Orion űrhajó

címke rss
Ezer év múlva ez lesz a divatos tánc, nézze csak!

Ezer év múlva ez lesz a divatos tánc, nézze csak!

Az Orion űrhajó című sorozatból kiderül, milyen páros tánc lesz a menő 3000 körül.

Lehet, hogy magánrakétát vesz igénybe a NASA a Hold-misszióhoz

Tudomány2019.03.13, 20:12

Újabb késlekedések akadályozzák az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szupernehéz hordozórakétájának, az SLS-nek a kifejlesztését, így az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal a következő Hold-misszióhoz esetleg magánrakétát vesz igénybe - jelentette be szerdán a hivatal igazgatója.

Fantomok a NASA űrhajójának fedélzetén

Tudomány2018.09.24, 20:09

A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésén az MTA Energiatudományi Kutatóközpont dózismérői segítenek felmérni, milyen sugárzás éri majd az űrhajósokat. Ismerje meg közelebbről a kísérletet, mely lényeges szerepet kap a későbbi emberes Mars-küldetések előkészítésében is!

Sikeres volt a Marsra indítandó űrhajó rakétájának tesztje

Tudomány2016.06.29, 14:34

Sikeres és egyben utolsó próbaindítási kísérletet hajtott végre a földön az Orbital ATK amerikai űrkutatási vállalat a Space Launch System (SLS) nevű hordozórakéta hajtóművével.

Civilek is lehetnek majd NASA asztronauták

Tudomány2016.03.08, 18:45

A NASA kereskedelmi űrrepülési programja keretében a Boeing és a SpaceX vállalatok fejlesztenek új űrkapszulákat a Nemzetközi Űrállomás elérésére, illetve a jövőbeli emberes űrutazások megvalósítására. Számos technológiai újítás mellett a hangsúly a nagyfokú biztonságon valamint a költséghatékonyabb és ezáltal elérhetőbb űrutazáson van, amely talán az emberes kereskedelmi űrrepülés új korszakát nyithatja meg.

Két évet késik az Orion űrhajó indítása

Archívum2015.09.17, 15:46

A NASA 2023 áprilisáig elhalasztja az Orion űrhajó indítását, amelyet eredetileg 2021-re terveztek.

Közülük repül valaki a Marsra

Tudomány2015.02.17, 12:36

Több mint kétszázezerről előbb 1058-ra, majd most százra szűkítette a Mars-utazásra jelentkezők számát a Mars One holland cég. A magyar pályázó nem jutott be az első száz közé.

Az Orion felszállt!

Tudomány2014.12.05, 13:41

Pár perccel magyar idő szerint délután 1 óra után az Orion űrhajó egy Delta IV Heavy hordozórakéta segítségével sikeresen felszállt a NASA Cape Canaveral-i légibázisáról.

Nagy volt a pezsgés az űrben, de az igazi dobások jövőre jöhetnek

Tudomány2013.12.31, 17:41

Bővelkedett az óév az érdekes és fontos űreseményekben. A magánűripar oroszlánkörmeit mutogatja, az oroszok űrrepülőteret építenek, a kínaiak eljutottak a Holdra, Európa és Amerika inkább a tudományos programokban jeleskedik, miközben mindenki erőt gyűjt az évtized második felének még nagyobb ugrásaihoz.

Mire költ a NASA a következő években?

Tudomány2013.05.03, 14:27

Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a Szaturnusz körül. Elég lesz-e a NASA 17 milliárd dolláros 2014-es költségvetése ahhoz, hogy az USA megtartsa vezető szerepét az űrkutatásban?

Előző
Következő