Országos Rádió és Televízió Testület

címke rss

Az MSZP-s ORTT-tag miatt csúszhat a Hír TV

Itthon2002.11.22, 09:24

Az ORTT MSZP-s tagja, Ladvánszky György azt javasolja a testületnek, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben ne vegyék automatikusan nyilvántartásba a Hír TV-t, hanem alaposan vizsgálják meg, a médiatörvény minden passzusának eleget tesz-e a televízió. A testületi tag szerint javaslatának nincs politikai indíttatása. Ladvánszky ugyanakkor szakmai aggályokat is megfogalmazott a Hír TV-vel kapcsolatban. Az iroda szakmai álláspontja szerint ugyanakkor a televízió eleget tett a törvényi feltételeknek, így nyilvántartásba kell venni.

Elsötétítéssel büntették a Való Világot

Tévé2002.11.22, 15:27

Az ORTT megállapította, hogy az RTL Klub valóságshow-jának több része megsértette a médiatörvényt, ezért a vasárnapi Való Világ előtt negyedórás elsötétítésre ítélte az RTL Klubot. A műsorszolgáltató vitatja a döntést, ezért bírósághoz fordul.

Hétfőtől egyórás kameraszünet a Big Brother-házban

Tévé2002.11.21, 18:01

Az ORTT által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetés eredményeként november 25-étől kezdve a Big Brother produkció készítői naponta egyórás kameraszünetet tartanak a házban.

Az ORTT Panaszbizottsága elítélte a Való Világot

Tévé2002.11.15, 15:11

A bizottság szerint az RTL Klub valóságshow-jának október 23-i része megsértette a televíziózásról szóló törvényt, mert a műsor kora esti adásában két szereplő az önkielégítésről oktatta egymást.

Direkt bosszant a sárga kör a tévékben

Itthon2002.11.14, 17:06

Folyamatosan tiltakoznak a nézők a képernyők sarkában megjelenő sárga és piros körök ellen. Az ORTT még októberben tette kötelezővé minden Magyarországon működő televíziónak, hogy a képernyőn állandóan fel kell tüntetni a korhatárra vonatkozó szabvány jelzést: a sárga vagy piros körben elhelyezett számot. A jelzést már bevezető csatornák közül a legtöbb panasz a kódolt mozicsatornához, az HBO-hoz érkezik. Az ORTT elnöke szerint olyan színt kerestek, amit nem szeretnek az emberek, így tiltó hatása van.

Bíróságra megy az RTL Klub az elsötétítés ellen

Itthon2002.11.04, 18:27

Bíróságon támadta meg az RTL Klub azt az ORTT döntést, amely törvénysértőnek mondta ki híradóját és elsötétítésre ítélte a csatornát. Az ORTT-határozat szerint a híradó összemosta a tavaszi kampány idején lebonyolított Kossuth téri Fidesz és MIÉP rendezvényeket.

Másodfokon enyhítették Lissák büntetését

Itthon2002.10.03, 14:01

A Fővárosi Bíróság egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre méréskelte két év nyolc hónap letöltendő börtönről Lissák Marcell büntetését. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnökének férjét sikkasztással, csalással és közokirat-hamisítással vádolták.

Napi egyórás kameraszünet a Big Brotherben

Itthon2002.09.27, 14:13

Amennyiben az ORTT továbbra is ragaszkodik ahhoz a megoldáshoz, hogy a Big Brother című műsorban legyen minden nap egy óra, amikor kikapcsolják a kamerákat, a tv2 eleget tesz a kérésnek. A tv2 vezetői fellebbeztek a médiahatóság korábbi hétmilliós bírsága ellen, szerintük -egy estetet kivéve - nem szerepelt öncélú szexualitás a műsorban a kora esti adásokban.

Frekvenciát kapott a Tilos Rádió

Itthon2002.09.26, 18:45

Néhány hónapon belül újra fogható lesz a Tilos Rádió a 90,3-as frekvencián. Az ORTT csütörtökön döntött a budapesti körzeti nonprofit rádióadók pályázatairól. A Tilos mellett az Ariel, az FM 4 és a Műsor Hang kapott még frekvenciaengedélyt.

