olimpia

címke rss

Nekik is szurkolhatunk Tokióban: Korpási Bálint

Sportslife.hu2021.05.25, 16:04

A tokiói olimpiáról is masszív találgatás folyt az elmúlt egy évben, mint lényegében bármelyik rendezvénnyel kapcsolatban a járvány idején. 2020 márciusától szinte mindennapos kérdések: lesz, nem lesz, elhalasztják, nem lesznek nézők, csak nézők indulhatnak rajta, csak ufók nézhetik, és egyéb nehézségek. Sorozatunkban bemutatjuk a kvótás magyarokat, ha lesz olimpia, ha nem lesz.

Kajak-kenu: Alakulóban a magyar olimpiai csapat

Sport2021.05.17, 09:39

A részben utánpótláskorú versenyzőkkel felálló magyar válogatott 15 éremmel, négy arannyal, nyolc ezüsttel és három bronzzal zárta a vasárnap véget ért, szegedi kajak-kenu világkupát, a dobogós helyek közül azonban csak kettő - Tótka Sándor (K-1 200 m, 2.); Balla Virág, Takács Kincső (C-2 500 m, 2.) - született olimpiai számban.

Elképesztő az ellenállás Japánban az olimpia megrendezése ellen

Sport2021.05.17, 13:47

Japánban egyre nő azoknak a tábora, akik ellenzik a július 23-án kezdődő nyári olimpia megrendezését. Egy hétfőn kiadott közvélemény-kutatás szerint a lakosság 80 százaléka hallani sem akar az olimpia megrendezéséről.

A japánok közel hatvan százaléka lefújná a tokiói olimpiát

Sport2021.05.16, 13:11

A legújabb közvéleménykutatások szerint a japánok közel hatvan százaléka lefújná az idén nyárra halasztott tokiói nyári olimpiát.

Cseh László már döntött az olimpiai szereplésről

Sport2021.05.16, 09:30

Plagányi Zsolt – aki immár a hetedik éve Cseh László edzője – nem csinál titkot abból, hogy az elért eredmények függvényében milyen döntést hozhatnak néhány nappal a budapesti vizes Európa-bajnokságot követően.

Elképesztő szigor mellett dolgozhatnak csak a külföldi újságírók a tokiói olimpián

Sport2021.05.15, 09:52

A nyáron a 2021-re halasztott tokiói olimpia tudósítására érkező külföldi média munkatársai rövid pórázon lesznek tartva, és esély sincsen arra, hogy bárki engedély nélkül a „buborékon" kívülre menjen majd – erről Tamayo Marukawa, a tokiói olimpiáért felelős miniszter beszélt.

Roger Federer is kihagyhatja a tokiói olimpiát

Sport2021.05.15, 09:18

Az olimpia egyéni aranyérem – 2008-ban párosban felért már a csúcsra Pekingben – az egyetlen, amely hiányzik a teniszsztár, Roger Federer gyűjteményéből, ennek ellenére a 39 éves svájci klasszis megértené, ha nem rendeznék meg a 2021-re halasztott tokiói ötkarikás játékokat.

350 ezer ember írta alá az olimpia megrendezése ellen indított peticíót

Sport2021.05.14, 07:16

Kenji Utsunomiya egy héttel ezelőtt kezdeményezett aláírásgyűjtést a tokiói olimpia megrendezése ellen. A japán ügyvéd pénteken sajtótájékoztatót tartott Tokióban.

Három kvótát szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu olimpiai kvalifikációs versenyen

Sport2021.05.13, 19:53

A magyar versenyzők egy férfi kajakos és két férfi kenus kvótát szereztek csütörtökön a tokiói játékokra a Szegeden rendezett európai olimpiai pótkvalifikációs viadalon, így Magyarország jelenleg az elérhető 18-ból 17 indulási joggal rendelkezik.

Újabb magyar atléta teljesített olimpiai szintet

Sport2021.05.13, 20:24

Kozák Luca 12.81 másodperces eredménnyel teljesítette az olimpiai szintet 100 méteres gátfutásban csütörtökön a savonai atlétikai versenyen.

Lázadnak a japán kormányzók, nem hajlandóak kórházi ágyakat adni az olimpia alatt megfertőződő sportolóknak

Sport2021.05.13, 08:41

Egyre erősebben tiltakoznak Japán különböző prefektúráinak kormányzói az olimpia megrendezése ellen. A feszültség napról napra nő a szigetországban.

Botrány a sajtótájékoztatón: egy riporter zászlót lengetve tiltakozott az olimpia megrendezése ellen - videó

Sport2021.05.13, 08:32

Botrány tört ki azon az internetes sajtótájékoztatón, amelyet 71 nappal a tokiói olimpia kezdete előtt tartottak. A sajtótájékoztató témája eredetileg az volt, hogy a japán kormány elkezdi beoltani azokat a sportolókat, akik indulnak majd az olimpián. 

