párt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- választás
- SZDSZ Országos Tanácsa
- MDF Országos Választmánya
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A baloldal gyõzött Máltán
Máltán a baloldali Máltai Munkáspárt nyerte meg az EP-választásokat, a párt a szavazatok 48 százalékát kapta. Egész Európában itt volt a legnagyobb a részvételi arány s szavazáson, az emberek 82 százaléka adta le voksát.
Meciar megszorongatta a vezetõ szlovák kormánypártot
A négypárti kormány három pártja és két ellenzéki erõ jelöltjeibõl áll össze majd össze Szlovákia 14 tagú képviselete az Európai Parlamentben. Szlovákiában még az átlagosnál is alacsonyabb volt a részvételi arány.
Pornósztár nem, de hokijátékos és ûrhajós bekerült az EP-be
Dolly Buster volt pornósztár nem tudott elegendõ támogatót maga mellé állítania Csehországban, így független listán nem sikerült Strasbourgba jutnia, Peter Stastny volt csehszlovák jégkorongbajnok viszont az Európai Parlament egyik szlovák képviselõje lesz, méghozzá az EP-választáson meglepetésre gyõzelmet aratott Mikulás Dzurinda miniszterelnök pártjának listavezetõjeként. .
A görög papok pártja is bejutott
Görögországban a jobbközép kormánypárt megismételte márciusi gyõzelmét. A görög választók ugyanakkor négy képviselõt küldtek a legbaloldalibb EP-frakcióba, és egy mandátumot szerzett a görög ortodox egyház pártja is.
A világ leghangosabb zenekara a Vekeri-tónál
A világ leghangerõsebb zenekara is - igen jól - hallható lesz a június 17-én kezdõdõ háromnapos szabadtéri fesztiválon, a Debrecentõl 7 kilométerre lévõ, páratlan szépségû Vekeri-tó partján.
- címkék:
- fesztivál
- zenekar
- párt
- Debrecen
- Címkefelhõ »
Állva ünnepelték Berlusconit párttársai
Megerõsítették pártelnöki tisztségében Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, akit a kongresszuson felállva és tapsolva ünnepeltek párttársai. A kormányfõ a választóktól azt kérte, hogy az európai parlamenti választáson ne szavazzanak a kis pártokra. Ezen Berlusconi saját szövetségesei is megütköztek.
Gallup: csökken, de kitart a Fidesz-elõnye
Továbbra is csökkent a két legnagyobb párt megítélésének különbsége a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérése alapján. A folyamat két hónapja tart, de a Fidesz elõnye továbbra is megmaradt - írja a Népszabadság.
Feleskették az új indiai kormányfõt és minisztereit
Letette a hivatali esküt szombaton Újdelhiben Manmohan Szingh új indiai miniszterelnök, s ezzel õ lett az ország 13. kormányfõje. Nyolc év után ismét az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) párt, valamint szövetségesei irányítják majd a több mint egymilliárd lakosú dél-ázsiai országot.
Választási szabálytalanság gyanúja merült fel
Példa nélküli választási szabálytalanság gyanúja merül fel annak kapcsán, hogy a Magyar Vidék és Polgári Párt, valamint a Zöld Párt közös listát jelentett be, miközben elképzelhetõ: az ajánlószelvényeket csak az egyik vagy a másik párt javára gyûjtötték, és a második jelölõ szervezetet késõbb, a választópolgár tudta nélkül írták fel a dokumentumra - írja a Népszabadság.
Erõs kormányt ígér Gandhi
Választási gyõzelme után máris koalíciós tárgyalásokba kezdett a Szonja Gandhi vezette Indiai Kongresszus Párt. A párt és baloldali szövetségesei megszerezték a parlamenti többséget, így most már biztos, hogy India következõ miniszterelnökét a Kongresszus adja. Az olasz születésû Szonja Gandhi továbbra is óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy elfogadja-e a posztot. A Kongresszus Párt miniszterelnök-jelöltjének személyérõl a szombati pártkongresszus dönt majd - bár sokak szerint egyértelmû, hogy Gandhi lesz a következõ kormányfõ. Ugyanakkor, noha Gandhi a párt gyõzelme után igyekezett megnyugtatni az üzleti világot, hogy folyytatja ...
