női kosárlabda-válogatott
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- női kosárlabda
- kosárlabda2017
- Székely Norbert
- női kosárlabda Eb
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Botrány Portugáliában - soha nem látott helyzetben volt a magyar válogatott
A német légitársaság hibájából nagyon nehéz helyzetbe került a magyar női kosárlabda-válogatott Portugáliában, ahol Székely Norbert csapata szerdán, csütörtökön és pénteken is felkészülési mérkőzést játszik a portugálokkal. A keddi utazás során ugyanis a teljes küldöttség feladott csomagja elveszett, pontosabban ekkor még azt hittük, hogy csak nem érkezett meg Lisszabonba a 22 táska.
Nagy visszatérőkkel és edzőmeccsekkel készül a női kosárlabda-válogatott
Három felkészülési mérkőzést vív Portugáliában májusban a magyar női kosárlabda-válogatott.
Ha a WNBA-be hívnának, azonnal ugranék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) elmúlt évtizedének egyik legnagyobb sztárja, Stephen Curry egészen hihetetlen formában kosárlabdázik az idei szezonban is. A Golden State Warriors ásza évről-évre több millió szurkolót kápráztatott el játékával, és az amerikai játékos egyéni edzésmódszerei alapján több női és férfi játékos készül a világon. Az egyikük a magyar válogatott és a Ludovika-FCSM Csata válogatott kosárlabdázója, Lelik Réka is. A dobóhátvéd kiváló formában játszotta végig az őszt a klubcsapatában és a válogatottban is. Az Origo a pályafutásának kezdeteiről, a külfödre való igazolás lehetőségeiről, az egyéni edzéssmunka ...
Zseniális koreográfiával szórakoztatták az izlandi kosaras lányok a repülőre várakozókat - videó
A magyar női kosárlabda-válogatott vasárnap Izlandon játszik Európa-bajnoki selejtezőt, ahova pénteken indult el Székely Norbert csapata. A két válogatott együtt tart a szigetországba, és nem telnek unalmasan még az átszállással töltött órák sem.
Újra ott van a női kosárlabda-válogatottban Gereben Lívia
Székely Norbert szövetségi kapitány kijelölte az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női kosárlabda válogatott bő keretét.
A spanyolokkal is egy csoportba került a női kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőkön
Spanyolországgal, Romániával és Izlanddal került egy csoportba a magyar válogatott a 2023-as női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjében.
A magyar válogatott sima győzelemmel zárta a csoportkört az U19-es női kosárlabda-vb-n
A házigazda magyar válogatott 80-29-re legyőzte Argentínát a Debrecenben zajló U19-es női kosárlabda-világbajnokság csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában, kedden.
Drámai vereség, lemaradt az olimpiáról a magyar női 3x3-as kosárcsapat
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott az utolsó kvalifikációs mérkőzésen bukta el a tokió szereplés lehetőségét, miután a debreceni olimpiai kvalifikációs torna döntőjében 13-12-re kikapott Olaszországtól.
Egy lépésre van az olimpiától a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-9-re legyőzte Tajvant a debreceni olimpiai selejtező elődöntőjében, így egyetlen lépésre került a tokiói szereplés kiharcolásától. A fináléban Olaszország lesz a mieink ellenfele.
Nyert a női kosárválogatott, él a remény az Eb-kijutásra
A magyar női kosárlabda-válogatott Szlovákia ellen idegenben nyerte meg utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét 65-57-re, így tovább él a reménye arra, hogy ott legyen a júniusi Európa-bajnokságon.
A női kosárválogatott kapitánya szerint sok múlhat a kezdésen a sorsdöntő Eb-selejtezőn
Sok múlhat a kezdésen Székely Norbert, az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésére készülő női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint.
A női kosárválogatott csapatkapitánya győzelmet vár az utolsó Eb-selejtezőn
Győzelmet vár az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésén Raksányi Krisztina, a női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.
Húszpontos hátrányból állt fel, de nem tudott nyerni a női kosárválogatott
A magyar női kosárlabda-válogatott 68-63-ra kikapott Amszterdamban Hollandiától az Európa-bajnoki selejtező harmadik fordulójában. A koronavírus miatt kijelölt buborékban rendezett mérkőzést rendkívül rosszul kezdte a magyar csapat, amelyik a második negyedben már húszpontos hátrányban is volt. Innen sikerült visszakapaszkodni, egyszer még a vezetést is átvettük, de az utolsó perceket a hollandok bírták jobban. A vereséggel minden bizonnyal az Eb-szereplés is oda van, a kijutás már nem a mi kezünkben van, s óriási szerencse is kellene hozzá.
