Márton András

címke rss
Ugrifülesből főkonzul: Márton András 75 éves

Ugrifülesből főkonzul: Márton András 75 éves

Vígszínház, József Attila Színház, Madách Színház, Nemzeti Színház, Katona József Színház, Radnóti Színház, Pécsi Nemzeti Színház. Márton András ezeknek a társulatoknak volt tagja az évtizedek során. De számos helyen vendégeskedett, és több mint egy évtizedet külföldön töltött. Talán nincs is másik olyan magyar színész, aki tagként megfordult volna ennek a hat budapesti színháznak mindegyikében, ráadásul főszerepeket játszva, és van, ahol még rendezést is vállalva. Az utóbbi évtizedben szabadúszó, számos helyen lép fel vidéken és Budapesten, sőt kísérletező, alternatív színházi előadásokban is felbukkan, köszönhetően mindig is nyugttalan ...

KFT: A mi zenénk nem mai, hanem holnapi

Vendégszoba2006.12.13, 13:55

Ha azt mondjuk, Náti, Dráni és Marcipán jártak a Vendégszobában, ez kevés olvasónak mond valamit. Ha azt mondjuk, Laár András, Bornai Tibor és Márton András, akkor már jóval többnek esik le a húszfilléres, és ha azt mondjuk, KFT, akkor már mindenkinek beugrik legalább az Afrika vagy a Balatoni nyár. Mint megtudtuk, a KFT él és virul, sőt, ennél KFT-bb már nem is lehetne. Van persze új lemez is, és elmaradhatatlan az "állami új hullám" kérdés taglalása is.

PANKKK: Az állam élő közösségeket szeretne

Vendégszoba2005.10.10, 18:43

Komoly figyelmet keltett, amikor amúlt hónapban a kormány meghirdette a Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) elnevezésű intézkedéscsomagot. A program jó szándékát kevesen vitatták, ám a gyakorlati megvalósítás már több kérdést is vont maga után. Most hárman is képviselték a kezdeményezést a Csevegőszobában: Bozóki András kultuszminiszter, Márton András a KFT zenekarból, valamint Derdák András programszervező válaszoltak a kérdésekre. A praktikus válaszokon kívül azt is megtudhattuk, milyen koncertekre jár a miniszter, és hogy a kormánynak miért is éri meg, ha pezseg a klubélet Magyarországon.

A KFT a Marson

Kultúra2002.06.12, 07:42

A KFT együttes neve hamarosan felkerül a világűrbe. Márton András, a zenekar dobosa a NASA interneten közzétett felhívására jelentkezett, miszerint egy neveket tartalmazó CD-t visznek fel a Marsra, s az amerikai űrkutatási központ egy diploma kiadásával hitelesítette, hogy elfogadták a magyar zenekar nevezését.

KFT: "Régivé vagyunk alakulva"

Kultúra2001.10.18, 19:44

A Budapest Körcsarnokban október 20-án újra együtt lép színpadra Bornai Tibor, Laár András, II. Lengyelfi Miklós és Márton András, azaz a KFT együttes eredeti felállása, hogy eljátsszák húszéves pályafutásuk húsz, általuk legjobbnak tartott dalát. A koncert, valamint A nagy alakítás című tíz évvel ezelőtti KFT-album újbóli megjelenése apropóján a zenekar teljes tagsága ellátogatott a Társalgóba.

Előző
  • 1
Következő