alapján az is elképzelhetõ, hogy mégis lesz tisztújítás. A lehetõségekrõl még kikérik a küldöttek véleményét, az viszont már valószínûnek tûnik, hogy a párt országos választási bizottsága mindenképpen kibõvül új emberekkel.
- címkék:
- Lendvai Ildikó
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Felvetõdött, hogy Morvai különcködik Brüsszelben
A Jobbik brüsszeli helykeresése közben volt olyan verzió, hogy csak Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti (EP) listavezetõje üljön be az egyik euroszkeptikus frakcióba, két másik EP-be jutott társa nélkül - mondta el az [origo]-nak Balczó Zoltán, aki a Jobbik-lista második helyérõl jutott ki Brüsszelbe. Balczó szerint azonban a három képviselõ úgy döntött, kizárólag együtt csatlakoznak képviselõcsoportokhoz, ha ez nem sikerül, függetlenek is maradhatnak.
Medián: Fideszesek pártoltak a Jobbikhoz
Nem igaz az az elmélet, hogy a Jobbik a kiábrándult MSZP-szavazókat vonzotta magához - állítja a Medián közvélemény-kutató elemzése, melyet a HVG ismertet. Az európai parlamenti választáson 14 százalékot elért radikális jobboldali párthoz nagyobb számban inkább a Fidesz egykori szavazói csapódhattak. Az EP-választások óta keveset változott a hangulat, a pártok támogatottsága hasonló a korábbihoz.
Feltételekkel lenne SZDSZ-elnök Gusztos Péter
Vállalná az SZDSZ elnökségét Gusztos Péter, ha bizonyos "szigorú feltételek" teljesülnének. A politikus ezt a blogján jelentette be, ahol arról írt, hogy hosszú távú építkezésre gondol, valószínûleg a parlamenten kívül. "Vérátömlesztést" hajtana végre a pártban, és megszabadulna azoktól, akik "antiliberális fordulaton" gondolkodnak és "más pártok listái felé kacsingatnak" - írta. A politikus erõs elnöki jogkört szeretne, és idõt a párt újjáélesztéséhez.
A következõ költségvetésig kormányozna Bajnai
A 2010-es költségvetés elfogadása után akár elõre hozott választások is lehetnek - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtök este a közszolgálati televízióban. A büdzsé legkorábban novemberre készülhet el Bajnai szerint.
Két MSZP-s nem szavazza meg a vagyonadót
Több szocialista országgyûlési képviselõ is büntetésre számíthat, amiért nem a frakció álláspontjának megfelelõen szavazott hétfõn az adótörvényekrõl. Lendvai Ildikó pártelnök is rossz gombot nyomott, de állítólag csak véletlenül. Egy MSZP-s polgármester bejelentette, hogy a jövõ heti zárószavazáson nemmel fog szavazni a vagyonadóra.
Célkeresztbe kerültek az MSZP szent tehenei
Pozíciójukat féltõ pártvezetõk, tapasztalatukat hangoztató öregek és változást igen, de fejeket nem követelõ fiatalok között indult versenyfutás a súlyos vereséget hozó európai parlamenti választás után önmagát keresõ MSZP-ben. Több elnökségi tag elismerte, hogy felerõsödtek a belsõ feszültségek a kormánypártban, de szerintük nem a fiatalok állnak harcban az öregekkel, hanem a pártbeli és országgyûlési helyükhöz ragaszkodók és azok, akik szerint eljött a változás ideje.
- címkék:
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Július 12-én tartaná tisztújítását az SZDSZ
Július 12-re hívná össze az SZDSZ országos tanácsa a párt tisztújító küldöttgyûlését. A javaslat alapján így sietni kell az új pártvezetõk jelölésével. Gulyás József szerdán közleményben tudatta, hogy nem vállalná az elnöki posztot.
- címkék:
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhõ »
Botkával vághat neki az MSZP a következõ választásoknak
Szeged polgármesterével, Botka Lászlóval vághat neki a következõ parlamenti választásoknak az MSZP - írja a Népszabadság. Az MSZP vezetése hétfõn este egyeztetésre hívta a párt fiatal vezetõit, köztük Botkát, Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettest, valamint Molnár Csaba kancelláriaminisztert.
- címkék:
- Botka László
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Megszavazták Bakát, újra van fõbíró
Ötödszörre sikerült megválasztani a Legfelsõbb Bíróság új elnökét a parlamenti képviselõknek. Hétfõn titkos szavazással döntöttek Baka András támogatásáról, pedig korábban kétszer leszavazták. Csaknem egy éven át nem volt fõbírója Magyarországnak.
Elakadt a bizottságban a három csapás
Nem kerül a parlament elé a három csapás néven ismert büntetõjogi szigorítás, mert az országgyûlés alkotmányügyi bizottsága nem találta általános vitára alkalmasnak az ellenzéki javaslatot. Március elején sem vették napirendre a harmadszorra is bûncselekményt elkövetõket sújtó javaslatot.
Dávid válasza Orbánnak: Foglalt vagyok
Mindig én kértem meg a hölgyek kezét - így reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök arra, hogy az MDF vezetõje, Dávid Ibolya a hétvégén a két párt együttmûködését javasolta. Orbán azt mondta, még szokja az új helyzetet. Dávid Ibolya viszont azzal vágott vissza, hogy õ egyrészt foglalt, másrészt politikus, aki a jó vicceket szereti.
Már nem triumvirátus vezeti az MSZP-t
A Lendvai Ildikóból, Kiss Péterbõl és Szekeres Imrébõl álló háromfõs ügyvezetés helyett országos választási bizottság irányítja a parlamenti választásokig az MSZP-t - jelentette be vasárnap Lendvai. A testületnek tagja lesz gyakorlatilag az összes vezetõ szocialista politikus. Lendvai közölte: nem számít arra, hogy tisztújítás lesz a júliusi pártkongresszuson.
- címkék:
- Lendvai Ildikó
- pártpolitika
- MSZP
- Címkefelhõ »
Sok MSZP-s örülne Simor lemondásának
Több más szocialista politikus is osztja Tóbiás József frakcióigazgató véleményét, aki szerint le kellene mondania a ciprusi cége miatt támadott Simor András jegybankelnöknek. Igaz, akad olyan MSZP-s képviselõ, aki szerint óvatosnak kell lenni a fejek követelésével. A Magyar Nemzeti Bank nem kommentálja az ügyet, a miniszterelnök pedig bízik Simorban.
Orbán szerint a Jobbik szintjén van az MSZP
Tovább fog erõsödni a Jobbik a Fidesz elnöke, Orbán Viktor szerint, aki ezért arra számít, hogy éles harc alakul ki az MSZP és a feljövõ szélsõjobboldali párt között. Az ellenzéki pártelnök szerint a szocialisták szavazótábora szétrobbant, az elpártolók egy része kötött ki a Jobbiknál. Az MSZP szóvivõje szerint ugyanakkor a Jobbik a Fidesznek köszönhetõ.
- címkék:
- Orbán Viktor
- pártpolitika
- Fidesz
- MSZP
- Jobbik
- Címkefelhõ »