Koronavírusos lett a női kosárlabda-válogatott egyik játékosa és másodedzője
Pozitív lett a koronavírustesztje a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő női kosárlabda-válogatott másedzőjének, Cziczás Lászlónak, és a csapat egyik játékosának, Zele Dorinának.
A magyar női kosárlabda-válogatott kapitánya szerint így győzhetjük le Hollandiát
Jó munkamorállal készül a magyar női kosárlabda-válogatott a hollandok elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre a szövetségi kapitány szerint.
Megvan a magyar női kosárlabda-válogatott kerete a novemberi Eb-selejtezőre
Székely Norbert szövetségi kapitány kijelölte 18-as keretét, mellyel jövő pénteken vonul edzőtáborba Székesfehérváron. A magyar női kosárlabda-válogatott november 14-én játszik Európa-bajnoki selejtezőt Hollandiában.
Visszatért a válogatottba a szekszárdi kosaras, aki legyőzte a leukémiát
Több mint egy évvel azt követően, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála, újra csapatedzésen vett részt a kosárlabdázó Gereben Lívia.
Már jövőre visszatérne a leukémiával harcoló magyar válogatott kosaras
Gereben Líviánál, a KSC Szekszárd és a magyar női kosárlabda-válogatott bedobójánál májusban diagnosztizáltak leukémiát. A 20 éves játékos azóta kemoterápiás kezeléseken és transzplantáción is átesett, a gyógyulás hosszú útjára lépett. A Nemzeti Sportnak adott interjújában mesélt élete legnehezebb fél évéről.
Az Eb-szereplés múlhat a magyar kosárválogatott vasárnapi mérkőzésén
Miután csütörtökön nem várt, 66-56-os vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt Hollandiában, vasárnap győzelmi kényszerrel lép pályára Sopronban a magyar női kosárlabda-válogatott. Az ellenfél a szintén a kontinens középcsapatai közé tartozó Szlovákia lesz.
Székely Norbert keretet hirdetett az Eb-selejtezőkre
Székely Norbert szövetségi kapitány kihirdette a női válogatott keretét a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság novemberi két selejtezőmérkőzésére.
Hosszú kihagyás vár a magyar női kosárválogatott csapatkapitányára
Bokaműtét miatt novemberig nem kosárlabdázhat Raksányi Krisztina, a magyar női válogatott csapatkapitánya.
Kikapott az U19-es vb-n a magyar női kosárválogatott
A Korea elleni sikert (92-68) követően a 2. fordulóban 81-71-es vereséget szenvedett Ausztrália ellen a női U19-es kosárválogatott a thaiföldi világbajnokságon.
Szalay Ferenc: A női kosárválogatott túlteljesített a 7. hellyel
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint a magyar válogatott túlteljesítette a várakozásokat azzal, hogy a hetedik helyen végzett a szerb-lett rendezésű női Európa-bajnokságon.
Az olimpiai selejtezőért harcol a női kosárlabda-válogatott
A magyar női kosárlabda-válogatott Belgium ellen lép pályára az Európa-bajnokság alsóházi rájátszásában, aminek a tétje az olimpiai selejtező lehetősége, a győztes biztosan részt vehet az 2020-as tokiói olimpia selejtezősorozatában. Tartsanak velünk!
Botrányos szervezés: alig tudott a csarnokba jutni a női kosárválogatott
12.30-kor az olimpiai selejtező lehetőségéért lép pályára a magyar női kosárlabda-válogatott Belgrádban, az Európa-bajnokságon, de az előkészületek finoman szólva sem mentek gördülékenyen.
Hatalmasat léphet az olimpia felé a női kosárlabda-válogatott
A magyar női kosárlabda-válogatott Nagy-Britannia ellen lép pályára az Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Egy győzelem nemcsak a négy közé jutást jelentené Székely Norbert együttesének, hanem azt is, hogy biztosan részt vehet az 2020-as tokiói olimpia selejtezősorozatában. Tartsanak velünk!