ORTT: egészségtelenül erotikus a Big Brother

Itthon2002.09.24, 17:30

A valóságshow-k szereplőit is megilleti az emberi méltósághoz való jog, ami viszont sérült a Big Brother egyes adásaiban bemutatott jelenetekkel - állítja az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. Körmendy-Ékes Judit személyesen arra is nagyon kíváncsi, hogy történt a szereplőválogatás, ugyanis szerinte furcsa végeredménye lett a válogatásnak.

Fizet a Sláger Rádió az ORTT-nek

Archívum2002.05.29, 15:29

A Sláger Rádió kész megfizetni műsorszolgáltatási díjhátraléka egy részét, mintegy egymillió dollárt az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) - tájékoztatta az adó kommunikációs ügynöksége a távirati irodát. Az ORTT a másik két országos kereskedelmi rádióval, és a Helyi Rádiók Szövetségével konzultált az ügyben.

ORTT: törvénysértő a Big Brother

Itthon2002.09.19, 18:11

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint ellentétes a médiatörvénnyel, különösen annak a gyermekek védelmére vonatkozó kitételeivel a tv2 Big Brother című televíziós produkciója. A tv2 a testület hivatalos értesítéséig nem kívánt reagálni a hírre.

Ombudsman vizsgálja az MTV elnöki pályázatát

Itthon2002.09.11, 20:07

Sürgősséggel vizsgálatot rendelt el a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára július végén meghirdetett pályázat kapcsán Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman a vizsgálat elrendelésével egyidejűleg levélben kérte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének állásfoglalását.

Lovasék Sajtóklubja kikerülheti az ORTT-t

Itthon2002.09.09, 17:42

A külföldről sugárzott adásokat nem felügyelheti az ORTT. Így Lovas István radikális jobboldali műsora, a Sajtóklub kikerülheti a testületet, amennyiben valóra válik a terv, és Burgenlandból szórják az adást. Így nem lehetne panaszt tenni az ott elhangzottak miatt, noha a Sajtóklubot korábban már többbször is elmarasztalták.

Az MTV még nem reagál az elsötétítésre

Itthon2002.09.04, 17:14

Félórás műsorfelfüggesztéssel sújtotta a Magyar Televíziót (MTV) a tavaszi választási kampány alatt sugárzott, politikailag kiegyensúlyozatlannak és nem tárgyilagosnak ítélt műsorok miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az MTV vezetése csak az írásbeli határozat kézhezvétele után, az indoklás pontos ismeretében kíván reagálni a döntésre.

Egymilliós bírság a Pannon Rádió-ügyben

Itthon2002.09.02, 19:42

A Pannon Rádió kisebbségi tulajdonosát, a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítványt bírsággal sújtotta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), mert jogosulatlanul sugározta adását. Ugyanakkor a Pannon Rádiót üzemeltető Gidó Média Kft.-t felszólította, hogy szüntesse meg a kettős sugárzást.

Az ombudsman szerint szigorúbb médiatörvény kell

Itthon2002.08.27, 12:55

Mivel a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az Országos Rádió és Televíziós Testület (ORTT) megfelelően szankcionálja a szabálysértő műsorszolgáltatókat, ezért a helyettes ombudsman a médiatörvény megváltoztatását ajánlja.

Az ORTT elmarasztalta Anettka műsorát

Tévé2002.08.22, 12:47

Egy állampolgári bejelentés nyomán az ORTT tüzetesen megvizsgálta Anettkának a Budapest Televízióban július 27-én sugárzott műsorát. Állítása szerint a kérdéses műsorszám ellen felhozott vádak jogosak és megalapozottak.

Az ORTT-hez fordultak a rádió pártatlanságáért

Itthon2002.07.29, 15:48

A Magyar Rádió Közalapítvány kormánypárti kurátorai levélben fordultak az ORTT elnökéhez arra kérve őt, hogy tegyen lépéseket a rádióműsorok pártatlanságát biztosító intézkedések meghozataláért. A kurátorok a Vasárnapi Újság című műsort elmarasztaló ORTT-határozat nyomán sikertelenül kezdeményezték rendkívüli kuratóriumi ülés összehívását.