40 japán város mondta le a külföldi sportolók olimpiai edzőtáborát

Sport2021.05.13, 07:54

Egyre több japán város mondja le a külföldi sportolók olimpia előtti edzőtáborát. A települések vezetői a koronavírus-járvány terjedése miatt hozzák meg ezt a döntést.

Egy lépésre a tokiói kvótától a kenus Bodonyi András

Sport2021.05.12, 11:39

Bodonyi András második lett előfutamában, így egyből bekerült a csütörtöki döntőbe kenu egyes 1000 méteren az európai olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen, amely szerdán délelőtt kezdődött el Szegeden.

Hirosima kormányzója megtiltotta, hogy az olimpiai fáklyával az utcán fussanak

Sport2021.05.12, 07:38

A hirosimai kormányzó, Hidehiko Yuzaki megtiltotta, hogy az olimpiai láng fáklyafutása a hirosimai prefektúrában folytatódjon. A koronavírus-járvány elszabadulása miatt a prefektúrában az utcán nem futhatnak a lánggal.

Egyre nagyobb a nyomás Japánon: le kell mondani az olimpiát

Sport2021.05.12, 08:37

Egyre nagyobb a nyomás az olimpiai szervezőbizottságon és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon is: törölni kellene a július 23-án kezdődő játékokat. Szerdára virradóra a koronavírus-fertőzések száma ismét rekordot döntött Japánban. 

Késő esti meccsel kezd a magyar női kézilabda-válogatott Tokióban

Sport2021.05.12, 08:51

Késő esti mérkőzéssel kezdi meg szereplését az idén nyárra halasztott tokiói olimpián a magyar női kézilabda-válogatott, majd egy délelőtti meccsel folytatja a csoportkört.

Megkezdte a felkészülést a női vízilabda-válogatott a tokiói olimpiára

Sport2021.05.11, 13:35

A Margitszigeten megkezdte a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpiára. Bíró Attila szövetségi kapitány egyelőre 18 fős kerettel dolgozik, a viadalra 13 játékost lehet majd nevezni, közülük 12-t lehet beírni egy-egy mérkőzésre.

A japánok sztárteniszezője kihagyhatja a tokiói olimpiát

Sport2021.05.11, 07:36

A japán teniszező, Nisikori Kej szerint az emberek biztonsága a legfontosabb, ezért azt is elképzelhetőnek tartja, hogy nem vesz részt az idei tokiói olimpián.

A japánok teniszsztárja nem bízik az olimpia megrendezésében

Sport2021.05.10, 22:37

A japánok négszeres Grand Slam-győztes teniszezője, Oszaka Naomi szerint az ázsiai országban a koronavírus-járvány emelkedő szintje aggodalomra adhat okot, és egyáltalán nem biztos abban, hogy a sporteseményt idén nyáron meg kellene rendezni Tokióban.

Elképesztő időt futott a 100 méteres olimpiai válogatón a 104 kilós NFL-játékos

Sport2021.05.10, 13:54

DK Metcalf, az NFL-ben szereplő Seattle Seahawks csapatának elkapója is részt vett az amerikai olimpiai válogatón atlétikában.

Az olimpia megöli a szegényeket - tüntetések Tokióban

Sport2021.05.10, 07:19

Egyre nagyobb a feszültség a július 23-án kezdődő olimpia városában, Tokióban. Miközben vasárnap az üres atlétikai stadionban tesztversenyeket rendeztek, a stadion környékén a japán emberek tüntettek az olimpia megrendezése ellen. A koronavírus-járvány újabb hulláma egyelőre megfékezhetetlennek tűnik. Egyre többen - orvosok, sportolók, önkéntesek - emelik fel a szavukat a játékok megrendezése és az abnormális állapotok ellen.

Tokióban tüntettek az olimpia megrendezése ellen

Sport2021.05.09, 22:25

A japán lakosság egyre kevésbé akarja, hogy július 23-án Tokióban megkezdődjön az olimpia. Vasárnap Tokióban tüntettek a rendezés ellen.

Lemaradt a nyári olimpiáról a norvégok sífutó olimpiai bajnoka

Sport2021.05.09, 12:51

A női sífutásban olimpiai és 14-szeres világbajnok Therese Johaugnak alig nyolc másodperc hiányzott ahhoz, hogy atlétaként kvalifikációt szerezzen a tokiói nyári olimpiára.

