õrizetbe vétel

címke rss

Õrizetben az inárcsi gyilkos

Itthon2018.07.12, 10:26

Szerda reggel egy 61 éves inárcsi férfi halálra késelt egy nõt, aki a helyi hivatalban dolgozott. A férfinak a helyiek szerint nagy adósságai voltak, el akarták venni a házát és a gyerekeit, ezért ment be a családsegítõ szolgálathoz.

Ismét õrizetbe vettek egy, csaknem egy évet éhségsztrájkoló tanárt Törökországban

Nagyvilág2018.07.07, 01:12

Ismét õrizetbe vették pénteken Nuriye Gülmen volt egyetemi oktatót, aki csaknem egy évig éhségsztrájkolt a két évvel ezelõtti puccskísérlet nyomán a közszférában folytatott tisztogatások ellen tiltakozva. A nõt tavaly májusban vették elõször õrizetbe, és hét hónap múlva, decemberben helyezték szabadlábra.

Õrizetbe vették Czeglédy Csaba testvérét

Itthon2018.05.14, 17:50

Hétfõ hajnalban újabb három embert vettek õrizetbe a NAV nyomozói az úgynevezett Czeglédy-ügyben, köztük Czeglédy Pétert, Czeglédy Csaba testvérét – tudta meg a PestiSrácok.hu. A portál információi szerint mindhármukat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a különösen jelentõs értékre elkövetett költségvetési csalást szervezõ, lebonyolító bûnszervezetben.

Õrizetben a Rákóczifalván elkövetett gyilkosság gyanúsítottja

Itthon2018.02.24, 06:27

Egy nap alatt azonosították és elfogták a rákóczifalvai emberölések gyanúsítottját a nyomozók.

Õrizetbe vették Bulgáriában az Iszlám Állam egy tagját

Nagyvilág2018.02.12, 21:16

Õrizetbe vették az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik feltételezett, marokkói állampolgárságú tagját Bulgáriában.

Õrizetbe vették, majd szabadon engedték az ellenzéki Alekszej Navalnijt az általa szervezett tüntetésen

Nagyvilág2018.01.28, 23:29

Vasárnap reggel házkutatást tartottak irodájában, és õrizetbe vették Alkeszej Navalnijt  azon moszkvai a tüntetésen, amelyet az ellenzéki politikus hirdetett meg. Azóta szabadon is engedték.

Razziázott az orosz rendõrség az ellenzéki Navalnijnál

Nagyvilág2018.01.28, 14:56

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetõ és korrupcióellenes aktivista irodájában razziázott a moszkvai rendõrség vasárnap - közölte Kira Jarmis, a politikus szóvivõje.

Testvére ölt meg egy férfit

Itthon2018.01.13, 21:21

Megöltek egy férfit a Gyõr-Moson-Sopron megyei Láziban. A gyilkossággal az áldozat testvérét gyanúsítják.

Törökországban õrizetbe vették az Iszlám Állam 38 feltételezett tagját

Nagyvilág2017.12.28, 12:34

Õrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 38 feltételezett tagját, közöttük több szíriai állampolgárt a török rendõrség a délnyugat-törökországi Bursa tartományban - jelentette az Anadolu török hírügynökség csütörtökön.

Az egyik leggazdagabb oroszt vették õrizetbe Franciaországban

Nagyvilág2017.11.22, 07:12

Az orosz nagykövetség Párizsban azt közölte, hogy õrizetbe vették Szulejmán Kerimovot, az orosz felsõház (Szövetségi Tanács) szenátorát a dél-franciaországi Nizza városában.

Három embert õrizetbe vettek a 2015-ös párizsi merényletek miatt

Nagyvilág2017.11.21, 19:22

Három embert õrizetbe vettek hétfõn és kedden Franciaországban a 2015. januári párizsi iszlamista merényletek feltételezett segítõi közül.

