Orbán Viktor

címke rss

Orbán kormányfőként elköszönt a nyilvánosságtól

Itthon2002.05.23, 13:30

Megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját kormányfőként Orbán Viktor a Sándor-palotában.Orbán közölte: három, gazdaságot érintő témában számít nagy konfliktusokra a következő kormánnyal. Orbán újra megerősítette, hogy a halálbüntetés bevezetésén el kell gondolkodniuk a törvényhozóknak. "Nem Isten rendelte azt, hogy ne legyen halálbüntetés, hanem emberi kéz és elme. Nem helyes eleve elzárkózni a változtatástól" - mondta Orbán Viktor. A kabinet csütörtökön ül össze utoljára - kivételesen - a Sándor-palotában, ahol dönetenek arról, hogy az épületet megnyitják a nagyközönség előtt.

Egymást oktatta ki Orbán és Medgyessy

Itthon2002.05.23, 16:38

A minszterelnöki dolgozószobában találkozott Orbán Viktor és Medgyessy Péter. A leendő kormányfő konstruktív ellenzékiséget kért elődjétől. Orbán utcára vonulásos elképzelésével kapcsolatban Medgyessy azt mondta: a politikai vitákat a Parlamentben kell lefolytatni. Orbán szerint a kormánytól függ az ellenzék konstruktivitása, és ha lehet, a Házon belül próbálnak eredményeket elérni. Ha nem, akkor sem kell félni - így Orbán - mert az emberéletet követelő megmozdulások a baloldalhoz szoktak kötődni.

Nem építik tovább Orbán parlamenti szobáját

Itthon2002.05.24, 10:25

 Valószínűleg mégsem a Parlamentben lesz  Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök irodája. A Népszabadság értesülése szerint ugyanis az Országgyűlés új és a Miniszterelnöki Hivatal leköszönő vezetése közötti vita miatt leállították az iroda felújítását.

Állami pénzből gazdagodtak meg a Vegyépszer vezetői

Itthon2002.05.24, 16:34

Újból kizárólag magántulajdonban és magánszemélyek irányításával működik a több százmilliárd forintos állami megrendelésekkel talpra állított Vegyépszer. A cég viszavásárolta a különleges jogokat biztosító aranyrészvényt az állami MFB-től. Az ügyben kizárólag a Vegyépszer jogosult nyilatkozni, amelynek vezérigazgatója jogszerűnek nevezte az ügyletet.

Itthon2002.05.24, 06:53

Szili nem vitatkozik Orbán dolgozószobájáról

Itthon2002.05.25, 16:10

Orbán Viktornak ex-miniszterelnökként nem lesz dolgozószobája az Országházban - jelentette ki Szili Katalin. Az Országgyűlés szocialista elnöke kisstílűnek, és a maga részéről méltatlannak nevezte az erről folyó vitát, amivel a továbbiakban nem kíván foglalkozni.

Szentmise az Orbán-családért

Itthon2002.05.25, 09:18

Rendhagyó módon szentmisén imádkoznak majd a hívek Orbán Viktorért és családjáért a Szent István-bazilikában. Szabó Géza kanonok, a bazilika plébánosa a Népszabadság kérdésére hangsúlyozta, hogy az egyház szempontjából semmi esetre sem számít politikai rendezvénynek a szertartás, még akkor sem, ha a hívek egy része feltehetően annak tekinti.

Szili nem vitatkozik Orbán dolgozószobájáról

Itthon2002.05.25, 15:53