A magyar szövetségi kapitány többször megőrült a meccs alatt
Székely Norbert szövetségi kapitány többször megőrült a szlovénok ellen 88-84-re megnyert Eb-meccs alatt. Határ Bernadett boldog volt, de a védőmunkájával nem elégedett. Zele Dorina szerint a hit is segített a magyar válogatottnak Nisben.
Nem jutottak tovább a magyar kosarasok az Európa Játékokon
A magyar női 3x3-as kosárlabdacsapat három vereséggel zárta a csoportját, így a negyedik helyen végzett és nem jutott a negyeddöntőbe a minszki Európa Játékokon.
Kőkemény kosárütközet vár Prágában a női válogatottra
Csehország, Bosznia-Hercegovina és Lettország ellen lép pályára az Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott. Székely Norbert együttesének első ellenfele csütörtökön este 6-tól Prágában a házigazda cseh válogatott lesz.
Elégedetlen az eddig látottakkal a női kosarasok kapitánya
Nem elégedett az eddig látottakkal Székely Norbert, az első két Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésén vesztes női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A lettektől is kikapott az Eb-re készülő női kosárválogatott
A szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott 79-65-ös vereséget szenvedett a lett csapattól a spanyolországi Burgosban rendezett felkészülési tornán.
Kikapott az Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott
A szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott 66-57-re kikapott a török csapattól a spanyolországi Burgosban felkészülési tornán.
Csoportellenféllel vívja első edzőmeccsét a női kosárválogatott
A későbbi csoportellenfél törökökkel vívja első felkészülési mérkőzését a júniusi Európa-bajnokságra hangoló magyar női kosárlabda-válogatott.
A 19 éves magyar kosaras lány a legnagyobb reménységek között
Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd 19 éves kosárlabdázója könnyen elkelhet az idei WNBA drafton. Paul Nielsen, a FIBA szakírója azt a 10 nem amerikai játékost rangsorolta, akiknek szerinte a legnagyobb hatásuk lehet majd a játékra és akár az amerikai ligára is. A magyar kosaras a lista nyolcadik helyén található.
Székely Norbert: Nem álomsorsolás, az első perctől koncentrálni kell
Szerdán Belgrádban kisorsolták a 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokság csoportbeosztását. Magyarország a C jelű négyesbe került Törökországgal, Olaszországgal és Szlovéniával, valamint az is eldőlt, hogy a magyar válogatott Szerbiában vívja meg a meccseit. A sorsolásról és a csoportokról megkérdeztük Székely Norbert szövetségi kapitányt.
Elkerülte a halálcsoportot a női kosárválogatott az Európa-bajnokságon
Belgrádban kisorsolták a 2019-es szerb-lett közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság csoportjait. Magyarország a C csoportba került Törökországgal, Olaszországgal és Szlovéniával, egyúttal az is kiderült, hogy Szerbiában fogja megvívni a csoportmeccseit.
A 3. kalapba került a magyar női kosár-válogatott
A szerdai, belgrádi sorsolást megelőzően az európai szövetség elkészítette a jövő évi női kosárlabda Európa-bajnokság kalapbeosztását. Magyarország a 3. kalapba kapott besorolást.
Külföldről is csodájára járnak a magyar női kosárlabdának
A magyar női kosárlabda-válogatott 2015 és 2017 után sorozatban harmadszor, 2019-ben is ott lesz az Európa-bajnokságon. A friss diadalról, az utánpótlás sikereiről, valamint a hosszú távú célokról kérdeztük Szalay Ferencet, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökét.
Az olimpiai szereplés még nem reális a magyar női kosarasoknak
A magyar női kosárlabda-válogatott négy győzelemmel és két vereséggel jutott ki a 2019-es Európa-bajnokságra, amelyet Szerbiában és Lettországban rendeznek. Arról a tornáról a tokiói olimpia felé is vezet egy út, de Székely Norbert szövetségi kapitány szerint ennek a válogatottnak még nincs reális esélye a tokiói szereplésre. Arra viszont igen, hogy a következő 6-8 évben a kontinens meghatározó együttesévé váljon. A 2019-es Eb mezőnye teljes, a legnagyobb meglepetés talán Szlovákia kiesése.
Óriási nemzetközi elismerést kapott női kosárválogatottunk klasszisa
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) honlapjának szakírója, Paul Nielsen legutóbbi cikkében a magyar női válogatott és a Sopron Basket kiválóságát, Fegyverneky Zsófiát méltatta - számol be a wbasket.hu.