Terroristákat tartóztattak le Franciaországban és Svájcban

Nagyvilág2017.11.11, 14:57

A hét elején terrorgyanú miatt Franciaországban és Svájcban õrizetbe vett tíz ember közül szombaton nyolc ellen indult eljárás, heten elõzetes letartóztatásba, a nyolcadik rendõri felügyelet alá került. A csoport a gyanú szerint merényletet tervezett Franciaországban, de még nem volt pontosan meghatározott célpontja.

A szaúdi királyi család legismertebb tagja is a letartóztatottak között lehet

Nagyvilág2017.11.05, 09:31

A The New York Times címû napilap értesülései szerint a szaúdi királyi család szombaton letartóztatott 11 tagja között van Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselõje, a világ egyik leggazdagabb embere.

Õrizetbe vették Szaúd-Arábiában a királyi család több tagját

Nagyvilág2017.11.05, 09:23

Õrizetbe vettek Szaúd-Arábiában az olajmonarchia királyi családjához tartozó tizenegy herceget, négy jelenlegi tárcavezetõt és mintegy harminc volt minisztert a frissen létrehozott korrupció ellenes bizottság utasítására.

Az Iszlám Állam több mint 140 hívét fogták el a török rendõrök

Nagyvilág2017.10.29, 22:49

Õrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 143 állítólagos hívét a török rendõrség nyolc török tartományban tartott nagyszabású razziában.

Az Iszlám Állam négy tagját fogták el Oroszországban

Nagyvilág2017.10.14, 21:36

Moszkvában és Mahacskalában az orosz biztonsági szolgálatok õrizetbe vették az Iszlám Állam egy úgynevezett alvósejtjének négy tagját, akik Dagesztánban merényletekre készültek - közölte az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság (NAK) szombaton.

Õrizetben a kendert termesztõ békési férfi

Itthon2017.10.13, 10:57

Tizenöt tõ kendert találtak a rendõrök tegnap, Békésen, egy ház kertjében. Az ott lakó férfi bevallota, hogy õ termesztette a növényeket, saját használatra. A rendõrség vizsgálja, hogy másnak is adott-e a kábítószergyanús anyagból. 

Terrorizmusért körözött algériait vettek õrizetbe Rómában

Nagyvilág2017.10.07, 00:01

A római Termini pályaudvarnál vették õrizetbe azt az iszlám terrorizmussal gyanúsított algériai férfit, akit egész Európában köröztek.

9 fegyverrel indult Washingtonba, hogy kivegyék a chipet a fejébõl

Nagyvilág2017.09.26, 05:55

Zavart elméjû lehet az a férfi, akit kilenc fegyverrel a kocsijában vettek õrizetbe a Fehér Háznál még hétfõn reggel.

Õrizetben az orosz büntetés-végrehajtás igazgatóhelyettese

Nagyvilág2017.09.13, 13:17

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) õrizetbe vette szerdán Oleg Korsunovot, az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat igazgatóhelyettesét hivatali visszaélés és sikkasztásban való bûnrészesség gyanújával.

Tanárokat vettek õrizetbe a török puccskísérlet miatt

Nagyvilág2017.09.13, 10:53

Elfogatóparancsot adtak ki szerdán Törökországban 79 korábbi magániskolai alkalmazott, fõként tanár ellen azzal a gyanúval, hogy felhasználói annak a ByLock titkosított üzenetküldõ programnak, amelyen keresztül a kormányzat szerint a tavalyi puccskísérletet is szervezték - jelentette az NTV török hírtelevízió.

Betiltott újnáci csoportot vettek õrizetbe Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.09.05, 14:35

Betiltott újnáci csoport tagjait vették õrizetbe kedden Nagy-Britanniában, mert állítólag merényletre készültek.

Czeglédy-ügy: újabb gyanúsított

Nagyvilág2017.08.31, 11:10

Újabb gyanúsítottat vettek õrizetbe Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjének ügyében, az ügyészség indítványozta a férfi elõzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Fõügyészség helyettes szóvivõje csütörtökön az MTI-t.

