Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- nyugdíj
- devizapiac
- jövedelem
- családi pótlék
- biztosítás
- legfrissebb
- legrégebbi
Kérelemre jár az emelés a dolgozó nyugdíjasoknak
Július végéig 98 ezer munkavállaló nyugdíjas kért félszázalékos külön nyugdíjnövelést az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint. A Magyar Nemzet arra emlékeztet, hogy az említett emelés csak kérelemre jár.
"Végül érzelmi alapon döntöttem" - akik a végére hagyták a nyugdíjpénztári döntést
Kedd délutánig több mint 41 ezren nyilatkoztak arról, hogy megőrzik magán-nyugdíjpénztári tagságukat, és ugyan az ügyfélszolgálatokon negyed óránál nem kell többet várni, érezhetően többen vannak, mint a hónap elején. Az [origo]-nak nyilatkozók közül volt, aki azért várt idáig a nyilatkozattal, mert eddig nem ért rá, de többen azt mondták, hogy nehezen született meg a döntés, és ezért nem jöttek korábban.
Nyilatkozattal vértezik fel magukat a vonakodó pénztártagok
Több mint tízezren adtak le olyan nyilatkozatot egy ezek begyűjtésére vállalkozó szakszervezetnél, amelyben azt állítják, hogy kényszerből térnek vissza az állami nyugdíjrendszerbe. A nyilatkozók abban bíznak, hogy a kormány a pénztári törvény visszavonására vagy módosítására kényszerül, az okirat ekkor ugyanis is segíthet a jogviszony visszaállításában.
Csak formabontó ítélet írhatja felül Orbán vízióját
Orbán Viktor szerint már egy alkotmánybírósági (Ab) döntés sem változtathatja meg a január 31-én kialakult új nyugdíjbiztosítási rendszert, és az Ab eddigi döntései alapján merész húzás lenne a kormány egyik legnagyobb szabású törvényének a megsemmisítése. Bár többen is megtámadták a jogszabályt az Ab előtt, a bíróság ritkán forgat fel ilyen sok embert érintő jogszabályokat, sőt, az sem biztos, hogy érdemben foglalkozik a kérdéssel.
Tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett felülvizsgálatra
Majdnem kétszázezer behívót postázott az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), és ebből tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett a kötelező felülvizsgálatra március 31-éig - közölte a szervezet a Magyar Nemzettel. Azok, akik valamilyen okból nem kaptak értesítést, igazolási kérelemmel és fellebbezéssel is élhetnek ellátásuk megszüntetése ellen.
Még évekig nem tudhatjuk, mennyi pénz van a nyugdíjszámlánkon
A kormány által két éve beígért egyéni nyugdíjszámláknak nyoma sincs, egy friss törvénymódosító javaslat szerint éveket kell várni a már tíz évvel ezelőtt is felvetett rendszer elindulására. Az előrelépést az is akadályozza, hogy egyelőre nem tudni, ki lesz a számlák gazdája.
Havi 800 ezer forint a magyar topnyugdíj
Ez a legmagasabb havi nyugdíj, amit a nyugdíjfolyósító egy embernek kifizet. A titok nyitja a hosszú szolgálati idő.
Kijelölték, ki vezesse az egyéni nyugdíjszámlát
A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap.. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát. Korábban Selmeczi Gabriella 2012-re ígérte az egyéni számlás rendszert, de az [origo] számításai szerint évekig kell mág várni a rendszer kialakítására.
Majdnem 800 ezer forint a legmagasabb nyugdíj
Közel 800 ezer forintos a legmagasabb nyugdíj, amely 28-szor magasabb a nyugdíjminimumnál - írja a Világgazdaság. Az átlagnyugdíjas havi 95 ezer forintból gazdálkodhat.