A WHO reméli, idén megrendezhető lesz az olimpia

Life.hu2021.05.08, 09:07

Az Egészségügyi Világszervezet továbbra is azt reméli, hogy idén megrendezhetik Tokióban a tavaly nyárról elhalasztott olimpiát, annak ellenére, hogy a koronavírusos esetek száma világszerte több országban, köztük Japánban is növekszik.

A WHO továbbra is bízik az olimpia megrendezésében

Sport2021.05.08, 09:28

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) továbbra is azt reméli, hogy idén megrendezhetik Tokióban a tavaly nyárról elhalasztott olimpiát, annak ellenére, hogy a koronavírusos esetek száma világszerte több országban, köztük Japánban is növekszik.

A járványhelyzet miatt elmaradhat a NOB elnökének májusi tokiói látogatása

Sport2021.05.07, 13:05

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint "nagyon nehézkesnek" tűnik, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke május közepén ellátogathasson a tavalyról idén nyárra halasztott játékok helyszínére.

Két nap alatt 200 000 aláírást gyűjtöttek a japánok az olimpiarendezés ellen

Sport2021.05.07, 08:41

A japánok egy online aláírásgyűjtés formájában tiltakoznak a 2021-es tokiói nyári olimpiai játékok megrendezése ellen. Két nap alatt több mint 200 000 aláírás jött össze a rendezés ellen. A közvélemény az újonnan megjelenő koronavírus-mutációk erősen fertőző változatai miatt kezdett el pánikolni - olvasható a japán sajtóban.

Pislákoló olimpiai láng

Sportslife.hu2021.05.03, 00:11

Egy éves csúszással, de úgy tűnik, július 23-án megkezdődik a tokiói olimpia. Hogy, milyen körülmények között, az még kétséges. Hogy az illetékesek jól döntöttek-e, amikor a megrendezés mellett szavaztak - ez megjósolhatatlan. Az biztos, hogy szólnak mellette és ellene is érvek.

Hoppá! Ennyi aláírás gyűlt össze egyetlen nap alatt az olimpia megrendezése ellen

Life.hu2021.05.06, 14:41

Az első 24 órában közel 50 ezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát.

Nekik is szurkolhatunk Tokióban: Női kézilabda-válogatott

Sportslife.hu2021.05.25, 16:05

A tokiói olimpiáról is masszív találgatás folyt az elmúlt egy évben, mint lényegében bármelyik rendezvénnyel kapcsolatban a járvány idején. 2020 márciusától szinte mindennapos kérdések: lesz, nem lesz, elhalasztják, nem lesznek nézők, csak nézők indulhatnak rajta, csak ufók nézhetik, és egyéb nehézségek. Sorozatunkban bemutatjuk a kvótás magyarokat, ha lesz olimpia, ha nem lesz. 

Repülési tilalmat vezetnek be Japánban az olimpia alatt

Sport2021.05.06, 07:41

Japán közlekedési minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy a tokiói olimpia és a paralimpia helyszínei felett július 21-től szeptember 5-ig repülési tilalmi zónát alakítanak ki a terrorizmus megelőzésének érdekében.

Eldőlt, kik szállhatnak harcba a még elérhető kajak-kenu olimpiai kvótákért

Sport2021.05.05, 18:15

Kajak egyes 200 méteren Csizmadia Kolos, kenu egyes 1000 méteren Bodonyi András, kajak kettes 1000 méteren pedig a Béke Kornél, Varga Ádám duó nyerte a szerdai válogatót a szegedi Maty-éren, így ők képviselhetik majd Magyarországot a jövő héten ugyanitt sorra kerülő európai olimpiai pótkvalifikációs regattán.

Aki indul az olimpián magyar vívóként, az éremesélyes

Sport2021.05.05, 16:23

Az olimpián induló magyar vívók éremesélyesnek számítanak - többek között erről beszélt az M4 Sport Sporthíradójában Boczkó Gábor, a hazai sportági szövetség (MVSZ) sportigazgatója.

A világ legidősebb embere mégsem viszi az olimpiai lángot

Sport2021.05.05, 13:40

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem viszi a tokiói olimpia lángját Japán, egyszersmind a világ legidősebb embere - adta hírül az olimpiai ügyekben bennfentes insidethegames.biz.

Ne ingyenes óvszert, hanem maszkot osztogassanak! - keményen bírálták a tokiói olimpia szervezőit

Sport2021.05.05, 07:35

A Nemzetközi Antidopping Testület (WADA) korábbi alelnöke, Rob Koehler keményen bírálta az idei tokiói olimpia szervezőit. A kanadai szakember szerint a japánoknak most nem azzal kellene törődniük, hogy ingyen óvszereket osztogatnak a sportolóknak, hanem minden erejükkel a játékok biztonságos megrendezésére kellene koncentrálniuk. Nevetségesnek tartja, hogy az olimpiára érkezőknek maguknak kell beszerezniük a védőmaszkokat.