Marokkóban õrizetbe vettek egy embert a barcelonai merényletekkel összefüggésben

Nagyvilág2017.08.22, 21:49

Marokkóban a biztonsági erõk tagjai a merényletekkel kapcsolatban õrizetbe vettek egy férfit, aki butángázpalackokkal dolgozott, és feltételezett lakótársa volt Junesz Abujakubnak, a gázolásos merénylet feltételezett elkövetõjének.

A spanyol hatóságok õrizetbe vettek egy török írót

Nagyvilág2017.08.19, 17:58

Õrizetbe vették Törökország kérésére a spanyol hatóságok grenadai házában a török származású, Németországban élõ Dogan Akhanli írót.

Elfogtak egy szexuális bûncselekmények miatt körözött szír férfit

Itthon2017.08.19, 08:25

Elfogtak a rendõrök egy szír férfit, aki egy vonaton, Lõkösházánál akart Magyarországról Romániába átjutni, de nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene. Három gyereke is vele volt, õket eltûntként kereste a német hatóság.

Megkéselte, majd az úttesten magára hagyta ismerõsét

Itthon2017.08.12, 22:32

Életveszélyesen megsebesítette és magára hagyta ismerõsét egy 24 éves férfi Szabolcsveresmart közelében.

Több mint hatvan fiatalkorút vett õrizetbe az iráni rendõrség egy partin

Nagyvilág2017.08.09, 17:54

Hatvannégy fiatalkorút vett õrizetbe az iráni Forradalmi Gárda és a rendõrség a közép-iráni város, Iszfahán külterületén tartott medencés partin - jelentette szerdán az IRIB iráni állami televízió honlapja.

Újabb kilencszáz embert vettek õrizetbe terrorizmus miatt Törökországban

Nagyvilág2017.07.31, 13:00

Az utóbbi egy hét leforgása alatt a török hatóságok 921 embert vettek õrizetbe terrorizmus gyanújával- közölte a török belügyminisztérium.

Több tucat maffiózót vettek õrizetbe Szicíliában

Nagyvilág2017.07.19, 11:45

A szicíliai maffia, a Cosa Nostra 34 tagját vették õrizetbe a rendõrök Paolo Borsellino maffiaellenes ügyész meggyilkolásának 25. évfordulóján. 

Õrizetben az iráni elnök testvére

Nagyvilág2017.07.16, 16:07

Korrpució gyanújával vették õrizetbe az iráni elnök Haszan Róháni testvérét, egyben tanácsadóját. 

Õrizetbe vették a volt perui elnököt

Nagyvilág2017.07.15, 20:50

Politikai földindulást okozott szombaton Peruban a korrupcióval vádolt Ollanta Humala korábbi elnök vizsgálati õrizetbe vétele.

Czeglédy-botrány: újabb embert vettek õrizetbe

Itthon2017.07.13, 10:22

Újabb gyanúsítottat vettek õrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta az elõzetes letartóztatását.

Lukaku a bilincset megúszta, az elõállítást már nem

Sport2017.07.08, 21:29

A Beverly Hills-i rendõrség szombati közlése szerint múlt vasárnap csendháborítás miatt elõállította Romelu Lukakut, az Everton válogatott labdarúgóját.

Jogvédõket vettek õrizetbe Törökországban

Nagyvilág2017.07.06, 10:28

Az Amnesty International törökországi vezetõjét és hét másik jogvédõt tartóztattak le a török hatóságok.

Õrizetbe vettek a brit parlamentnél egy embert, akinél kés volt

Nagyvilág2017.06.16, 13:33

Õrizetbe vettek pénteken a londoni parlament közelében egy embert, akinél kés volt. A rendõrség tájékoztatása szerint sérülés nem történt, az incidens véget ért, a környéket nem zárták le, a gyalogos- és a jármûforgalom zavartalan. A Scotland Yard közölte, hogy nem terrorcselekményrõl van szó.