120 ezerbe kerül minden külföldön leadott EP-voks
Nyolc párt biztosan, egy pártszövetség talán indulhat a június 13-i európai parlamenti választáson. Hetvenegy magyar nagykövetségen is lehet majd szavazni, a 2500 embert érintõ külföldi szavazás 300 millió forintba kerül. Az iraki magyar katonák azonban nem szavaznak, viszont 1934 Magyarországon élõ külföldi a magyar pártok közül választhat.
Újabb két párt EP-listáját hitelesíteték
Nyolcra emelkedett azon pártlistáknak a száma, amelyek indulhatnak a június 13-i európai Parlamenti választáson, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnapi ülésén hitelesítette a Magyar Nemzeti Szövetség és a Szociáldemokrata Párt ajánlószelvényeit. Az OVB döntött arról is, megvizsgálják a Magyar Vidék és Polgári Párt, illetve a Zöld Párt közösen begyûjtött ajánlószelvényeit, mivel egy részükrõl felmerült, hogy érvénytelen.
Szaúd-Arábia nem biztonságos az amerikaiak számára
Hazatérésre szólította fel a Szaúd-Arábiában tartózkodó amerikai állampolgárokat hétfõn az Egyesült Államok rijádi nagykövete, miután két nappal ezelõtt öt nyugati személy vesztette életét egy fegyveres támadásban a Vörös-tenger partján fekvõ Janbuban.
Lemondott a lengyel kormány
Korábbi bejelentésének megfelelõen vasárnap, egy nappal a lengyel EU-csatlakozás után lemondott Leszek Miller lengyel miniszterelnök és kormánya. Alexander Kwasniewski államfõ Marek Belka korábbi pénzügyminisztert jelölte az új kormány élére. A pártok többsége azonban nem támogatja egyöntetûen Belkát, így elképzelhetõ, hogy nem kap majd bizalmat a két hét múlva esedékes parlamenti szavazáson. Az államfõ - engedve az ellenzéki pártok követelésének - azt ígéri, ha nem kap bizalmat az új kormány, még idén kiírják az elõre hozott válastásokat.
Kisebbségbe került a kecskeméti Fidesz
Új frakció alakult Kecskeméten a Fideszbõl kilépett polgármester vezetésével. Ezzel a jobboldali párt elvesztette hat éve fennálló városházi többségét - írja a Népszabadság.
A szerb külügyminiszter perbe fogja az államot
Perbe fogja a szerb államot Vuk Draskovic újdonsült szerbia-montenegrói külügyminiszter amiatt, hogy lehallgatták õt és pártját. Az ellenzéki politikust a milosevici idõktõl hallgatták le.
Az MDF bírálja Orbánt a durva beavatkozási kísérletéért
A Magyar Demokrata Fórum durva beavatkozási kísérletnek tartja Orbán Viktor nyilatkozatát, amelyben álláspontja szerint a Fidesz elnöke az MDF tagságát próbálja szembefordítani saját elnökével - reagált Csáky András vasárnap a Fidesz elnökének elõzõ nap elhangzott beszédére. Orbán azt mondta, hogy ha Dávid Ibolyával nem lehet együttmûködni, akkor a pártjának tagásával fognak próbálkoznak.
Az MSZP nélkül egyeztettek az EP-kampányról
Az MSZP nem képviseltette magát azon a pénteki tanácskozáson, amelyen az európai uniós választási kampányról egyeztettek a pártok - a szabad demokraták kezdeményezésére. A Fidesz, az MDF és az SZDSZ képviselõi arról állapodtak meg, hogy "mindent megtesznek a játékszabályok betartása érdekében".
Miss VV3 döntõ
Az elmúlt pár órában a medence partján húsz lány vonult fel fürdõruhában, fehérnemûben és kosztümben. A fiúk mosolyogtak, sóhajtoztak, majd értékeltek. Azért a lányok is jól szórakoztak.
