parlamenti ülés

címke rss

A brüsszeli aggályokra is reagál a parlament

Itthon2012.04.01, 15:12

Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel a kormány az adatvédelmi hatóság függetlenségét erősítené az Európai Bizottság aggályaira reagálva. A képviselők emellett elfogadhatják az új hungarikumtörvényt, továbbá a helyi adózásra vonatkozó rendelkezések megváltoztatásával egymilliárdos összegű telekadó fizetésére kötelezhetik a Liszt Ferenc repülőtér tulajdonosát.

Elképesztő Magyarországról beszéltek az EP-ben

Itthon2012.01.12, 19:03

A magyarországi helyzetet vitatta meg csütörtökön az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága. Az Európai Bizottság illetékes főigazgatója beszámolt az aggodalmairól, és gondos vizsgálatot sürgetett, EP-képviselők pedig kritikák özönét zúdították a magyar törvényekre. A Fidesz EP-képviselője a szocialistákra mutogatva védte a kormányt, és azt mondta, az EU nem érti a háttérben lévő összefüggéseket.

A két ünnep között is ülésezik a parlament

Itthon2011.12.19, 13:18

December 28-án és 30-án is plenáris ülést tart a parlament a Fidesz javaslata szerint. Lázár János szerint a további ülésnapokra azért van szükség, mert ezen a héten szerdán benyújták az új egyházügyi törvényjavaslatot, amelyet most megsemmisített az alkotmánybíróság, és jövő pénteken már szavaznak is erről a képviselők.

Megfeküdte az ellenzék gyomrát Matolcsy főztje - parlament percről percre

Itthon2011.10.17, 18:11

Brad Pitt fegyvereiről és a devizahitelekről is vitáztak hétfőn a parlamentben. Az ellenzéki képviselők a TEK-eseket az országból hülyét csináló markos Michelin-figuráknak, Dörner György programját pedig kriptonácinak nevezték, Matolcsy Györgyöt előbb rossz szakácsnak titulálták, majd lemondatták volna, Orbánt viszont nem tudták megkérdezni a kisemberek gondjairól, mert nem ment el az ülésre. A parlament leszavazta a volt MSZMP-s vezetők, többek között "Biszku Béla luxusnyugdíjáról" szóló jobbikos törvényjavaslatot, és elodázták az ebadóról szóló döntést is, de az uzsora-bűncselekményekről és a hajléktalanok büntetéséről is új törvéényt ...

A bejglik árnyékában szavazták meg a költségvetést - a szavazás percről percre

Itthon2010.12.23, 15:38

Szinte vita nélkül fogadott el a parlament 14 törvényjavaslatot 2010 utolsó parlamenti ülésén. Elfogadták a költségvetést, megszavazták a gyes újbóli meghosszabbítását, szigorították a sztrájktörvényt. A karácsonyi hangulatban tartott ülésen többször figyelmeztették a hangoskodó képviselőket, akik közül többen is ajándékkal lepték meg egymást.

Nagy többséggel megszavazták a nyugdíjtörvényt

Itthon2010.12.13, 22:54

Elfogadta a parlament a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvényt hétfő este, a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell eldönteniük, maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A hétfői ülésen a képviselők vitáztak Szanyi Tibor mentelmi jogáról, megfélemlített rendőrökről és az állam New York-i adótartozásáról is.

Matolcsy felszólalásával indul a keddi parlamenti ülés

Itthon2010.12.07, 08:13

Egész nap ülésezik a parlament kedden, ahol többek között a költségvetést érintő nem önálló módosító indítványokról fognak szavazni, a nap Matolcsy György felszólalásával indul.

Járai fizetése, trükkös LMP-s képviselő és műkincsek - ez történt ma a parlamentben

Itthon2010.12.06, 17:14

Járai Zsigmond fizetéséről, műkincsekről és a Moody's Magyarországot leminősítő értékeléséről is kérdezték a kormányt az ellenzéki pártok képviselői a hétfői parlamenti ülésén. Szabó Tímea LMP-s képviselő úgy próbálta átlépni időkeretét, hogy akkor sem hagyta abba feészólalását, miután leült. Polt Pétert várhatóan megválasztják legfőbb ügyésszé, mert a frakciók már délelőtt egyhangúan támogadták a posztot korábban már betöltő Poltot.

