öngyilkosság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- öngyilkos
- halál
- gyilkosság
- rendőrség
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Öngyilkosság lett egy idős angol házaspár
Jelentős adósságot halmozott fel egy nyugdíjas házaspár, amitől ezért egyre kilátástalanabbá vált a helyzetük. Amikor ki kellett volna költözniük bérelt kúriájukból, a pár öngyilkosságba menekült - írta meg a Bors a DailyMail cikke alapján.
Megerőszakolták, ezért öngyilkos lett egy 28 éves nő
Végső elkeserdésében oltotta ki saját életét a 28 éves Hannah. A nőt brutálisan megerőszakolták, és ezt nem tudta feldolgozni.
Gáspár Győző öngyilkossági kísérlete: a showman ezért próbált véget vetni az életének
Borzasztóan nehéz időszakot élt át Gáspár Győző és családja. A médiasztár ugyanis évek óta pánikbetegséggel küzd, ám az állapota hónapokkal ezelőtt annyira súlyossá vált, hogy kórházi kezelésre szorult. A vizsgálatok megállapították, hogy paranoid személyiség- és bipoláris zavarral, valamint depresszióval is küzdött.
Egy kislány előtt ugrott le a tizedikről a 17 éves fiú Budapesten
Péntek este 20 óra körül egy budapesti panelház 10. emeletéről kiugrott egy 17 éves fiú, amit egy kislány is látott. Egy férfi szerint, aki szemtanúja volt a tragédiának, nem ez volt az első eset – írja a Bors.
- címkék:
- Budapest
- panelház
- öngyilkosság
- krimi
- Címkefelhő »
Megölte feleségét egy férfi Kistolmácson
Hétfő este holtan találtak egy házaspárt Kistolmácson. A hírt a rendőrség közölte kedden.
Tinilány elszenesedett holttestére bukkantak a családi ház udvarán
A rendőrség vizsgálatot indított.
Egy férfi lemészárolta családját, majd magával is végzett az Egyesült Államokban
Öt ember meghalt, köztük a gyanúsított is. A férfi lelőtte feleségét és három gyermeküket, mielőtt maga ellen fordította a fegyvert - közölte a rendőrség.
Családi tragédia Kistolmácson: holtan találtak rá egy házaspárra a saját házukban
Holtan találtak rá egy házaspárra tegnap este Kistolmácson. Bár egyelőre sok a kérdés, nagy valószínűséggel a férj ölte meg az asszonyt, aztán lett öngyilkos.
Az egész családját, majd önmagát is kivégezte egy férfi, mert a neje válni akart
Az amerikai Michael Haight felesége december 21-én adta be a válókeresetet, a férfi pedig annyira összetört a hír hallatán, hogy végül borzasztó tettre szánta el magát.
- címkék:
- öngyilkosság
- gyilkosság
- család
- Címkefelhő »
Brutális vérengzés Utah állam Enoch városában
A 42 éves Michael Haight agyonlőtte feleségét, öt gyerekét és az anyósát is két héttel a válási papírok beadása után, majd magával is végzett a Utah állambeli Enoch városában - írja a Mirror.
Gyógyszerre ivott alkoholt Eva Rezesová: eszméletlenül vitték kórházba
Tűzoltók törték rá az ajtót Eva Rezesovára, aki kassai otthonában eszméletlenül feküdt, miután gyógyszerre alkoholt ivott. A milliomosnőként elhíresült szlovák asszonyt azonnal kórházba szállították.
Szolgálati fegyverrel vetett véget életének a NAV egyik egyenruhása Székesfehérváron
Saját szolgálati fegyverével végzett magával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési részlegének egyik munkatársa Székesfehérváron.
Munka közben lelőtte magát egy NAV-nyomozó
Saját szolgálati fegyverével végzett magával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési részlegének egyik munkatársa Székesfehérváron.
- címkék:
- Székesfehérvár
- öngyilkosság
- fegyver
- NAV
- Címkefelhő »
Tinilánynak hazudta magát, így zsarolta a fiúkat egy férfi: az egyik áldozata öngyilkos lett
Karácsony előtt kattant a bilincs egy huszonöt éves amerikai férfi csuklóján, aki több tinédzsert is átvert. Először rávette őket, hogy küldjenek neki intim fotókat és videókat, majd ezeket felhasználva megzsarolta áldozatait. Az egyikük azonban nem bírta a terhet.
