pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
OVB: Hiteles az Országgyűlés feloszlatását célzó kezdeményezés
Az OVB hitelesítette az Országgyűlés feloszlatását célzó népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. A bizottság hitelesített egy olyan kezdeményezést is, amely csak egyéni képviselőket juttatna be a parlamentbe.
Visszavonhatják az egészségbiztosítási törvényt
Nincs döntés arról, hogy visszavonnák a februárban meghozott egészségbiztosítási törvényt - mondta a Világgazdaságnak Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, cáfolva ezzel a sajtóban megjelent híreket. A szocialisták arról sem határoztak még, hogy egy újabb törvényben hatálytalanítanák-e a jogszabályt, ugyanis egyelőre szakmai viták folynak a biztosítási rendszer jövőjéről - tette hozzá az elnök.A lap szocialista forrásból úgy értesült, az MSZP-ben többen vannak azok, akik a törvény visszavonása mellett vannak.
Bizalmi szavazás helyett építkezne Gyurcsány
Kérjen bizalmi szavazást maga ellen - szólította fel ismét Gyurcsány Ferencet az MDF. Dávid Ibolya pártelnök hétfőn a parlamentben arra emlékeztetett, a miniszterelnök egyszer már megtette ezt, 2006 őszén. Gyurcsány reakciójában arról beszélt, hogy a nehéz időszak után 2008 a nyugodt építkezés éve lesz.
Kóka búcsúzott, az SZDSZ keményít
Az SZDSZ-frakció hétfő délelőtt döntött a koalíció felbomlása utáni új szabályokról: ezentúl szigorúbban veszik a hiányzást a parlamenti és bizottsági ülésekről, és nem támogatják automatikusan a kormány javaslatait. Kóka János pártelnök elbúcsúzott az MSZP-frakciótól.
Öt új miniszter tesz esküt hétfőn
Öt új miniszter tesz esküt hétfőn a parlamentben. A miniszterjelöltek kinevezését az Országgyűlés szakbizottságai támogatták. Gyenesei István csak később tehet esküt, Bajnai Gordonnak pedig nem kell esküt tennie, mert jelenleg is miniszter.
Kőkemény szigorra készül az MSZP és a Fidesz
Az SZDSZ kilépése után az MSZP valamint az ellenzéki Fidesz is nagyobb frakciófegyelemmel készül a parlamenti szavazásokra. A szocialista képviselők kénytelenek lesznek nemzetközi kötelezettségük egy részéről lemondani, a fideszes képviselőket pedig hiányzás esetén akár 50 ezer forintra is büntethetik.
Orbán: Felhatalmazás nélküli kormányzás folyik
Orbán Viktor szerint ma olyan kormányzás van, mint amilyen a kommunista rendszerben volt, mert a kormány parlamenti felhatalmazás és támogatottság nélkül vezeti az országot. Az egyik fővárosi rendezvényre kilátogató ellenzéki politikus a minisztercseréket is kritizálta, és arról beszélt, nehéz néhány hétre és hónapra kell felkészülni.
Sólyom szerdán közli, kit akar főbírónak
Szerdán közli a köztársasági elnök a parlamenti pártokkal, hogy kit jelöl a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére. Sajtóinformációk szerint a jelölt Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bírája lehet.
Tiltakozás az MVM darabolása ellen
Villamosipari szakértők tiltakoznak a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) feldarabolása, a Mavir leválasztása és a privatizáció ellen, a kormányhoz és a parlamenti pártokhoz fordultak nyílt levélben.
Békével és puszival távozik az SZDSZ
Konstruktív ellenzékiséget ígért parlamenti búcsúbeszédében Kóka János SZDSZ-elnök, aki szerint a jövőben sem lesz céljuk a szocialista kormány megbuktatása. A szabad demokrata pártelnök kézfogással búcsúzott Gyurcsány Ferenctől, és puszival köszönte meg Horváth Ágnes munkáját.
Versenyt akar Sarkozy az élelmiszerpiacon
A gazdaság modernizálásáról szóló törvényjavaslat keretében a nagykereskedelem liberalizálásával és a hipermarketek számának növelésével kívánja csökkenteni a francia kormány az élelmiszerárakat és ösztönözni a gazdasági növekedést. A parlament elé májusban kerülő javaslatot a hétfői kormányülésen vitatták meg a miniszterek.
