osztálytárs
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az igazgató szerint játék volt a gyerekerőszak
Nem történt nemi erőszak, csak játszottak a gyerekek - mondta az [origo]-nak a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója egy pénteken nyilvánosságra került esetről, amely során a rendőrség szerint néhány osztálytársa megerőszakolt egy 9 éves kislányt. Az [origo]-nak egy rendőrségi illetékes is azt mondta, hogy a hasonló ügyekben általában nem történik köznapi értelemben vett nemi aktus. A kislány nevelését családgondozó fogja segíteni.
14 év börtönre ítélték a társukat megölő diákokat
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön Kaposváron azt a két helyi gimnazistát, akik a vád szerint májusban megölték osztálytársukat, egy nagyatádi fiút. A bíró azt mondta, a szakértők sem találtak más magyarázatot a fiatalok tettére, mint azt, hogy "egyszerűen idegesítette őket a fiú".
Elmeintézetbe vitték a gyilkoló diákokat
Egy fővárosi elmegyógyintézetbe szállították azt a két fiút, akit 17 éves osztálytársuk meggyilkolásával gyanúsítanak. Az intézkedés oka: a börtönben öngyilkosságról beszélt a két fiatal.
- címkék:
- kékfény
- öngyilkosság
- osztálytárs
- Címkefelhő »
Pszichológus segít a megölt fiú osztálytársainak
Pszichológusok segítenek a meggyilkolt nagyatádi fiú osztálytársainak, hogy fel tudják dolgozni a történteket. A kaposvári gimnázium két diákja múlt héten ölte meg egyik társukat, amiért akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik őket.
- címkék:
- oktatás
- osztálytárs
- gimnázium
- Címkefelhő »
Házi őrizetbe került az osztálytársát halálra verő fiú
Házi őrizetbe került az a 17 éves fiú, akit még januárban helyeztek előzetes letartóztatásba, mert halálra verte egyik osztálytársát. A tököli fiatalkorúak bőrtönéből szabadult fiút bokszedzője is visszavárja. A meghalt fiú édesanyja ugyanakkor nem érti, hogyan engedhették haza K. Rajmundot - írja hétfőn a Blikk.
- címkék:
- kékfény
- házi őrizet
- osztálytárs
- Címkefelhő »
Lövöldözés volt egy memphisi középiskolában
Lövöldözés tört ki hétfőn egy amerikai középiskolában a Tennessee állambeli Memphis városban; egy diák súlyosan megsebesült, amikor osztálytársa rálőtt.
Szegény kisgyermekek panaszai
- címkék:
- Mici
- házibuli
- osztálytárs
- kisgyermek
- Címkefelhő »
Megmérgezte osztálytársait egy kínai diák
Talliummal mérgezte meg három osztálytársát bosszúból egy kínai diák, mert barátai kirekesztették. A diákokat kórházban ápolják, állapotuk stabil.
- címkék:
- Kína
- diák
- osztálytárs
- bosszú
- Címkefelhő »
Erőszakoskodó gyerekek ellen indult eljárás
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskola két diákjával szemben indult eljárás, akik a gyanú szerint lány osztálytársaikkal erőszakoskodtak.
Osztálytársához surrant be egy miskolci fiú
Egy miskolci általános iskolás elcsente egyik osztálytársának lakáskulcsát testnevelés óra alatt. Később a kulcs segítségével bejutott a lakásba, és értékes tárgyakat lopott.
- címkék:
- osztálytárs
- testnevelés
- rendőrség
- Címkefelhő »
Kitüntették a fuldoklókat mentő hatodikost
Életmentő-emlékérmet kapott a 12 éves Nagy Benedek, aki két osztálytársát is kimentette a vízből egy osztálykiránduláson. Először azt hitték, viccből fuldokolnak a vízbe esett fiúk, de amikor komolynak tűnt a baj, az akkor negyedikes kisfiú kimentette őket.
KFT: A mi zenénk nem mai, hanem holnapi
Ha azt mondjuk, Náti, Dráni és Marcipán jártak a Vendégszobában, ez kevés olvasónak mond valamit. Ha azt mondjuk, Laár András, Bornai Tibor és Márton András, akkor már jóval többnek esik le a húszfilléres, és ha azt mondjuk, KFT, akkor már mindenkinek beugrik legalább az Afrika vagy a Balatoni nyár. Mint megtudtuk, a KFT él és virul, sőt, ennél KFT-bb már nem is lehetne. Van persze új lemez is, és elmaradhatatlan az "állami új hullám" kérdés taglalása is.
Taslival indította a napot a "hét gonosz"
Gonoszkodó diákok tartották rettegésben osztálytársaikat a Fejér megyei Kálozon: elvették a félénkebbek uzsonnáját és napi rendszerességgel meg is verték őket. Az iskola igazgatója és a polgármester arra hivatkozik, hogy hasonló esetek máshol is előfordulnak. Az illetékes rendőrkapitány viszont fórumot hív össze az összes érintett részvételével. A pszichológus szerint a durváskodó gyerekek segítségre szorulnak, gyakran ugyanis az erőszakos otthoni légkör váltja ki az agressziót.
Szabó István: Magamat mentettem
Szabó István filmrendező a héten tett nyilatkozatait módosítva a közszolgálati televízióban vasárnap este közölte, magát mentette, amikor 19 éves korában aláírta a beszervezéséről szóló papírt és ügynökként több éven át jelentéseket adott. Szabó állítja, hogy jelentéseivel egyik osztálytársát, Gábor Pált is menteni kívánta, aki a forradalom idején részt vett a Köztársaság téri pártház elfoglalásában. A rendező szerint egy híradófelvételen látszik is a fegyveres Gábor Pál, Eörsi László történész azonban nem vitatja ezt
Pécsi iskolások sósavat itattak társaikkal
Üdítő italba kevert sósavat itatott három osztálytársával az egyik pécsi általános iskola két tanulója; a mérgezetteket súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a pécsi gyermekklinikára.
- címkék:
- osztálytárs
- sósav
- gyermekklinika
- Címkefelhő »
Történelemtanára fékezte meg az erfurti ámokfutót
Az egyik tanár akadályozta meg, hogy tovább lövöldözzön az a fiú, aki pénteken egy erfurti iskolában tizenhét embert lőtt agyon, majd öngyilkos lett. A tanár néhány szót váltott a fiúval a folyosón, majd sikerült bezárnia őt egy terembe. Az ámokfutó az iskola egykori tanulója volt, osztálytársai szerint kedves, rendes ember volt.
Magányos fiú volt a toronyházba csapódott gép vezetője
Visszahúzódó és magányos típus volt az a 15 éves amerikai fiú, aki szombaton repülőjével egy toronyházba csapódott Floridában. Az AP értesülései szerint Charles Bishop a tragédia napján nagyanyjának célozgatott arra, hogy hamarosan szerencsétlenség for történik vele. Bishop osztálytársai és tanárai szerint Bishop magányos fiú volt, de mindig mosolygott.
- címkék:
- Florida
- toronyház
- repülőgép
- osztálytárs
- AP
- Címkefelhő »