pályázat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- támogatás
- devizapiac
- gazdaság
- közbeszerzés
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Új pályázat támogatja a magyar-török kutatás-fejlesztést
Magyar-török kutatás-fejlesztési pályázat indul októberben. "A közeljövőben megjelenő felhívás kétoldalú innovatív projektek elindítását ösztönzi, kiemelt témája lesz egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a robotika is - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Újabb 20 milliárd forint támogatást kapnak a hazai vállalati innovációk
A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.
Színházi emlékpont megalkotására hirdet pályázatot a Nemzeti Színház
Ötletpályázatot hirdet a Nemzeti Színház a történelmi Magyarország területén egykor és ma létező kőszínházakat bemutató, interaktív emlék- és bemutatópont megalkotására.
- címkék:
- pályázat
- Nemzeti Színház
- Címkefelhő »
Keresik az ország kedvenc turistaszállását
Egyeztetés kezdődött a hátrányos helyzetű települések vállalkozásfejlesztési támogatásáról
Társadalmi egyeztetés kezdődött a hátrányos helyzetű településeken működő kis- és mikrovállalkozások fejlesztési támogatásáról - jelentette be sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Budapesten.
- címkék:
- fejlesztés
- támogatás
- pályázat
- egyeztetés
- ITM
- Címkefelhő »
Ámulatba ejtő fotók a természet csodáiról - Galéria
Lenyűgöző fotók érkeztek a Better Photography Magazine pályázatára. Az Év Fotója egy hindu szertartást ábrázol, amelyen tűzzel imádkoznak.
- címkék:
- pályázat
- galéria
- fotó
- Címkefelhő »
Ámulatba ejtő fotók a természet csodáiról - Galéria
- címkék:
- pályázat
- galéria
- fotó
- Címkefelhő »
Elindult a GINAPP, a Pénzügyminisztérium első mobilappja
Elindult a Pénzügyminisztérium első mobiltelefonra kifejlesztett alkalmazása, a GINAPP, amellyel a vállalkozások gyorsan és egyszerűen értesülhetnek az aktuális pályázatokról - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában.
- címkék:
- Varga Mihály
- pályázat
- GINAPP
- Címkefelhő »
Pályázatot írnak ki elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlására
Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- közlekedés
- kerékpár
- pályázat
- Címkefelhő »
Már benyújthatók a Pest megyei panziófejlesztési pályázatok
Már benyújthatják a Pest megyei vállalkozások a támogatási kérelmeket az új panziók létesítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t. E célzott pénzügyi támogatási program keretében, 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió forint közötti vissza nem térítendő összeg igényelhető.
Magyar siker a nemzetközi asztrofotós pályázaton
- címkék:
- asztrofotó
- pályázat
- siker
- Greenwich
- Címkefelhő »
50 milliárdos pályázatból fejleszthetik állattartó telepeiket a gazdák
2020 októberétől lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására, A pályázat keretösszege 50 milliárd forint.
- címkék:
- mezőgazdaság
- állattartás
- pályázat
- agrár
- Címkefelhő »
Idén is elindul a 100 szóban Budapest történetíró pályázat
Folytatódik a startupok támogatása
Folytatódik a startup szektor támogatása: a Startup Factory felhívására szeptember közepéig lehet pályázni, és arra készülnek, hogy a következő években megemelik a keretet, illetve újabb lehetőségeket indíthatnak - erről beszélt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! és az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Tovább lehet pályázni a kistelepülési iskolák felújítására
Két héttel meghosszabbítja a Miniszterelnökség a Magyar falu program részeként iskolaépületek felújítására, valamint iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztésére kiírt két pályázatának beadási határidejét - tájékoztatta Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
- címkék:
- Gyopáros Alpár
- pályázat
- Címkefelhő »
Újabb támogatások jöhetnek ősszel
A közjegyzői díjak csökkentése, a munkahelyvédelmi támogatások meghosszabbítása és újabb, a gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedések bevezetése is szerepel azok között a javaslatok között, amelyekről még augusztusban egyeztet a kormány a szociális partnerekkel - írta a Magyar Nemzet pénteken a munkáltatói érdekképviseletek nyilatkozatai alapján.
- címkék:
- támogatás
- pályázat
- program
- Címkefelhő »
A Fiatalok Világnapja alkalmából pályázatot hirdet az EMMI
A Fiatalok Világnapja alkalmából ötletpályázatot hirdet meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahol a fiatalok véleményére és ötleteire kíváncsiak a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban - erről beszélt közösségi oldalán megosztott videójában a fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Rácz Zsófia kiemelte: céljuk, hogy teret és nyilvánosságot biztosítsanak a különféle elképzeléseknek.
Sikeresek voltak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
A héten egy friss felmérésből kiderült, hogy idén a Balaton lett a hazai turizmus nagy sztárja, hiszen gyakorlatilag teltházas lesz az augusztus 20-i hétvége, de egyébként is 70-90 százalékos a foglaltság. A vártnál több diplomás jelenik meg a munkaerőpiacon idén a nyelvvizsga elengedésének köszönhetően. A kormány ötmilliárd forintot szán a zenészek támogatására. Ugyancsak a héten megkezdték a szálláshelyek felújításának támogatására szánt összegek utalását, és érkezik a pedagógusok megemelt bére is. A hét gazdasági összefoglalója.