Vándorpostásoktól tartanak a kistelepülések
Mindössze két órán át nyitva tartó vándorposták, nagy láncok által működtetett hivatalok - ezektől tartanak azok az önkormányzatok és postások, akik szerint a Magyar Posta irreálisan alacsony díjazást kínál a vállalkozásba kiszervezett posták üzemeltetőinek. A tiltakozó postások vasárnap Nyíregyházán gyűltek össze, hétfőn pedig egy fideszes képviselő interpellálja a pénzügyminisztert a parlamentben. A Magyar Posta szerint a program jó, mert a " nemzeti kistőkére" épít.
Május 5-ig bejelenti Gyurcsány a miniszterjelöltek nevét
Az MSZP-SZDSZ koalíció megszűnése utáni első munkanapon bejelenti Gyurcsány Ferenc kormányfő, hogy kiket jelöl a liberális miniszterek megüresedő helyére. Az új miniszterek leghamarabb május 5-én tehetik le a parlamenti esküt, így addig érvénybe léphet a helyettesítési rend: az egészségügyi tárca vezetőjét például az oktatási miniszter helyettesítheti.
Tüntetők verekszenek a dús mezőkön túl
A gyerekek többsége szép dolgokat gondol az emberi jogokról: különböző bőrszínű emberek ölelik át a Földet, ismeretlen jótevők segítenek a hajléktalanoknak, dús mezőn játszanak gyerekek, kerekesszékesekkel labdáznak társaik - derül ki az ombudsmani hivatal rajzpályázatából. Bőven akadnak viszont olyan általános iskolások is, akik kevésbé látják vidámnak a helyzetet: az ő képeiken korbácsoló vagy vedelő felnőttek, brutális tüntetők, pártpolitika, punkok és agresszív ficsúrok tűnnek fel.
Lufinak tartja a Fidesz gyerekvédő javaslatát az MSZP
Az MSZP szerint értelmetlen a Fidesz javaslata a büntető törvénykönyv módosításáról. Az elenzéki párt azt javasolta, hogy kapjanak szigorúbb büntetést az idősek vagy gyerekek elleni bűncselekmények elkövetői. Az MSZP szerint viszont már van egy legfelsőbb bírósági döntés, ami éppen erről szól, és előírásait kötelező követni a bíróságokon. A szocialisták még napirendre sem vennék a parlamentben a kérdést, mert szerintük diszkriminatív.
Internetadó helyett nyakkendőadó jöhet
Miközben a parlamentben egyre kisebb támogatást élvez az internetadó, a kulturális tárca újabb ötletet karolt fel - írja a Napi Gazdaság.
Privatizációs rekordra gyúr Lengyelország
A lengyel kormány 2011-ig - a jelenlegi parlamenti időszak végéig - több mint 740 céget akar privatizálni - közölte a lengyel kormányfő, aki szerint ha ez sikerül, országa "pozitív világrekordot" állít fel a privatizációban.
Szlovák ultimátum a hipermarketeknek
A szlovák parlament elfogadta a kereskedelmi kapcsolatok aránytalan feltételei elnevezésű törvényt, amelynek lényege: rontja az üzletláncok alkupozícióját. Büntethetők lesznek a kiskereskedelmi üzletláncok, ha visszaélnek helyzetükkel - írja a Napi Gazdaság.
Mégis megfigyelhetik a németek internetezését
Élesen bírálta a német parlamenti ellenzék szerdán az internetes adatforgalom ellenőrzéséről született koalíciós megállapodást.
Fáklyás felvonulással emlékeztek a holokauszt áldozataira
A budapesti Dohány utcai zsinagóga elől mintegy négy-ötezer ember részvételével indult el szerdán az Élet menete fáklyás felvonulása, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. A menet, amelyben több parlamenti politikus és miniszter is ott vonult, erős rendőri biztosítás mellett indult el.