Megszólaltak a szomszédok: ezért vethette magát a mélybe Hédi néni Újpalotán
Újpalotán, a Páskomliget utcában, egy panelház ötödik emeletéről ugrott ki kedden Hédi néni, akit a környéken mindenki szeretett. A szomszédok fájó szívvel emlékeztek, és azt is tudni vélik, miért dobta el magától az életét az idős asszony.
- címkék:
- öngyilkosság
- Újpalota
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Öngyilkos lett egy nő Újpalotán, az ötödik emeletről ugrott ki
Kedd este Budapesten, a XV. kerületben, egy nő kivetetett magát az ötödik emelti ablakából és szörnyethalt.
- címkék:
- öngyilkosság
- Újpalota
- Címkefelhő »
Meghalt a focista, aki egy hónappal ezelőtt fejbe lőtte magát
Meghalt a focista, aki egy hónappal ezelőtt fejbe lőtte magát. A korábbi labdarúgó, Bojan Jamina a Kelet-Szarajevóban található Szerbia nevű kórházban hunyt el.
Az infúziós állvánnyal kitörte a kórház ablakát, majd kiugrott a negyedikről egy idős férfi Cegléden
Öngyilkos lett egy idős férfi Cegléden, aki a kórházi kórtermének ablakán ugrott ki a negyedik emeletről.
- címkék:
- Cegléd
- kórház
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Kiugrott egy idős beteg a ceglédi kórház negyedik emeletéről: holttestét másnap találták meg
Borzalmas tragédia történt karácsony előtt Cegléden. A helyi kórházban lett öngyilkos az egyik páciens, akit az orvosok és ápolók órákon át mindhiába kerestek.
Szörnyethalt egy üzletasszony Törökországban, miután kiugrott a repülőtéri beszállófolyosóról
Feltehetően öngyilkosságot követett el az a nő, aki a repülőtéri beszálláskor egy heves vitát követően leugrott a beszállófolyosóról Törökországban.
Megszólalt Oszter Sándor özvegye: "Nagyon is élni szeretnék"
Oszter Sándor 2021 őszén hunyt el, miután rosszul lett a család balatoni nyaralójában. Fejét a felesége, Failoni Donatella vállára hajtva halt meg.
Oszter Sándor özvegye megszólalt az öngyilkossági hírről
Ahogy mi is írtuk, felröppent a hír, hogy egy híres színész özvegye a napokban öngyilkosságot kísérelt meg, és rengeteg nyugtatót vett be.
Kiderült, miért akart öngyilkos lenni az elhunyt magyar színészlegenda özvegye
A híresség, akinek neve személyiségi okok miatt nem hozható nyilvánosságra, tragikus hirtelenséggel távozott közülünk örökre. Özvegyét megviselte párja elvesztése, ám nem pusztán a gyász vezetett az öngyilkossági kísérletéhez.
- címkék:
- halál
- öngyilkosság
- gyász
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Tragédia: meghalt Tina Turner fia - a másik gyermeke 4 éve öngyilkos lett
Los Angeles-i otthonában holtan találták Tina Turner fiát, a 62 éves Ronnie-t. A férfira a szomszédok találtak rá, megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült.
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy zalai férfi
Holtan találtak egy idős házaspárt Csesztregen. Az orvosszakértő megállapítása szerint a 73 éves nő halálát idegenkezűség okozta, a 71 éves férfi viszont saját maga vetett véget az életének.
Holtan találtak egy idős házaspárt Zala megyében
Holtan találtak egy idős házaspárt vasárnap délután Csesztregen; a rendőrség emberölés miatt nyomoz - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
- címkék:
- Csesztreg
- öngyilkosság
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Holtan találták meg az eltűnt idős hölgyet Vácon
Pénteken az esti órákban indultak egy idős hölgy keresésére Vácon, sajnos már nem tudták megmenteni az életét.
- címkék:
- öngyilkosság
- eltűnés
- öngyilkos
- Vác
- Címkefelhő »
Nyilvánosságra került az öngyilkosságot elkövető diáklány utolsó üzenete
A 17 éves lány, mielőtt levetette volna magát a hídról, még üzenetet küldött az édesanyjának.
