osztalék

címke rss

A felcsúti polgármester 800 millió forintos osztalékot vett fel

Gazdaság2013.08.07, 10:36

A Mészáros és Mészáros Kft. taggyűlése 800 millió forintos osztalékot szavazott meg a tulajdonos Mészáros Lőrincnek és feleségének.

Kibillentek a brit bankok

Gazdaság2013.08.05, 13:44

Két bank is 4 százalék feletti elmozdulást mutat a brit parketten, az elmozdulások iránya azonban egymással ellentétes. Az HSBC csalódást keltett negyedéves gyorsjelentésével, így a részvény árfolyama esik, a Lloyds-nál viszont hamarosan ismét tekintélyes osztalék kifizetésébe kezdhetnek, ami felkeltette a befektetők fantáziáját.

Eltört a mécses a Magyar Telekomnál

Gazdaság2013.07.30, 12:36

Eltört a mécses a Magyar Telekom piacán, az árfolyama a bűvös 300 forintos szint alá is benézett, így már meglehetősen kövér, 4,2 százalékos a mínusz a tegnapi záróértékhez képest. A telekompapír árfolyama az osztalék májusi leesése óta gyakorlatilag folyamatosan esik újabbnál újabb történelmi mélységekbe, és egyelőre nem is igen látszik, hogy mitől fordulhatna ez a peches széria. Az osztalékhozam alapján ugyanakkor továbbra is vonzó a részvény, de senki se nagyon hisz abban, hogy fenntarthatóan a 40 forintos szinteken tudja majd tartani a kifizetését a vállalat. Inkább a cseh Telefónica piacát választják a nagyok, ahol egy kis felvvásárlási ...

Az ütésálló részvények osztalékot fizetnek

Gazdaság2013.07.17, 18:15

Az osztalékrészvények vonzó hozamot biztosítanak, bármi történjen is az alapkamattal az Egyesült Államokban a BlackRock elemzői szerint. Ugyanis az osztalékot fizető cégek papírjai felülteljesítették a nem fizetőket, akkor is ha a központi bank elkezdte emelni az irányadó rátát, ráadásul amikor lazító politikát folytatott a Fed még jobban megverték az osztalékpapírok a többieket.

Az unióban minden pénzt látni szeretnének

Gazdaság2013.06.12, 14:07

Az adócsalás és adóelkerülés visszaszorítása érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a tagállamok között legyen automatikus az információcsere az osztalékból származó bevételeket és a tőkejövedelmeket illetően is.

Eséssel indíthat a Richter

Gazdaság2013.06.06, 08:50

Ma már a 660 forintos osztalékszelvény nélkül forog a Richter papírja, amit szerdán lehetett megvenni utoljára a kifizetés reményében. A gyógyszergyártó cég a 2012-es év eredménye után járó osztalékot június 17-én kezdi meg kifizetni.

Ma lehet utoljára osztalékért Richtert venni

Archívum2013.06.05, 08:19

Ma lehet utoljára a 660 forintos osztalék fejében megvásárolni a Richtert, mely a tegnapi záróárral kalkulálva 1,85 százalékos osztalékhozamot kínál részvényeseinek. Az összeget június 17-én fizeti ki tulajdonosainak a gyógyszercég.

Nagyon jó évük volt a Simicska-cégeknek

Gazdaság2013.06.05, 10:24

Tavaly 9 milliárd forintot, az idén ennél is többet, 12 milliárdot fizettek ki a tulajdonosoknak azok a cégek, amelyek a Napi Gazdaság összeállítása szerint Simicska Lajoshoz köthetők.

Saját részvényekkel pingpongozik a Mol

Gazdaság2013.06.04, 10:34

A két héttel ezelőtt visszavett 371 ezer darab saját részvényt az értékpapír kölcsönzési szerződés alapján kölcsönadja az OTP Banknak a Mol. Az egy részvényre jutó 462,16 forintos osztalék kifizetését (ez némileg alacsonyabb a korábban jelzett 462,22 forintnál) csütörtökön kezdi meg a társaság.  

Részvényben is lehet osztalékot kérni a Deutsche Telekomnál

Archívum2013.05.31, 18:23

Választási lehetőség elé állította részvényeseit a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom. A tulajdonosuk ugyanis eldönthetik, hogy milyen formában szeretnék megkapni osztalékukat, egyrészt választhatnak a hagyományos kifizetés, valamint a részvényben történő kiegyenlítés között.

Ma már osztalék nélkül forog az OTP

Gazdaság2013.05.30, 07:58

Tegnap lehetett utoljára osztalékért OTP részvényt vásárolni. Így valószínűleg ma is csökkenéssel kezdhet a papír a tegnapi közel 1,5 százalékos esése után is, hiszen amikor leesik az osztalékszelvény egy részvényről, másnap általában nagyjából a kifizetés mértékével lejjebb kerül az árfolyam.

Ma lehet utoljára osztalékért OTP-t venni

Archívum2013.05.29, 08:41

Ma forog utoljára a 121,71 forintos osztalékszelvénnyel az OTP részvénye, melyet a pénzintézet június 10-én fizet ki tulajdonosainak. A jelenleg 2,3 százalékos osztalékhozammal kecsegtető összeg egyébként az elmúlt évek legnagyobb osztalékának felel meg.

