nyereség

címke rss

Felemás napot zártak Nyugat-Európa börzéi

Archívum2008.11.13, 19:21

Erősebb ingadozás után, lefelé irányuló mozgással fejezte be a napot csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék egy része, de több index megtartotta nyereségét. Változatlanul pesszimizmus uralta a piacokat, mivel a világgazdaság kilátásai rosszabbodnak, ez pedig megtépázza majd a legtöbb vállalat eredményét.

Richter: kisebb forgalom, nagyobb profit

Gazdaság2008.11.11, 13:11

A Richter Gedeon Nyrt. az �v els� kilenc h�napj�ban 171,37 milli�rd forint �rbev�telt �s 27,42 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�get �rt el - jelentette a t�rsas�g kedden a B�T honlapj�n k�zz�tett nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�sben.

Szolid nyereségek Nyugat-Európában

Archívum2008.11.10, 20:43

A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn emelkedtek, mivel érzékeltette jó hatását a kínai kormány a hét végi majdnem 600 milliárd dolláros gazdaságélénkítő és kereslettámogató csomagja, ami - az import révén - javíthatja a világgazdaság esélyeit is. Az első lelkesedés után azonban zárásra az előretörés lelassult, és később New Yorkban már lejtőre fordultak a piacok.

Nyereséggel zárta a hetet Nyugat-Európa

Archívum2008.11.07, 18:35

A nyugat-európai részvénypiacok pénteken, egyenetlen forgalomban, több-kevesebb nyereséggel zártak, követve a Wall Sreet-i irányzatot. Jók voltak a konzervatív részvények közül a gyógyszergyárak, 3-3,5 százalékos drágulással, és az energiavállalatok is.

Baranya 166 milliót nyert a forint ellen játszva

Gazdaság2008.11.07, 10:05

Százhatvanhat millió forint nyereséget könyvelhet el a Baranya Megyei Önkormányzat azzal, hogy tartalékpénzét másfél hónapig svájci frankban tartotta - írta a pénteki Népszabadság.

Nagyot bukott, de nyeres�ges a Bank Paribas

Gazdaság2008.11.05, 15:21

A p�nz�gyi v�ls�ggal kapcsolatos 1,2 milli�rd eur�s k�lts�g miatt t�bb mint fel�vel cs�kkent Eur�pa legnagyobb bankcsoportja, a francia Bank Paribas profitja a harmadik negyedben. Mindamellett a v�llalati �s a befektet�si �zlet�g azon kevesek egyike a p�nz�gyi szektorban, amely n�velni tudta nyeres�g�t.

Végre nyereség a svájci bankmamutnál

Archívum2008.11.04, 09:54

Az UBS svájci bank, amely az európai pénzintézetek közül a legnagyobb veszteséget szenvedte el a pénzügyi válság miatt, a harmadik negyedévben nyereséget könyvelt el.

Visszaesett a Ryanair profitja

Archívum2008.11.03, 11:08

A Ryanair légitársaság nyeresége 77 százalékkal esett a szeptemberben záródott pénzügyi első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest.

Jól kezdték a hetet a nyugat-európai tőzsdék

Archívum2008.11.03, 19:17

Nyereséggel zárták a hét első kereskedési napját a nyugat-európai tőzsdemutatók: az FTSE-100 index 65,94 pontos, 1,51 százalékos emelkedéssel 4443,28 ponton végzett, a frankfurti DAX-30 mutató 38,87 pont 0,78 százalék nyereséggel 5026,84 pontig jutott, a párizsi CAC-40 mutató 1,2 százalék erősödés után 3527,97 ponton zárt.

Negyedével csökkent a Suzuki nyeresége

Archívum2008.10.31, 10:42

Több mint 25 százalékkal alacsonyabb adózott eredményről számolt be a japán Suzuki autógyár, mint egy évvel korábban. Egyúttal hasonló mértékben rontotta a következő üzleti évre vonatkozó profit-előrejelzését.

Több Skoda-eladás, mégis kisebb profit

Archívum2008.10.31, 11:15

Több autót adott el, mégis jelentősen csökkent a legnagyobb cseh autógyár nyeresége az első kilenc hónapban. A jelenség oka elsősorban az erős korona. Újabban már a kereslet is csökken, ezért termelésvisszafogásra és árcsökkentésre kényszerül a cég.