Erre biztos nem számítanak Rúzsa Magdi rajongói
Nemrégiben közétette a Nemzeti Filmintézet az egyik pályázatának végeredményét. A listán szereplő filmek közül az egyik szorosan köthető Rúzsa Magdihoz.
Pályázatot írnak ki a nehéz helyzetbe került borászatoknak
Jelentős érdeklődésre számít a borászatok részéről az agrártárca a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott átmeneti támogatási programja. Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani, az igénylésekhez szükséges igazolásokat azonban már most érdemes beszerezniük az érintetteknek - írta a Magyar Nemzet.
- címkék:
- borászat
- pályázat
- Címkefelhő »
Kihirdették az Emmi külhoni irodalmi és művészeti pályázatainak eredményeit
Megszületett a döntés a külhoni magyar kultúra támogatására hirdetett Irodalmi karaván és Művészeti karaván elnevezésű meghívásos pályázatokról, amelyek keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 10 millió forinttal támogatja a külhoni magyar írók, filmes szakemberek és fotóművészek fellépéseit, közös műhelymunkáit.
Újabb pályázati lehetőségek a Magyar Falu Programban
A Magyar Falu Programban óvodák és iskolák felújítására nyíltak pályázatok - tájékoztatott a Miniszterelnökség.
ITM: Még lehet jelentkezni feldolgozóipari technológiaváltást segítő pályázatra
A magyar kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó, nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása. A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld nemzeti bajnokok konstrukció esetén az előminősítésre jelentkezés határidejét a vállalkozói visszajelzések alapján a tervezetthez képest meghosszabbítják, így arra 2020. augusztus 14-ig van lehetőség - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
- címkék:
- pályázat
- gazdaság
- jelentkezés
- ITM
- Címkefelhő »
Lélegzetelállító fotók madártávlatból - galéria
Idén is keresik az év legjobb drónfotósát, ennek kapcsán a tavalyi legjobb fotókból szemezgettünk.
Varga Mihály: Több mint hétmilliárd forintra pályázhatnak a zöld cégek
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Újabb strandokat újítanak fel
Folytatódik a Magyar Turisztikai Ügynökség által 2017-ben elindított strandfejlesztési program. Szeptembertől 3 milliárd forint keretösszeggel nyílnak meg források Magyarország szabadvízi strandjainak megújítására a Balatonnál, a Duna mentén, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója Zánkán.
A kormány 35 milliárd forint támogatást kínál az egészségipari vállalatoknak
Szeptemberben 35 milliárd forint értékben pályázati felhívást tesz közzé a szaktárca a hazai egészségipari gyártók fejlesztése érdekében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.
- címkék:
- támogatás
- pályázat
- gazdaság
- egészségipar
- ITM
- Címkefelhő »
Még lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra
Hétfőig lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra, amelyen akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a cégek családbarát intézkedések megvalósítására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Jelentős uniós forrásokra pályázhatnak tapasztalt mentorok támogatásával a hazai kkv-k
A kormány a lehető legtöbb segítséget megadja a magyar vállalatoknak ahhoz, hogy sikerrel pályázzanak közvetlenül is uniós forrásra, ezért újraindítják - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével - a kkv-knak szóló mentorprogramot, amelynek keretében térítésmentesen kaphatnak gyakorlatorientált felkészítést a jelentkezők - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségimédia-oldalán.
- címkék:
- Schanda Tamás
- kkv
- pályázat
- gazdaság
- mentor
- ITM
- Címkefelhő »
Eötvös Péter is ott van a Müpa zeneműpályázatának zsűrijében
A Müpa 15., jubileumi évada alkalmából júniusban nagyszabású zeneműpályázatot hirdetett meg, amelynek elbírálását a most nyilvánosságra hozott, neves és elismert hazai szakemberekből álló szakmai testület fogja irányítani. További újdonság, hogy a pályázaton a korábban meghirdetett műfaji kategóriák mellett már elektroakusztikus művekkel is lehet indulni.
- címkék:
- pályázat
- Müpa
- Címkefelhő »
Kétmilliárdos inkubátorpályázat indul magyar startupok fejlesztésére
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) meghirdeti Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait – jelentette be közleményében a minisztérium.
Új megrendeléseket hozhat a vasúti árufuvarozásnak a jövőre induló állami támogatás
A következő öt évben összesen mintegy 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatás segítheti a környezetkímélő vasúti teherfuvarozás versenyképességének megerősítését – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hozzátéve, hogy a kormány döntése alapján a szektor szereplői várhatóan 2021 nyarától igényelhetnek célzott hozzájárulást az úgynevezett egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához.
Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust
Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Több százmillió forint jut a vallásos könnyűzene támogatására
A kormány több százmillió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra.
Várakozáson felüli az érdeklődés az energetikai innovációs pályázatra
Várakozáson felüli érdeklődés, több mint 40 milliárd forintnyi támogatás igénylése mellett zárult a kormány által meghirdetett energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázati kiírás. Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, a márciusban meghirdetett kiírások az energetikai innováció olyan kulcsterületein segítik mintaprojektek megvalósítását, amelyek jelentősen hozzájárulnak az energiahatékonyság, valamint a helyben elérhető, megújuló energiaforrásokra alapozott ellátásbiztonság növeléséhez.
Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéki idegenvezetők
Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.
ITM: a klímavédelmet és a gazdaságfejlesztést együtt kell érvényre juttatni
A klímavédelmet és a gazdaságfejlesztést együtt kell érvényre juttatni, a kettő egyszerre határozza meg a válságkezelés irányát - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Budapesten, az e-járművek vásárlását támogató pályázat sajtótájékoztatóján.
Varga Mihály: 4500 cég kezdhet új beruházásba
Számos tény igazolja vissza, hogy a gazdaságpolitika most, a válsághelyzetben is eredményesen tud találkozni a gazdasági szereplők elvárásával - mondta videójában a pénzügyminiszter.
Másfél milliárd forintnyi pályázati pénz jut a gyermekétkeztetési konyhákra
A gyermeknevelés támogatása a járványügyi készültség alatt sem állhat le, ezért az idén is 1,5 milliárd forintnyi támogatást vehetnek igénybe az önkormányzatok a gyermekétkeztetés fejlesztésére - jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter kiemelte: a pályázat keretében konyhák, étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére is lehetőség van.
Holdi illemhely tervezésére írt ki pályázatot a NASA
Az űrhajón és a Hold felszínén is használható illemhely tervezésére írt ki pályázatot az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a 2024-ben induló Artemis holdmissziója számára - olvasható a szervezet portálján.
Eddig 1400 milliárd forintot költött az állam a járvány elleni védekezésre
Orbán Viktor miniszterelnök a héten arról beszélt, hogy komoly kormányzati támogatásra lesz szükség a gazdaság újraindításához. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy operatív törzs alakul a gazdaság védelméért. Már a jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról. Debrecenben újabb nagy beruházás indul, és a kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét.
Hétfőtől pályázhatnak a szőlészek-borászok a kárenyhítés támogatására
Megnyílnak a magyar szőlőtermesztők és borászatok számára a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére szolgáló pályázatok - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton.
- címkék:
- borászat
- pályázat
- kárenyhítés
- szőlészet
- Címkefelhő »
Augusztus végéig lehet pályázni a munkahelyvédelmi bértámogatásra
Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét
Az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget - jelentette be Varga Mihály a Gazdasági Kabinet ülését követően.
ITM: nyáron jöhet a következő METÁR-tender
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv céljainak elérése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt a következő METÁR-tender (Megújuló Energiák Támogatási Rendszere) meghirdetésére. A várhatóan 2020 júliusában megjelenő új felhívásban évi 800 millió forint keretösszeggel lehet majd pályázni bármilyen megújulóenergia-alapú áramtermelési módra - jelentette be Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
- címkék:
- pályázat
- tender
- ITM
- Címkefelhő »
Nagyszabású zeneműpályázatot hirdet a Müpa
A Müpa a 15., jubileumi évada alkalmából pályázatot hirdet új zeneművek megírására. Az intézmény a jazztől a musicalen át a kórus- és nagyzenekari művekig összesen 13 zeneművészeti kategóriában várja minden 18. életévét betöltött, magát magyarnak valló pályázó munkáját. A műfaji kategóriától függően egy- vagy kétfordulós, anonim elbírálást követően a pályázat eredményhirdetésére legkésőbb 2020. december 16-án kerül sor.
- címkék:
- Káel Csaba
- zene
- pályázat
- Müpa
- Címkefelhő »
Kiderült, hány elektromos autó közlekedett tavaly a világ útjain
Bár a globális autóipar teljesítménye 2019-ben nem volt kiemelkedő, az elektromos és a hibrid meghajtású személyautók száma robbanásszerűen növekedett. Megmutatjuk, a világ mely régiójában hány e-autó közlekedett az utakon tavaly!
Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra
Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
- címkék:
- György László
- high-tech
- pályázat
- zöld
- Címkefelhő »
Száznál is több alkotás érkezett a Hagyományok Háza pályázatára
Számos pályamunka érkezett a Hagyományok Háza Most van időm alkotni! - Több leszel, ha alkotsz címmel, a karantén időszaka alatt meghirdetett pályázatára.
Mától lehet pályázni az elektromos autók állami támogatására
Mától lehet pályázni az elektromos autók állami támogatására. Magánszemélyek 11 milliónál nem drágább járműre 2,5 milliót kaphatnak, a taxisok 15 millióig az ár több mint felét - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- elektromos autó
- taxi
- pályázat
- Címkefelhő »