Pénzmosás miatt õrizetbe vettek öt embert Svájcban

Nagyvilág2017.05.30, 17:34

Nagyszabású pénzmosás gyanújával egy összehangolt nemzetközi rendõrségi akció keretében õrizetbe vettek öt embert Svájcban. Azzal gyanúsítják õket, hogy évek óta illegálisan utaltak át pénzeket - jelentette be kedden Zürich kanton rendõrsége.

Manchesteri robbantás: újabb embert vettek õrizetbe

Nagyvilág2017.05.28, 23:14

Újabb gyanúsítottat vett õrizetbe vasárnap este a brit rendõrség a hétfõi manchesteri robbantásos merénylettel összefüggésben.

Õrizetbe vettek egy német fordítót Törökországban

Nagyvilág2017.05.12, 14:06

A török hatóságok õrizetbe vettek egy baloldali hírügynökségnek dolgozó német fordítót. A nõt azzal vádolják, hogy egy terrorszervezet tagjaként népszerûsítette a terrorizmust. 

Beismerte a tatabányai gyilkosságot a 15 éves fiú

Itthon2017.05.01, 09:59

Õrizetbe vették, és két ember megölésével gyanúsítják a vasárnap délután elõállított 15 éves fiút.

Újabb amerikai férfit vettek õrizetbe Észak-Koreában

Nagyvilág2017.04.23, 09:02

Újabb amerikai állampolgárt vett õrizetbe a phenjani rezsim a múlt héten. A Kim családnevû egykori professzor a harmadik amerikai állampolgár, aki jelenleg rács mögött van Észak-Koreában.

Merényletre készülõ terroristát fogtak el Franciaországban

Itthon2017.02.16, 08:50

Õrizetbe vettek egy fiatal férfit Észak-Franciaországban, merénylet elõkészítésével gyanúsítják. Állítólag Lille-ben akarta elkövetni a metróban vagy egy bevásárlóközpontban.

Jövõ héten kerül parlament elé a migránsok õrizetbe vételérõl szóló törvény

Itthon2017.02.14, 14:36

A kormány kedden benyújtja a parlamentnek az illegális bevándorlók õrizetbe vételérõl szóló törvénycsomagot - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelõs államtitkár.

Elfogták az Iszlám Állam két emberét Németországban

Nagyvilág2017.02.08, 18:49

Õrizetbe vettek egy Szíriából visszatért orosz állampolgárt Köln térségében, akit azzal vádolnak a német hatóságok, hogy a közel-keleti államban csatlakozott az Iszlám Állam nevû dzsihadista szervezethez - közölte szerdán a német szövetségi ügyészség.

Újabb két embert vettek õrizetbe a tavalyi párizsi támadásokkal kapcsolatban

Nagyvilág2017.01.11, 22:53

Egy házkutatás során újabb két embert vettek õrizetbe a belga hatóságok a tavalyi párizsi merényletekkel kapcsolatban. A gyanúsítottak üzeneteket közvetíthettek a dzsihádisták között.

Õrizetben a kurdbarát párt 118 vezetõje Törökországban

Nagyvilág2016.12.12, 12:24

A török parlament második legnagyobb ellenzéki pártja, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja mintegy 120 vezetõjét vették õrizetbe a török hatóságok. Ez is Recep Tayyip Erdogan elnök válaszlépése lehet a 44 halálos áldozatot követelõ isztambuli robbantásos merényletre.

Terrorgyanú: õrizetbe vettek egy szír férfit Berlinben

Nagyvilág2016.11.02, 22:59

Az Iszlám Állam tagja lehet az a 27 éves szír férfi, akit Berlinben vettek õrizetbe a német hatóságok.

Terrorgyanú miatti õrizetbevételek Belgiumban

Nagyvilág2016.10.18, 18:17

Négy embert õrizetbe vettek terrorizmus gyanúja miatt Belgiumban, miután a hatóságok tucatnyi lakásban házkutatásokat is tartottak.