Felfüggesztett börtön Czeizelnek

Itthon2002.07.25, 11:57

Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték Czeizel Endrét. Az ismert genetikust emberkereskedelemben bűnsegédként való részvételben találta bűnösnek a Fővárosi Bíróság. Az orvos-genetikus ellen azért indult per, mert az ügyészség szerint 1994. és 1996. között pénzért adtak örökbe csecsemőket külföldre. Az üggyel kapcsolatba került Körmendy-Ékes Judit is, az ORTT elnöke, akit bűnsegédlettel vádoltak, őt a bíróság három hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.

Kezdeményezik az ORTT-elnök felfüggesztését

Itthon2002.07.25, 17:48

Az ORTT legközelebbi ülésén szavaz elnökének felfüggesztéséről - mondta Ladvánszky György, az ORTT MSZP által delegált tagja. A fideszes elnököt ugyanis felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték elsőfokon, és ha ez jogerőssé válna, akkor kizárással szűnne meg tisztsége. Az ORTT elnöke nem mond le tisztségéről.

Vasárnapi Újság: sok panasz, kevés elmarasztalás

Itthon2002.07.24, 06:39

Az elmúlt öt és fél évben 52 panasz érkezett a Magyar Rádió (MR) Vasárnapi Újságjával szemben, ebből az ORTT panaszbizottsága mindössze háromnak adott helyt. A testület ezenfelül két ízben marasztalta el a műsort, legutóbb 50 ezer forintra büntette az MR-t, titkos határozatban.

A Pannon Rádió tagadja, hogy buzdított

Itthon2002.07.04, 15:54

A Pannon Rádió délelőtti műsorában helyszíni hangulatjelentéseket adott az Erzsébet hídi tüntetésről. Egy telefonon bejelentkező hang arra buzdította a rádió munkatársait, hogy minél több embert küldjenek a helyszínre. A rádiónál ugyanakkor tagadják, hogy a tüntetésen való részvételre szólították fel hallgatóikat. Az ORTT vizsgálatot indít az ügyben.

Az MTV műsoraira panaszkodnak a legtöbben

Itthon2002.06.25, 13:07

A választások és az azt megelőző kampány időszakában megduplázódott az ORTT-hez beadott panaszok száma. A második negyedévben beérkezett panaszok közel egyharmadát a Magyar Televízió műsorai ellen nyújtották be.

A Sláger együttműködést kér

Archívum2002.05.28, 15:05

A rádiós műsorszolgáltatási díj új alapokra helyezése érdekében kérte a két országos kereskedelmi csatorna, a Juventus és a Danubius, valamint a hétfőn beiktatott miniszterelnök és a parlamenti pártok médiapolitikusainak együttműködését levelében a Sláger Rádió vezetése. A vezetés szerint indokolatlanul magas a műsorszolgáltatási díj. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint a médiatörvény alapján nincs tárgyalási lehetőség.

Online médiaszabályzási terv az ORTT-től

Techbázis2002.06.19, 13:23

A gyermekek védelmét, valamint a média- és személyiségi jogok sajátos helyzetének vizsgálatát tartja legfontosabbnak az Országos Rádió és Televízió Testület az internetes tartalmak szabályzásánál.

Állóháború alakult ki a kereskedelmi rádiózásban

Archívum2002.06.19, 08:31

Megmerevedtek a frontok a kereskedelmi rádiók piacért folytatott harcában. A háború, amely nem a piac résztvevői között folyik, akkor robbant ki, amikor a Sláger Rádió a piaci viszonyok megváltozására hivatkozva nem fizette be az ORTT-nek a koncessziós díj esedékes részletét. A médiahatóság erre felmondta a Slágerrel kötött műsorszolgáltatási szerződést, és felszámolást kért a rádió ellen. Ez utóbbit a Pest Megyei Bíróság elutasította. A Sláger viszont a piaci viszonyok megváltozására hivatkozva, a szerződés módosításával a koncessziós díj csökkentését szeretné elérni. Az ORTT a szóban forgó országos rádiófrekvencia ismételt pályázttatását ...