- címkék:
- öngyilkosság
- diáklány
- üzenet
- búcsú
- híd
- Címkefelhő »
30 éves férfi feküdt a sínekre, halálra gázolta a Homonna felé tartó vonat
A tragédia vasárnap hajnalban történt Szlovákiában.
- címkék:
- Szlovákia
- vasút
- öngyilkosság
- vonat
- sín
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Ma lenne 56 éves Olvasztó Imre, az Indul a bakterház Bendegúza
Majdnem tíz éve már, hogy öngyilkos lett az ország talán legismertebb Bendegúza, azaz Olvasztó Imre. A gyerekszínészből lett nyomdász nem tudott volna felesége és gyermekei nélkül élni, ezért menekülhetett a halálba.
Öngyilkosságot kísérelt meg a megvakított Gabriella, miután fel akarták gyújtani az otthonát (18+)
Borzalmas hónapokon van túl a kemecsei horror áldozata. Gabriellára februárban rátámadt a saját exe, aki miután brutálisan megverte, meg is vakította a fiatal édesanyát, miután az nem akarta visszavonni a férfi ellen tett feljelentést. A rendőrség végül elfogta a brutális támadót, ám a nőnek azóta sincs nyugta.
Le akart ugrani egy 21 éves nő a Margit hídról: sírt és többször elmondta, hogy meg akar halni
A budapesti rendőrök egy 21 éves külföldi nőt húztak vissza a Margit híd pillérjéről, mert a vízbe akart ugrani.
- címkék:
- Margit híd
- öngyilkosság
- nő
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Holtan találtak egy háromtagú családot Prágában - az egyik szülő lehetett az elkövető
Két felnőtt és egy gyermek holttestére bukkantak a mentők Prága Čakovice kerületében, a K Sedlišti utcai parkban.
Kisfiával együtt akart öngyilkos lenni egy balesetet okozó nő a 85-ös úton
Súlyosabb büntetést kapott az a nő, aki autóval szándékosan áttért a szemközti sávba, hogy frontálisan ütközzön egy arra járó autóval, mert öngyilkos akart lenni és a gyerekét is magával akarta vinni a halálba.
- címkék:
- 85-ös főút
- baleset
- öngyilkosság
- ítélet
- Címkefelhő »
Leugrott a KöKi Terminál tetejéről egy férfi: szörnyethalt
Az ittlakunk.hu kedd este írról írt, nagy rendőri készültség tapasztalható a KöKi Terminálnál, több rendőrautó és egy helyszínelősátor is van a bevásárlóközpontnál.
Öngyilkos lett a Power Rangers sztárja: csupán 49 éves volt
Elhunyt Jason David Frank, aki az eredeti Power Rangersben alakította a zöld rangert. Csupán 49 éves volt.
Vonat elé vetette magát az Atlético Madrid legendás focistája
Az 57 esztendős korábbi futballista, Gerhard Rodax osztrák lapértesülések szerint súlyos beteg volt, alighanem ezért vetett önkezével véget az életének.
Holtan találtak egy öttagú családot az amerikai Phoenixben
Két felnőttet és három kisgyermeket találtak holtan a házukban az amerikai Pheonixben, szerdán - írta a CBS News.
- címkék:
- Phoenix
- öngyilkosság
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Mégsem öngyilkosság volt? Britney Spears nagymamáját saját nagyapja ölhette meg
Meglehetősen sötét dolgok láttak most napvilágot Britney Spears családjáról. Egy nemrég megjelent cikkben több rokon is azt állítja: nem biztos, hogy az énekesnő nagymamája öngyilkos lett.
100 éve született Kurt Vonnegut, aki mindenkit megajándékozott, amikor betiltották a könyveit
A szülei szándékosan nem tanították meg németül, örökbe fogadta a testvére gyerekeit, sokat várt a világhírre, és cigaretta általi halálban reménykedett. A szatirikus irodalom 20. századi kultikus írója, Kurt Vonnegut 100. születésnapját ünnepelné, ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttünk róla egy csokornyi tudnivalót.