Ma már osztalék nélkül forog a Mol

Archívum2013.05.28, 07:45

Leesik a 462,2 forintos osztalék a Mol részvényéről, így a mai kereskedés során már e nélkül foroghat a papír. A nyitás utáni 2,8 százalék körül eséstől így nem feltétlenül kell megijedni. Igaz, a múlt héten az OMV papírjáról is leesett az osztalék és a részvény egész nap gyengén teljesített.

Közel 12 milliárd forintot kap a Moltól az állam

Archívum2013.05.27, 07:43

Ma lehet utoljára megvásárolni a Mol részvényeit a 462,2 forintos osztalékért cserébe. A részvény holnap már az osztalékszelvény nélkül forog. A tavalyi év eredménye után járó kifizetést június 6-án kezdi meg az olajcég.

Kiderült, mennyi osztalékot fizet a Mol

Gazdaság2013.05.24, 11:56

462 forint lesz a Mol által részvényenként kifizetett osztalék, miután csütörtökön visszakerült a társaság tulajdonába 371 ezer darab törzsrészvény az OTP-től. A vállalat már korábban jelezte, hogy 46 milliárd forintot juttat vissza részvényeseinek osztalék formájában, és a befektetők legkésőbb május 27-én vehetik meg a papírt a juttatásért cserébe.

Most a Magyar Telekom kap osztalékot

Archívum2013.05.23, 16:22

Mintegy 6,6 milliárd forintnyi osztalékot fizet a Magyar Telekom montenegrói leánya, a Crnogorski Telekom a 2012-es üzleti év eredménye után. Ebből a hazai telekomcég 5,1 milliárd forintnyi osztalékra jogosult 76,53 százalékos tulajdonrészének következtében.

A Magyar Telekom 5,1 milliárd forint osztalékot kap Montenegróból

Gazdaság2013.05.23, 16:12

A montenegrói cég összesen 6,6 milliárd forintnyi eurót fizet ki osztalékként.

Ma már ne reménykedjünk az idei GsPark osztalékban

Gazdaság2013.05.23, 13:12

Aki ma vásárolja meg a Graphisoft Park részvényeit, az - ha addig rendkívüli kifizetést nem teljesít a vállalat - jó esetben legközelebb majd csak jövőre számíthat a részvények utáni osztalékfizetésre. A tavalyi év után járó 40 forintos összeg ugyanis már leesett a papírokról, utoljára múlt hét pénteken lehetett még annak reményében bevásárolni.

Semmi pánik, csak az osztalék miatt esik az OMV

Archívum2013.05.22, 11:21

3 százalékot meghaladó mínuszban nyitotta a napot az OMV papírja a bécsi tőzsdén, mivel az osztrák olajcég részvényéről ma reggel esett le az 1,2 eurós osztalék, melyet már másnap el is kezd kifizetni a társaság a tulajdonosoknak. Az eladói nyomás viszont a délelőtt során tovább folytatódott és már 4 százalékot meghaladó az esés nagysága.

Így fizet osztalékot a Richter

Gazdaság2013.05.17, 10:32

Június 5-én lehet utoljára megvásárolni a Richter részvényeit osztalék fejében. A 660 forintos kifizetésre június 17-én kerül sor. A csütörtöki záróárral számolva ez 1,91 százalékos hozamot jelent.

Mégsem lesz üzlet? - Óriási osztalék a Vodafone leányánál

Gazdaság2013.05.15, 13:53

Hét milliárd dolláros osztalékkifizetésben állapodtak meg a Verizon Communications és a Vodafone vezetői közös leányvállalatuk, a Verizion Wireless esetében. A milliárdos jutattás elfogadásával enyhülhetett a nyomás a brit telekommunikációs társaságon, hogy eladja részesedését az arra régóta "ácsingózó" amerikai társának, mivel a tengerentúli cég éppen az osztalék visszatartásával kényszeríthette volna rá a Vodafone-t tulajdoni hányadának értékesítésére.

Megvan a Mol osztalékfizetésének napja

Archívum2013.05.13, 17:54

Június 6-án fizeti ki a 2012-es üzleti év után járó osztalékot a Mol. A részvényt a tavalyi évi osztalékért cserébe május 27-én lehet utoljára megvenni. Az egy részvényre jutó kifizetés nagyságát a társaság a későbbiekben közli majd, de nagyjából 460 forint lehet az egy részvényre jutó osztalék.

Ma vehető utoljára osztalékért az Egis

Archívum2013.05.09, 10:22

Ma lehet utoljára a 240 forintos osztalék fejében megvásárolni az Egis részvényét, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 1,3 százalékos osztalékhozammal kecsegtet. Az összeget május 22-én kezdi kifizetni a gyógyszercég.

1 milliárd dollárt ad vissza a légitársaság

Gazdaság2013.05.08, 16:43

Közel 3 százalékos pluszban mozognak a világ második legnagyobb légitársaságának, a Delta Airlinesnak a papírjai. A vállalat 1 milliárd dollár értékben juttat vissza a tulajdonosainak, 500 millió dollárért vásárol vissza részvényeket a cég és egy évtized után ismét osztalékfizetésbe kezdenek.