Három nõt vettek õrizetbe Párizsban a gázpalackokkal teli jármû miatt

Nagyvilág2016.09.09, 12:29

Csütörtökön újabb három nõt vettek õrizetbe a francia hatóságok a héten a Notre-Dame közelében talált, gázpalackokkal megpakolt gépkocsi ügyében. A belügyminiszter azt mondta, hogy a radikális, fanatizált nõk újabb erõszakos cselekményekre készültek. A titkosszolgálatok egyik vezetõje már korábban figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam autóba rejtett pokolgépes merényletekre készül Franciaországban.

Pedofil hálózatot számolt fel az Europol

Nagyvilág2016.08.24, 00:19

75 embert vettek õrizetbe a hatóságok gyerekekrõl készült pornográf felvételek birtoklásáért és terjesztéséért Európa-szerte. A gyanúsítottak a névtelenséget biztosító Tor nevû hálózatot használták.

Õrizetben a müncheni lövöldözõ fegyverkereskedõje

Nagyvilág2016.08.16, 21:39

Õrizetbe vették azt a 31 éves férfit Németországban, aki a feltételezések szerint fegyvert adott el a müncheni lövöldözõnek. A július 22-i támadásban kilenc ember halt meg.

Az Iszlám Állam egyik vezetõjét vehették õrizetbe

Nagyvilág2016.08.09, 20:49

A hatóságok szerint az Iszlám Állam magas rangú képviselõje lehet az a férfi, akit a németországi Mutterstadtban vettek õrizetbe terrorgyanúval. Késõbbi közlés szerint a férfi ugyan a dzsihadista szervezet tagja lehet, de nem tartozik a vezetõi közé.

Õrizetbe vettek egy testvérpárt Belgiumban - merényletre készültek

Life.hu2016.07.31, 16:44

Vádat emeltek szombaton terrorcselekmény tervezése és dzsihadista szervezetben való részvétel gyanúja miatt az elõzõ nap õrizetbe vett Noureddine H. ellen, míg testvérét, Hamza H.-t szabadlábra helyezték - közölte a belga ügyészség.

Õrizetbe vették a Guns N' Roses zenekar minden tagját

Life.hu2016.07.18, 15:52

Miután a határõrök egy ellenõrzéskor fegyvert találtak náluk, az egész zenekart õrizetbe vették a kanadai határon.

Õrizetbe vették a Putyin-barát lengyel párt vezetõjét

Nagyvilág2016.05.18, 22:58

A lengyel nemzetbiztonság õrizetbe vette a Putyin-barát párt vezetõjét. A helyi sajtó szerint Mateusz Piskorski Kínának és Oroszországnak kémkedhetett.

Erkölcstelenség miatt vettek õrizetbe modelleket Iránban

Nagyvilág2016.05.16, 16:12

Nyolcvan, a divat világban dolgozó embert vettek õrizetbe Iránban erkölcstelenség miatt. A letartóztatott manökenek bûne az volt, hogy nem viseltek fejkendõt a róluk készült képeken.

Õrizetbe vették, mert sértegette Erdogant

Nagyvilág2016.04.24, 14:59

Õrizetbe vettek Törökországban egy holland újságírónõt, mert egy Twitter üzenetben sértegette Erdogant. Ebru Umar egy korábbi cikkében megalomán diktátornak nevezte a török elnököt. Az újságírónõ már vasárnap bíróság elé állhat.

Újra õrizetben Repülõs Gizi

Itthon2016.03.31, 13:30

Lopás miatt megint õrizetbe vették Repülõs Gizit. Velencén próbált bejutni házakba, de a rendõrök elfogták.

Õrizetben a kiskunhalasi lövöldözõ

Itthon2016.03.16, 21:38

Õrizetbe vették azt a férfit, aki szerda reggel egy Kalasnyikovval jelent meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen, hogy levadássza az egyik ügyészt.