- címkék:
- Villalakó
- párt
- medence
- Villalakók
- Címkefelhõ »
Seselj levelet csempészett ki a börtönbõl
Levelet juttatott el börtönébõl híveihez a szerb radikális párt vezetõje. Seselj a börtönõrök lankadt éberségét kihasználva juttatta el üzenetét pártjához.
Vízbe fulladt egy kajakos
Kajakkal felborult és a Sajóba fulladt egy negyvenéves férfi Kazincbarcika határában. A férfit sikerült élettársának a partra húznia, de már nem tudták megmenteni az életét.
Lelövéssel fenyegették Orbán Viktort
Az [origo] információi szerint szerdán egy ismeretlen telefonáló közölte: le fogják lõni Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, ha kimegy Gazdagrétre. Orbán Gazdagréten pártja Nemzeti Petícióját mutatta be. A volt miniszterelnök elment a rendezvényre, a rendõrök fokozottan védték.
Koalíciós válság fenyeget Szlovákiában
Kibékíthetetlen nézeteltérések látszanak kialakulni a szlovák kormánykoalícióban, amelynek pártjai között a koalíciós tanács kedd esti, félbeszakadt ülésén két órán át hangos szócsata zajlott. Az érintettek egyelõre nem nyilatkoznak.
Baloldali segítséggel lett Haider Karintia vezetõje
Ismét karintiai elöljáróvá - tartományi miniszterelnökké - választották a szélsõjobboldalinak tartott Jörg Haidert. A szociáldemokrata párt helyi vezetõi korábban megegyeztek Haider pártjával, hogy nem akadályozzák meg a jobboldali-populista politikus újraválasztását.
Lemondhat a lengyel kormányfõ a kormányszakadás miatt
Egy új szociáldemokrata párt létrehozásáról állapodott meg péntekre virradóra a kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) parlamenti képviselõinek egy csoportja Marek Borowskinak, a szejm elnökének vezetésével. Lengyel sajtóhírek szerint Leszek Miller miniszterelnök szombaton bejelenti, hogy távozik hivatalából. A zloty 2 százalékot gyengült a hírre.
Hajrá Jenny! Hajrá Marcsi!
A két párt külön-külön készített transzparenseket, melyekre a párbajozókat buzdító hangzatos jelszavakat írtak.
- címkék:
- Leo
- Marcsi
- Jenny
- Katka
- párt
- transzparens
- Címkefelhõ »
Schröder távozott pártja élérõl
A szociáldemokrata párt rendkívüli kongresszusán hivatalosan is leköszönt a párt elnöki posztjáról Gerhard Schröder kancellár. Schröder kijelentette, hogy nem hagynak fel a "bõkezû szociális állam" leépítését célzó reformokkal. Az új pártelnök a posztra egyedül induló Franz Müntefering lett.
Vádak és ígéretek
A kampány lassan a fináléjához érkezik, ezért a két pártnak össze kellett gyûlnie a nappaliban, hogy a párbajozókat kérdések kereszttüzébe állítsák.
- címkék:
- párt
- ígéret
- Címkefelhõ »
Párbajozók pártja
A lakók meg kellett alakítsák a két párbajozó pártját. A pártnak össze kell hívnia a pártgyûlést, melynek az elnökválasztás után fel kell készülnie a párt legfontosabb feladatára, a párbajozó párttag felkészítésére.
- címkék:
- Leo
- Katka
- párt
- lakó
- Címkefelhõ »
Kié lesz Frenki?
Ma mindenkinek új párt kellett választania maga mellé. A lányok most Frenkiért küzdenek. Nem is akárhogy...
- címkék:
- Ágica
- párt
- küzdelem
- Címkefelhõ »
Teherhajónak ütközött egy komp a svéd partoknál
- címkék:
- Svédország
- komp
- teherhajó
- párt
- Címkefelhõ »
Két tucat utat fizetett Szaddám Király B. Izabellának
Az [origo] információi szerint Király B. Izabella, a Magyar Érdek Pártjának elnöke legalább hússzor utazott Irakba Szaddám Huszein pénzén. Demeter Ervin, az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere szerint meg kellene vizsgálni, hogy tényleg kapott-e magyar párt Szaddám Huszeintõl pénzt. A Tóth András államtitkár által elrendelt vizsgálat szerint az Orbán-kormány illetékesei tudtak az iraki olajpénzekrõl, de politikai okokból félretették az ügyet.