Dusev-Janics Natasa ott lehet a tokiói olimpián

Sport2021.05.04, 14:39

A háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakos, Dusev-Janics Natasa elindul a szerdán kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs versenyen.    

Hatalmas meglepetés! Visszatér Janics Natasa

Life.hu2021.05.04, 11:31

Két évvel ezelőtt még 90 százalék esélyt adott rá, hogy befejezte a pályafutását a 39 éves olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, most csütörtökön pedig rajthoz áll a kajak 200 méteres szegedi olimpiai válogatón.

Már az ápolók is lázadnak az olimpia ellen

Sport2021.05.04, 13:10

Japánban tovább erősödtek a bírálatok, amiért a tokiói nyári olimpia és paralimpia szervezői - az eddigi tízezer orvoson és nővéren felül - további félezer ápolót igényeltek az egészségügytől az ötkarikás játékok idejére.

Tizennyolc fős olimpiai keretet hirdetett a magyar női pólóválogatott kapitánya

Sport2021.05.03, 12:43

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 18 fős olimpiai keretet hirdetett, ebből jelöli majd ki a Tokióba utazó csapatát.

Olimpiai ezüsthalmozók

Sportslife.hu2021.05.02, 16:56

Az ezüstérem a legszomorúbb medál, mert a sportoló elveszíti az aranyat. Ám kétség nem fér hozzá, hogy ez is szépen csillog, sőt, van úgy, hogy még nagyobb erőfeszítésre ösztönzi a versenyzőt, de úgy is van, hogy valakinek ez a maximum, amit a pályafutása során megnyerhet. Cseh László és Szabó Tünde tudnának erről mesélni... Kvízünk nem könnyű, de érdemes megpróbálnod!

Alaposan próbára teszi a magyar pólószurkolókat az olimpiai program

Sport2021.04.30, 13:01

Nem a magyar szurkolók kedvében akartak járni a júliusi tokiói olimpia pólótornájának meccs sorrendjét összeállítók – röviden így foglalhatjuk össze, mi vár azokra a szurkolókra, akik élőben szeretnék látni Märcz Tamás és Bíró Attila csapatának csoportmeccseit.

Két zászlóvivővel készülnek a britek a tokiói játékokra

Sport2021.04.29, 09:27

A brit olimpiai csapat történelmében eddig 26-an vihették a zászlót a nyitóünnepségeken, de csak három volt nő közülük.

Japánban most már teljesen zárt kapus olimpiáról beszélnek

Sport2021.04.29, 09:37

Miután a külföldi nézőket már március közepén kitiltották az idei nyári olimpiáról, most felmerült annak a lehetősége is, hogy egyáltalán ne engedjenek be szurkolókat a július 23-án kezdődő játékokra. A végső döntést erről az utolsó pillanatban, júniusban hozzák meg.

Kiderült, hogy pontosan milyen szabályok mentén tesztelik majd az olimpiára érkezőket

Sport2021.04.28, 14:56

Minden olimpikont és a közvetlen környezetében dolgozó szakembert naponta tesztelik majd a koronavírusra a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián.

Jogi úton akarja kiharcolni az épek közötti olimpiai szereplést az amputált lábú futó

Sport2021.04.28, 09:05

Az atlétikai világszövetség (WA) illetékes testülete nemet mondott a tokiói olimpián az épek között indulni szándékozó Blake Leeper amputált lábú amerikai futó kérelmére.

Nem akarnak olimpiai edzőtáborokat japán városok

Sport2021.04.28, 07:07

Egyre nő azoknak a japán városoknak a száma, amelyek lemondják a világ sportolóinak edzőtáborát. Számos nemzet az olimpia előtti utolsó felkészülését Japánban tervezte, de ebből most nem lesz semmi. A koronavírus-járvány miatt a japán polgármesterek hallani sem akarnak a külföldi sportolók érkezéséről.

Eltitkolta feleségét, mégis ő lehet az olimpia lánggyújtója

Sport2021.04.27, 12:22

Macujama Hideki történelmet írt 2021-ben. A 29 éves sportoló lett az első japán sportoló, aki megnyerte a profi golfozók egyik legrangosabb versenyét, az augustai US Masters-tornát. Az ázsiai versenyző újabb rekordra készül, ugyanis Tokióban ő lehet az első golfjátékos, aki meggyújthatja az olimpiai lángot. Macujama csendes és visszafogott magánéletet él, de hazájában hatalmas rajongás övezi, a sajtó minden lépéséről tudni szeretne. Japán első számú férfi golfozója inkább csak kedvenc sportágára koncentrál, és hálás azért, hogy a feltörekvő generáció követendő példaként tekint rá.   

