párkapcsolat
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy igazi kapcsolat akkor kezdődik, amikor elszáll a rózsaszín köd
A szerelemnek különböző lépcsőfokai, ha úgy tetszik fázisai vannak. Szerencsésnek mondhatod magadat, ha pároddal ugyanolyan intenzitással élitek meg az érzéseiteket, és ugyanolyan tempóban haladtok. De az sem baj, ha az egyik vagy épp a másik korábban érkezik meg egy-egy fázisba. A lényeg, hogy a "kapunál" mindig várjátok meg a másikat.
"Szemét parazita, de várom vissza, mert jó vele a sz*x..."
Talán te is megtapasztaltad már, milyen egy toxikus, ámde szexuálisan túlfűtött viszonyban élni olyasvalakivel, aki amellett, hogy földöntúli gyönyörökben részesít időről időre, a poklok poklába is rendszeresen kézen fogva kísér le.
Folyamatosan azon rágódom, hogy a páromnak nem vagyok elég jó
A rumináció egy, a stresszre adott válaszminta. Ennek során a negatív érzelmek jelentésével, okával és következményeivel állandó jelleggel - visszatérő, passzív módon - foglalkozunk.
Ellöksz magadtól, mert túl jó vagyok neked? Na ne nevettess…
Egy forró nyári estén találkoztunk, egymásra talált a tekintetünk és már ott, mindketten tudtuk, hogy dolgunk lesz egymással. Bár aznap csak kevés szót váltottunk, másnap délben már a randink időpontját egyeztettünk. Egy hétig kellett várnunk az első találkozóra, az addig eltelt idő egy igazi örökkévalóságnak tűnt. Alig tudtam rólad valamit, de a külsőd annyira rabul ejtett, hogy azt éreztem, bármilyen is vagy, veled akarok lenni, érezni akarlak.
- címkék:
- szerelem
- párkapcsolat
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Varga Viktornak igaza volt - én imádom, ha tárgyként kezelnek a férfiak
Varga Viktor egy nemrég lezajlott interjú keretében arról beszélt, hogy véleménye szerint a legtöbb nő szereti, ha szexuális kontextusban tárgyként van kezelve.
A nővérem barátnője szerint örülhetek annak, hogy szingli vagyok
A születésnapomon azzal vigasztalt a nővérem, hogy a barátnője szerint igazán szerencsés vagyok: van jó munkám, biztos anyagi hátterem, nem korlátoz senki, azt csinálok, amit csak akarok. Igaz 41 évesen szingli vagyok, de szerinte a boldogsághoz nem kell férfi, sőt...
Gusztustalan bosszút állt hűtlen barátján az énekesnő
A Garbage énekesnője, Shirley Manson vad sztorit mesélt arról, hogy 18 évesen hogyan állt bosszút egy megcsalásért.
A kimondatlan kolonc mások nyakán: a szingli nő
Sosem utaztam még sehová a húgommal, pedig megtehetnénk, hogy együtt menjünk, de neki a párjával együtt valahogy sosincs kedve az édeshármashoz, inkább olyan barátokat hívnak magukkal, akiknek már van párjuk. Hogy miért? Magam sem tudom.
- címkék:
- párkapcsolat
- szingli
- testvér
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Nyílt levél a férfinak, aki minden magyarázat nélkül elhagyott
Egy januári napon történt. Elmentünk vacsorázni, majd amikor hazaértünk, te egyik pillanatról a másikra közölted velem, hogy már nem szeretsz és szeretnél véget vetni a kapcsolatunknak. Nem értettem, mi vezetett idáig, hisz sosem mondtad, hogy bármit rosszul csinálnék, vagy valamin változtatnom kellene.
Férfivélemény: Meddig hiszed még el, hogy a szerelmeddel megmenthetsz valakit önmagától?
Hagyd meg a hősködést a mozifilmek és a képregények szereplőinek, ideje elfogadnod, hogy más terheit nem cipelheted a saját vállaidon.