Feltételezett iszlamistákat fogtak Párizsban

Nagyvilág2016.03.16, 20:02

Négy feltételezett radikális iszlamistát vettek õrizetbe a francia hatóságok Párizsban. Egy lehetséges merénylet miatt már figyelte õket a titkosszolgálat. 

Ankarai merénylet: 320 embert vettek õrizetbe

Nagyvilág2016.03.16, 17:53

320 embert vettek õrizetbe a török hatóságok a múlt heti ankarai merénylettel kapcsolatban. Isztambul 16 kerületében akcióztak a rendõrök.

Egy volt idegenlégiós tisztet is õrizetbe vettek Calais-nál

Nagyvilág2016.02.08, 16:04

Christian Piquemalt, a francia idegenlégió korábbi tisztjét is õrizetbe vették szombaton a Calais-nál tartott bevándorlásellenes tüntetésen. Piquemalt sokkolta a rendõrök fellépése.

Merényletre készülõ szélsõségeseket fogtak Oroszországban

Nagyvilág2016.02.08, 11:37

Moszkvában és Szentpéterváron akartak merényleteket elkövetni azok a szélsõségesek, akiket Jekatyerinburgban vettek õrizetbe az orosz hatóságok. A rejtekhelyükön lõfegyvereket és gránátokat találtak.

Elfogták a csemõi gyilkosság feltételezett elkövetõit

Itthon2016.01.18, 09:31

Elfogták a csemõi gyilkosság feltételezett elkövetõit, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság hétfõn közölte, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat N. Zsolt 35 éves nagykõrösi lakos és társa, a 28 éves M. Róbert ellen.

Az Iszlám Állam ellen harcolt, õrizetbe vették

Nagyvilág2016.01.15, 19:27

Szándékos emberölésért emelhetnek vádat az ellen a 47 éves holland veterán ellen, aki egy kurd milícia tagjaként harcolt az Iszlám Állam ellen Szíriában. 

Õrizetben az egykori Szerbia és Montenegró volt elnöke

Nagyvilág2015.12.17, 13:15

A különleges ügyészség megbízásából õrizetbe vették az egykori Szerbia és Montenegró volt elnökét. Svetozar Marovic családtagjait korábban korrupcióval vádolták, elfogása már a NATO-tagságért ígért korrupció elleni harc része lehet.

Merényletek Párizsban: újabb gyanúsítottak bilincsben

Nagyvilág2015.12.03, 16:51

Belgiumban két újabb gyanúsítottat vettek õrizetbe a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben - jelentette be a belga szövetségi ügyészség csütörtökön.

Újabb hat záhonyi határrendész õrizetben

Itthon2015.12.02, 19:05

Újabb hat záhonyi határrendész került elõzetesbe. A gyanú szerint rendszeresen pénzt fogadtak el, hogy szemet hunyjanak a kisebb-nagyobb szabálytalanságok felett.

230 embert vettek õrizetbe a párizsi merényletek óta

Nagyvilág2015.12.02, 16:04

Több mint kétezer házkutatást tartottak a francia a hatóságok és több mint háromszáz fegyvert foglaltak le a párizsi merényletek óta. Három mecsetet is bezárattak.

Húszezreseket hamisítottak

Itthon2015.12.02, 06:58

A gyanú szerint az öt õrizetbe vett személy három hónap alatt körülbelül 6 millió forint értékben gyártott hamis pénzt.

Dzsihádistákra csapott le a török rendõrség

Nagyvilág2015.11.06, 11:23

Az Iszlám Állam húsz feltételezett tagját vették õrizetbe a török hatóságok pénteken Antalyában. Itt lesz november közepén a G20-as csúcs.

Klinikán õrzik a merényis gyilkost

Life.hu2015.10.28, 15:08

Õrizetbe vették, és egy klinikán helyezték el azt a férfit, aki megölte betegtársát a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályán.