Saját kérdéseiket szavazták le a pártok
Bár tavaly ősszel még összesen 300 képviselő támogatta a népszavazási kezdeményezéseket a pártfinanszírozás, a képviselői juttatások vagy a politikusok vagyonosodási vizsgálata ügyében, hétfőn a képviselők úgy döntöttek, mégsem szeretnének referendumot a hat kérdésben. A szavazás előtt az MDF-es Dávid Ibolya és az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós is leteremtette a nagy pártokat.
Itt az új reklámtörvény
Az európai uniós szabályok módosulásával, valamint a gyakorlat által felvetett problémák rendezésével indokolja a gazdasági és közlekedési miniszter, hogy új reklámtörvényt terjesztett a parlament elé. A javaslat kiemeli, hogy szabályai csak a gazdasági reklámtevékenységre vonatkoznak, tehát a politikai és társadalmi célú reklámok nem tartoznak a körébe.
Előállt az egykulcsos adó részleteivel az MDF
Adóamnesztiát, egykulcsos szja-t, háromkulcsos áfát javasol adóprogramjában az MDF. Herényi Károly frakcióvezető a parlamentben jelentette be, hogy pártja az adócsomaggal kezdi programjának ismertetését: az MDF hétszázalékos járulékcsökkentést szeretne, és még mindig eltörölné az örökösödési illetéket. A pénzügyminiszter szerint lehet tárgyalni a javaslatokról, de az egyensúly fenntartása a legfontosabb.
Veres szerint sikeres a konvergenciaprogram
Az euró bevezetés céldátuma és az odáig vezető út lehet a konszenzusra törekvő gazdaságpolitika célja - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter a hétfőn rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón", amelyhez Veres János pénzügyminiszter a parlament élé kerülő közpénzügyi csomag támogatását kérte az ellenzéktől.
Marketing Centrum: Kiszorulna a parlamentből az SZDSZ
Ha most lennének a választások, kiszorulna a parlamentből az SZDSZ, amelynek támogatottsága 4 százalék körüli - derül ki a Marketing Centrum áprilisi közvélemény-kutatásából. Egy most hétvégi választáson csak három párt (Fidesz, MSZP és MDF) érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
Gyurcsány: Hosszan fenntartható a kisebbségi kormányzás
A szocilaista párt választmányának szombati ülésén eldőlt: nem hívnak össze rendkívüli MSZP kongresszust. Kóka János SZDSZ-pártelnök szombaton úgy nyilatkozott: biztos benne, hogy pártja április 27-i küldöttgyűlése nem fog a koalícióban maradás mellett dönteni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kifejtette: hosszan fenn tud maradni szerinte a kisebbségi kormányzás.
Gyurcsány is megy a jegyirodás ellentüntetésre
A kormányfő arra kéri a parlamenti pártok vezetőit, hogy vegyenek részt azon az a ellendemonstráción a budapesti Hollán Ernő utcai jegyirodnál, amely elé több radikális jobboldali szervezet pénteken tüntetést tervez. A kormányfő arra utalva, hogy a jegyirodára hétfőn Molotov-koktélt dobtak, a pártok vezetőinek azt írta: az ilyen támadások a '30-as évek Magyarországát idézik, amikor a fasizmus egyre hangosabbá vált.
Új erőre kaphat a giccsadó
Évi 2-2,5 milliárd forint pluszbevételt remél a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke a parlament előtt lévő törvénymódosításból, amely bizonyos termékekre kivetné a "giccsadót", míg más termékeknél és szolgáltatásoknál csökkenti vagy megszünteti azt - írja a Napi Gazdaság.
Sólyom a válságról beszélt Gyurcsánnyal
Az elmúlt tíz napban háromszor is beszélt egymással Sólyom László és Gyurcsány Ferenc, legutóbb szerda délután. Az államfő a koalíciós válságról kért tájékoztatást a miniszterelnöktől, de egyeztet az összes párt vezetőjével. A köztársasági elnök már hétfőn világossá tette, csak akkor írhat ki új választásokat, ha a parlament feloszlatja önmagát, vagy négyszer is leszavazza a kormányfőt.