Gyurcsány türelme és pornófilmes a Nemzetiben - parlamenti ülés percről percre

Itthon2010.11.22, 21:00

Az új alkotmány előkészítése és a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása miatt is bírálták a kormányt a parlament hétfői ülésén. A Jobbik szerint az új, "pártpolitikai alkotmány" már ott is van Orbán Viktor miniszterelnök fiókjában, de azt is kifogásolták, hogy múlt heti botránya után miért nem rúgják ki azonnal Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját. Az MSZP továbbra is a magánnyugdíjpénztárakért aggódott, a folyosón pedig bundáskenyeret ettek a képviselők. A képviselők várhatóan éjszakába nyúlóan tárgyalják a költségvetést.

Hamar letudta az Alkotmánybíróságról szóló vitát a parlament

Itthon2010.11.03, 13:41

Mindössze egy órán át tartott a parlamentben a végkielégítések különadójára, illetve az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozására vonatkozó törvényjavaslat részletes vitája. A keddi éjszakába nyúló ülés után a módosító indítányok megtárgyalásában nagyon kevés képviselő vett részt, a javaslatokat benyújtó fideszes Lázár János sem jött el. Olvassa el erről szóló parlamenti tudósításunkat!

Gyorsan lezavarta az Alkotmánybíróságról szóló vitát a parlament

Itthon2010.11.03, 19:42

Hamar letudta az Alkotmánybíróságról és a különadóról szóló törvényjavaslatok részletes vitáját szerdán a parlament, a módosító indítványokról a következő ülésen döntenek. A vitán kevesen vettek részt, nem volt ott a törvényeket benyújtó Lázár János sem. Az MSZP azt javasolta, hogy legalább a már elindult ügyekben ne korlátozzák az Alkotmánybíróság jogkörét, a Jobbik pedig 2005-ig visszamenőleg megadóztatná a végkielégítéseket.

Tiltakozó hajléktalanok jelentek meg a parlament ülésén

Itthon2010.10.19, 20:32

"Lakhatást, ne zaklatást!" feliratú lepedővel tiltakozott néhány hajléktalan a parlamentben az építésügyi törvényhez benyújtott módosító javaslat ellen. A Város Mindenkié csoport által szervezett akcióval azt szeretnék elérni, hogy a javaslatból vegyék ki azt a paragrafust, amely lehetővé teszi a hajléktalanok kitiltását a közterületekről.

Összekaptak a parlamentben Meggyes Tamás mentelmi jogán

Itthon2010.07.12, 20:55

Összekaptak a fideszes és jobbikos képviselők a parlament hétfői ülésnapján, amikor Meggyes Tamás esztergomi polgármester mentelmi jogáról kellett dönteniük. A jobbikos Novák Előd azt kiabálta: "Lógjon!", de szerinte ezt a jog felfüggesztésére értette.

Megválasztották az ÁSZ új elnökét - parlamenti tudósítás percről percre

Itthon2010.06.28, 21:28

Meggondolta magát a Fidesz, az alkotmánymódosítás kivételével levették a parlament hétfői napirendről a médiacsomagot. Az országgyűlés megválasztotta az Állami Számvevőszék új elnökét, Domokos László, és alelnökét, Warvasovszky Tihamért. A parlament felállította az új alkotmányt előkészítő bizottságot is. Parlamenti tudósítás percről percre.

Síró asszonyok kísérték a kormányalakítást - a szombati események percről-percre

Itthon2010.05.29, 17:38

Orbán Viktor miniszterelnök és az új miniszterek is esküt tettek az országgyűlés szombati ülésnapján. Orbán Viktor előbb édesanyját ríkatta meg, majd Kossuth téri beszéde alatt egy idős nő is sírva fakadt. Kövér László levágatta a haját, a jordán király ajándékot küldött Orbánnak, Kósa Lajos pedig nekiment Budapestnek. Orbán Viktor nem babazsúrra készül. Az események percről-percre az [origo]-n.

Adócsökkentés helyett átrendezést ígér Gyurcsány

Itthon2009.01.27, 13:30

Radikális adócsökkentésre nincs mód, de a munkabérre rakódó terheket csökkenteni kell - mondta kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő csak a csütörtöki parlamenti ülésen ismerteti részletesen elképzeléseit, így csak akkor derül ki, milyen forrásból pótolnák a csökkentéssel kieső állami bevételeket.