A Dow legrosszabb hónapját zárta 1987 óta

Gazdaság2008.10.31, 23:44

Bár pénteken nyereséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók, a Dow Jones index 1987 óta a legrosszabb hónapját zárta. Tette ezt úgy, hogy a héten még 11,3 százalékot nyert is a mutató. Az S&P 500-as, a legszélesebb merítésű index ugyanakkor heti pozitív rekordot döntött, méghozzá 1974 óta nem zárt ennyire jól öt munkanap után az ötszáz céget tartalmazó mutató. 

Amerika is pluszban zárt

Archívum2008.10.30, 21:57

Csütörtökön nyereséggel zártak a Wall Street fő mutatói, elsősorban attól a reménytől vezérelve, hogy a Fed szerdai kamatcsökkentése, amelyet más jegybankok is követtek, segít megakadályozni a gazdaság kiterjedt lassulását.

Csökkent a nyugat-európai tőzsdék lendülete

Archívum2008.10.30, 18:29

A nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön is fölfelé haladtak, de a nap vége felé kifulladva, miután a Wall Street is ütemvesztést jelzett. Jók voltak a bankok, 3,2-18 százalék közötti nyereségekkel, de miután a kőolaj ára lefelé fordult, az olajtársaságok is vesztettek, 2-4 százalék között.

Nyereséges, de pesszimista a Metro

Archívum2008.10.30, 17:57

A német Metro kiskereskedelmi hálózat nyereséget ért el a harmadik negyedben az egy évvel korábbi veszteség helyett, elsősorban a valutaárfolyamok kedvező alakulása és a kelet-európai eladások további növekedése miatt. A lánc ugyanakkor: a globális válság hátrányosan érintheti üzletmenetét. A jövő évre egyelőre nem is mertek előrejelzéseket tenni a csoportnál.

Egy sz�zal�kra cs�kkent az amerikai kamat

Gazdaság2008.10.29, 21:59

Az amerikai�jegybank szerep�t bet�lt� Fed ny�lt piaci bizotts�ga 50 b�zisponttal 1 sz�zal�kra cs�kkentette a kamatszintet. A d�nt�s el�tt a New York-i t�zsde m�g pozit�v tartom�nyban volt, 0,8 sz�zal�kos pluszn�l j�rt, �s�a Fed kamatcs�kkent�se ut�n a Dow Jones index 0,6 sz�zal�kos es�sbe v�ltott, a zuhan�s nem tartott sok�ig: h�romnegyed 9-kor az index m�r 21,6 sz�zal�kos nyeres�get mutatott.

Ezerpontos nyeres�g a t�zsd�n

Gazdaság2008.10.28, 18:27

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 993,52 pontos, 9,24 sz�zal�kos emelked�ssel, 11 744,75 ponton z�rt kedden. A vezet� r�szv�nyek er�s�dtek az el�z� napi z�r�shoz k�pest.

Nyár óta óriási nyereséget termelt a dollár

Archívum2008.10.28, 14:26

Nyár óta elképesztő mértékben, több mint 50 százalékkal erősödött a dollár a forinttal szemben, ami rendkívül jó teljhesítmény, tekintettel arra, hogy a világ szinte valamennyi piacán a legtöbb befektetéssel bukni lehetett. A 200 forint feletti dollárárfolyam csak első látásra tűnik magasnak, az utóbbi években jóval többe került a zöldhasú.

Pénzügyi vérfürdő az ázsiai tőzsdéken

Gazdaság2008.10.27, 07:50

Ugyanaz, csak még inkább - még több eladó, még kevesebb vevő -, a tokiói értéktőzsde fő mutatójának első hétfői mélypontja egyszersmind 26 évi mélypont is volt. Utána 2 százalékos nyereségbe lendült a fő mutató, de a javulás nem bizonyult tartósnak, és a nap újabb 26 évi mélységben fejeződött be.

Zárásra visszacsúszott Amerika

Gazdaság2008.10.27, 21:58

Hiába állt a Dow napközben nagyrészt pozitívban, erősen hullámzó kereskedésben zárásra ismét veszteségbe fordultak a New York-i értéktőzsde fő mutatói. A piacon ugyanis ismét makacs globális aggodalmak kerekedtek felül a piacokon, leradírozva a pénzügyi részvények nap folyamán szerzett korábbi nyereségeit.

A Volvo is érzi a krízist, csökkent a profit

Archívum2008.10.24, 10:59

A vártnál rosszabb számokat jelentett a svéd Volvo teherautógyár 2008 harmadik negyedévéről. Egyelőre csak a nyereség - illetve természetesen a megrendelések - csökkenésében érhető tetten a gépjárműipari lassulás, miközben javában folyik az iparági konszolidáció.