Magára talált a Magyar Telekom?

Gazdaság2013.05.07, 13:35

Tegnap lehetett utoljára a tavalyi év után járó ötven forintos osztalék reményében megvásárolni a Magyar Telekom részvényeit. Mivel ma már az osztalék nélkül forognak a papírok, a tankönyvi példa szerint egy annak megfelelő mértékű áreséssel indulhat majd a kereskedés. Ne lepődjön meg tehát senki, ha a Magyar Telekom a tőzsdei nyitásban 12 százalék feletti zuhanást produkál, annak hátterében az osztalékvágás miatti technikai tényező húzódik meg. Mivel a részvény továbbra is vonzó osztalékhozammal kecsegtet, könnyen lehet, hogy ha el is éri a történelmi mélységeket az árfolyam, onnan felfele korrekció bontakozik majd ki a következő napokban.

Vissza nem térő lehetőség a Magyar Telekomban?

Gazdaság2013.05.06, 10:21

Kirívóan magas osztalékhozammal kecsegtet a Magyar Telekom részvénye, melyet ma lehet utoljára osztalék fejében megvásárolni. Jelenleg több mint 10 százalékos osztalékhozamot kínál a részvény, ami jókora prémiumot takar a 10 éves magyar államkötvény hozamához képest. Az összkép pedig egy nagyobb osztalékvágással sem romlana annyit, hogy teljesen eltűnjön a prémium, még 30 forintos kifizetés esetén is vonzó lehetőséget kínál a telekompapír. A nagyobb osztalékhozam elképzelhető, hogy egy félreárazásnak a következménye, ugyanis az elmúlt időszakban a befektetők elfordultak a hazai eszközöktől, közöttük a Magyar Telekomtól is. A jelenleegi ...

Lopakodó üzemmódban a Magyar Telekom

Archívum2013.05.03, 19:51

Egyaránt pozitív eredményt érhettünk el a Magyar Telekom osztalékralijából, ha január elején vásároltuk meg a telekompapírt. Ugyanakkor, ha az elért hozamot összehasonlítjuk a Budapesti Értéktőzsde elszőszámú indexének, a BUX-nak a teljesítményével, akkor már korántsem lehetünk ilyen optimisták, hiszen közel azonos növekedést láthattunk a két instrumentumtól.

Tényleg feldarabolják a Richtert

Gazdaság2013.04.26, 10:15

Elfogadta a közgyűlés a Richter Gedeon menedzsmentje által javasolt 660 forintos részvényenkénti osztalékot. A közgyűlés ezzel együtt döntött a törzsrészvények 10:1 arányú feldarabolásáról és a főbb igazgatósági tagok újraválasztásáról is.

Megvan az Egis osztalékfizetésének napja

Archívum2013.04.23, 17:40

Május 22-én fizeti ki a még januárban megszavazott 240 forintos osztalékot az Egis. A befektetők legkésőbb május 9-én vásárolhatják meg osztalék fejében a gyógyszerpapírt, ami mintegy 1,3 százalékos osztalékhozammal kecsegtet.

Nagy eséssel kezdhet a Nyomda

Gazdaság2013.04.22, 09:07

Pénteken lehetett utoljára ANY Biztonsági Nyomda részvényeket vásárolni a tőzsdén a tavalyi év után járó osztalék reményében. Részvényenként 44 forint üti a tulajdonosok markát, ami egyben azt is jelenti, hogy ezzel megegyező mértékű áresésre kell felkészülni a mai tőzsdei nyitást követően. Közel 9 százalékos lejtmenetet indokol az osztalékszelvény lekerülése a részvényről.

Fidesz: Kisöprik a Mátrai Erőmű kasszáját

Gazdaság2013.04.19, 13:53

A német tulajdonosok az eredetileg tervezett osztalék dupláját fizetnék ki, ami nem tetszik a Fidesznek.

Nincs meglepetés, 50 forint a Magyar Telekom osztaléka

Gazdaság2013.04.12, 15:08

Elfogadta a februárban javasolt részvényenkénti ötven forintos osztalék kifizetését a Magyar Telekom közgyűlése. A döntés nem okozott nagyobb meglepetést, mivel megfelelt az elemzői várakozásoknak, ráadásul Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója az Investor.hu-nak adott nyilatkozatában is kiemelte, a cég pénzügyi helyzete lehetővé teszi az ilyen mértékű osztalékkifizetést. A bejelentés mégis pozitív, mivel a Magyar Telekom az egyetlen olyan vállalat a régióban, mely nem vágta vissza osztalékkifizetését.

660 forint lehet a Richter osztaléka

Gazdaság2013.03.25, 09:57

Részvényenként 660 forintos osztalék kifizetését tervezi a Richter a 2012-es eredményből, ami egyrészt megegyezik a tavalyi kifizetéssel, másrészt hozzávetőleg az elemzői várakozásoknak is megfelel.