Online médiaszabályzási terv az ORTT-től

Techbázis2002.06.19, 13:03

A gyermekek védelmét, valamint a média- és személyiségi jogok sajátos helyzetének vizsgálatát tartja legfontosabbnak az Országos Rádió és Televízió Testület az internetes tartalmak szabályzásánál.

Egyelőre csak Gidófalvi jelent meg az ORTT előtt

Itthon2002.06.10, 16:26

Immáron második hete zajlik a Pannon Rádió működésének körülményeit tisztázó vizsgálat az Országos Rádió és Televízió Testületnél. Az ORTT annak kíván utánajárni, hogyan fordulhatott elő, hogy a Pannon frekvenciáján májusban napokig két műsor volt hallható. A szocialista delegált arra is választ vár, hogy milyen szerepe volt a rádiónak a választások alatt a MIÉP kampányában. A Pannon Rádiót működtető Gidó Média Kft. elhalasztotta hétfőre összehívott tuladonosi taggyűlését, miután azon nem jelent meg a 26 százalékos részesedésű Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány képviselője.

Újabb büntetést kap a Pannon Rádió

Itthon2002.06.07, 09:16

Újabb milliós kötbért szabott ki a MIÉP-kötődésű Pannon Rádióra az ORTT. A médiahatóság a fővárosi adó kampányidőszakban sugárzott műsorát kifogásolta - tudta meg a Népszabadság.

Est FM: marad az átmeneti műsorrend

Szórakozás2002.06.04, 16:07

Továbbra is átmeneti műsorrenddel sugároz az Est FM - az erre vonatkozó, a június 7-én lejáró engedély meghosszabbításáról szóló kérelmet a napokban juttatja el az adó vezetése az Országos Rádió és Televízió Testülethez.

ORTT: negyven pályázat négy budapesti frekvenciára

Kultúra2002.05.30, 10:30

Negyven pályázat érkezett az ORTT február végén meghirdetett négy budapesti rádiófrekvenciájára. A pályázók között szerepel a Tilos Rádió is; a nyertesek 7 évig használhatják a sávot

A bíróság hamarosan dönthet a Sláger Rádió felszámolásáról

Archívum2002.02.21, 10:49

Néhány héten belül döntés születhet arról, hogy a Pest Megyei Bíróság elrendeli-e a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt. felszámolását, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ugyanis beadta a bíróságra ez iránti kérelmét. A Sláger 1,3 milliárd forinttal tartozik az ORTT-nek, ám nem e cég az egyetlen adósa a testületnek - írja csütörtöki számában a NAPI Gazdaság.

Az ORTT elítélte a Mónika show-t

Tévé2002.05.23, 16:50

Alapvető személyiségi jogokat sértett az RTL Klub Mónika show című műsorának egyik adása - állapította meg az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága.

Az ORTT eljárást indít a Pannon ellen

Itthon2002.05.21, 17:05

Államigazgatási eljárás megindításáról döntött keddi ülésén a Pannon Rádiónál kialakult helyzet tisztázása érdekében az Országos Rádió és Televízió Testület.

Megkezdődött a Sláger Rádió pere

Szórakozás2002.05.08, 12:42

Május 8-án megkezdődött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt. és az ORTT perének tárgyalása. A per célja az adó műsorszolgáltatási szerződését azonnali hatállyal felmondó döntés felülvizsgálata.

Ismét feljelentették Anettkát

Tévé2002.04.16, 10:05

A Heti hetes két sztárjának címzett üzenetei miatt újból feljelentették a tévénézők a Budapest Televízió műsorvezetőnőjét, Fehér Anettet, azaz Anettkát az Országos Rádió és Televízió Testületnél.

Az ORTT elítélte Anettka műsorát

Tévé2002.03.27, 16:04

A jó ízlést és az emberi méltóságot sérti a Budapest Televízió Forró drót Anettkával című műsorának március 9-i adása - állapította meg az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottsága.

Az ORTT vizsgálja Anettkát

Tévé2002.03.12, 12:05

Vizsgálatot indít az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Anettka műsora kapcsán. A panaszt egy tévénéző nyújtotta be, aki provokatívnak tartja a Budapest Tévé műsorvezetőjét.

