Parragh László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
- MKIK
- gazdaság
- Magyarország
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kevesebben hagyták el az országot az év első felében
Több lépcsőben orvosolható a munkaerőhiány, amelyre a béremelés mellett a versenyképesség, a hatékonyság növelése adhat választ. A statisztikák szerint az első fél évben csökkent az elvándorlás – közölte a Magyar Idők.
Mindenki kaphatna cafeteriát
Pár hete van már csak a kormánynak arra, hogy - az Európai Uniónak is megfelelve - nyilvánosságra hozza, hogyan alakul át a cafeteria-rendszer 2017 januárjától. Mivel a költségvetést ez nagyban érinti, a nyáron erről dönteni kell.
Átkerülhet a kamarához a cégregisztráció
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint megfontolásra méltó a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azon kezdeményezése, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához.
Bekebelezné a kamara a cégregisztrációt
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezi a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
- címkék:
- Parragh László
- kamara
- MKIK
- Címkefelhő »
Mindenki utálja a kötelező kamarai tagdíjat
Utálják a kötelező kamarai tagsággal járó 5000 foriintos hozzájárulást a vállalkozók és a cégek. Szerintük az adó, amiért semmilyen hasznos szolgáltatást nem kapnak.
- címkék:
- Parragh László
- kamara
- kamarai díj
- Címkefelhő »
Jégkaparónak még jó lesz a Szép kártya
Átalakítják a magyar cafeteria-rendszert. Első információk szerint készpénzesítik azt az összeget, amit eddig béren kívüli juttatásként megkaptak az alkalmazottak. Az Origónak nyilatkozó szakértők azokat a megoldásokat vázolták fel, hogy hogyan kaphatják meg 2017 januárjától a dolgozók az eddigi Szép kártya, Erzsébet-utalvány vagy egészségpénztári befizetéseik összegét.
Nagyobb a szabadság nálunk, mint Nyugaton
Orbán Viktor szerint tökkelütöttek vagyunk. Matolcsy György szerint nyerésre állunk az államadósság ellen. Varga Mihály szerint újra kell iparosodnia Magyarországnak. Parragh László szerint tenni kell, hogy a munkaerő nem menjen külföldre. Az Origo a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján járt.
Versenyképességi fordulatot sürgetett az MNB
„Versenyképesség és növekedés” – címen mutattak be könyvet a Magyar Nemzeti Bankban. A kiadványt Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették. A rendezvényen Matolcsy György jegybankelnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök és Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője is felszólalt. Itt követheti mi történt az eseményen percről-percre.
140 milliárddal javul a vállalkozók jövedelempozíciója
A vállalkozások jövedelempozíciója 2016-ban 135-145 milliárd forinttal javul az adó- és adójellegű változások, a bürokráciacsökkentő program hatására, a kamarai javaslatra tett kormányzati intézkedések ebben 23-27 milliárd forintot jelentenek - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a 2015. évet értékelve.
Orbánnak van terve, most elmondta
Az uniós támogatások, a rezsicsökkentés, valamint a bankok különadóztatása és elszámoltatása pörgette a gazdaságot. A bankok ezért keveset hiteleztek, a Matolcsy-féle hitelprogram ezt ellensúlyozta, de most eljött a tűzszünet, sőt a béke ideje. Megújul az adózás rendje, marad a cafeteria. Orbán Viktor vállalkozóknak beszélt, nem válaszolt minden kritikára.
Hajnalban ne vegyen penészirtót és kiflit
Egy kiszivárgott törvénymódosító javaslat szerint jövő év márciusától csak a dohányboltok, a gyógyszertárak, a benzinkutak, az újság- és virágárusok, valamint a pékségek nyithatnának ki vasárnap. A KDNP szerint a cél az, hogy a hét egyetlen általános pihenőnapja minden családnak biztosítsa az együtt töltött idő lehetőségét. Rétvári Bence, a kereszténydemokraták alelnöke szerint csak jövő nyártól zárnának be a boltok a hét utolsó napján. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szerint legalább 35 ezer munkavállalót érinthet hátrányosan a javaslat.
Három milliárd euró kell majd a bankoknak
A Közgazdász-vándorgyűlés záró előadóinak sorából hiányzik Matolcsy György, aki külföldi útja miatt volt kénytelen lemondani a részvételt. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke után Baranyay László, az Európai Beruházási Bank alelnöke és Balog Ádám, a jegybank alelnöke beszél.
Arra jó a közmunka, hogy a gyerek lássa az apját munkába menni
Az iparkamara támogatja a közmunkát. Drága ugyan, de ha összekötik a munkába vezető második lépéssel, akkor arra jó, hogy az addigi munkanélküli felkeljen, megborotválkozzon, és elinduljon munkába. Az MKIK beszállt a foglalkoztatási vitába, szerintük 45 ezerrel több a munkahely a versenyszférában 2010 óta.