"Fáj a fejünk, a fülünk" - El akarnak költözni a lakók a drogbotrányba keveredett énekesnő szomszédságából
Napok óta lázban tartja az országot, hogy ki lehet az a híres magyar énekesnő, akit drogfogyasztás és öngyilkossági kísérletmiatt vittek kórházba. Az üggyel kapcsolatban egyre több részlet lát napvilágot, a Life.hu-nak Zacher Gábor is megszólalt, de az továbbra sem nyilvános, hogy pontosan kiről van szó. A szomszédok azonban nem tesznek lakatot a szájukra, sőt... Elmondták, az énekesnő miatt élhetetlen hely lett a házuk.
Mély, vérző sebbel találtak rá a 90 éves nénire a rendőrök: tehernek érezte magát
A 90 éves néni tehernek érezte magát, ezért el akarta dobni az életét. A budapesti rendőrök előzték meg a tragédiát.
- címkék:
- Budapest
- öngyilkosság
- család
- néni
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Egy nő, aki bosszúból öngyilkosságba hajszolta a férfiakat
Mindig is vonzódtam a sötét, rejtélyes történetekhez, ezért is keltette fel a figyelmem Szanyi Jozefina sztorija, akit 1926-ban vádoltak meg azzal, hogy minimum 6 férfit az öngyilkosságba hajszolt.
- címkék:
- halál
- öngyilkosság
- bosszú
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Zacher Gábor: "A rendőrség körözheti a kórházból önkényesen távozó öngyilkosjelöltet"
Sokkoló események kavarták fel a mindenszenteket övező hosszú hétvégét: egy egyelőre a sajtó által sem megnevezett hazai sztárénekesnőt sikertelen öngyilkossági kísérletet követően szállítottak kórházba, ahol kokaint és erős nyugtatót mutattak ki a szervezetében.
Kegyetlen családirtás, a legbrutálisabb kivégzéssel - élve égett bent a házban mindenki
Holtan találtak rá egy leégett oklahomai házban a 34 éves Brian Nelsonra és a 32 éves Brittany Nelsonra, és gyerekeikre. A családtagok szerint a szülők betegségeik és anyagi problémáik miatt végeztek magukkal és a hat gyerekkel, akik 1 és 13 év közöttiek voltak - írja a DailyRecords.
Öngyilkossági kísérlet miatt riaszthatták a mentőket a drogborányba keveredett magyar énekesnő lakásához
Napok óta folyik a találgatás arról, ki lehet az a híres magyar énekesnő, akit a minap mentők vittek kórházba drogfogyasztás miatt. Azt lehet tudni, hogy a toxikológiai jelentés szerint kokaint találtak a vérében, valamint, hogy a drogfogyasztás mellett egyebek is történtek a lakásban.
A harmadikról zuhant a mélybe egy férfi Kaposváron
Kizuhant egy férfi Kaposváron egy épület harmadik emeletéről. Túlélte az esést, de nem tudni, milyen állapotban van most.
- címkék:
- öngyilkosság
- öngyilkos
- Kaposvár
- Címkefelhő »
Öngyilkos lett a börtönben a magyar vállalkozó, aki korábban megölte a feleségét, majd feldarabolta a testét (18+)
A 62 éves vállalkozó a börtönben oltotta ki saját életét vasárnap, ahova azután került be, hogy megölte a feleségét, a testét feldarabolta, majd elrejtette.
"Nem volt semmi jele annak, hogy készül valamire" - megszólalt Kabai Lóránt ismerőse
A családja a rendőrséggel kerestette Kabai Lórántot, de sajnos a művészre holtan találtak rá. Ismerőse, aki az utolsók között látta élve a költőt elmondta, nem volt jele annak, hogy nyomasztaná valami.
Felgyújtotta házát egy idős férfi Pecölben: a villanyoszlopon hagyott búcsúlevelet
A Vas megyei Pecölben lángra kapott egy családi ház, a tűzoltók egy férfi holttestét találták meg benne. Az idős ember a házhoz közeli villanyoszlopon is hagyott búcsúlevelet.
- címkék:
- Pecöl
- öngyilkosság
- öngyilkos
- búcsúlevél
- Címkefelhő »
Lopott motorcsónakról vetette magát a Dunába egy fiatal nő
Egy folyón sodródó motorcsónakról a vízbe ugró, zavart nőt mentettek ki a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei Budapesten. Kiderült, hogy a hajót elkötötte.