Lemondott Schröder a pártelnökségrõl
Gerhard Schröder német kancellár bejelentette, hogy lemond a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztérõl. Kancellári tisztségét megtartja. Döntésének oka egyrészt az alacsony népszerûség, másrészt a párton belüli vita Schröder gazdasági reformterveirõl.
Internetes pártháborúk a domainnevekkel
Egyre gyakrabban és egyre sûrûbben alkotnak a pártok egy adott (kampány)témával kapcsolatos, többnyire kérészéletû internetes oldalakat. Sokszor nemcsak az oldal tartalmával próbálnak borsot törni ellenfeleik orra alá, hanem azzal is, hogy lefoglalják a vetélytárshoz kapcsolódó domainneveket, mint például a fopolgarmester.hu és az europa-terv.hu esetében történt.
- címkék:
- Balogh László
- internet
- orr
- párt
- Fidesz
- Címkefelhõ »
A Fidesz gyõzne most vasárnap
A Gallup közvélemény-kutatása szerint a Fidesz nyerné meg az országgyûlési választásokat, ha most vasárnap tartanák a voksolást. Miközben az ellenzéki párt valamivel 50 százalék fölött teljesítene, az MSZP egyre kevésbé népszerû, és Medgyessy Péter miniszterelnökrõl sem gondolták még soha ennyien, hogy rosszul dolgozik. Az emberek nem csak a kormánytól, de általában a politikától is elfordultak: a választók több mint fele vagy nem akar szavazni, vagy nem tudja eldönteni, hogy kit támogasson.
Thürmer Gyula vezeti a Munkáspárt EU-listáját
Thürmer Gyula pártelnök vezeti a Munkáspárt európai parlamenti választási listáját - közölték a párt központi bizottságának döntése utáni sajtótájékoztatón szombaton a fõvárosban.
Magyar párt szerepel Szaddám olajlistáján
A Magyar Érdek Pártja is rajta van azoknak a listáján, akiknek Szaddám Huszein diktátor olajpénzeket juttatott politikai támogatásért cserébe - értesült a Népszabadság. A pártot 1993 szeptemberében, az MDF-bõl való kizárása után alapította Király B. Izabella, aki telefonon csak annyit közölt: visszavonult a politikától, és nem nyilatkozik a sajtónak. Honlapján azonban elítéli az Irak elleni amerikai fellépést.
Hallgat Szaddám állítólagos magyar kapcsolata
Király B. Izabella, a Magyar Érdek Pártja elnöke nem árul el semmit arról, üzletelt-e Szaddám Huszeinnel. Azért hallgat, mert - mint mondta - utálja az újságírókat. Azután merült fel, hogy Szaddám Király B. Izabella pártja segítségével olajat adott el, hogy egy iraki lap listát közölt arról a mintegy 270 politikusról és üzletemberrõl, akik a volt diktátorral mûködtek együtt. A listát az iraki olajügyi minisztérium hitelesnek tartja. A honvédelmi miniszter szerint az elõzõ kormány tudhatott az ügyrõl.
Koalíciós kilátások Szerbiában
Két héttel a szerbiai parlamenti választás után sem tudni egyelõre, milyen kormánya lesz Szerbiának, de egyre bizonyosabbá válik, hogy a milosevici rezsimet megdöntõ pártok fognak kormányozni.
Kostunica egységkormányt alakítana
Az összes parlamenti párt részvételével felállítandó szerb egységkormány létrehozását javasolta hétfõn Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfõ, aki várhatóan a szerb kormányalakítási tárgyalások kulcsszereplõjévé lép elõ.