Brisbane megkapta a kormánygaranciát a 2032-es olimpiai pályázatához

Sport2021.04.27, 11:14

Ausztrália elküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) azokat a dokumentumokat, amelyekben kormánygaranciát vállalt a 2032-es játékok brisbane-i megrendezésére.

A japánok még többet tesztelnék az olimpiára érkező sportolókat

Sport2021.04.26, 08:25

A japán kormány arra kéri a tokiói olimpia és paralimpia sportolóit és a külföldről érkező személyeket, hogy az adott országból való indulástól számított 96 órán belül kétszer is vessék alá magukat koronavírustesztnek.

Ismét megszólalt az olimpiai bajnok, aki miatt tavaly elhalasztották a tokiói olimpiát

Sport2021.04.25, 10:06

Ismét megszólalt a tokiói nyári olimpia megrendezésének ügyében a korábbi négyszeres olimpiai bajnok kanadai jégkrongozó, Hayley Wickenheiser. 2020 márciusában is tett egy nyilatkozatot, amelyet akkor nagyon súlyos döntés követett.

Eldőlt a vitorlázó testvérek csatája a tokiói kvótáért

Sport2021.04.25, 09:29

Vadnai Benjamin indul Laser Standard osztályban a tokiói olimpia vitorlás mezőnyében, mivel megnyerte a válogatót testvérével, Jonatánnal szemben.

Tinik, akik legyőzték a világot

Sportslife.hu2021.04.22, 22:20

Mi még javában hegyezgettük a ceruzánkat, amikor ezek a 13-14 éves lányok, fiúk, kemény felkészülések után, olimpiai bajnokok lettek a nagyok között. Ismered a történetüket? Kvízünkből sokat megtudhatsz róluk!

KVÍZ: Melyik olimpián történt?

Sportslife.hu2021.04.25, 14:23

Egészen az első újkori olimpiáig visszarepülünk az időben, hiszen már akkor is magyar állt a dobogó legfelső fokán. De akad még néhány érdekesség, amire nem biztos, hogy tudni fogod a választ. Vagy mégis?

Kizárták a francia olimpiai csapatból a balhés teniszezőt

Sport2021.04.24, 14:46

A Francia Teniszszövetség (FFT) kizárta az olimpiai keretből a világranglistán 35. Benoit Paire-t, aki így nem lehet ott párosban a nyári tokiói játékokon. 

Nem lesz magyar női párbajtőröző a tokiói olimpián

Sport2021.04.24, 13:41

Nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a párbajtőröző Kun Annának a vívók európai olimpiai pótkvalifikációs versenyén, Madridban.

Döntött a NOB, ezt a zenét fogják játszani az orosz sportolóknak a tokiói olimpián

Sport2021.04.24, 08:39

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta, hogy a tokiói olimpián Pjotr Csajkovszkij 1. zongoraversenyét játsszák az orosz sportolók számára a himnusz helyett. 

Növényi Norbert ezért ment el kidobónak olimpiai bajnokként

Life.hu2021.04.23, 10:05

A sportoló nem mehetett ki a Los Angeles-i olimpiára, ezért nagyon bepipult, és otthagyta a sport világát. Növényi Norbertnek kellett a munka ezért úgy döntött, kidobónak áll.

A NOB elnöke optimista a sportolók beoltottságát illetően

Sport2021.04.22, 17:45

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke bízik abban, hogy a tokiói résztvevők "nagyon nagy száma" koronavírus elleni oltást kap, még mielőtt az ötkarikás játékok július 23-án megkezdődnek.

Az UFO és a többiek, nemzetközi olimpiai kvíz

Sportslife.hu2021.04.22, 16:06

Tudtad, hogy Tarzan úszó volt? És azt, hogy földönkívülinek hívták a Föld legsikeresebb olimpiai bajnokát? Eric, a sikló, vagy Eric, az angolna? Eddie, a sas műugró volt, esetleg síugró? Van pár izgalmas kérdésünk, tedd próbára magad!

Újabb esélyt kaptak a magyar férfi strandröplabdázók, hogy kijussanak az olimpiára

Sport2021.04.21, 18:27

Ugyan két éve, a Georgiában rendezett olimpiai kvalifikációs strandröplabda Kontinentális Kupa első fordulójából a magyar férfi és női válogatott sem jutott tovább, a férfiak most újabb esélyt kaptak a tokiói kvóta megszerzésére.