- címkék:
- Duna
- öngyilkosság
- Római-part
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Én voltam a feleséged, az a nő pedig a lelkitársad...
Andrea 10 éve ment férjhez. Társkeresőn ismerkedtek meg a párjával. Nagy szerelemnek indult, hamar házasság lett belőle. Mindenki tökéletesnek gondolta a kapcsolatukat, hiszen annyira összeillettek.
Elvesztette édesapját a TV2 sztárja: "Magamat okoltam"
Egedi Hedda sírva fakadt TV2 Párharc című vetélkedőjének szerdai adásában. 8 méter magasból kellett leugrania, ám nem a félelem miatt potyogtak a könnyei.
Dráma a Margit hídon: megmentették a rendőrök a lányt, aki véget akart vetni az életének
A 19 éves lány hétfő este akarta levetni magát a Margit hídról.
Drámai videó: a Margit hídon, a Duna felett lógó zokogó lány életét mentették meg a rendőrök
A rendőrök, és egy arra járó fiatal húztak vissza egy sokkos állapotban lévő lányt a Margit híd korlátjáról. Az életveszélyes jelenetet az egyik rendőr testkamerája rögzítette.
Borzalmas tragédia: öngyilkos lett a fiatal magyar TikToker
Bár voltak arra utaló jelek, hogy a nő nincs jól mentálisan, de senki nem gondolta, hogy véget vet az életének.
- címkék:
- öngyilkosság
- gyász
- tragédia
- öngyilkos
- Tiktok
- Címkefelhő »
Öngyilkos lett egy 12 éves kislány: nem bírta tovább az iskolai bántalmazásokat
Nem először próbált véget vetni életének a 12 éves Charley Ann Patterson, ugyanis az iskolában folyamatosan bántották, zaklatták őt, amit már nem bírt elviselni.
Megrázó családi tragédia áll a révfülöpi kettős halál hátterében
Mint azt több cikkben megírtuk, két idős ember holttestére bukkantak Révfülöpön, kedden. Mostanra kiderült, mi áll a tragédia hátterében - írta a Bors.
- címkék:
- Révfülöp
- öngyilkosság
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Megölte a feleségét, aztán magával is végzett a révfülöpi férfi
Szakértőkkel együtt vizsgálják a nyomozók, mi történhetett a reggel holtan talált idős emberekkel Révfülöpön.
- címkék:
- Révfülöp
- öngyilkosság
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Kiderült, hogyan halt meg a nyugdíjas házaspár Révfülöpön
Mint arról korábban beszámoltunk, 2022. október 11-én reggel bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy idős házaspárt holtan találtak révfülöpi otthonuk teraszán. A hatóság közlése alapján családi tragédia történt.
Meggyilkolta autista fiát egy angliai nő
A rendőrök holtan találtak az otthonukban egy kisfiút és az anyját az angliai Leedsben. Az eddigi információk szerint egy autista nő megölte az autista gyerekét, aztán öngyilkos lett.
- címkék:
- Anglia
- öngyilkosság
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Megölte autista kisfiát, azután magával is végzett a fiatal édesanya (18+)
A szomszédok riasztották a rendőröket, miután heteken át nem látták sem a fiatal édesanyát, sem pedig tízéves kisfiát. A rendőrök szembesültek elsőként a tragédiával és az egyenruhások fedezték fel a két holttestet.
Borzalmas! Öngyilkos lett a fiatal olimpikon
Holtan találták meg hétfő reggel lakásában Florin Zalomirt, a 2012-es londoni olimpián ezüstérmet nyert román kardválogatott volt tagját. Az első információk szerint öngyilkos lett.
Holtan találtak rá az olimpiai ezüstérmes sztársportolóra
Holtan találták meg hétfő reggel lakásában Florin Zalomirt, a 2012-as londoni olimpián ezüstérmet nyert román kardválogatott volt tagját. Az első információk szerint öngyilkosságot követett el, főbe lőtte magát.