Szibériába "száműzik" a magyar kosaraslányokat az oroszok
Sokáig nem lehetett tudni, hogy az orosz szövetség hol rendezi meg a női kosárlabda Eb-selejtező utolsó fordulójában a magyarok elleni meccset. Mindenki abban reménykedett, hogy Moszkva, esetleg Szentpétervár lesz a helyszín. Aztán jött a hír, hogy Szibéria nyugati kapujához, az Ural-menti Jekatyerinburgba kell utazni. Ha oda, akkor oda. A magyar csapat nincs győzelmi kényszerben, de Székely Norbert szövetségi kapitányt ismerve lehetetlen, hogy ő ne a győzelemért utazzon el több mint 3600 kilométert.
A királynő, aki sosem hagyta cserben Magyarországot
Van, aki egy évig szünetelteti a válogatottságát, mert pihennie kell, aztán lehet, hogy majd visszatér. Van, aki a tengerentúlról leveleket ír, kéreti magát, feltételeket szab. De olyan is van, aki egyszer már visszavonult a válogatottságtól, ám amikor a szövetségi kapitány egy nehéz helyzetben megkeresi, azonnal igent mond arra a meccsre, amely után szinte biztos, hogy a csapat Európa-bajnoki résztvevő. Utóbbi a példakép. Fegyverneky Zsófia.
Egy százalék kell még a magyar női kosárválogatott Eb-szerepléséhez
Bár hivatalosan még nem jelenthetjük ki, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott kijutott a 2019-es Európa-bajnokságra, gyakorlatilag nem lehet elvenni Székely Norbert együttesétől a jövő évi Eb-szereplést, mert 4 győzelme és 1 veresége mellett nagyon jó a kosárkülönbsége. A selejtező ötödik mérkőzésén Tiranában 112 pontos különbséggel, 139-27-re nyertünk egy olyan meccsen, amelyet az első pillanattól az utolsóig komolyan vett a magyar válogatott.
Drámai meccsen veszítette el az Eb-negyeddöntőt az U16-os női kosárcsapat
A magyar női U16-os kosárválogatott 51-48-as vereséget szenvedett Csehországtól a kaunasi korosztályos Európa-bajnokságon, így nem jutott a legjobb négy közé. A hunbasket.hu beszámolója a mérkőzésről.
A favoritot legyőzve jutott Eb-elődöntőbe a magyar női U18-as kosárcsapat
A magyar női U18-as kosárválogatott fantasztikus játékkal 69-61-re legyőzte Franciaországot az udinei Európa-bajnokság negyeddöntőjében, ezzel két bravúrt is végrehajtott: egyrészt bejutott a kontinenstorna legjobb négy csapata közé, másrészt kvalifikálta magát a jövő évi U19-es világbajnokságra. A hunbasket.hu beszámolója a mérkőzésről.
Megvan a második magyar győzelem a női U17-es kosárlabda-vb-n
Vasárnap kora délután második mérkőzését játszotta a minszki világbajnokságon a magyar U17-es lány válogatott, az ellenfél ezúttal Új-Zéland gárdája. Völgyi Péter együttese a vártnál talán szorosabb, de 68-60-as győzelmet aratott, így két meccsből két sikernél tart.
Második Eb-meccsét is biztosan nyerte a magyar női U20-as kosárválogatott
A magyar női U20-as kosárlabda-válogatott a második negyedtől kézben tartva a mérkőzést végül magabiztos különbséggel győzte le Lettországot a soproni Európa-bajnoki mérkőzésen.
A mellőzött soproni kosaraslányok klasszisokká váltak a válogatottban
A magyar női kosárlabda-válogatott nyári felkészülése során öt mérkőzést játszott. Valamennyit idegenben. Kettőt Csehország ellen, hármat a világbajnokságra készülő francia nemzeti csapat ellen. Háromszor nyertünk, kétszer kikaptunk. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy az ötből négy meccsen az a Határ Bernadett volt a vezéregyéniség, aki miatt sokan az egész évet végigsóhajtozták.
A franciák visszavágtak a magyar női kosárlabda-válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott nyolc ponttal kikapott a házigazda francia csapattól a Landerneau-ban rendezett szombati barátságos mérkőzésen.
A női kosárválogatott visszavágott a cseheknek
A magyar női kosárlabda-válogatott húsz ponttal legyőzte Csehország csapatát a pénteken Prágában rendezett barátságos mérkőzésen.