Távozik a válságon 870 százalékot kereső menedzser

Gazdaság2008.10.20, 09:10

Kiszáll az üzletből Andrew Lahde, az a hedge-fund (befektetési alap) menedzser, aki 870 százalékos nyereséget ért el a jelzálogválságon az elmúlt évben. Lahde az árfolyamok esésére játszott, és miután ez be is következett, most búcsúlevelében megköszönte az elitiskolában kitanított "idiótáknak", hogy gazdaggá tették. Lahde javasolja, hogy Soros György szponzorálja egy új kormány létrehozatalát, és legalizálják a marihuánát.

Lassan elindultak felfelé az európai tőzsdék

Archívum2008.10.20, 18:57

A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn nyereséggel zártak, óvatos bizakodással haladtak fölfelé a bankmentő programok eddigi sikerei és a Wall Street hétfői javulása láttán. Jók voltak a bankok, 5-23 százalék közötti előretöréssel, és az olajtársaságok a kőolaj napközi drágulása miatt, 7-10 százalékos emelkedéssel.

Erős kezdés után visszakozott New York

Archívum2008.10.20, 15:54

Hétfőn nagy emelkedéssel nyitott a Wall Street. A tőzsde DJIA mutatója a nyitásban 87 pontot erősödött, a Nasdaq piac composite indexe 25 pontot, ami másfél százalékos javulásnak felel meg. Kevesebb mint tíz perc alatt azonban inkább lassan visszafelé mozogtak az indexek: a DJIA nyeresége 70, a Nasdaqé 15 pont körüli zsugorodott.

T�bb mint 8 sz�zal�kot esett a t�zsde

Gazdaság2008.10.16, 17:49

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 1244,71 pontos, 8,59 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 13 239,39 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. A fontosabb pap�rok k�z�l csak az Egis k�nyvelhetett el szer�ny nyeres�get, a Mol �s az OTP �rfolyama t�bb mint 10 sz�zal�kot vesz�tett.

Olcsó gépeken kaszált az Intel

Archívum2008.10.16, 08:30

A világ legnagyobb mikroprocesszor-gyártója, az Intel Corp a vártnál nagyobb mértékben, 12 százalékkal, 2,01 milliárd dollárra növelte nettó nyereségét a harmadik negyedévben. Az árbevétel 1,3 százalékkal, 10,2 milliárd dollárra kúszott fel - tájékoztat a Napi Gazdaság.

A vártnál nagyobb Google- és IBM-profit

Archívum2008.10.16, 23:33

Az IT-szektort egyelőre a legkevésbé sem viseli meg a pénzügyi válság. A Google és az IBM bevétele, illetve értékesítési eredménye ugyan elmarad a várttól, a nyeresége azonban mindkét cégnek váratlanul nagy lett.

India lehet a befektetések jövője

Gazdaság2008.10.15, 11:39

Betört az indiai piacra a Royal Bank of Scotland (RBS). Várakozásai szerint India növekedése folytatódik, sőt gyorsul is, a bank intenzíven növekvő nyereségre számít a kedvező gazdasági környezetben a következő öt év során - írja a Reuters.

Cs�cstal�lkoz� ut�n cs�csot d�nt�tt az eur�

Gazdaság2008.10.14, 19:25

Az eur� az elm�lt h�rom hetet tekintve a legnagyobb nyeres�gre tett szert a doll�rral �s a jennel szemben, miut�n az eur�z�na 15 orsz�g�nak vezet�i vas�rnapi v�ls�gtan�cskoz�sukon meg�llapodtak arr�l, hogy 2009 v�g�ig garant�lj�k a bankk�zi hitelez�st, �s meg�vj�k a nagybankokat a cs�dt�l.

Mélyponton a legstabilabb európai részvények

Gazdaság2008.10.07, 23:49

A nyugat-európai részvénypiacok kedden viszonylag erős kiigazítással kezdtek, fölfelé. Napközben is javította a hangulatot az amerikai Fed legújabb intézkedése a rövid lejáratú hitelek piacának lazítására, de a nap végére a hangulat általában visszatért a hétfői szintre. Mindazonáltal a kőolaj szintén kiigazítás jellegű drágulása megsegítette az olajtársaságokat, ez meglátszott a fő londoni tőzsdemutató javulásán.