A megerőszakolt, meztelen Marilyn Monroe kínzása
A minden idők egyik legismertebb hollywoodi sztárja, Marilyn Monroe halálának hatvanadik évfordulójára időzített Szöszi nem a szó szoros értelmében vett életrajzi film – már csak azért sem, mert Joyce Carol Oates 2000-ben megjelent, azonos című regényéből készült, és a tagadhatatlanul nagy írónő eleve arra intette olvasóit, még véletlenül se tényszerű életrajzként, hanem egy tragikus életút egyes megtörtént eseményeit az alkotói benyomások és feltételezések szülte képzelettel társító regényként kezeljék. Ennek megfelelően a regényt adaptáló forgatókönyvíró-rendező Andrew Dominik (Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Foord) ...
Itt vannak a legújabb részletek az ismert zenész fiának drámai öngyilkosságáról
Az újpesti Bródy Imre Gimnázium csütörtökön tudtatta, hogy egyik tanulója meghalt. Azóta az is kiderült, hogy a fiú, akinek az édesapja egy ismert zenész, öngyilkos lett. A Blikk most újabb részleteket tudott meg a tragédiáról.
- címkék:
- öngyilkosság
- zenész
- Címkefelhő »
Ismert magyar zenész fia az öngyilkosságot elkövető gimnazista
Egyelőre tisztázatlan okokból vetett véget életének egy tinédzser, aki az Újpesti Bródy Imre Gimnázium 11. osztályos tanulója volt. Úgy tudni, a fiú édesapja ismert zenész.
Boldog gyermekkora volt - megszólaltak a híres zenész fiának újpesti öngyilkosságáról
Jól szituált, zenész családból származott az a 11. osztályos gimnazista, aki napokkal ezelőtt felakasztotta magát budapesti otthonában. Egyelőre nincs magyarázat Ö. Gergő tettére, írja a Bors.
- címkék:
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Felakasztotta magát egy budapesti gimnazista
Felakasztotta magát egy 11. osztályos gimnazista, aki az Újpesti Bródy Imre Gimnázium tanulója volt.
- címkék:
- Budapest
- öngyilkosság
- diák
- Címkefelhő »
Lesújtó! Felakasztotta magát egy magyar gimnazista
Egyelőre tisztázatlan okokból vetett véget életének egy tinédzser, aki az Újpesti Bródy Imre Gimnázium 11. osztályos tanulója volt.
- címkék:
- öngyilkosság
- tinédzser
- gimnázium
- Címkefelhő »
Erdőkertesi tragédia: a férfi korábban is kérte a barátnőjét, hogy együtt legyenek öngyilkosok
Idén augusztusban egy nő és egy férfi holttestét találták meg Erdőkertes egyik egy utcájában egy autóban. A pár együtt lett öngyilkos, az autó kipufogógázát vezették be az utastérbe. A veresegyházi nő anyja kizártnak tartja, hogy a lánya beleegyezett a közös öngyilkosságba, ezért maga akarja kideríteni, mi történhetett – írja a Bors.
- címkék:
- Erdőkertes
- öngyilkosság
- pár
- Címkefelhő »
Molnár-Fazekas Vivien: "Attól féltem, hogy meddig lesz otthonom, alapvető dolgok helyett inkább ivott"
Ahogy megírtuk, felesége, Vivien elhagyta Molnár Gusztávot. A színész alkoholproblémákkal küzd, a szakítás oka azonban az volt, hogy a férfi nem tartotta be ígéreteit, zaklatta Vivient, idegen nőkkel csetelt. Gusztáv öngyilkossággal is fenyegetőzött, de egy ponton túl nem volt számára visszaút. Vivien most elmondta, mekkora volt a baj.
Iskolai bántalmazás miatt lépett vonat elé a 11 éves kislány Gyürén: állapota kritikus
Gyürén egy 11 éves kislány lépett ki a vonat elé: iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének.
Erdőkertesi kettős öngyilkosság: a halott lány anyja kitálalt a pár kapcsolatáról
Erdőkertesen közösen követett el öngyilkosságot egy pár, Kata és Dani. A fiatal nő édesanyja most megszólalt: nem képes túltenni magát gyereke elvesztésén.
Borzalmas! Öngyilkos lett egy négygyermekes édesanya
A 31 éves asszony rettegett attól, hogy a válást követően a bíróság a férjének ítéli a gyerekeket, ezért még a tárgyalás előtt végzett magával.