Iszlamistákat vettek õrizetbe a törökök

Nagyvilág2015.10.27, 09:52

A török hatóság harminc embert vettek õrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Államhoz tartoznak.

Galambos Lajos, az ingatlanmogul

Archívum2015.09.24, 17:25

Hosszú út vezetett a soroksári ének-zenei általános iskolából a székesfehérvári rendõrkapitányság fogdájába - Lajcsi végigjárta a szamárlétrát, hogy a csúcsra érve kis hazánk egyik legismertebb zenésze, mûsorvezetõje legyen. A Dáridó adásai milliókat ültettek le hetente a tévé elé, az utóbbi napokban mégsem Galambos Lajos zenei karrierje foglalkoztatja a közvéleményt. Lajcsi ugyanis nem csak zenészként és producerként tevékenykedett, hanem dörzsölt üzletemberként is.

Pedofíliával vádolják az egykori dj-t, Jonathan Kinget

Life.hu2015.09.10, 11:38

Szexuális zaklatás gyanúja miatt vették õrizetbe a 70 éves lemezlovast három társával együtt, akik a vád szerint 16 éven aluli fiúkat rontottak meg.

Õrizetben a bukaresti fõpolgármester!

Life.hu2015.09.06, 10:52

Természetesen mindez nem itthon, hanem Romániában történt. A mind gyakoribb hasonló hírek alapján egyre aktívabb román korrupcióellenes ügyészség (DNA) szombatról vasárnapra virradóra, 25 000 euró kenõpénz átvétele közben vette õrizetbe Sorin Oprescut, Bukarest fõpolgármesterét.

Döbbenetes! 3 hétre magára hagyta kisgyermekeit egy anya

Life.hu2015.08.07, 11:28

A brit édesanya külföldre utazott el egy esküvõre. Az asszony 2 gyerekére élelem, gáz és fûtés nélkül találtak rá a gyermekvédelmisek.

Kihalásos alapon lehet taxis, de nem Uber-sofõr

Techbázis2015.06.30, 07:23

Bár taxiengedélyhez jutni Franciaországban nem egyszerû: egy kisebb lakás ára, és 250 órás képzés kell hozzá, úgy, hogy a fix 55 ezer darabon az állam ötven éve alig változtatott, szinte kihalásos alapon lehet bekerülni a körbe - mégis keményen fellép a kormány, hogy az Ubert végleg betiltsa. 

Ittas vezetésért vették õrizetbe John Stamost

Life.hu2015.06.15, 12:39

A Bír-lak címû sorozat sztárját Los Angelesben fülelték le a rendõrök és azonnal õrizetbe vették.

Õrizetbe vettek egy férfit, aki órákon keresztül járkált a brit parlament tetején

Archívum2015.03.08, 13:27

Elfogott a brit rendõrség egy férfit, aki vasárnapra virradó éjszaka órákon keresztül járkált a brit parlament épületeinek tetején.

Újabb balhé – megint õrizetbe vették Justin Biebert testi sértés miatt

Archívum2014.09.03, 12:28

Tettlegesség és veszélyes vezetés gyanúja miatt Kanadában egy idõre õrizetbe vették Justin Bieber énekest. Nem elõször keveredik hasonló szituációba.

Õrizetbe vettek több budapesti rendõrt és ügyvédet

Itthon2014.03.20, 16:36

Az alezredes és rendõr társa egy budapesti piac üzemeltetõinek ajánlotta fel, hogy pénzért megszerzik nekik a szükséges engedélyeket. Rendõröket gyanúsítanak azzal is, hogy pénzért cserébe folyamatban lévõ ügyekben adtak át nyilvántartási adatokat ügyvédeknek.

Õrizetben Ruttner György

Life.hu2014.03.06, 16:24

A Blikk úgy értesült, hogy a sztárügyvédet õrizetbe vették. A nyomozó ügyészek szerint több tízmillió forintot tett el ügyfelei pénzébõl. Ezeket ügyvédi letétként helyezték el nála.

