oktatás

címke rss

Csökkentenék a diákok napi terhelését

Itthon2003.03.08, 09:41

Az Oktatási Minisztérium a tervek szerint már ez év szeptemberétől csökkentené a diákok óraszámát bizonyos évfolyamokon. Az érintett évfolyamokon összességében heti átlag két és fél órával csökkennének a tanulói terhek - írja a Magyar Hírlap.

MSZP: Nem a pénz kevés, hanem a gyerek

Itthon2003.03.10, 16:30

Az oktatási miniszter és a kormánypárti képviselők szerint a gyereklétszám csökkenése miatt kell iskolákat összevonni, illetve bezárni. Az oktatási bizottság ülésén az ellenzéki képviselők azt mondták: inkább finanszírozási problémát, a közalkalmazotti bérek fedezetének hiányát látják. Ennek ellentmond, hogy Pokorni Zoltán még oktatási miniszterként azt mondta: a gyereklétszám csökkenése miatt elengedhetetlen, hogy bezárjanak iskolákat. " Ma olyan intézményhálózatot finanszíroz az állam, amely egyre kevésbé a valódi igényekre méretezett." - nyilatkozta Pokorni 1999-ben.

Hiller és Szekeres lehetnek az új alelnökök

Itthon2003.03.12, 17:12

A márciusi tisztújításra készülő MSZP jelölőbizottsága jövő hét kedden hallgatja meg a körülbelül negyven jelöltet. Az alelnöki posztra Hiller István, az oktatási tárca politikai államtitkára és Szekeres Imre, a kancellária politikai államtitkára a legesélyesebb. Az elnökségi tagok mindegyikét újrajelölték.

Tájékoztatót kap minden iskolás a drogtörvényről

Itthon2003.03.17, 06:51

Titoktartási kötelezettség köti a tanárokat a diákjaik drogozási szokásaival kapcsolatban - hívja fel a diákok és tanárok figyelmét az a tájékoztató füzet, amelyet áprilisban az ország minden általános és középiskolájába elküld az Oktatási Minisztérium. A droghasználat jogi vonatkozásairól szóló füzetből a diákok megtudják azt is, mit jelent elterelés bevezetése.

A romák pénzének eltüntetésével vádolják Magyarországot

Itthon2003.03.19, 07:02

A Csehországnak, Szlovákiának és Magyarországnak folyósított, romáknak szánt támogatások átmeneti leállítására, és a már átutalt összegek befagyasztására szólította fel egy londoni székhelyű roma civil szervezet az Európai Parlament tagjait. A szervezet azzal vádolja a három országot, hogy eltüntette a romák oktatására utalt pénzt. A Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkársága cáfolja az állítások egy részét, de kilátásba helyezi a megalapozott állítások orvoslását.  

Belső vizsgálatot indított a MeH a romák pénze miatt

Itthon2003.03.19, 17:08

Belső vizsgálatot rendel el a romák oktatására fordítható európai uniós támogatások esetleges leállításáról szóló hír hátterének tisztázása érdekében a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős politikai államtitkára.

Kampány a lányok oktatásának támogatására

Nagyvilág2003.03.27, 13:52

Gyerünk, lányok! címmel aláírás-gyűjtési kampányt indít az UNICEF a lányok oktatásának támogatására, a világ különböző részein tapasztalható hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére. Az ENSZ-közgyűlés tavaly májusi, a gyermekek helyzetéről tartott rendkívüli ülésszakán felszólították a kormányokat, hogy 2015-ig szüntessék meg az oktatás terén a lányok hátrányos megkülönböztetését.

Negyven felett nem kell nyelvvizsga a diplomához

Itthon2003.04.02, 17:46

A kormány szerdai döntése szerint módosítják a felsőoktatási törvényt. E szerint negyven év felett eltörölnék a kötelező nyelvvizsgát. A fiatalabbaknak pedig lehetővé tennék, hogy anélkül államvizsgázzanak, de csak a nyelvvizsga-bizonyítvány ellenében kapnák meg a diplomát.

Érvénytelenítettek több száz egyetemi jelentkezést

Itthon2003.04.04, 15:19

Több száz ember egyetemi, főiskolai jelentkezését érvénytelenné nyilvánította az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) a hiányosan kitöltött adatlapok miatt. Az érintetteket a hiánypótlási időszakban nem tájékoztatták a mulasztásról, a javítási határidő letelte után azonban szinte azonnal megkapták az értesítést az érvénytelenségről. A OFI igazgatója szerint a jelentkezők olyan súlyos hibát vétettek, amelyet a javítási időszakban sem tudtak volna korrigálni. Ennek ellenére az iroda most mégis hajlandó megvizsgálni az érvénytelenített jelentkezéseket.

Szeptembertől csökken a diákok óraszáma

Itthon2003.04.11, 07:39

Jóváhagyta az oktatási tárca által kidolgozott tananyagmérséklési rendelet tervezetét az Országos Köznevelési Tanács. A rendelet, amely az óraszám mellett a tananyagot is csökkentené, várhatóan már a jövő tanévben életbe lép.