parancsnok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afganisztán
- afgán konfliktus
- Irak
- NATO
- Hága
- legfrissebb
- legrégebbi
Oroszország tagadja, hogy köze lenne a lépfenéhez
Oroszország soha sem kísérletezett ki, nem gyártott és nem halmozott fel illetve tárolt biológiai fegyvereket. Mindezzel Viktor Holsztov, az orosz radioaktív, biológiai, és vegyvédelmi erők parancsnoka azon híreszteléseket tagadta, amelyek szerint hazájából származhatnak az Egyesült Államokba került lépfene baktériumok.
A tálibok kivégezték Hak parancsnok unokaöccsét is
Az Afganisztánt uraló tálibok kivégezték a korábban szintén meggyilkolt Abdul Hak parancsnok unokaöccsét.
Parancsnokaik fenyegetik a tűzoltókat
Kevesebb résztvevőre számítanak a csütörtöki demonstráció szervezői. Több tűzoltólaktanyából ugyanis azt jelentették, hogy a parancsnokok akár elbocsátással is fenyegetőznek, csak beosztottjaik ne vegyenek részt a megmozduláson. A tűzoltók szerintük jogtalanul megvont veszélyességi pótlékuk miatt tiltakoznak.
Kunduz átadásáról tárgyalnak
Az Északi Szövetség egy katonai vezetője azt mondta, hogy hamarosan találkozik a Kunduzban rekedt tálib erők parancsnokával, hogy kidolgozzák az ostrom békés lezárásának részleteit.
- címkék:
- Kunduz
- parancsnok
- ostrom
- Címkefelhő »
Még mindig kérdéses Kunduz sorsa
Az afganisztáni tálib-ellenes szövetségtől származó hírek szerint a tálib parancsnokok csütörtökön beleegyeztek abba, hogy beengedik az Északi Szövetség egységeit Kunduzba és feladják az ostromlott északi várost.
Bojkott az új afgán kormány ellen
Dosztum tábornok, az Északi Szövetség egyik legbefolyásosabb parancsnoka nem ismeri el a bonni konferencián megalakított afgán átmeneti kormányt. A tábornok úgy véli, méltánytalan, hogy pártja nem kapta meg a külügyi tárca felügyeletét.
- címkék:
- Dosztum
- Németország
- parancsnok
- tábornok
- Címkefelhő »
Irán kész megvédeni magát
A parancsnok szerint a mozgósított a iráni légierő folyamatosan figyeli az ország légterét. Az iráni külügyminiszter visszautasította Bush vádjait.
Windows Commander 5.0 - A parancsnok
A Windows Commander újabb változatának érkezésekor roppant kíváncsian vártam, hogy a számomra már eddig is majdnem teljesen kielégítő, jó féléves 4.54-es verzióhoz képest milyen "korszakalkotó" újdonságok kaptak helyet. Őszintén bevallom, erőteljesen szkeptikus voltam ezen a téren, nem sok mindenre számítottam, ehhez képest kellemesen csalódtam. Az újdonságok, változások nem feltűnőek, de némi keresgélés után igen hasznos képességekre bukkanhatunk.
Hétfőn véget ér az Anaconda hadművelet
Az Afganisztánban állomásozó haderők parancsnoka bejelntette, hogy még hétfőn véget érhetnek az Anaconda hadművelet akciói. Az elmúlt két hétben súlyos légicsapást mértek a Kelet-Afganisztánban rejtőzködő Al-Kaida csoportokra. Tommy Franks tábornok az eddigi legnagyobb amerikai vezetésű afganisztáni offenzívát sikeresnek nevezte, de jelezte, hogy általában véve az afganisztáni harcok még nem értek véget.
Feladta magát Hágában Martic és Mrksic
Újabb vádlottak adták fel magukat a hágai Törvényszéken. Martic a horvátországi szerbek vezetője volt, Mrksic pedig Vukovar ostormának egyik parancsnoka.