- címkék:
- öngyilkosság
- válás
- édesanya
- Címkefelhő »
A kilencedikről akart a mélybe ugrani egy férfi Debrecenben: három rendőr mentette meg az életét
Három járőr több mint hat percen át tartotta meg azt a férfit, aki egy tízemeletes panelház kilencedik szintjéről próbált meg kiugrani.
- címkék:
- öngyilkosság
- rendőrök
- Debrecen
- Címkefelhő »
Leugrott a hatvani Meszlényi hídról egy férfi, mert elárverezték a házát
Az egyik Heves megyei településen élő 69 éves férfi nem tudta fizetni a hiteltartozását, ezért elkeseredésében öngyilkos lett. Múlt pénteken leugrott a hatvani Meszlényi hídról.
Egyenesen a vasúti munkagép elé ugrott egy nő Szombathelyen
A peronon egy padon ült a nő, átlagos várakozónak tűnt, ám amikor jött a nagy sebességű munakgép, határozottan felállt és elé ugrott.
- címkék:
- vasút
- öngyilkosság
- munkagép
- öngyilkos
- Címkefelhő »
A depresszió nem csak mélybe taszít, de ölni is képes
A depresszió bélyeget sokan használják olyankor, amikor valakinek rossz kedve van, vagy épp kedvtelen. Ilyen gyakran megtörténik az emberekkel, de ez nem nevezhető depressziónak. Ám pont emiatt nagyon veszélyes a valódi depresszív állapot, mivel a környezet csak legyint rá, és nem veszi komolyan még az sem, aki benne van.
A Spice Girls tagja borzalmas időszakáról vallott, majdnem öngyilkos lett
A Spice Girls lánycsapat Sporty Spice-a egy olyan titkot osztott meg a magánéletével kapcsolatban, mely sokkolta a világot. Eddig hallgatott róla, de most őszintén vallott sötét korszakáról.
- címkék:
- Mel C
- öngyilkosság
- Spice Girls
- Címkefelhő »
"Biztos vagyok benne, hogy nem lett öngyilkos" - Ádám Tamás haláláról nyilatkozott a fia
Négy évvel ezelőtt otthonában találták meg holtan Ádám Tamás színészt, akit a legtöbben a Família Kft.-ből ismernek. A fia most megszólalt a haláláról, elmondta, biztos benne, hogy apja nem lett öngyilkos.
"Ha elhagysz, belehalok" - Tényleg nekem kell feláldoznom magam a boldogságodért?
Ha a pár egyik fele úgy dönt, hogy véget vet a párkapcsolatnak, a másik fél pedig erre válaszként elkezd öngyilkossággal fenyegetőzni, kit terhel a felelősség? Mi a jó megoldás ilyenkor?
- címkék:
- öngyilkosság
- öngyilkos
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Más nő bugyiját találta meg otthon, öngyilkos lett a tévés műsorvezető
Végzett magával a WAOW-9 csatorna munkatársa, Neena Pacholke, aki a Wake Up Wisconsin című műsort vezette.
- címkék:
- öngyilkosság
- tévé
- Címkefelhő »
"Azt hitte, aki szép, azt szeretik" - Marjai Judit szívszorító sorokkal búcsúzik öngyilkos kolléganőjétől
Ahogy arról mi is hírt adtunk, vasárnap este öngyilkos lett Szőnyi Ildikó modell. A modell a '80-as években járt karrierje csúcsán, ám az utóbbi időben nem érezte jól magát.
Készülhetett a halálra a magyar topmodell: Szőnyi Ildikót megtörte a sors
A sorompók leeresztése előtt ráhajtott a sínekre az egykori magyar topmodell, Szőnyi Ildikó.
Napok óta készült a halálra a magyar szupermodell
Mint ahogy azt az Origo is megírta, Szőnyi Ildikó a 80-as évek topmodellje volt a vasárnapi, Nyúl község közelében történt vonatgázolás áldozata. A gyönyörű modell napok óta készült arra, hogy véget vet életének - írta a Blikk.
Kidobta a kilencedikről a kutyáját, ugrott volna utána a XV. kerületi nő
A szomszédok szerint az asszony szerette házikedvencét, ezért is sokkolták őket a történtek. A mai napig nem tudják, miért akarta kioltani a nő a saját életét is.
Gyász! Öngyilkos lett a magyar topmodell
Szándékosan hajtott autójával a vonatsínekre Nyúlnál vasárnap este Szőnyi Ildikó modell, aki a '80-as években járt karrierje csúcsán.