Seselj vajda pártja nyert Szerbiában
A Hágában háborús bûnök gyanúja miatt fogva tartott Vojislav Seselj által vezetett Szerb Radikális Párt nyerte az elõrehozott szerbiai választásokat - a nem hivatalos eredmények szerint. A párt azonban várhatóan nem tud majd kormányt alakítani, ahogy feltehetõen ellenfelei sem lesznek képesek stabil koalícióra lépni egymással. Nem kizárt, hogy néhány hónapon belül újabb választást kell majd kiírni Szerbiában.
A Fidesz betiltaná a Tilos Rádiót
A Fidesz csütörtöki közleményében a gyûlölet rádiójának nevezte a Tilos Rádiót. A párt szerint ugyanis a rádió egyik szentesti mûsorában trágár kifejezések és gyûlöletkeltõ szövegek hangzottak el. A Fidesz felszólította az ORTT-t, hogy tiltsa be a Tilos mûködését.
Romák szerint pénzért toboroztak tagokat az MSZP-be
Pénzért toborzott tagokat a vasi MSZP - állítja Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Horváth szerint 500-1000 forintot ajánlott a párt egyik aktivistája 4-500, a megyében élõ romának, ha belépnek a pártba. Az MSZP megyei alelnöke tagadja Horváth vádjait.
- címkék:
- Horváth Csaba
- Románia
- aktivista
- megye
- párt
- MSZP
- Címkefelhõ »
Az Exxon Valdez ma is szennyez
Csaknem tizenöt évvel az alaszkai partok elõtt bekövetkezett tankhajó-katasztrófa után még mindig mérgezi a környezetet az Exxon Valdez gyomrából kiömlött kõolaj - derül ki a Science címû amerikai tudományos folyóirat legfrissebb számából. A történet elõrevetíti a több mint egy évvel ezelõtt történt Prestige olajszállító hajó katasztrófájának következményeit.
Harcol és harcra provokál Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc ismerõsei szerint akkor érzi legjobban magát, amikor vitatkozik. Miközben informális hatalma a miniszterelnöknek adott tanácsai miatt jóval nagyobb, mint a legtöbb miniszteré, pozíciója mégsem stabil. Saját pártjából legalább olyan élesen támadják, mint az ellenzékiek. Gyurcsány hívei szerint sem alkalmas elsõ számú vezetõnek, mert túlságosan megosztja az embereket.
Szakad a Dzurinda vezette kormánypárt
Kilépett a legerõsebb szlovák kormánypárt parlamenti frakciójából, a Mikulás Dzurinda kormányfõ vezette SDKÚ-ból a közelmúltban Szabad Fórum (SF) néven párton belüli platformot alakított Ivan Simko és a csoport hat további képviselõje, jelezve egyben, hogy januárban a pártból is kilépnek.
Gallup: A lakosság fele elégedetlen a miniszterelnökkel
A szavazásra jogosultak körében októberhez képest novemberre nem történt lényeges változás a két nagy párt erõviszonyában. A Gallup novemberi felmérése szerint 33 százalék szavazna a Fideszre és 23 százalék az MSZP-re. Az összes többi pártra együttesen is csak a lakosság kevesebb, mint egytizede szavazna. A pártot választó biztos szavazók aránya tavaly nyár óta egyértelmûen csökken. A Medgyessy Péterrel elégedetlenek aránya magasabb, mint eddig bármikor ebben a ciklusban.
Bõvül Kasza választási koalíciója
Etnikailag egyre sokszínûbbé válik az a választási koalíció, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének, Kasza Józsefnek a neve is fémjelez: a szövetségben magyar, bosnyák és horvát pártokon kívül immár roma és bolgár kisebbségi szervezetek is részt vesznek.
Sértõdöttségbõl alapít pártot Mussolini unokája
Benito Mussolini egykori olasz diktátor unokája saját pártot alapít, miután vitája támadt korábbi pártja, a Nemzeti Szövetség elnökével. Gianfranco Fini ugyanis egy beszédében kijelentette: Benito Mussolini olaszországi uralma szégyenteljes volt.
Szerbia: a reformistákkal szövetkezik a VMDP
Véglegesen eldõlt, hogy a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) a Vajdasági Reformpárttal (RV) lép koalícióra, s e két párt együtt indul a december 28-i szerbiai parlamenti választáson - közölte az a VMDP elnöke.