pályázat

címke rss

Lefújják a kormányzati negyed építését

Itthon2008.01.08, 20:09

Bár a kormányzati negyed tervezése folytatódik, a beruházást megállítják - jelentette be a kormányszóvivő. A második Gyurcsány-kormány emblematikus beruházásának ígérkező komplexum körül folyamatosan sűrűsödtek a kérdőjelek. A kormány szerint 8,5 milliárdot költöttek telkekre, továbbá több mint 600 milliót szakértőkre és pályázatokra. A kormányszóvivő a felelős személyének firtatásakor azt mondta, nem tartják kudarcnak a történteket.

Elhalaszthatják a kormánynegyed építését

Itthon2008.01.05, 14:43

Várhatóan eredménytelenné nyilvánítják a kormánynegyed felépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A Népszabadság úgy tudja, a kabinet 2010-ben folytatná a programot, bár hivatalosan csak a jövő héten "formál véleményt" róla. A Fidesz szombaton közleményben követelt, hogy a kormány számoljon el az eddigi költségekkel.

Szlovéniában vásárolna a Magyar Telekom

Archívum2008.01.04, 13:28

A Magyar Telekom (MT) kötelező ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán. A szlovén kormány 2007 augusztus végén közölte, hogy nemzetközi privatizációs pályázatot hirdet a többségében állami Telekom Slovenije távközlési cég 49,13 százalékos részére.

Újabb MeH-es tanulmányról kérdez a Fidesz

Itthon2008.01.02, 16:26

Újabb tanulmányrendelésre kért magyarázatot szerdán a Miniszterelnöki Hivataltól Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A politikus szerint indokolatlan és felháborító, hogy - pályázat nélkül - tízmillió forintért rendeltek egy elemzést Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársának cégétől. A múlt év végén egy hibáktól hemzsegő tanulmány miatt távoznia kellett a miniszterelnök kabinetfőnök-helyettesének.

Sokallja az MDF a meseváros költségeit

Itthon2007.12.28, 15:49

Az MDF alelnöke szerint túl sokba került az Ország Karácsonya állami rendezvény, ráadásul kevés érdeklődőt is vonzott a Parlament előtti meseváros. Almássy Kornél azt is sérelmezi, hogy a rendezvény megszervezésére nem írtak ki közbeszerzési pályázatot, ezért vizsgálat indítását kéri az oktatási minisztertől.

Ketten versenyben a kormányzati negyedért

Archívum2007.12.27, 15:14

A KÉSZ Közép-Európai Építő kft. illetve a Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. vezette konzorciumok maradtak versenyben a kormányzati épületegyüttes felépítésére és 25 éven át tartó üzemeltetésére kiírt pályázaton.

Utolsó Ügetőszilveszter állami módon

Gazdaság2008.01.11, 16:12

Remélhetőleg az Ügetőszilveszter hagyománya nem lesz a privatizáció áldozata - ugyanis az idei az utolsó ilyen állami rendezvény. A nyílt privatizációs pályázat nyomán jövőre mind a versenyeknek, mind a Kincsem Parknak új tulajdonosa lesz. Az esemény különleges volta ezért mind a versenyben, mind a külsőségekben megnyilvánul majd - ígéri Vajtó Lajos ügyvezető igazgató a csütörtöki Napi Gazdaságban.

Taszár ajándékot kapott a kormánytól

Archívum2007.12.21, 13:37

Ingyen megkaphatja Taszár önkormányzata a helyi reptéri bázis laktanyáját - számolt be egy friss kormányhatározatról Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkár. A reptérbázis eladásáról szóló pályázat meghirdetése pár hónapon belül várható. Az laktanya értéke 4-5 milliárd forint.

Alföldi lesz a Nemzeti Színház főigazgatója

Itthon2007.12.20, 13:21

A Bárka Színház vezetője, Alföldi Róbert színész-rendező nyerte a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Alföldi 2008 júliusáig együtt dolgozik majd a leköszönő Jordán Tamással.