Ókori Görögország

címke rss

Ókori műtőt fedeztek fel Cipruson

Archívum2017.01.16, 15:25

Bronzból és vasból készült orvosi eszközöket fedeztek fel a ciprusi Páfosz csaknem kétezer éves romjai között a krakkói Jagelló Egyetem régészeti intézetének kutatói.

A tizedik múzsa valójában nem volt igazi leszbikus

Archívum2018.05.02, 19:04

Ő volt a kultúrtörténet első női írója, aki hangját hallatta az ókorban, és máig tartó világhírnevet szerzett magának. Szapphó nevét a leszbikus vágy szinonimájaként is ismerhetjük, hiszen a görög Leszbosz-szigeten élt és alkotott, amelynek lakosai elsősorban a kurtizán művészetük miatt váltak híressé.

Ritka növényből erjesztett bor végezhetett Nagy Sándorral

Archívum2018.05.29, 21:06

Igen fiatalon, 32 évesen halt meg időszámításunk előtt 323-ban Nagy Sándor, a híres világhódító makedón hadvezér-király. Korai és váratlan halálát már megpróbálták sokan, sokféleképpen megmagyarázni. Az elmúlt több mint kétezer év alatt terítékre került már a tífusz, a malária, sőt, a túlzott alkoholfogyasztás is, ám a legfrissebb eredmények szerint úgy tűnik, hogy mérgezett bor végzett az ókori történelem egyik legnagyobb alakjával.

Tudja-e, hogy kik voltak a történelem legerősebb férfijai?

Archívum2018.07.31, 15:41

Napjainkban a férfiak súlyemelő versenyeken és birkózó mérkőzéseken tudják leginkább megmutatni erejüket, ám évszázadokkal ezelőtt bikákat, vasból készült kerekeket, és szekereket emelgettek átlagon felüli kondíciójukat bizonyítva. Megmutatjuk, hogy kik voltak a történelem legfigyelemreméltóbb és leghíresebb erőművészei.

Nem mehettek addig férjhez, amíg meg nem öltek egy férfit

Archívum2018.09.05, 19:05

Rejtélyes és különleges legendás nők, akik bátran, félelem nélkül mentek csatába. Nem ismerték a hagyományos házimunkát, és szívesebben töltötték az idejüket lóháton, mint a konyhában serénykedve. De létezett-e valaha a képregényekből és filmekből jól ismert Wonder Woman, az amazonok hercegnője?

A kannibalizmus ezernyi hátborzongató arca

Archívum2018.09.14, 09:21

Talán kevés annyira hátborzongató és taszító dolog akad az emberiség kultúrtörténetében, mint a kannibalizmus. Annak ellenére, hogy a kannibalizmus még napjainkban is társadalmi tabutémának számít, a történelem azonban azt mutatja, hogy ez sokkal összetettebb és meglepőbb jelenség, mintsem azt gondolnánk.

Kétezer méter mélyen találták meg a világ legrégebbi ép hajóroncsát

Archívum2018.10.23, 17:18

A világ legrégebbi, teljes épségben fennmaradt elsüllyedt hajóját találták meg a Fekete-tenger mélyén, Bulgária partjainál brit és bolgár oceanográfusok. Az ókori görög gálya a tenger különleges oceanográfiai állapotjelzőinek köszönheti fennmaradását.

Irdatlan nagy ókori fellegvárat tártak fel az egykori görög metropoliszban

Archívum2019.11.06, 11:43

Hatalmas ókori fellegvárat tártak fel a közép-görögországi Boiótiában, a mükénéi civilizáció idejében virágzó Gla városában.

Hatalmas ókori fellegvárat tártak fel Görögországban

Archívum2019.11.06, 19:24

Hatalmas ókori fellegvárat tártak fel a közép-görögországi Boiótiában, a mükénéi civilizáció idejében virágzó Gla városában.