Változik a közraktári törvény
Szigorúbb szakmai feltételek a közraktárak vezetőire, a letett áru értékének meghatározásának eddig hiányzó szabályai, módosított biztosítási feltételek - egyebek mellett ezeket tartalmazza a közraktári törvény módosítása, amelyet a gazdasági és közlekedési miniszter terjesztett a parlament elé.
MSZP: Új modell az egészségbiztosításra
Szakmai egyeztetést kezdett az MSZP az egészségbiztosítás általa javasolt új modelljéről; a hatályos jogszabály májusig nem változik - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője és Kökény Mihály, a párt egészségügyi szakpolitikusa kedden Budapesten, az MSZP-frakció ülése után.
Borítékolható a 30 százalékos gázáremelés
Minden bizonnyal szétcincálják a képviselők a gáztörvényt az e heti parlamenti vitán. Most úgy néz ki: ugyanaz történik a javaslattal, mint tavaly a villamosenergia-törvénnyel. A gázpiacon jövő évre csúszik a 2008-ra tervezett piacnyitás - írja a Napi Gazdaság.
Egérúton vitázott az SZDSZ
Az SZDSZ szombati Országos Tanácsának ülésén arról folyt vita, hogy a koalíció felbontása végleges legyen-e, vagy szabjanak-e valamilyen egérutat - például Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lecserélése - a koalícióba való visszatérésre. Néhányan, bár nem hivatalosan, kifogásolták, hogy Fodor Gábor miközben a párt különböző ülésein egyetért a pártvezetéssel, a nyilvánosság felé mást képvisel. Az SZDSZ parlamentje is rábólintott arra a menetrendre, hogy az április 27-re összehívott küldöttgyűlés mondja ki a végső szót a koalícióból való kilépésről.
Gyurcsány a koalíció fennmaradását szeretné
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken arról beszélt a parlamentben, hogy a koalíció fennmaradását tartaná a legjobb megoldásnak. Szerinte a legnagyobb esély mégsem erre van, hanem valószínűbb egy nyitott egypárti szocialista kormány megalakulása.
Kókának már nincs baja Gyurcsány képességével
Bár hétfőn a parlamentben Kóka János SZDSZ-elnök még azt mondta, hogy a miniszterelnökben elfogyott a képesség az ország megújítására, csütörtökön már azt nyilatkozta, nem Gyurcsány személyes képességeinek hiánya okozta a válságot. Kóka azt mondta, a liberális pártban mindenki egyetért a koalíció elhagyásával, közben azonban Fodor Gábor arról beszélt, hogy ötven százalék esélyét látja a maradásnak.
Félgőzzel védik a kufároktól génjeinket
Akár egy vércseppünkből is kiderülhet, milyen betegségre vagyunk hajlamosak, kis túlzással még halálunk időpontja is megállapítható génállományunkból. Ezekkel az információkkal azonban vissza is lehet élni: ha például egy biztosítótársaság megtudja, hogy olyan betegség van kódolva génjeinkben, ami növeli az esélyét, hogy 5 éven belül meghalunk, akkor könnyen elképzelhető, hogy rosszabb feltételekkel köt velünk életbiztosítást, mint másokkal. A parlament most kezdi tárgyalni a genetikai adatok védelméről szóló törvényt. A jogszabály leggyengébb pontjának az tűnik, hogy nem zárja ki teljesen a genetikai adatok adásvételét.
Burány Sándor: Írásban szerződnénk az SZDSZ-szel
Az MSZP írásban kíván szerződni az SZDSZ-el arról, hogy a liberálisok milyen kormányzati programokat támogatnak a parlamentben - mondta Burány Sándor csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Századvég: nőtt a politikai aktivitás és a Fidesz előnye
Megnőtt a politikai aktivitás a népszavazás után, a megkérdezettek 67 százaléka mondta azt, elmenne egy parlamenti választásra - derül ki a Századvég és a Forsense márciusi felmérésáből. Tovább romlott a kormány megítélése, és tovább növelte előnyét a Fidesz az MSZP-vel szemben. Az MDF-nek van esélye bejutni a parlamentbe, az SZDSZ-nek nincs.
Keddtől nincs vizitdíj
A március 9-i népszavazás nyomán a parlament 2008. április 1-i hatállyal eltörölte a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A díjakat keddtől nem kell fizetni. A háziorvosok és a kórházak kompenzációt követelnek az elmaradt bevételekért.