Adásszünet az MTV-n főműsoridőben

Tévé2002.03.06, 15:07

Az ORTT rendelkezése értelmében március 8-án este fél nyolc előtt hétperces adásszünetre kényszerül a Magyar Televízió egyes csatornája. Az m2  nyolc óra után szintén szünetelteti az adást. 

Harminc napig újra az éterben a Tilos

Kultúra2002.03.06, 20:02

Március 9-től harminc napig újra földi hullámhosszon is hallható a Tilos Rádió. Így újra a tavaly augusztusban alkalmazott gyakorlat ismétlődik meg, a Tilos a 92,1 MHz-es frekvencián lesz fogható.

Petíció az ORTT-nek a Pannon Rádió miatt

Itthon2002.02.25, 17:55

Az Otthont Magyarországból Összefogás nevű szervezet hétfőn megtartotta demonstrációját az ORTT Reviczky utcai székháza előtt. A demonstráció keretében petíciót nyújtottak át az ORTT főigazgatójának.

Az ORTT előtt tiltakoznak a Pannon Rádió ellen

Itthon2002.02.21, 14:51

A Szabadság tér helyett az Országos Rádió és Televízió Testület épülete elé vonulnak jövő hét hétfőn a Pannon Rádió miatt tüntetők. Az Otthont Magyarországból Összefogás a demonstráció keretében egy petíciót is átad az ORTT vezetőjének.

Az ORTT felmondta a Sláger Rádióval kötött szerződését

Archívum2001.12.20, 17:10

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülésén egyhangú szavazással döntött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vel 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés azonnali felmondásáról - áll az ORTT Üzleti Negyedhez eljuttatott közleményében. A szerződés felmondásával - ami együtt jár a frekvencia elvesztésével - a szintén országos frekvenciával rendelkező Danubius kerülhet monopolhelyzetbe.

Lindát jegelik a tévében

Tévé2002.01.31, 08:52

Még a tavaszi szünetben sem izgulhatunk a könnyed, magyar krimi kedvelői Linda, a nyomozónő kalandjain. A nézők hiába várják, hogy az MTV levetítse az új sorozatot. Ez az alkotóknak is fáj, mivel úgy érzik, feleslegesen dolgoztak.

Csak a Magyar Rádióé lehet a nyugati URH-frekvencia

Itthon2002.01.31, 07:31

Jövő tavaszig elkezdődhet a műsorsugárzás a Kossuth adó korszerű, nyugati URH-hullámhosszán. Az ORTT pályázatán csak a Magyar Rádió indulhat, kezdetben a lakosság 61 százalékát elérő lefedettséggel. Az éves műsorszolgáltatási díj minimuma 3,75 millió.

Anettka csak éjjel vetkőzhet

Tévé2002.01.22, 10:13

Az ellentmondásos műsorvezetőnőért állítólag négy csatorna is tárgyalásokat folytat. Addig is marad azonban a Budapest Tvnél, ahol most beindult reggeli műsorában, az Elképesztő ébresztőben szórakoztatja közönségét. Az ORTT előírásai szerint itt viszont nem tárulkozhat ki teljesen.

Elvesztette a Tilos a pert az ORTT-vel szemben

Itthon2002.01.08, 11:10

Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság a Tilos rádió keresetét az ORTT-vel szemben. A Tilos rádió azért indított pert, mert szerintük az ORTT nem járt el jogszerűen a pályázatok elbírálásakor, amikor az azelőtt soha nem sugárzó Rádió C-nek ítélte a 88.8- as frekvenciát.

A hallgatók tüntetni is készek a Sláger Rádió megmentéséért

Szórakozás2001.12.22, 10:32

Boros Lajos és Bockhor Gábor arra kérte tegnap a Bumeráng hallgatóit: ha véletlenül kezükbe akad egy Blikk, akkor azt fordítsák ki, mert bár a címlapon az olvasható, hogy elnémítják a Sláger Rádiót, de az újság közepén található reklámfotójuk felett a az áll: Hohó! Nincs még vége!