Rendkívüli parlamenti ülést akar a kormány

Itthon2009.01.15, 19:58

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi a kormány január 29-re. Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint erre azért van szükség, hogy a kormány be tudjon számolni az Országgyűlés előtt arról, hogy milyen lépéseket terveznek a világgazdasági válság káros hatásai ellen. A kormányfő szerint adóreformra van szükség, valamint át kell alakítani a foglalkoztatási és a szociális rendszert.

Elvetették a rendkívüli parlamenti ülést

Itthon2008.07.09, 15:45

Nem hívnak össze rendkívüli parlamenti ülést a Fidesz áfacsökkentési javaslatinak megtárgyalására. A kezdeményezést nem támogatta a többség a házbizottság szerdai ülésén.

Kikiáltották Koszovó függetlenségét

Nagyvilág2008.02.17, 20:28

"Koszovó a mai naptól független és szabad" - ezekkel a szavakkal kiáltotta ki Koszovó függetlenségét Hashim Thaci miniszterelnök. Pristinában a rendkívüli parlamenti ülésen közfelkiálltással nyilvánították ki egyetértésüket a képviselők. A szerb vezetés azonnal elutasították a függetlenséget. Koszovó ünnepel.

Sólyom kívülről figyeli a bizalmi szavazást

Itthon2006.10.05, 15:43

Nem lesz ott az államfő a pénteki bizalmi szavazáson, de figyelemmel fogja kísérni a parlamenti ülést, amelynek összehívásában szerepet játszott vasárnap esti beszéde.

A pártok már nem akarnak rendkívüli ülést

Itthon2006.03.31, 17:26

Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés a jövő héten, miután az MSZP, az SZDSZ és az MDF hivatalosan is elutasítja a kezdeményezést, s várhatóan a Fidesz is eláll ettől az elképzeléstől. Az [origo] információi szerint Sólyom László államfő is jelezte egy esetleges rendkívüli üléssel kapcsolatos aggályait a miniszterelnöknek.

Rendkívüli parlamenti ülést hívatott össze a Fidesz

Itthon2006.02.22, 11:33

Összegyűjtötte a Fidesz az aláírásokat a rendkívüli parlamenti ülés összehívására. A házelnöknek nyolc napon belül kell összehívni az Országgyűlést.

20 percig tartott a parlamenti ülés

Itthon2005.12.07, 11:18

Mindössze 20 percig tartott a szerdai parlamenti ülés. Ezalatt három törvényjavaslat részletes vitájára került sor, mivel azonban csak egyetlen hozzászóló akadt, gyorsan véget ért az ülés, ami a korábbi tervek szerint délután négyig tartott volna.

Parlamenti ülés

Való Világ 32004.02.26, 21:34

Ma délután felsőbb utasításra Ágica összehívta a Hangyaboly Parlament első ülését. Napirendi pont a Hangyaboly működése volt.  

A tervezettnél hamarabb tehet esküt Draskovics

Gazdaság2004.01.21, 18:32

A korábban bejelentettnél hamarabb, már a Fidesz által szorgalmazott rendkívüli parlamenti ülésen leteheti esküjét Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő budapesti sajtótájékoztatón.

Újabb négypárti egyeztetés a NATO-támogatásról

Itthon2003.02.19, 06:36

A hétfőit követően ma újabb négypárti egyeztetés lesz a Törökországnak nyújtandó NATO-támogatásról szóló határozati javaslat ügyében, amelyen a Fidesz-frakció által felvetett kérdésekről lesz szó. Az ellenzéki képviselőcsoport keddi rendkívüli ülésén kinyilvánította: módosításokkal, de támogatni fogja a NATO-felkéréssel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot. Ha sürgős az engedély megadása, rendkívüli parlamenti ülést is összehívhatnak.

Neten is fogható lesz az Országgyűlés

Techbázis2002.07.10, 09:57

Őszre elkészül a parlamenti ülések valós idejű online közvetítésének és videoarchívumának rendszere. Az idén még hátralévő informatikai fejlesztések értéke várhatóan 320 millió lesz - mondta Bakos Emil, a Magyar Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója  

Előző
  • 1
Következő