Hamis volt Orbán blokáddal fenyegető levele
Valakik feltörték a parlamenti Fidesz-frakció levelezőrendszerét, és valótlan üzenetet küldtek szét róla a sajtónak. Az üzenet szerint Orbán Viktor blokáddal fenyegette meg a baloldalt, ha nem támogatják az előre hozott választásokat. A Fidesz feljelentést tett.
Egy osztrák lap szerint borulhat a koalíció
A szakadás és a bukás szélén táncoló magyar kormánykoalícióról írt hétfőn az osztrák Der Standard, a svájci Neue Zürcher Zeitung és a Financial Times is. Az osztrák lap szerint Gyurcsány Ferenc eddig sikerrel szállt szembe saját pártjával, de a népszavazás után engedni kénszerül a belső és külső nyomásnak. Az SZDSZ-t csak azt tarthatja távol a szakítástól, hogy egy előrehozott választáson kiesne a parlamentből. A Financial Times szerint Gyurcsány távozása is valós lehetőség.
Gyurcsány április végén meneszti Horváthot
Április 30-tól felmenti a kormányfő Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, akivel hétfőn reggel négyszemközt tárgyalt parlamenti dolgozószobájában. Az SZDSZ-ben már a koalíciós szakítás is felmerült, de a pártban egyelőre senki nem nyilatkozik, a hétfői egyeztetésekre készülnek. Az SZDSZ a történtek után hétfőn kétszer is tárgyal a koalícióról, a reformok folytatásáról és Horváth Ágnesről.
Sokba kerül Romániának a NATO-csúcs
Románia számára 26 millió eurós összköltséget jelent a jövő heti NATO-csúcstalálkozó megrendezése - számolt be róla szombaton a Realitate hírtelevízió. A román kormány az összeget elosztotta a nemzetközi esemény szervezésében közreműködő különböző intézmények között. A parlamentnek vannak a legnagyobb kiadásai, az összes költség mintegy harmada esik rá.
Biztosításokra is adható hozamgarancia
A befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosításokra tőke- illetve hozamgaranciát vállalhatnak a biztosítók várhatóan ez év második felétől - egyebek mellett ezt tartalmazza a pénzügyminiszter által a parlament elé terjesztett törvényjavaslat.
Véget ért a koalíciós egyeztetés
Több javaslat is van a koalíciós pártok asztalán az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosítására - közölte Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a koalíciós egyeztetés után.
Az oroszok korlátozzák a tőkebeáramlást
Az orosz parlament második olvasatban is jóváhagyta a módosított törvényjavaslatot, amely korlátozza a külföldi cégek tulajdonszerzését a nemzetbiztonsági szempontból stratégiai fontosságúnak minősített orosz nagyvállalatokban - olvasható a Napi Gazdaságban.
Keményít a fogyasztóvédelem
A nettó árbevételhez igazodhat a bírság összege, ha elfogadja a parlament a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos előírások módosításáról szóló törvénytervezetet. Így a cég gazdasági súlyával, piaci jelentőségével és a potenciálisan érintett fogyasztók számához igazodó szankciók alkalmazásával kell számolniuk a nyár közepétől a vállalkozásoknak. A felső határ egymilliárd forint.
Magyarország elismerte a független Koszovót
A kormány szerdai ülése után bejelentették: Magyarország elismerte a független Koszovót. A parlamenti pártok közleményben üdvözölték a döntést. A szerb külügyminisztérium közleménye szerint Belgrád rosszallása jeléül hazahívta a budapesti szerb nagykövetet.
Az állam egyelőre nem pótolja az eltörölt díjakat
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a rendszerváltás óta eltelt évek legkárosabb döntése született március 9-én a népszavazáson. A kormányfő úgy látja: a népszavazás máris sokat rontott az ország helyzetén. A parlament hétfőn megszavazta a népszavazáson eltörölt díjak megszüntetését. A kieső díjak pótlására nem biztosítottak fedezetet, de a képviselők többsége megszavazta azt az MSZP-s javaslatot, amely szerint a kormánynak április végéig megoldást kell találnia erre.