Sláger Rádió: nem született megállapodás

Archívum2001.12.19, 08:46

A médiahatósággal folytatott keddi tárgyalásán a Sláger Rádió felajánlotta, hogy a határidőre be nem fizetett idei évre jutó koncessziós díjának közel felét, mintegy 500 millió forintot kifizet, a maradékot pedig a frekvencia-szerződés lejártáig, vagyis 2003-ig teljesíti. Mint ismert, az ORTT felszólította a rádiót, hogy szerdai határidővel fizesse ki a november óta elmaradt koncessziós díjat, amit egyébként az adó a médiahatósággal kötött szerződésében vállalt.

ORTT-intő a MIÉP lefasisztázásáért

Itthon2001.12.18, 12:02

Elmarasztalta az ORTT a Halas Televíziót. Egy novemberi műsorban ugyanis egy szocialista képviselő fasiszta pártnak nevezte a MIÉP-et, a műsorvezető pedig mindezt szó nélkül hagyta.

Sorozatokban a tv2, vetélkedőben az RTL Klub vezet

Tévé2001.12.07, 10:43

Megszilárdult a hazai televíziózás duális rendszere, karakteressé vált az országos csatornák közti különbség - derül ki az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport és az ORTT közös vizsgálatából, amely az elmúlt évekkel összevetve hasonlította össze a televíziókat. Ebből kiderül: nő a filmek népszerűsége, de erőszakosságuk valamelyest visszaszorult 2001 vizsgált hónapjában.

Mérsékelné közszolgálatiságát a tv2

Tévé2001.11.27, 10:38

Akár a teljes televíziós piac áttekintéséhez elvezethet az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) és a tv2 között várható konzultáció. A csatorna kérte koncessziós szerződése módosítását, amely a közszolgálati kötelezettségek mérséklését is eredményezheti.

Jobban lehet majd fogni a Kossuth adásait

Itthon2001.11.24, 09:18

Többéves huzavona után az Országos Rádió és Televízió Testület a héten döntött arról, hogy közszemlére teszi frekvenciatervét. Pályázat kiírásával ebben lehetőség nyílik arra, hogy a Kossuth adó szélesebb frekvencián sugározzon.

Pannon rádió: MIÉP-birtok

Itthon2001.11.23, 06:57

A Pannon rádiónak nemcsak a tartalma, hanem a tulajdonosi szerkezete is sérti a médiatörvényt - derült ki az Országos Rádió és Televízió Testület tegnapi ülésén.

Grespik László tévedett a Heti hetes-perben

Itthon2001.11.23, 16:57

Valótlanságot állított Grespik László, a Budapesti Közigazgatási Hivatal vezetője, amikor közleményben tudatta, hogy pert nyert az RTL Klubbal szemben a Heti hetes-perben. Kolosi Péter, a tévé műsorigazgatója közölte: nem az RTL volt a per alperese, hanem az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

Az ORTT vizsgálja a MIÉP és a Pannon Rádió kapcsolatát

Itthon2001.11.23, 16:40

A médiahatóság a jövő héten foglal állást a Pannon Rádió ellen beadott panaszról, amely szerint Csurka István és pártja közvetve érdekeltséget szerzett a cégben. A MIÉP szerint nincs tulajdonuk a rádióban.

Az ORTT megbüntette Jáksót

Tévé2001.11.22, 15:39

Káromkodás és fiatalkorúak provokálása miatt elmarasztalta az Országos Rádió és Televízió Testület a Kész átverés show-t.

Újabb bírságot kaphat a Pannon Rádió

Itthon2001.11.15, 12:50

A Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsőséges ideológia közvetítése mellett kötelezte el magát, egyszerű, sematikus világképet kínál, a követett eszmék közös nevezője az antiszemitizmus - sorjáznak a megállapítások az ORTT irodájának elemzésében. Az előterjesztés a maximális, 2,3 milliós kötbér kirovását javasolja, s adminisztratív beavatkozást is megalapozottnak tart.

Újabb bírságot kaphat a Pannon Rádió

Nagyvilág2001.11.15, 06:47

A Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsőséges ideológia közvetítése mellett kötelezte el magát, egyszerű, sematikus világképet kínál, a követett eszmék közös nevezője az antiszemitizmus - sorjáznak a megállapítások az ORTT irodájának elemzésében. Az előterjesztés a maximális, 2,3 milliós kötbér kirovását javasolja, s adminisztratív beavatkozást is megalapozottnak tart.

