nyugdíjreform

címke rss

Nyugdíj: minél később, annál fájdalmasabb

Itthon2011.03.11, 14:05

Az évszázad közepére a lakosság több mint fele nyugdíjas lesz Magyarországon, az ő nyugdíjukat pedig a kisebbségbe kerülő dolgozóknak kell majd ellátni, pedig az ő befizetéseik most sem elégségesek ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák a nyugdíjkasszát. Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten bejelentette, hogy a kormány februárban bemutatja a nyugdíjrendszer reformjáról kialakított elképzeléseit. De mit tehet a kormány, hogyan tudja nullszaldóssá tenni az évi százmilliárdos veszteségeket termelő rendszert, vagyunk-e már olyan eltökéltek, mint a svédek, és tényleg a sok álrokkanttal van-e a legnagyobb baj?

Megállapodott a kötelező magánnyugdíj-pillérről a cseh kormány

Gazdaság2011.01.21, 11:41

Csehország létrehozza a nyugdíjrendszerének második pillérét, amely az állami felosztó-kirovó rendszer mellett egy 3 százalékos járulékból finanszírozott, kötelező magánágat is létrehoz. A korábbi magyar rendszerrel ellentétben azonban nem csak magánalapba, de egy, csak állampapírokba fektető alapba is tehetik pénzüket a munkavállalók.

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Spanyolországban

Nagyvilág2011.01.28, 14:42

Megállapodtak a szakszervezetek és a kormány képviselői Spanyolországban, 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.

Sokáig nem lankadhat még a magánnyugdíjhoz ragaszkodók figyelme

Gazdaság2011.02.01, 17:13

Várhatóan jelentősen csökkenni fog a magánnyugdíjpénztárak száma a következő hónapokban, több kassza ugyanis várhatóan nem tudja majd teljesíteni a törvény szerint előírt kétezres taglétszámot. Ha egy pénztár megszűnik, és a pénztártag nem jelzi idejében, melyik pénztárhoz akar átmenni, akkor automatikusan átkerül az állami nyugdíjrendszerbe.

Csak formabontó ítélet írhatja felül Orbán vízióját

Itthon2011.02.04, 11:50

Orbán Viktor szerint már egy alkotmánybírósági (Ab) döntés sem változtathatja meg a január 31-én kialakult új nyugdíjbiztosítási rendszert, és az Ab eddigi döntései alapján merész húzás lenne a kormány egyik legnagyobb szabású törvényének a megsemmisítése. Bár többen is megtámadták a jogszabályt az Ab előtt, a bíróság ritkán forgat fel ilyen sok embert érintő jogszabályokat, sőt, az sem biztos, hogy érdemben foglalkozik a kérdéssel.

Népszabadság: Megint lemaradt a nyugdíjcsomag az AB napirendjéről

Itthon2011.02.10, 07:46

A február közepi ülésén sem veszi napirendre a nyugdíjcsomagot az Alkotmánybíróság - írja a csütörtöki Népszabadság.

A gyerekek számát is beszámítaná a nyugdíjba a Népesedési Kerekasztal

Gazdaság2011.02.17, 15:27

Pontrendszer alapú nyugdíjszámítás bevezetését javasolta a Népesedési Kerekasztal, amely a gyermekek számát és iskolázottságát is figyelembe venné, hogy ezzel is gyerekvállalásra motiválja a lakosságot.

Kopits György: Orbán képes lenne szakítani a gulyáspopulizmussal

Gazdaság2011.02.25, 19:47

A rendszerváltás után az összes kormány versengett a jóléti juttatások növelésében, Magyarország gulyáspopulizmusa azonban Gyurcsány Ferenc kormánya alatt érte el a csúcspontját - írta Kopits György a pénteki Wall Street Journalban. A Költségvetési Tanács volt elnöke szerint Orbán Viktor továbbra is a múlt csapdájában él, de a kezében vannak az eszközök ahhoz, hogy szakítson ezzel az irányvonallal.

Orbán szerint csak nyugdíjra lehet költeni a nyugdíjjárulékokat

Itthon2011.02.27, 15:00

A nyugdíjcélú befizetésekből a kormány nem költhet másra, és a nyugdíjat nem fizetheti másból, mint a nyugdíjkasszába beérkező pénzből - írta Orbán Viktor vasárnap a Facebookon a hozzá érkezett, nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésekre válaszul. A kormányfő szerint még sokat kell még tenni a stabil nyugdíjrendszerért.

A nyugdíjpénzeket féltik az "aktivista" alkotmánybíróktól a kormánypártok

Itthon2011.05.09, 19:53

Veszélyes, saját jogköreit kiterjesztő gyakorlatot folytat kormánypárti képviselők szerint az Alkotmánybíróság. Az [origo]-nak nyilatkozó befolyásos kormánypárti politikusok azt mondták, a 98 százalékos különadóról szóló törvény kétszeri megbuktatása aggasztó, mivel hasonló érvelés alapján a nyugdíjpénztári pénzekről szóló törvényt is megsemmisítheti az Ab. A problémával már a Fidesz elnöksége is foglalkozott.