Hat aranyérmet várnak a magyar emberek Tokióban a sportolóinktól

Sport2021.04.21, 13:55

Egy felmérés szerint a magyar lakosság hat aranyérmet vár a sportolóktól a tokiói olimpián. A legtöbben, ötből négyen az úszástól várnak érmeket, de a válaszadók kétharmada a szintén hagyományosan jól szereplő kajak-kenu csapattól is legalább dobogós helyezésekre számít - ismertette országosan reprezentatív kutatásának eredményeit szerdán az Opinio piackutató applikáció.

Kisorsolták az olimpia futballtornájának csoportbeosztását

Sport2021.04.21, 12:27

A címvédő brazilok, valamint a Rio de Janeiróban döntős németek egy csoportba kerültek a nyári, tokiói olimpia férfi futballtornájának szerdai, zürichi sorsolásán.

Kiderült, mikor döntenek arról, hogy lehetnek-e hazai nézők az olimpián

Sport2021.04.20, 13:32

Csak júniusban, a tokiói olimpia nyitánya előtt egy hónappal lehet dönteni arról, hogy hazai nézőket beengednek-e a versenyekre, mérkőzésekre.

A NOB elnöke szerint a foci-Eb-nek pozitív hatása lehet a tokiói olimpiára

Sport2021.04.20, 13:11

Thomas Bach reméli, hogy az idei labdarúgó Európa-bajnokság - amelynek egyik társházigazdája Budapest - pozitív hatással lesz a tavalyról ugyancsak idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra is.

Pupp Réka bronzérmes a cselgáncs Eb-n

Sport2021.04.16, 18:45

Az 52 kilogrammos Pupp Réka bronzérmet nyert a lisszaboni olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.

Mérsékelték a világbajnok sprinter eltiltását, de az olimpián nem indulhat

Sport2021.04.16, 10:52

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kettőről másfél évre mérsékelte Christian Colemannek, a férfi 100 méteres síkfutás világbajnokának az eltiltását, aki így sem vehet majd részt a tokiói olimpián.

Japánban újra az olimpia lemondásáról beszélnek

Sport2021.04.16, 04:33

A Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt főtitkára csütörtökön az idei nyári olimpia törléséről beszélt. Az országban újra elszabadult a koronavírus-járvány, a szakértők szerint a július 23-án kezdődő olimpiát akkor sem lehet biztonságosan megrendezni, ha azt a nézők teljes kizárásával rendezik meg.

Märcz Tamás az utolsó pillanatig kivár az olimpiai keret kihirdetésével

Sport2021.04.15, 15:03

Märcz Tamás, a tokiói olimpiára készülő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya várhatóan hat hét múlva nevezi meg bő, 19-20 fős keretét, mellyel megkezdi a felkészülést a játékokra.

A japánok sztárgolfozója gyújthatja meg az olimpiai lángot

Sport2021.04.14, 16:15

Japán legnagyobb golfsztárja, Macujama Hideki az egyik fő esélyes rá, hogy fellobbantsa az olimpiai lángot a tokiói nyári ötkarikás játékokon - írta az olimpiai ügyekben bennfentes insidethegames.biz.

A NOB bízik a japán közhangulat megváltozásában

Sport2021.04.14, 13:46

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bízik benne, hogy a japán emberek álláspontja hamarosan változik majd és támogatni fogják a tokiói játékok megrendezését.

Hét magyar arany születhet a tokiói olimpián

Sport2021.04.14, 11:52

Az Egyesült Államok végezhet a tokiói olimpia éremtáblázatának élén, míg Magyarország 28 dobogós helyet (7 arany, 8 ezüst, 13 bronz eloszlásban) szerezhet, ami 13-mal lenne több, mint 2016-ban, Rio de Janeiróban - a Gracenote Sports adatszolgáltató és elemző cég legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint.

Kulcsár Krisztián: Nem gondolom, hogy steril olimpia lesz

Sport2021.04.14, 08:50

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kijelentette: már most megemeli a kalapját az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékok szervezői előtt.

Hat fiatal külföldi sportoló, akiket érdemes követni 2021-ben

Sportslife.hu2021.04.13, 21:24

Előttük az élet és a lehetőségek, mögöttük megannyi fantasztikus eredmény. Ha valakik, ők biztosan csúcsteljesítményre motiválnak!

A japánok döntő többsége törölné vagy elhalasztaná a tokiói olimpiát

Sport2021.04.12, 11:10

A japánok 72 százaléka a koronavírus-járvány újabb hullámától való félelme miatt azt szeretné, ha törölnék az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát, vagy ismét módosítanák az időpontját - derült ki a Kyodo japán hírügynökség hétfői felméréséből.

300 szobás karanténhotelt is kialakítanak a tokiói olimpián

Sport2021.04.11, 09:04

A tokiói olimpia szervezőbizottsága újabb lépést tett, hogy a lehető leghatékonyabban akadályozza meg a koronavírus terjedését az idén nyári játékokon.