Kedvezményes hitelt kapnak a pénztárgépgyártók
A Magyar Fejlesztési Banktól kedvezményes állami hitelt igényelhetnek azok a pénztárgépgyártók, amelyek megfelelnek a NAV új követelményeinek. Cserébe az állam azt várja a cégektől, hogy alacsony áron szállítsák a gépeiket.
Parragh: Marhaság, hogy Orbán szekértolója vagyok
Ugyan nem bírálja keményen az Orbán-kormányt, de nem tartja magát Orbán Viktor szekértolójának Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh a Népszabadságnak azt mondta, hogy azért nincs kritika, mert a kormány politikája jó a vállalkozásoknak az adórendszertől az oktatáspolitikán át a szociálpolitikáig.
Álmodozásra nincs növekedés
Nincs növekedés bemondásra, javítani kell az EU-s pályázatok hatékonyságán, beindítani a takarékszövetkezeti hitelezést - többek között ezeket mondta a kormányfő által is meglátogatott évadnyitó ülésen Parragh László kamaraelnök.
- címkék:
- Parragh László
- pályázatok
- MKIK
- Címkefelhő »
Parragh beleszólna a felsőoktatás reformjába
Minisztériumi funkciókat követel magának a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a felsőoktatás reformjának alakításában a Népszabadság szerint.
Pesti hotelről álmodik a szaúdi herceg
A szaúdi herceg, Alwaleed bin Talal wellness-hotelt tervez Budapestre - mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Arab Newsnak adott interjújában.
Butaság nem adni pénzt a cégeknek
Magyar bankrendszert kell létrehozni, és ehhez meg kell változtatni a magyar viselkedéskultúrát - mondta az [origo]-nak adott interjúban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte az uniós pénzek elosztása egy fekete doboz, amibe a politikusok sem látnak bele.
A multik nagy kaszálásának vége
Parragh László kamaraelnök szerint folyamatosan csökken a Magyarországra érkező külföldi tőke mértéke, miközben egyre több tőkét vonnak ki az országból. Az elnök viszont nem szeretné, ha újra a régi modellre állna vissza Magyarország, inkább egy magyar cégekre építő új modellt támogatna.
Az uniós pénzek közelébe kerülne a kamara
A modern kamarák nélkül nincs erős gazdaság - magyarázta Parragh László, az iparkamara elnöke, aki szerint a szervezet az uniós pénzek elosztásában is nagyobb szerepet kell hogy vállaljon.
- címkék:
- Parragh László
- adminisztráció
- MKIK
- Címkefelhő »
Növekvő 2013-as gazdaságra számít Parragh
Megindul Magyarországon a begyöpösödött gazdasági struktúrák átalakítása, enélkül tartós növekedés nem lehet - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szervezet keddi rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Az ülésen az elnökségi tagok mellett még Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter és Szathmáry Kristóf belgazdasági államtitkár is részt vett.
Több magyar bankot akar Orbán
A kormány új gazdasági modelljének elemeit sorolta fel Orbán Viktor miniszterelnök a MKIK rendkívüli ülése előtti sajtótájékoztatón. Idetartozik szerinte a közszolgáltató cégek nonprofit alapúvá tétele vagy az, hogy egy olyan új bankrendszert alakítana ki Magyarországon, amelyben a bankok ötven százaléka magyar kézben van.
Kétmilliárdot nyert a regisztráción az iparkamara
Ha egy cég elmulasztja a regisztrációt a kamaránál, a szervezet a vállalkozás törlését kezdeményezi - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László a Világgazdaságnak. A kamara eddig kétmilliárd forintot gyűjtött össze a kötelező regisztrációból.
Az Audi kedve szerint módosít törvényt a kormány
Nagy nemzetközi cégek - köztük a győri Audi - kegyét kereste a kormány az [origo] információi szerint két, szerdán elfogadott módosítással. A kormány már elsőtől céges gyakorlatra küldené a szakmunkástanulókat, és kevesebb közismereti órát írna elő. A Kereskedelmi és Iparkamara szerint a Mercedes és a Siemens is örül a változtatásoknak. A cégek sok száz milliót nyerhetnek a módosítással.
A tömegközlekedés reformját hiányolta a kamara
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke azt mondta, hogy szerkezeti reformokra van szükség, amelyek nagy része el is indult, de hiányolta a közösségi közlekedés átalakítását.
A cégekért aggódó kamara győzködte a kormányt az IMF-segítségről
"Komoly baj kezd kibontakozni", mert a magyar gazdaság leszakad a németről - állította Parragh László, az MKIK elnöke, aki azt mondta, nagy nyomást fejtettek ki a kormányra, hogy tárgyaljon az IMF-fel, mert a cégek számára elviselhetetlen az euró árfolyama.