New York: félidőre nagy nyereségek

Gazdaság2008.10.03, 21:02

Pénteken, a New York-i részvénykereskedés félidejénél - közép-európai idő szerint 19 óra körül - erős nyereségen álltak a vezető amerikai tőzsdemutatók, elsősorban azokra a várakozásokra, hogy a szenátus után a képviselőház is megszavazza a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagot. A technológiai piac Nasdaq Composite indexe ekkor 54,78 pontos, a Dow Jones ipari mutató 239,18 pontos nyereségnél járt.

J�tt tett az UBS nyeres�g Eur�p�nak

Gazdaság2008.10.03, 14:37

Cs�t�rt�k reggel a nyugat-eur�pai r�szv�nypiacok emelked�en kezdtek. J�t�kony hat�st fejtett ki az amerikai p�nz�gyi ment�csomag szen�tusi elfogad�sa, ha a bankok helyzete miatti aggodalmak nem is sz�ntek meg.

Lendületes kezdés a New York-i tőzsdén

Gazdaság2008.10.03, 21:34

Pénteken percek alatt 100 pont, azaz egyszázalékos lett a New York-i tőzsde vezető részvényindexének, a DJIA-nak nyeresége, míg a Nasdaq ez alatt több mint 30 pontot, azaz erős másfél százalékot erősödött. Ezen a szinten azonban - hosszú percekre - megpihentek az indexek, majd lassan felkúsztak 130 és 40 pont nyereség fölé.

Meglep� nyeres�g az UBS-n�l

Gazdaság2008.10.02, 20:58

A�sv�jci UBS, amely a p�nz�gyi v�ls�g legnagyobb vesztese volt Eur�p�ban, a harmadik negyed�vben a v�rt vesztes�ggel szemben nyeres�get�hozott �ssze -�k�z�lte a bank�cs�t�rt�k�n,�a rendk�v�li k�zgy�l�s el�tt.�

Állami cégek: 86,6 milliárd profit

Gazdaság2008.10.01, 17:43

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) portfóliójába tartozó társaságok állami tulajdoni hányadára számítva összesen 86,6 milliárd forint adózás előtti nyereséggel számol 2008-ban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) az első félévi teljesítés alapján, miután a szerdán megtartott ülésen áttekintette az állami tulajdonú cégek gazdálkodását - közölte az NVT szerdán az MTI-vel.

New York: a keddi nyereség csak enyhíti a veszteségeket

Gazdaság2008.10.01, 16:31

Bár a hónap utolsó kereskedési napján nagyot fogtak a vezető amerikai tőzsdeindexek, ezzel is csak csökkenteni tudták a szeptember folyamán elszenvedett soha nem látott veszteségeket.

Nyereséges a Duna TV

Archívum2008.09.29, 13:51

Nyereséggel zárta az idei év első felét a Duna Televízió, amelyek azonban nincs elegendő forrása arra, hogy saját erőből vezesse be a digitális technológiát - hangzott el a kisebbik köztévé hétfői sajtótájékoztatóján.

M�lybe h�zta a hongkongi t�zsd�t egy belga bank

Gazdaság2008.10.02, 21:08

A hongkongi t�zsde nyit�skor emelkedni kezdett a t�bbi hasonl� region�lis piachoz k�pest, miut�n Amerik�ban megegyeztek a 700 milli�rd doll�ros bankment� tervr�l. �m k�s�bb egy belga bank miatt eleny�szett a kezdeti nyeres�g, �s k�tsz�zal�kos m�nuszba ker�lt az �zsiai�b�rze.

A nap végén tért magához New York

Archívum2008.09.26, 22:48

Vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken. A Nasdaq minimális, 0,2 százalékos (3,23 pont) csökkenéssel 2183,34 ponton fejezte be a napot, a DJIA mutatója 1,1 százalékkal (118,20 ponttal) erősödött, de csak az utolsó mintegy harminc percben került a nyereséges oldalra.

New Yorkban kezdeti emelkedés

Archívum2008.09.25, 16:23

Csütörtökön növekedett a bizakodás befektetői körökben az amerikai bankok 700 milliárd dolláros állami szanálási programjának megvalósításával kapcsolatban, ezért a részvénytőzsdék határozott emelkedéssel nyitottak: a New York-i tőzsde DJIA mutatójának erősödése percek alatt elérte a 100 pontot, majd ennek közelében pihent meg, mintegy 0,9 százalékos nyereséget jelezve. A Nasdaq composite indexe 17 pontnál tartott szünetet az emelkedésben, amely így 0,75 százalékot ért el.