Az olimpia miatt emelték a koronavírus riasztási szintjét Tokióban

Sport2021.04.09, 16:09

A japán kormány pénteken bejelentette: emeli a koronavírus riasztási szintjét Tokióban, hogy szigorúbb intézkedéseket tegyen egy fertőzőbb változat gyors terjedésének megfékezésére a nyári olimpia előtt. Szintén az ötkarikás játékokhoz kapcsolódik, hogy a japán kormány továbbra is fontolgatja a döntést, amely lehetővé tenné, hogy az érintetteket előbbre véve a sorban június végéig beoltsák a koronavírus ellen a tokiói olimpiára és paralimpiára készülő japán sportolókat.

Sírva játszott a Fradi ellen, le kellett cserélni

Sport2021.04.09, 06:08

Szöllősi-Zácsik Szandra 30 éves korára egy rendkívül kalandos és izgalmas pályafutást tudhat maga mögött. A magyar női kézilabda-válogatott elmúlt évtizedének legfontosabb, Szerbia elleni olimpiai selejtezős mérkőzésén hét góljával a mieink legeredményesebb játékosa volt. A felvidéki születésű balátlövő több sérülés után az MTK Budapestben tudott visszatérni arra a szintre, amire már nagyon fiatalon eljutott. Remek teljesítményével ismét felhívta magára az FTC-Rail Cargo Hungária figyelmét is, ahová a nyáron visszatérhet. 

Meghalt az olimpiai ezüstérmes magyar atléta

Sport2021.04.08, 16:18

Életének 86. évében meghalt Kiss Antal gyalogló, a mexikóvárosi olimpia ezüstérmese.

Már 57 ország nevezett a szegedi kajak-kenu világkupaversenyre

Sport2021.04.08, 15:07

Bár még közel egy hónap hátra van a nevezési határidő végéig, de már 57 ország és több mint 1000 résztvevő jelezte, hogy ott lesz a szegedi európai pótkvalifikációs versenyen és felnőtt Világkupán. A nemzetközi kajak-kenu versenyekre kidolgozott járványügyi protokoll már a tavaly szeptemberi gyorsasági Világkupán is jól vizsgázott, a magyar szervezők azt ígérik, hogy az idei eseményre még szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek be a Maty-érre érkezők egészségének védelme érdekében.

Újabb olimpiai kvótát szerzett a leukémiával kezelt úszó

Sport2021.04.08, 13:04

Ikee Rikako, a nemrég még leukémiával kezelt japán úszó a vegyesváltó után a 4x100 méteres gyorsváltóval is ott lehet az idén nyárra halasztott tokiói olimpián.

Rendkívül ritka rákbetegséggel kezelik az olimpiai bajnok kalapácsvetőt

Sport2021.04.08, 12:38

A rendkívül ritka rákbetegségnek számító agyi limfómával kezelik Murofusi Kodzsit, a japánok olimpiai és világbajnok kalapácsvetőjét, aki szeptemberig a tokiói olimpia sportigazgatója volt – írta az insidethegames.biz.

Harmadik olimpiájára készül a háromszoros Eb-bronzérmes magyar súlyemelő

Sport2021.04.07, 16:32

Nagy Péter az egyetlen magyar súlyemelő, akinek reális esélye van a tokiói olimpiai szereplésre, és a szegedi óriás bízik is benne, hogy a Moszkvában zajló Európa-bajnokságon olyan eredményt ér el, amely elegendő lesz az ötkarikás kvótához.

Törölték az olimpiai lángváltó oszakai szakaszát

Sport2021.04.07, 10:11

A koronavírusos esetek növekvő száma miatt a szervezőbizottság törölte a tokiói olimpia lángváltójának azt a szakaszát, amely az oszakai prefektúrán haladt volna keresztül.

Törölték három vizes sportág tavaszi kvalifikációs versenyeit Japánban

Sport2021.04.06, 12:40

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA törölte az áprilisra és májusra Japánba tervezett olimpiai kvalifikációs versenyeket műugrásban, műúszásban és nyíltvízi úszásban.

Húsz napra börtönbe megy barátja megveréséért a mongol olimpiai bizottság elnöke

Sport2021.04.06, 09:33

A mongóliai Khan-Uul megyei bíróság húsz nap börtönbüntetésre ítélte az ország olimpiai bizottságának elnökét, Naidangiin Tüvshinbayart, miután az súlyosan bántalmazta egykori sporttársát és barátját. 