- címkék:
- Parragh László
- finanszírozás
- MKIK
- IMF
- Címkefelhő »
Évi 2,5 milliárd forintba kerül a cégeknek egy új adatbázis
Évi ötezer forintért naprakészebb adatbázist és szolgáltatásokat, például üzleti, pályázati tanácsadást kaphatnak a cégek januártól, miután egy parlamenti előterjesztés bevezetné a vállalkozások kötelező kamarai regisztrációját. A változás nem egyenlő a kötelező kamarai tagsággal, amelyet a kormány szinte biztosan nem tud már megvalósítani idén.
Leminősítik Magyarországot az iparkamara elnöke szerint
Külföldön gyakran emlegetik, hogy nem tetszik a magyar gazdaságpolitika Parragh László kamaraelnök szerint, aki arra számít, hogy a hitelminősítők le fogják rontani a magyar adósbesorolást. Parragh a Magyar Televízióban arról is beszélt, hogy örül az eva megtartásának, de sokallja a 40 százalékos kulcs ötletét.
Büntetni akarja Magyarországot a pénzügyi világ Parragh László szerint
Az ország sokkal jobb helyzetben van, mint amit a világ elismer, és a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része meg akarja büntetni Magyarországot - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Magyar Hírlapnak. Az elnök kijelentette, hogy egyetért a kötelező kamarai tagsággal, és évi ötezer forintos díjjal számolnak.
Parragh: Rosszul vizsgázott az ország a magyar áruk vásárlásából
Parragh László szerint a jövőben növelni kell a magyar termékek arányát a boltokban, de ez nem lesz könnyű, mert egyelőre az ár döntő tényező a vásárlói döntéseknél.
Orbán: Időelőttinek tűnik a magyar modell elleni tiltakozás
Időigényes folyamat az új gazdasági és társadalmi modell kiépítése, jelentette ki a kormányfő, aki ezért úgy véli, korai még ezt az utat bírálni. Orbán Viktor azt hangoztatta egy rendezvénye, hogy a költségvetésben egy év alatt olyan nagy ívű strukturális reformokat hajtanak végre, amelyekre az elmúlt húsz évben soha senki nem vállalkozott.
A puhatolózásig jutottak a dúsgazdag szaúdiakkal Orbánék
Nagy reményekkel utazott a héten az Orbán Viktor vezette kormányküldöttség Szaúd-Arábiába, hogy a gazdasági együttműködés különféle formáiról tárgyaljon. Kézzelfogható eredménye nincs még a látogatásnak, de a delegáció [origo]-nak nyilatkozó tagjai szerint minden jel arra utal, hogy a szaúdiak komolyan veszik a magyarországi lehetőségeket. Beszállnának mezőgazdasági beruházásokba, finanszíroznának ingatlanfejlesztéseket, és a hazai szaktudásra is igényt tartanak.
Az exportcégeknek sem csodafegyver a drága euró
A gyenge forint elviekben segít az exportáló cégeknek, de a valóság azt mutatja, hogy a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. A kis- és középvállalkozások életére pedig inkább negatív hatással van a 300 forint körüli euró, mert kevés köztük a jelentős exportot lebonyolító vállalakozás, a magas árfolyam pedig növeli a költségeiket, és az csökkenti a vevőkört.
Parragh László: A kilábalás szempontjából nem rossz a mostani euróárfolyam
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint nagy bajba kerül az ország, ha a gazdaság mostani átalakítása nem lesz elég. Parragh László a Közgazdász-vándorgyűlésén arról is beszélt, hogy a minimálbér- és közteheremelés károkat okoz. Az MNB elnöke arról beszélt, hogy szigorodhat a hitelfelvétel. A Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály pedig azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak a megváltozott körülményekre is kell tudnia reagálni.
Őszre csúszhat a kötelező kamarai tagság parlamenti tárgyalása
Az agrárkamarai koncepció körüli vita miatt továbbra sincs megegyezés a kötelező kamarai rendszer szerkezetéről. A tavaszi ülésszakra tervezett törvények ezért őszre csúszhatnak.
Parragh: Nem húzódhat tovább a kötelező kamarai rendszer átalakítása
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kamarai törvény elfogadását sürgette a szervezet küldöttgyűlésén, akár az egységes kamara, akár az ágazati kamarák terve valósul is meg. A kamaraelnök támogatta az érdekegyeztetés átszervezésének azt a részét, amely a párhuzamosságok megszüntetésére irányul.
A cégek negyede már munkaerő-felvételt tervez
A javuló konjunktúramutató és a növekvő foglalkoztatásbővítési igény szerint a hazai vállalkozások optimistábban ítélik meg az állapotukat, mint fél évvel ezelőtt - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK-GVI) legújabb felméréséből. Ugyanakkor az adatok magas fokú bizonytalanságot mutatnak, amelyet súlyosbít a külpiacok növekedésének megtorpanása is.