Csütörtökön szavaz az ORTT az országimázsreklámról

Itthon2001.11.12, 16:49

Csütörtökön dönt arról az ORTT, hogy vizsgálatot indít-e a Széchenyi-tervet népszerűsítő reklám miatt. Az ORTT ellenzéki tagja szerint ugyanis az Országimázs Központ megrendelésére készült reklám utolsó mondata politikai kampánynak minősül.

Tiltott politikai reklám a tévében

Itthon2001.11.09, 06:23

Az Országos Rádió és Televíziótestület (ORTT) monitoringvizsgálata tiltott politikai reklámnak minősítette az augusztus 20-ai állami ünnepségekről szóló televíziós összeállítást - értesült a Magyar Hírlap. Az erről készülő jelentést a jövő héten tárgyalja a testület.

Az RTL szakértőkkel vizsgáltatja a vitatott reklámot

Itthon2001.11.09, 15:50

Az ORTT MSZP-s tagja a jövő héten terjeszti a testület elé álláspontját a Széchenyi-tervet népszerűsítő reklámmal kapcsolatban. Szerinte a reklám utolsó mondata politikai kampánynak minősül, így nem adható le kampányidőszakon kívül. A megbízást kapott televíziók közül az RTL Klub saját szakértőire bízza a kérdést.

ORTT - szankciók kereskedelmi tévék ellen

Itthon2001.11.06, 19:31

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Magyar RTL Televízió Rt.-t 5 millió forint, míg az MTM-SBS Televízió Rt.-t 12 millió forint kötbér megfizetésére kötelezte kedden.

Egymillió forintra ítélték a Pannon Rádiót

Itthon2001.10.26, 17:25

Az Országos Rádió és Televízió Testület egymillió forintos kötbér megfizetésére kötelezte pénteki határozatában a Pannon Rádiót, annak egyik műsora miatt. A Zsinórmérték című műsorban Hegedűs Lóránt nyíltan antiszemita cikkét olvasták be.

A médiahatóság nagyrészt a köztévét bírságolja

Itthon2001.10.19, 09:10

Jelenleg mintegy 600 millió forint értékű médiahatósági büntetés áll per alatt a rádiók-tévék és az ORTT között. Ennek zöme a három országos televízióra kirótt pénzbírság, amelynek több mint fele az MTV-t terheli. Az eddig legalább első fokon befejeződött ügyekben igen nagy arányban döntött a bíróság az ORTT-vel szemben.

Késlekedik az MTV a bírságfizetéssel

Itthon2001.10.17, 07:20

Összesen 14 millió forintos jogerőre emelkedett kötbért nem fizet több éve a Magyar Televízió az Országos Rádió és Televízió Testületnek.

Tart a per a Tilos rádió frekvenciájáért

Itthon2001.10.08, 00:23

Mától kezdi meg adását a Rádió C. A budapesti romákat célközönségének tartó adót az FM 88.8 frekvencián lehet hallgatni. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavasszal bírálta el a budapesti nonprofit rádióadók frekvenciapályázatait és a rádió C-t hirdette ki nyertesnek.

Az ORTT-hez fordul az MSZP

Itthon2001.10.06, 12:06

A Magyar Televízió hétfő esti Híradójában elhangzottak miatt az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságához fordultak a szocialisták.

Módosítaná a médiatörvényt az ORTT panaszbizottsága

Itthon2001.09.28, 06:30

A médiatörvény módosítását kezdeményezi az Országos Rádió és Televízió Testület Panszbizottsága.

Egymás helyett szavazhatnak az ORTT-tagok

Itthon2001.08.29, 07:03

Törvényellenesnek ítéli és ezért jogi útra kívánja terelni Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület szocialista delegáltja a testület tegnapi döntését, amely kimondja, hogy a tagok átadhatják egymásnak szavazati jogukat.

Az RTL-nek rendeznie kell jogsértő tulajdonosi szerkezetét

Itthon2001.08.28, 16:21

Az ORTT kedden felszólította az RTL Klubot, hogy fél éven belül rendezze jogsértő tulajdonosi szerkezetét.

Előző
Következő