Észak-Korea lemondta a tokiói olimpiai részvételt

Sport2021.04.06, 13:42

Észak-Korea nem vesz részt a 2021-es tokiói nyári olimpiai játékokon, mert félti a sportolóit a koronavírus-járvány miatt.

Két magyar egység is A döntőbe jutott az evezősök olimpiai kvalifikációs versenyén

Sport2021.04.05, 17:20

A paraevezős Pető Zsolt (PR1) és a Fehérvári Eszter, Ferencz Panna női könnyűsúlyú kétpár legközelebb az A döntőben versenyezhet az evezősök szerdáig tartó európai olimpiai kvalifikációs viadalán, az olaszországi Varesében.

Az egyiptomiak kikérték Szalahot a Liverpooltól, aki így ott lehet az olimpiai csapatban

Sport2021.04.05, 16:29

Az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség (EFA) hivatalos levélben fordult a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőségéhez, hogy engedje el a tokiói olimpiára Mohamed Szalah-t.

Kapás Boglárka Tokióban is szeretné, hogy érmet akasszanak a nyakába

Sport2021.04.03, 10:12

Kapás Boglárka nagy erőkkel készül a tokiói olimpiára, amely során erős vetélytársak ellen szeretne versenyezni, és arról álmodik, hogy újra érem kerül majd a nyakába.

Kulisszák mögött - A győri kézilabda-buborékban jártunk

Sportslife.hu2021.04.04, 09:46

Különleges kisfilmmel készültünk nektek, amely nemcsak azért izgalmas, mivel a női kézilabda-válogattunk kijutott a 2021-es tokiói olimpiára, hanem mert abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség megbízásából sajtómunkásként beköltözhettünk a selejtezőtorna „buborékjába" is. A többi a videóból kiderül.

Hét fiatal magyar sportoló, akiket érdemes követni 2021-ben

Sportslife.hu2021.04.03, 08:53

Hazai pályán ők most a legfelkapottabb sportfenomének, nem véletlenül. Kísérd végig izgalmas életüket a felkészüléstől a hétköznapi érdekességekig!

A női kéziválogatottnál remélik, nem a laborokban dől el, milyen keret utazhat az olimpiára

Sport2021.04.02, 13:42

Már zajlanak az egyeztetések a női kézilabda-válogatottal az olimpiai indulás jogát kiharcoló szakmai stábbal. Erről is beszélt Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Szeretnék, ha Elek Gábor, Danyi Gábor és Görbicz Anita továbbra is segítené a munkát, de a selejtezőtorna előtt mentális és fizikális felkészülésért felelős szakemberekkel is szeretnének még együtt dolgozni.

Megműtötték az olimpiára készülő világbajnok öttusázót

Sport2021.04.01, 17:03

Térdműtéte után már otthon lábadozik Kovács Sarolta olimpiai kvótás, világbajnok öttusázó.

Komolyan megsérült a magyar válogatott kézis, veszélyben az olimpia?

Life.hu2021.04.01, 15:17

Vállsérülést szerzett egy meccsen Kovacsics Anikó a magyar női kézilabda-válogatott és a Ferencváros csapatkapitánya, így egy időre fel kell hagynia a játékkal. Bízik benne, hogy az olimpiára azért kimehet.

A súlyos vállsérülést szenvedett Kovacsics Anikóra kemény hónapok várnak az olimpiáig

Sport2021.04.03, 09:40

Kovacsics Anikó, a magyar női kézilabda-válogatott és a Ferencváros csapatkapitánya számára súlyos vállsérülés miatt véget ért a klubidény, de elképzelhető, hogy az olimpiai szereplésről nem kell lemondania.

A címvédő oroszokkal került egy csoportba az olimpián a magyar női kézilabda-válogatott

Sport2021.04.01, 12:04

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) csütörtökön kisorsolta a nyári tokiói olimpia kézilabdatornáinak csoportbeosztásait. A március elején pótselejtezőn kijút magyar női válogatott a 2016-os riói olimpia két döntősével, az arany- és ezüstérmes orosz és francia, valamint a vb-ezüstérmes spanyol csapattal került egy csoportba.

Betegsége miatt nem indul Tokióban az olimpiai ezüstérmes német kajakozó

Sport2021.03.31, 17:54

Steffi Kriegerstein hónapok óta küzd a koronavírus tüneteivel és szövődményeivel, ezért a németek olimpiai ezüstérmes kajakozója úgy döntött, nem indul az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokon.

Az aranyérmet sem tartja elképzelhetetlennek a férfi kajaknégyes Tokióban

Sport2021.03.31, 15:23

A férfi kajaknégyes tagjai legalább a dobogón szeretnének végezni a nyári, tokiói olimpián, de ahogy Molnár Péter fogalmazott: az aranyérem megszerzésére is van esélyük.