MKIK: Szakmát tanulhatnának az iskolában "fogva tartott" diákok
Az iparkamara az egyik javaslattevője annak a tervnek, amely 15 évre csökkentené a tankötelezettség korhatárát, mivel szerintük így az inkább dolgozni vágyó diákok nem lennének "fogva tartva" az iskolapadban.
Parragh: Az idei bérajánlásban volt egy kis madárjóslás
A kormánynak számolnia kellett az adóváltozások nyomán kialakult bérfeszültségekkel, a gazdaság állapota miatt ugyanis előre látható volt, hogy nem tud az összes cég fizetéseket emelni. Az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlása az intézmény működési zavaraira utal - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hétfőn.
Mindenképp kivasalná a kormány a cégekből a béremelést
Egymásnak feszülnek a kormány és a vállalkozók képviselői, miután Orbán Viktor kijelentette, nem fogják engedni, hogy a magáncégeknél bárkinek is csökkenjen a fizetése az adóváltozások miatt. A munkaadói szervezetek szerint jelenleg nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy központilag írják elő a béremelés mértékét, Rogán Antal, a fideszes akciócsoport vezetője azonban megemlítette, akár állami támogatások odaítélését is lehet ehhez a feltételhez kötni.
Újra kamarába terelnék az összes vállalkozást
Jó esély van arra, hogy a parlament által tavasszal megtárgyalandó törvénymódosítás megerősítse a hazai gazdasági kamarák szerepét, és újra bevezesse a vállalkozások számára kötelező kamarai tagságot - mondta az [origo]-nak az ügyben a kormány egyik fő tárgyalópartnerének számító Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László. A kötelező tagságot egyes érdekképviseletek ellenzik, részben a korábbi rossz tapasztalatok miatt.
Parragh: Újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket
Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, mert hatalmas összegekről van szó - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.
Tizedére esett a vezető borsodi cégek nyeresége
Borsod megye 100 legjelentősebb vállalkozásának összesített üzleti eredménye a 2008-as 38,793 milliárd forintról 4,565 milliárd forintra esett vissza.
Lesz hova menniük a szakmunkásoknak a kamara elnöke szerint
Bár iskolaigazgatók és szakképzésben jártas szakemberek kritizálták a szakképzési rendszer átalakítását célzó terveket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László szerint a bírálatok nem állják meg a helyüket. Az elnök úgy véli, még nem készült el konkrét szabályozás, de szerinte lesz elég cég, amely munkát ad majd a tanulóknak, az új rendszer pedig olcsóbb lesz, mint a mostani.
"Nem fognak bajlódni a szakmunkástanulókkal" - a német modell esélyei
Csütörtökön a kormány bejelentette, hogy bevezetik Magyarországon a duális szakképzési rendszert, melyért az iparkamara lesz a felelős, de a kormány az Audival és a Mercedesszel is tárgyal. Az [origo] által megkeresett szakképző iskolák vezetői szerint a sikerhez az is kell, hogy legyen elég cég, ahol el tudnak helyezkedni a tanulók, az államnak ösztönzőredszert kell életbe léptetnie, a keresletet és a kínálatot pedig össze kell hangolni.
Parragh: A fogyasztó fizeti meg, de szükséges a válságadó
A költségvetési egyensúly biztosítása érdekében nem nagyon volt más választás - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Orbán Viktor által bejelentett válságadó-intézkedésekről. Szerinte azok a szektorok fizetnek, ahonnan sok pénz áramlik ki a gazdaságból, bár végül mindig a fogyasztó fizet.
"Forradalmi áttörést" ígér a kormány a szakképzésben
A jelenlegi magyar szakképzési rendszer megreformálásának szükségességéről, gyakorlatiasabbá tételéről, és az ennek érdekében tett lehetséges intézkedésekről tartott sajtótájékoztatót Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára, és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden, Budapesten.
Ha nincs megegyezés Brüsszellel, sikertelen lesz a kormány politikája - interjú Parragh Lászlóval
Az uniós források átcsoportosítása nélkül kudarcra van ítélve a kormány gazdaságpolitikája, ezért mindenképp meg kell győzni Brüsszelt a fejlesztések elkerülhetetlenségéről - mondta az [origo]-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, aki a kormányváltás óta a Mol és a Malév igazgatóságába is bekerült. Parragh szerint a forintnak stabilnak kell lennie, érdeksérelem nélkül pedig nem lehet megúszni a nagy átalakításokat. Interjú.
Szűkítenék a sztrájkjogot a munkaadók
Elégedetlenek a sztrájk jogi szabályozásával a munkaadók, ezért több ponton is "pontosítást", szűkítést szeretnének. A kamarai elnök másként szabályozná a sztrájkjogot a versenyszférában és a közszolgálatban - írja a Népszava.