pártpolitika

címke rss

Káosszal magyarázza a Fidesz a makói feloszlatást

Itthon2009.10.22, 11:33

A Fidesz országos választmánya feloszlatta a párt makói szervezetét - írja a Délmagyar. A döntés azzal indokolták, hogy gondok voltak a tagnyilvántartással, a tagdíjfizetéssel, illetve belső konfliktus alakult ki az alapszervezetben. Múlt héten az egri és a váci szervezetet is feloszlatták.

Tíz izzasztó budapesti küzdelemre készül az MSZP

Itthon2009.10.21, 15:59

Már megvannak az MSZP budapesti kampányához használt jelszavak, plakátok első változatai, és a párt a múlt hét végén megkezdte a jelöltek felkészítését is az országgyűlési választási kampányra. Az MSZP stratégiájának lényege: minél jobban különbözni az SZDSZ-től, és kiemelni, hogy mit köszönhet Budapest az MSZP-nek a párt szerint. Azzal számolnak, hogy a fővárosban 8-10 körzetben lesz vérre menő harc a Fidesszel.

Már a fociról is Orbánt kérdezi az MTV

Itthon2009.10.21, 08:44

A fociról beszélt az MTV reggeli műsorában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, akit a felcsúti fociakadémia alapítójaként kérdeztek egy keddi eseményről. Orbán három évig nem ment el az MTV reggeli műsorába, de októberben már kétszer is járt a megújult műsorban.

Jobbikos tüntetés résztvevői ellen nyomoz a rendőrség

Itthon2009.10.21, 10:59

A Jobbik által szervezett pénteki olaszliszkai rendezvény után feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt hat ember ellen eljárást indított a rendőrség. Nyomoznak egyesületi joggal való visszaélés gyanúja miatt is.

Nem engedik be a pártokat az egyetemekre

Itthon2009.10.21, 06:44

Nem engedi a Magyar Rektori Konferencia a politikai pártok ifjúsági szervezeteinek, hogy az egyetemeken tartsanak rendezvényeket - döntött a testület keddi ülésén a Népszabadság szerint. Továbbra is csak szakmai alapon szervezhetők politikai események a felsőoktatási intézményekben.

"Nem tudom, kinek hiányoznak botrányok" - interjú az ORTT elnökével

Itthon2009.10.21, 16:09

Küzdeni kell azért, hogy a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájáért folyó verseny tiszta maradjon - állította az [origo]-nak adott interjúban Majtényi László, a frekvenciák sorsáról döntő ORTT elnöke. Szerinte több pályázat irreális és feltűnően amatőr, ráadásul az ORTT-ben ülő pártdelegáltak nem hajlandók megindokolni, hogy ezeket miért nem zárták ki a pályázatból. A politikai és a diplomáciai nyomás is nagy - állította -, pedig a hallgatók azzal járnának jól, ha ezek nem befolyásolnák a döntést.

Molnár Oszkár mellett demonstrált az edelényi Fidesz

Itthon2009.10.20, 21:40

Ötszázan tüntettek kedd délután az edelényi polgármester, Molnár Oszkár mellett. A tüntetést az edelényi Fidesz szervezte, melynek vezetője kijelentette: a helyi szervezet támogatja, hogy Molnárt jelöljék a választókerület parlamenti képviselőjének a jövő évi választásokon.

Egyre bátrabban ígér a Fidesz

Itthon2009.10.20, 15:28

Adócsökkentést ígérnek, de a részletekről még házon belül is vita van. Bevezetnék az eurót, de közben átmenetileg növelnék a költségvetési hiányt is. A választások közeledtével a Fidesz lassan elkezdte felfedni titkait, vezetői több megfogható ígéretet ejtettek el. Összegyűjtöttük azokat - a pesti gyaloghídtól, a szocialista kormányok felelősségre vonásáig -, amelyeket biztosan számon lehet majd kérni, ha a Fidesz kormányra kerül.

Feljelentette Pécs a kirúgott vízműcéget

Itthon2009.10.20, 19:42

Feljelentette a pécsi önkormányzat a korábbi városi vízszolgáltató céget, mert többek között hűtlen kezelésre, sikkasztásra és okirat-hamisításra gyanakodnak. A részben francia tulajdonú Pécsi Vízmű leányvállalatai az önkormányzat szerint 1,5 milliárd forint hitelt vettek fel, aminek eredményeként a cég eszközei gyakorlatilag bankok birtokába kerültek. A Pécsi Vízmű vezérigazgatója szerint rágalomhadjáratról van szó.