Vaskos osztalékot fizetnek az áramszolgáltatók

Gazdaság2013.03.25, 10:15

Az ELMŰ és az ÉMÁSZ is fenntartja az előző két évben megszokott osztalék mértékét. Előbbi 1700, míg utóbbi 1400 forintnyi osztalékot fizethet ki részvényenként, ami egyaránt 14 százalék körüli osztalékhozamnak felel meg a legutóbbi záróárakhoz képest.

Megemeli osztalékát a Graphisoft Park

Gazdaság2013.03.25, 08:12

Részvényenként 40 forintos osztalékot fizet a Graphisoft Park, legalábbis a vállalat vezetése ekkora kifizetést javasol elfogadásra a tulajdonosoknak. A pénteki 893 forintos részvényárfolyammal kalkulálva ez 4,4 százalékos osztalékhozamot jelent, külön jó hír pedig, hogy az osztalék mértéke tavaly óta öt forinttal emelkedik.

Milliárdokat kaphatnak a befektetők az Apple-től

Archívum2013.03.19, 18:07

Másfélszeresére emelhetné az Apple a negyedéves osztalékot, derült ki a Bloomberg legfrissebb felmérése alapján. Az óriási készpénz állománnyal rendelkező technológiai cég ezzel jelentősen növelhetné árfolyamát, amit jól mutat az adatok közzététele után mutatkozó erőteljes emelkedés az árfolyamban.

Pozitív hírek érkeztek a Magyar Telekom menedzsmentjétől

Gazdaság2013.03.01, 11:11

Kedvező hírek is napvilágot láttak a tegnap délutáni elemzői konferenciabeszélgetésen a Magyar Telekom 50 forintos osztalékának fenntarthatóságával kapcsolatban. Egyrészt a vállalat eladósodottsága továbbra is kedvezően alakulhat, másrészt idén mégis csak egyetlen spektrumakvizícióra kerülhet sor, 2014-ben azonban már jelentős kiadásokkal kell szembenézni a cégnek. Az egyszeri bevételi lehetőségként emlegetett távközlési különadó ügyében nem rendelkezik friss információkkal a menedzsment, de a hasonló francia és spanyol eljárás precedens lehet a magyar ügy kimenetelére is.

Bedörrent a Telekom-rakéta - Mire elég?

Gazdaság2013.02.28, 17:17

Ötven forintos részvényenkénti osztalékot javasol a Magyar Telekom menedzsmentje a tavalyi év után. Bár az elemzői konszenzus hasonló szintet vetített előre, piaci körökben az osztalék tarthatóságával kapcsolatban mégis nagy kérdőjelek mutatkoztak. Jól tükrözi ezt, hogy a telekompapír árfolyama a bejelentésre hirtelen 5 százalékos emelkedéssel reagált. Az állampapír piaci hozamhoz képest vaskos, 6 százalékos hozamprémium, akár az ilyenkor szokásos osztalékralihoz is katalizátorként szolgálhat. Mivel azonban az 50 forintos kifizetés nem tartható a következő években a mai nagy áremelkedést követően fokozott óvatosság ajánlott. A Magyyar ...

50 forint lehet a Magyar Telekom osztaléka - Szárnyal az árfolyam

Gazdaság2013.02.28, 13:30

50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom menedzsmentje a cég iménti bejelentése alapján. Az 50 forintos osztalék nagyjából megfelel az elemzői várakozásoknak, bár az átlagos várakozás pár forinttal alacsonyabb volt, de valószínűleg több befektető is az osztalék csökkentésére számíthatott, így kellemes meglepetést okozott a társaság bejelentése.

Akár fizethetne is ötven forintot a Magyar Telekom

Gazdaság2013.02.28, 08:44

A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves árbevételről számolt be gyorsjelentésében a Magyar Telekom, ami azonban az alacsony profittartalmú szegmensek nagyobb részarányának tudható be. Ennek következtében a vállalt jövedelmezősége tovább romlott, így ismét veszteséges lett a negyedév. Miután a Telekom tavalyi egész éves szabad készpénzáramlása papíronként 59 forintra rúgott, és a vállalat eladósodottsági mutatója is a célsáv közepéig apadt, pusztán a tavalyi teljesítmény alapján úgy tűnik nem lehet akadálya a részvényenkénti 50 forintos osztalék kifizetésének. A nehéz iparági környezetben várhatóan tovább morzsolódó EBITDA, illletve ...

Aggasztó: osztalékot vágott a Magyar Telekom szektortársa

Gazdaság2013.02.27, 11:32

Jelentős profit csökkenésről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a cseh Telefónica CR telekomcég, amivel az elemzők is számoltak, igaz, a konszenzust még így is 3 százalékkal elvétette a társaság. A befektetők számára viszont jóval kedvezőtlenebb hír, hogy 40 koronáról 30 koronára vágta vissza osztalékfizetési javaslatát a menedzsment. Az európai telekomszektorban szinte már mindennapossá vált a részvényesi juttatások visszavágása, így nem nevezhető akkora meglepetésnek, hogy a Telefónica CR is ezt az utat választotta. Egyedül a Magyar Telekom számít kivételnek, azonban egyre több kockázati tényező mutat az osztalék csöökkentésének ...