Kokaint találtak Justin Bieber házában

Life.hu2014.01.15, 12:30

Kokaint találtak a rendõrök kedden Justin Bieber Los Angeleshez közeli, calabasasi otthonában. Az énekes egyik vendégét õrizetbe vették - adta tudtul az MTI. 

Nem büntetik az ukrán tüntetõket

Itthon2013.12.19, 19:28

Az amnesztiával teljesül az ellenzék egyik fõ követelése, amit már Janukovics is javasolt egy nemzeti kerekasztal-beszélgetésen.

Halálra vertek egy csecsemõt Kaposváron

Archívum2013.11.29, 14:21

A baba bántalmazásával gyanúsított férfit õrizetbe vették.

Pénzre volt szüksége, interneten árulta kislányát

Archívum2013.09.19, 16:17

Interneten árulta kétéves kislányát egy brazil házaspár. Az anyának kellett a pénz, hogy elutazzon és prostituáltként dolgozhasson.

Magyar hullát találtak egy bõröndben Londonban

Archívum2013.07.24, 12:21

Magyar nõ holttestére bukkantak a brit fõvárosban egy bõröndben, egy erdõs területen.

Meg akarták ölni Harry herceget

Archívum2013.06.03, 16:31

Drámai dolog derült ki: Harry herceg életére akart törni egy brit hajléktalan. A férfi bûnösnek vallotta magát a rendõrségen.

Õrizetben a bottal szurkáló férfi

Itthon2013.05.05, 16:00

Elfogták a társát bottal nyakon szúró támadót.

Húsz maffiózót fogtak el Dél-Olaszországban

Nagyvilág2013.03.05, 16:45

A hatóságok õrizetbe vették a calabriai 'ndrangheta maffia húsz tagját, és közel félmilliárd euró értékben foglaltak le tõlük javakat - közölte kedden az olasz rendõrség. A rendõrség az akció keretében 12 vállalatot és 17 üdülõt is lefoglalt.

Újabb hat gyanúsított a Vizoviczki-ügyben

Itthon2013.02.13, 12:30

Újabb hat embert vettek õrizetbe a Vizoviczki-üggyel kapcsolatban, a gyanú szerint bûnszervezet tagjaként követtek el csalást.

Õrizetbe vették a Mohamed-film készítõjét

Nagyvilág2012.09.28, 11:59

A férfit nem az arab világot feltüzelõ Mohamed-film miatt vitték be, hanem azért, mert megszegte korábbi feltételes szabadlábra helyezésének a feltételeit. A bíróság óvadékért sem akarja elengedni, az ügyvédje viszont attól fél, hogy a börtönben nem lenne biztonságban a védence, mert sok muzulmánt tartanak fogva.  

Kanada a menedékkérõk õrizetbe vételét fontolgatja

Nagyvilág2012.08.19, 13:42

A kanadai határõrség egyik belsõ jelentése szerint határozottabb intézkedésre lehet szükség, ha nem sikerül csökkenteni az európai roma menedékkérelmezõk számát, ezért megfontolják a kérelmezõk õrizetbe vételét. Gyerekek is rács mögé kerülnének. A legtöbben Magyarországról érkeznek.

Elfogták Bándy Kata gyilkosát

Life.hu2012.07.16, 19:59

Az MTI információi szerint megvan a meggyilkolt pszichológusnõ gyilkosa. A tettes állítólag egy huszonhat éves magyar férfi, aki néhány hónapja érkezett Kiskunhalasról Pécsre, munkanélküli volt. Beismerte tettét.

53 embert csuktak le a szúnyogok miatt

Nagyvilág2012.07.02, 11:14

Ötvenhárom embert vettek õrizetben Srí Lankán, amiért elmulasztották felszámolni a dengue-lázat terjesztõ szúnyogok tenyészhelyeit - közölte hétfõn a colombói rendõrség.