növekedés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vitáznak az elemzők a kormány növekedési előrejelzéséről
Nem egyeznek az elemzők a kormány 3 százalékos gazdaságnövekedési várakozásait illetően, van aki szerint inkább 2-2,5 százalék lesz, más úgy véli, akár még nagyobb is lehet, de más miatt, mint amit kormány vár. Abban viszont nagy az egyetértés, hogy akár lényegesen is csökkenhet a következő években az államadósság és a kamatteher a magán-nyugdíjpénztári befizetések és vagyon átirányításával.
Megháromszorozta profitját a Volkswagen
Elsősorban az erős kínai keresletnek köszönhetően jelentősen nőtt a Volkswagen AG bevétele és nyeresége az év első kilenc hónapjában - jelentette be pénteken a német autógyártó.
A Viala a leggyorsabban növekvő magyar technológiai cég
Idén a Viala Kft. a leggyorsabban növekvő magyar technológiai cég Közép-Európa 50-es toplistáján - tette közzé a Deloitte.
EKB ötlet a kiegyensúlyozott növekedésre: A kínai fogyasszon, az amerikai spóroljon
Úgy lehetne közelebb hozni egymáshoz a fejlett és a felzárkózó országok eltérő növekedési ütemét, ha utóbbiak többet fogyasztanának, előbbiek pedig többet takarékoskodnának - javasolja az Európai Központi Bank igazgatóságának egyik tagja.
Költségvetési Tanács: az ágazati különadó félezer milliárdot hoz 2010-2012 között
Az egyes ágazatokat terhelő különadó parlamenti elfogadásának teljes hatásaként a költségvetés 2010-2012 között 494 milliárd forint bevételhez jut, a GDP-re idén semleges, jövőre 0,1 százalékos negatív, 2012-ben ismét semleges hatása lesz - áll a Költségvetési Tanács (KT) elemzésében.
"Nem fogták föl, hogy bajban van az ország" - a világ sereghajtói között Románia
Inkompetens és egyhelyben toporgó kormány, későn jött válságtudat, a fogyasztás visszaesése és az élénkíteni nem hajlandó jegybank - ezek mind szerepet játszottak az elhúzódó román recesszióban az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint. A gazdaság gondjait jól mutatja, hogy Románia egyike annak a mindössze három országnak, ahol az IMF szerint 2010-2011-ben csökken a gazdaság teljesítménye.
A szlovák cégvezetők a legbizakodóbbak a régióban
A szlovák cégvezetők 71 százaléka gondolja úgy, hogy az elkövetkező félévben javulnak a gazdasági kilátások. A magyar és a román vállalatvezetők viszont pesszimisták a növekedést illetően.
Felpörög az olasz acélipar
A gazdasági élénkülés jele, hogy idén legalább negyedével fog nőni Olaszország acéltermelése.
Stagnált a magyar gazdaság a második negyedévben az előző negyedévhez képest
Stagnált a magyar gazdaság a második negyedévben az előzőhöz képest, az előző év második negyedévéhez képest viszont 0,8 százalékot növekedett a KSH szerdán délelőtt közölt előzetes adatai alapján. Az előzetes adatok megegyeznek a korábban kiadott gyorsbecsléssel. A magyar háztartások fogyasztása 4,9 százalékkal esett vissza. Az unió GDP-je az év második negyedévében 1 százalékkal bővült az előző negyedévhez viszonyítva.
- címkék:
- GDP
- növekedés
- KSH
- Címkefelhő »
Az erős svájci frank miatt a német csodáról is lemarad Magyarország
Érezhetően nekilendült Németország a második negyedévben, a legnagyobb európai gazdaság magára találásából a közép-európai államok is profitálni tudtak. A legkevésbé a magyar növekedésen látszik meg a német csoda begyűrűzése, amit többek között az okoz, hogy az erős svájci frank miatt már nem csak a devizahitelesek szenvednek, hanem az egész magyar gazdaság.