108 új gépet venne a Lutfhansa

Gazdaság2013.02.20, 10:08

Közel 5 százalékkal, 30,1 milliárd euróra hízott a legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa árbevétele 2012-ben a 2011-es 28,7 milliárd euróról. A vállalat ráadásul az egy évvel korábbi 13 millió eurós veszteséget követeőn 990 millió eurós profitot ért el. A Reuters által gyűjtött elemzői konszenzust üzemi szinten ugyanakkor nem sikerült túlszárnyalnia a cégnek. A társaság 2010 után újra beszünteti az osztalékfizetést, de 9 milliárd euró értékben rendelnek új repülőgépeket. A részvény 5,6 százalékos mínuszban mozog a nyitás után.

Megemeli az osztalékot a milliárdos befektető

Gazdaság2013.02.12, 17:14

Megháromszorozza az éves osztalékát az Icahn Enterprises, 1,4 dollárról 4 dollárra emelve azt. A cég papírjai ugrásszerű emelkedésbe kezdtek a hír hallatán, folytatva a 2013-as emelkedő trendet. A tegnapi kereskedés végére több, mint 16 százalékos pluszt hozott össze a részvény.

Az Apple offshore milliárdjaira utaznak

Gazdaság2013.02.11, 11:36

Perrel fenyegeti az egyik legnagyobb részvényese az Apple-t, amiért a vállalat nem hajlandó megragadni minden lehetőséget, hogy hatalmasra hízott készpénzállományát legalább részben visszajuttassa a részvényeseknek. A legendás befektető, David Einhorn egy meglehetősen komplex ötlettel is előállt, ami első ránézésre a semmiből teremtene részvényesi értéket egy új részvényosztály kibocsátásával. Jobban megvizsgálva azonban úgy tűnik, a fineszes megoldásnak tényleg lehetnek előnyei, de nem is igazán a módszer a kérdéses. Ha az Apple végre a pénz visszajuttatása mellett dönt, az komoly lökést adhat az elmúlt hónapokban csak vergődő részvénynek.

Még többet fizet ki a Mastercard a tulajdonosainak

Gazdaság2013.02.05, 16:14

A korábbi 30 centről 60 centre duplázza meg negyedévente fizetett részvényenkénti osztalékát a Mastercard. Ezen túl a nemsokára kifutó sajátrészvény visszavásárlási program után egy újabbat indítanak, melynek keretében 2 milliárd dollárnyi papírjukat fogják visszavásárolni. A vállalat pénzügyi helyzete ugyanis kiváló, a múlt héten mind egy részvényre jutó eredmény, mind árbevétel soron az elemzői konszenzust meghaladó gyorsjelentést tettek közzé.

240 forint lesz az Egis osztaléka

Archívum2013.01.30, 18:33

Jóváhagyta az Egis közgyűlése a menedzsment által javasolt 240 forintos részvényenkénti osztalékot, ami mintegy 1,3 százalékos osztalékhozmnak felel meg. A döntés nem számít komoly árfolyambefolyásoló lépésnek, hiszen az összeg nem számít jelentős tételnek és várható volt, hogy a francia Servier többségi tulajdonában álló cég közgyűlése megszavazza a javaslatot.

Vaskos osztalékot akar a tőzsdei kalóz

Archívum2013.01.28, 20:10

3 százalékos pluszban nyitott az amerikai piacon a Transocean részvénye, miután a hétvégén kiderült, hogy milliárdos aktivista befektető, Carl Icahn 5,61 százalékra tornázta fel a részesedését a világ mélytengeri olajfúrásaival foglalkozó cégében. Icahn ráadásul azt is szeretné elérni, hogy a cég 4 dolláros osztalékot fizessen a 2012-es üzleti éve után.

Osztalékot emel a Boeing is

Gazdaság2012.12.18, 11:52

10 százalékos osztalékemelést hajt végre a repülőgépgyártó Boeing társaság, továbbá folytatja a még 2007-ben bejelentett részvény visszavásárlási programját is. Elemzői vélemények szerint azonban a piaci szereplők magasabb összegre számítottak mindkét tétel esetében, ezért nem reagált komolyabban az árfolyam a hírre.

Bedarálják a holland telekomcéget

Gazdaság2012.12.17, 11:27

Idén már másodjára csökkenti osztalékát a holland KPN telekommunikációs társaság, amire mintegy 15 százalékos zuhanással reagált az idén amúgy sem vitézkedő telekompapír. A menedzsment legfrissebb javaslata szerint a 12 centes előzetes osztalékon felül már nem fizetnének ki több osztalékot a 2012-es eredmény után, holott júliusban még 35 cent volt a terv, januárban pedig 90 cent.

Alábecsülik a France Telecomot a befektetők

Gazdaság2012.12.14, 12:48

A France Telecom piaci értéke szerint a befektetők alábecsülik a telekommunikációs cég készpénztermelő képességével a pénzügyi igazgató elmondása szerint. Versenytársaival ellentétben a francia társaság nem tartozik a túlzott mértékben eladósodottak közé, és októberben ugyan csökkentette osztalékát, de ennek hozama még mindig 10 százalék feletti, amivel jócskán a szektorátlag felett található.