- címkék:
- Szőnyi Ildikó
- öngyilkosság
- autó
- vonat
- modell
- Címkefelhő »
Kiderült, ismert magyar modell volt a nyúli vonatgázolás halálos áldozata
Kiderült, ki a szörnyű nyúli vonatgázolás halottja: egy ismert magyar modell, aki szándékosan vetett véget az életének.
- címkék:
- öngyilkosság
- modell
- tragédia
- Címkefelhő »
Öngyilkos akart lenni, miután végzett a kutyájával egy budapesti nő
Egy XV. kerületi lakás kilenedik emeletéről dobta ki a kutyáját egy nő, majd ő maga és ki akart ugrani, de az egyik szomszédnak sikerült lebeszélni a nőt - számolt be róla a Bors.
- címkék:
- Budapest
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Gyászol Kamilla és a brit királyi család
Öngyilkos lett Charles Villiers, Kamilla cornwalli hercegné távoli unokatestvérére. A hír alighanem az egész királyi családot megrázta. A férfi öngyilkos lett egy londoni hotelszobában.
Tragédia: öngyilkos lett Kamilla hercegné unokatestvére
A DailyMail értesülései szerint öngyilkosságot követett el Kamilla cornwalli hercegné távoli unokafivére, Charles Villiers.
"Sírba tetted a lányomat" - Egymást támadják az erdőkertesi öngyilkos szerelmespár rokonai
Kettős öngyilkosság híre rázta meg az országot augusztus 20-án. A fiatal párt saját autójukban érte a halál, ugyanis egy slag segítségével visszavezették a kipufogógázt az utastérbe. A holttestekre helybeliek találtak rá, és bár azonnal riasztották a mentőket, a kiérkező segítség már nem tudta megmenteni a férfi és a nő életét.
Öngyilkos lett egy 26 éves anya - néhány órával előtte még azt videózta, ahogy a gyermekeivel játszik
Azt mondják, gyakran épp azok az emberek látszanak a legvidámabbnak, akik belül a legnagyobb harcokat vívják önmagukkal.
Felkavaró részletek az erdőkertesi tragédiáról
Veszekedett az öngyilkosság előtt az Erdőkertesen holtan talált szerelmespár a Bors információi szerint. A nő egy éjszakát a legjobb barátnőjénél töltött, őt érte el a lap.
- címkék:
- Erdőkertes
- öngyilkosság
- fiatal pár
- Címkefelhő »
Erdőkertesi tragédia: az öngyilkosság előtt szakítottak, majd kibékültek a szerelmesek
Ahogy arról mi is beszámoltunk, két ember holttestét találták meg egy autóban Erdőkertesen, a Nap utcában. Lapértesülések szerint az áldozat egy fiatal férfi és a barátnője, a kipufogógázt ők maguk vezették be az utastérbe. Az egyik áldozat barátnője drámai részletekről számolt be.
- címkék:
- Erdőkertes
- öngyilkosság
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Az öngyilkos férfi magával rántotta a mélybe a barátnőjét: "Ha meghalunk, együtt halunk meg"
Egy törökországi szikláról ugrott a mélybe Selcuk Cetiner és magával rántotta barátnőjét is, Mehlika Dericit.
- címkék:
- öngyilkosság
- gyilkosság
- öngyilkos
- Címkefelhő »
Borzalom Pest megyében: egy fiatal pár holttestére bukkantak egy autóban
Két ember holttestét találták meg egy autóban Erdőkertesen, a Nap utcában.
Kiugrott egy panelházból egy férfi Szegeden
Öngyilkos lett egy férfi Szegeden, kiugrott egy panelházból - íraj a Bors.
- címkék:
- Szeged
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Dráma Szegeden: egy férfi fuldoklott egy fán lógva
Öngyilkosságot kísérelt meg kedd hajnalban egy fiatal férfi a szegedi Anna-kút közelében. Az egyik önkormányzati cég munkatársai vették észre a fán lógó férfit, majd riasztották a rendőröket. Az eddigi információk szerint kórházba szállították, a férfi nem halt meg - írja a Blikk.
- címkék:
- Szeged
- haláleset
- öngyilkosság
- Címkefelhő »