Jó üzlet a biotechnológia - osztalékot emel az Amgen

Archívum2012.12.14, 09:07

A világ legnagyobb biotechnológiai vállalata, az Amgen tegnap osztalékemelést és részvény visszavásárlást jelentett be. A társaság negyedévente 47 centet juttat vissza a részvényeseinek a korábbi 36 cent helyett. A részvény 1 százalékot tudott emelkedni a hírre piaczárás után.

Hibázott a német acélóriás: nem lesz osztalék

Gazdaság2012.12.11, 09:29

A rosszul sikerült amerikai és brazil terjeszkedés bosszulja meg magát a legnagyobb német acélgyártó vállalatnál, a ThyssenKruppnál. A cég a szeptemberben záruló üzleti évében 3,6 milliárd eurós leírást hajtott végre ezeken az eszközökön, vaskos veszteséget felhalmozva már az egymást követő második évben. A hibás döntés ára, hogy a legutóbbi év után már nem is tud osztalékot fizetni a vállalat, melyre 2000 óta nem volt példa a cég életében.

Nagyot vág az osztalékán a Magyar Telekom anyacége

Gazdaság2012.12.07, 10:02

Jelentősebb beruházásokat tervez a következő években a Deutsche Telekom, hogy azok segítségével 2014-ben visszatérhessenek a bevétel és a profit növekedéséhez. Ennek érdekében azonban áldozatot kell hoznia a vállalatnak, így a 70 centes papíronkénti osztalékát jelentős mértékben, 50 centre csökkenti a 2013-as és 2014-es években. Miután az elemzői konszenzus 60 centes osztalékra vonatkozott, a bejelentés negatív meglepetést jelenthet a befektetőknek.

Február előtt nem lesz osztalékbejelentés a Magyar Telekomnál

Gazdaság2012.12.06, 14:11

Februárban teszi majd közzé a Magyar Telekom, hogy az igazgatóság mekkora osztalék kifizetését javasolja az idei év eredményének terhére - mondta el a vállalat vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Bloombergnek.

Osztalékot emel a Walt Disney

Gazdaság2012.11.29, 08:22

A jövő év eleji adóemelésnek menne elébe a Walt Disney, mintegy 25 százalékkal, 75 centre emeli a negyedéves osztalékfizetését a cég.

Osztalékvágás jöhet az Mtel anyjánál is

Gazdaság2012.11.05, 13:36

Nagyot ütöttek a pénteki frankfurti kereskedési napon a Magyar Telekom anyacégének, a Deutsche Telekomnak részvényein, miután a Handelsblatt arról számolt be, hogy a cég a 2013-mas üzleti éve után fizetendő osztalékát erősen megvágja majd. Sokan tartanak attól, hogy az osztalékukat csökkentő európai távközlési szolgáltatók hosszú sorába a Magyar Telekom is hamarosan beáll, de ez még egyáltalán nem vehető biztosra.

Csökkenhet a Magyar Telekom osztaléka az Erste szerint

Gazdaság2012.09.26, 17:26

Visszavágta az egy részvényre jutó idei és jövő évi profitvárakozásait a Magyar Telekom részvényeire az Erste. Az elemzőház ugyanakkor fenntartja a 470 forintos célárat és tartást javasol a telekommunikációs cég papírjaira.  

Megemelte osztalékát a McDonald's és a Texas Instruments

Gazdaság2012.09.21, 16:26

Növelte negyedéves osztalékát a McDonald's, míg a Texas Instruments is bőkezűbb lesz az osztalékfizetéskor.

50 százalékos osztalékemelés a Potash-tól

Gazdaság2012.09.14, 10:32

50 százalékkal megemeli negyedéves osztalékát a műtrágyagyártással foglalkozó Potash. A hírre megörültek a befektetők, végül 1,4 százalékos emelkedéssel zárt a részvény.

Lenullázta komáromi gyárát a Nokia

Gazdaság2012.06.05, 08:58

Hatvanmillió eurót (18,3 milliárd forintot) fizetett ki osztalékként finn tulajdonosának a Nokia Komárom Kft. a 2011-es eredménye után - írja a Napi Gazdaság.

Indulnak a milliárdok a Moltól az államhoz

Gazdaság2012.04.26, 14:38

Négy év után ismét fizet osztalékot a Mol. A részvényesek között 45 milliárd forintot osztanak részt, részvényenként 460 forintot. Az államot a részvényei után 11,8 milliárd forint illeti meg.

Túl sok pénze volt az Apple-nek, osztalékot fizet

Gazdaság2012.03.19, 14:58

Osztalékot fizet a részvényeseknek az Apple, és 2013-tól tízmilliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot indít.

Közel húszmilliárd forint osztalékot fizet az államnak a paksi erőmű

Gazdaság2011.04.14, 16:34

A Paksi Atomerőmű közgyűlése elfogadta a társaság 2010-es üzleti jelentését, és úgy döntött, hogy 19,053 milliárd forintot osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Az összeg közvetve az állami költségvetésbe kerül.

Ötven forint osztalékot fizet részvényenként a Magyar Telekom

Gazdaság2011.04.12, 14:47

A Magyar Telekom közgyűlése kedden úgy döntött, részvényenként ötven forint osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, hogy a vállalat többek között a mobil internetes és a televíziós piacra, illetve a vezetékes és mobil-, televíziós és internetes szolgáltatások egy csomagban való eladására koncentrál.

Az OTP-részvényesek 72 százalékos osztalékot kaphatnak

Gazdaság2011.04.07, 09:10

Az OTP-részvényesek legalább 72 forint osztalékot kaphatnak részvényenként, miután a bank igazgatósága a közgyűlésnek névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot javasol - derül ki az OTP közgyűlési előterjesztéséből.

Csányi Sándor: Nem volt szerencsés a devizahitelek betiltása

Gazdaság2010.08.25, 11:29

Az önkormányzatok bevonása nélkül aligha lehet megoldani a bajba jutott adósok helyzetét - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank első embere a Napi Gazdaságnak. A benkvezér elmondta továbbá, hogy a sokat bírált jenhitelek esetében a legalacsonyabb a nem fizetők aránya. Az OTP Bank a jövőben kelet felé kíván terjeszkedni és jövő nem kizárt az osztalékfizetés - tette hozzá Csányi.

Részvényenként 1000 forint osztalékot fizet a Zwack

Archívum2010.06.29, 14:39

Részvényenként 1000 forint osztalék kifizetését hagyta jóvá közgyűlésén a Zwack Unicum Nyrt. Tavaly összesen 2300 forintot osztalék kifizetésé történt részvényenként, ennek ellenére az 1000 forint megszokottnak mondható.

Vegyesen mérték az osztalékot a tőzsdei cégek

Archívum2010.04.09, 08:14

Nem okoztak nagy meglepetést a hazai tőzsdei cégek az osztalékok megállapításával. A Mol és az OTP részvényeseinek, úgy tűnik, változatlanul le kell mondaniuk a tavalyi eredményből történő részesedésről, az árfolyamra vetített osztalékhozamot nézve a Magyar Telekom a favorit - írja a Világgazdaság.

Húszmilliárd az osztalékelőleg az MVM-nél

Archívum2009.12.23, 11:32

A 2009. évi nyereségből 20 milliárd forint osztalékelőleget fizet a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a kedden megtartott rendkívüli közgyűlés döntésének megfelelően - közölte Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs vezetője.

Állandósuló osztalék az Egistől

Archívum2009.12.21, 19:01

Az előző évekhez hasonlóan ismét részvényenként 120 forint, a névérték 12 százalékát javasolja az Egis Gyógyszergyár Nyrt. igazgatósága a 2010. január 27-én megtartandó éves rendes közgyűlésen osztalékként kifizetni a 2009. évi nyereségből - olvasható a BÉT honlapján közzétett közgyűlési meghívóban.

Évtizedek óta nem látott csökkenés a Wall Streeten

Archívum2009.06.08, 12:25

Részvénykibocsátások, csökkenő nyereségek és visszaeső osztalékok - minden együtt van ahhoz, hogy csökkenjenek az amerikai részvénypiaci hozamok. Az osztalékok olyan mértékben zsugorodtak, amire 71 éve nem volt példa.

Nem fizet osztalékot profitjából a Főtáv

Archívum2009.06.03, 17:53

A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) a 2008. évi nem konszolidált 1,188 milliárd forint adózott nyereséget a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat döntése szerint eredménytartalékba teszi, és nem fizet osztalékot - közölte Kiss Gábor, a Főtáv pénzügyi igazgatója.

További 1000 forintot fizet a Zwack osztalékként

Archívum2009.05.29, 07:53

A korábban osztalékelőlegként kifizetett részvényenkénti 1300 forint után újabb 1000 forintot oszt ki tulajdonosainak a Zwack. Az így összesen számított 2300 forint 16,5 százalékos osztalékhányadnak felel meg - írja a Napi Gazdaság.

Harmad�val esett a t�zsd�n adott osztal�k

Gazdaság2009.05.05, 07:56

A gazdas�gi v�ls�g a t�zsdei c�gek osztal�kfizet�s�n is megl�tszik, a Budapesti �rt�kt�zsd�n (B�T) jegyzett c�gek k�z�l csak t�zen adnak a tulajdonosoknak r�szt a profitb�l. A tavalyi 168 milli�rd forint helyett id�n csak 113 milli�rdot osztanak ki - �rja a Napi Gazdas�g.

R�szv�nyenk�nt 590 forint a Richter-osztal�k

Gazdaság2009.04.28, 19:11

A Richter Gedeon Nyrt. keddi �ves k�zgy�l�s�n a tulajdonosok j�v�hagyt�k az igazgat�s�g �ltal javasolt r�szv�nyenk�nti 590 forintos osztal�kot.

Nem fizet osztal�kot az FHB

Gazdaság2009.05.20, 12:22

Az FHB Jelz�logbank 2008. �vi eredm�ny�b�l nem fizet osztal�kot, a magyar sz�mviteli besz�mol� szerinti 6,8 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�g az eredm�nytartal�kot gyarap�tja - hagyt�k j�v� az igazgat�s�g javaslat�t teljes egyet�rt�sben a r�szv�nyesek a bank kedden megtartott �vi rendes k�zgy�l�s�n.

Könnyen pénzéhez juthat az evás

Archívum2009.04.16, 11:24

Február elseje óta az evásoknak az ötéves elévülési idő lejártáig meg kell őrizniük a beszerzésekről és az igénybe vett szolgáltatásokról szóló számlákat. A számlamegőrzési kötelezettség bevezetésével kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy az evásnak minden a vállalkozás bankszámlájáról, vagy házipénztárából felvett összeget számlával kell-e alátámasztania, ha azt nem osztalék, vagy osztalékelőleg címén fizették ki.

Nőhet az áramcégek osztaléka

Archívum2009.04.10, 18:23

Az Elmű igazgatósága részvényenként 2100 forintos, az Émász vezetősége 1800 forintos osztalékjavaslatot tett közzé pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Nem fizet osztal�kot az OTP

Gazdaság2009.04.09, 11:26

Az OTP Bank igazgat�s�ga azt javasolja a r�szv�nyeseknek, hogy a t�rsas�g ne fizessen osztal�kot a nem konszolid�lt 2008. �vi nyeres�g ut�n, �s �tmeneti id�re vezessenek be 10 sz�zal�kos szavazati korl�tot. A t�rsas�g��2009. �prilis 24-�n tartja �ves k�zgy�l�s�t.

Egis: 120 forint osztal�k

Gazdaság2009.01.28, 16:24

Az Egis Gy�gyszergy�r Nyrt. szerdai �ves rendes k�zgy�l�se r�szv�nyenk�nt 120 forint osztal�k kifizet�s�r�l d�nt�tt a 2007. okt�ber 1-j�t�l 2008. szeptember 30-ig tart� �zleti �v eredm�ny�b�l.

Egis: 120 forintos osztalékjavaslat

Archívum2008.12.19, 15:56

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. igazgatósága, a korábbi évekhez hasonlóan, részvényenként 120 forint osztalék elfogadását javasolja a január 28-ra összehívott éves rendes közgyűlésnek. Az Egis évek óta a névértékre vetítve 12 százalék osztalékot fizet.

Lesz osztalék a német cégeknél

Gazdaság2008.11.21, 12:23

A pénzügyi válság ellenére a német nagykonszernek részvényesei jelentős osztalékokhoz jutnak jövőre is - írja a Handelsblatt című lap pénteki számában.

Osztr�k �llami t�ke er�s�ti az Erste Bankot

Gazdaság2008.11.03, 16:41

Az Erste Group Bank AG 2,7 milli�rd eur� �sszeg� t�k�t kapott Osztr�k K�zt�rsas�gt�l. A t�kejuttat�s�rt az osztr�k �llam �vi 8 sz�zal�k osztal�kot kap majd a bankcsoportt�l - t�j�koztatta a bankcsoport magyarorsz�gi le�nybankja az [origo]-t.

Jav�tott a Telekom Maced�ni�ban

Gazdaság2008.09.07, 17:41

A Magyar Telekom mintegy 21,7 milli�rd forint osztal�kra jogosult maced�n le�nyv�llalat�t�l, a MakTelt�l.

J�l j�rtak az �ramszolg�ltat�k

Gazdaság2008.09.01, 17:28

Hatalmas profitn�veked�st hozott az els� f�l�v a m�g t�zsd�n l�v� k�t �ramszolg�ltat� sz�m�ra - t�j�koztat a Napi Gazdas�g.

Nem fizet osztalékot a GM

Archívum2008.07.17, 07:27

A legnagyobb egyesült államokbeli autógyártó, a General Motors (GM) bejelentette, hogy a csökkenő eladásokat ellensúlyozandó húsz százalékkal csökkenti foglalkoztatási költségeit - tájékoztat a Napi Gazdaság.

MTelekom: �ri�si osztal�k Montenegr�b�l

Gazdaság2008.06.27, 17:04

A Magyar Telekom montenegr�i le�nyv�llalata, a Crnogorski Telekom k�zgy�l�se a tvalyi eredm�ny ut�n 22 milli� eur� (mintegy 5,2 milli�rd forint) �sszeg� osztal�k kifizet�s�r�l d�nt�tt.

Osztal�krekord a Zwackn�l

Gazdaság2008.06.26, 13:21

A Zwack Unicum Nyrt. r�szv�nyesei a t�rsas�g t�rt�net�nek legnagyobb osztal�k�r�l,�� r�szv�nyenk�nt 1.100 forint osztal�k kifizet�s�r�l d�nt�ttek a cs�t�rt�k�n Budapesten megtartott �ves rendes k�zgy�l�sen.

Két héten belül eldőlhet a Mol-osztalék

Archívum2008.06.18, 07:46

Még ebben a hónapban dönt a Mol igazgatósága az osztalék kifizetésének rendjéről - tudta meg a Napi Gazdaság. A társaság vezetése korábban azt ígérte, hogy a közgyűlést követő első igazgatósági ülésen határoznak az osztalék kifizetéséről és annak mértékéről is.