NOB
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- Jacques Rogge
- Thomas Bach
- dopping
- téli olimpia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csak tiszta atléták kaphatják meg Marion Jones érmeit
Korábbi nyilatkozataival ellentétben Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke bejelentette: csak azok az atléták kaphatják meg a Marion Jones által visszaszolgáltatott érmeket, akikről biztosan állítható, hogy tisztán versenyeztek.
Debrecen nyolc riválissal verseng az ifjúsági olimpiáért
Összesen kilenc város - köztük Debrecen - nyújtott be hivatalos pályázatot a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpia megrendezésére - jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
- címkék:
- Debrecen
- ifjúsági olimpia
- NOB
- Címkefelhő »
Debrecen beadta pályázatát a 2010-es ifjúsági olimpiára
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásainak megfelelően Debrecen pénteken benyújtotta pályázatát a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő nyári ifjúsági ötkarikás játékok megrendezésére.
- címkék:
- Debrecen
- ifjúsági olimpia
- NOB
- Címkefelhő »
Heten pályáznak a 2016-os olimpiára
A korábban jelzetthez képest eggyel több, hét pályázat érkezett be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) a 2016-os nyári játékok rendezési jogának elnyeréséért. A NOB pénteki közlése alapján Chicago, Tokió, Rio de Janeiro, Madrid, Prága és Doha mellé befutott Baku is a csütörtök éjféli határidőig.
- címkék:
- Japán
- NOB
- Chicago
- Prága
- Doha
- Baki
- Madrid
- Rio de Janeiro
- Tokió
- Címkefelhő »
Hat város jelentkezett be a 2016-os olimpiára
Bár a határidő csak csütörtökön éjfélkor jár le, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem számol több kandidálóval a 2016-os nyári játékokkal kapcsolatban, azaz a szerdai állás szerint Chicago, Tokió, Rio de Janeiro, Madrid, Prága és Doha száll versenybe a kilenc év múlva sorra kerülő esemény rendezési jogáért.
- címkék:
- Japán
- NOB
- Chicago
- Prága
- Doha
- Madrid
- Rio de Janeiro
- Tokió
- Címkefelhő »
Száműzik az olimpiáról a doppingolókat
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kijelentette, azok a sportolók, akik doppingolás miatt lebuknak, egy ötkarikás csúcseseményt automatikusan kénytelenek lesznek kihagyni.
- címkék:
- Jacques Rogge
- dopping
- NOB
- Címkefelhő »
Egy év múlva olimpia - jó választás Peking?
Országszerte több mint hatvan ünnepséget rendeztek Kínában a hét közepén, hangsúlyozandó, hogy - a nyolcas szám jótékony hatása miatt - egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor megkezdődik a pekingi olimpia. Az ötkarikás rendezvényt óriási várakozás előzi meg az ázsiai országban, ám van még min csiszolni a hátralévő 364 napban: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közlekedés megszervezését, a légszennyezés csökkentését sürgeti, jogvédő szervezetek pedig az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a sajtószabadság biztosításáért és Tibet függetlenségéért küzdenek. A Magyar Olimpiai Bizottság már jóslásokbaa ...
A lágerek elfeledett olimpiái
Bár a második világháború miatt hivatalosan az 1940-es és az 1944-es nyári olimpiai játékokat nem rendezték meg Helsinkiben és Londonban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számon tartja a XII. és XIII. olimpiaként. Arról azonban se a NOB-nak, se a német hadsereg tagjainak nem volt, nem lehetett tudomása, hogy Langwasser, Woldenberg (Dobiegniew) és Grossborn koncentrációs táboraiban a túlélés egyik eszközeként a foglyok bepótolták egymás között az elmaradt játékokat.
- címkék:
- London
- NOB
- Helsinki
- Címkefelhő »
Szocsi rendezi a 2014-es téli olimpiát
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 119., guatemalai ülésszakán eldőlt, hogy Szocsi adhat otthont a 22. téli játékoknak 2014-ben. Az orosz város az ausztriai Salzburg és a dél-koreai Pjongcsang előtt nyert a szavazáson.
Pjongcsang és Salzburg kitűnő, Szocsi nagyon jó
A dél-koreai Pjongcsang és az ausztriai Salzburg kitűnő, az oroszországi Szocsi pedig nagyon jó minősítést kapott a 2014-es téli olimpia megrendezésére beadott pályázati anyagára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemlebizottságától. A 85 oldalas értékelést kereken egy hónappal a helyszínkijelölő döntés előtt hozta nyilvánosságra a NOB.
- címkék:
- Pjongcsang
- téli olimpia
- Salzburg
- NOB
- Szocsi
- Címkefelhő »
Bodrogi remekelt a Giro-időfutamon
Az olasz Paolo Savoldelli nyerte a huszadik, egyben utolsó előtti szakaszt a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen. Bodrogi László, a mezőny egyetlen magyarja negyedik lett. Összetettben továbbra is a hazai Danilo Di Luca áll az élen.
Hat osztrákot örökre kizártak az olimpiáról
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete hat osztrák sportolót örökre kizárt az ötkarikás játékokról a tavalyi, torinói téli olimpián történt doppingbotrány miatt.
A pekingi szmog miatt aggódik a NOB
Elégedetten zárta látogatását csütörtökön Pekingben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlecsoportja, amely csupán a levegő szennyezettsége miatt aggódik a jövő évi olimpia előtt.
- címkék:
- Peking
- NOB
- Címkefelhő »
Azerbajdzsán hatmilliárd euróért rendezne olimpiát
Azerbajdzsán kész akár hatmilliárd eurót beruházni azért, hogy 2016-ban nyári olimpiát rendezhessen az ország fővárosában, Bakuban.
- címkék:
- Azerbajdzsán
- NOB
- Baki
- Baku
- Címkefelhő »
Peking 2008: újabb szemle a helyszíneken
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs testülete a napokban ismét a helyszínen ellenőrzi a 2008-as pekingi olimpia előkészületeit.
- címkék:
- NOB
- Címkefelhő »
DNS-adatbázist szeretne a NOB elnöke
A doppingellenes harc következő állomásaként versenyzői DNS-adatbázis létrehozását javasolja Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.
- címkék:
- Jacques Rogge
- NOB
- Címkefelhő »
Brundage osztott díjakat Ballaratban
Lezajlott délután az evezősversenyek fináléja, hét érem sorsa dőlt el. A legtöbbet az Egyesült Államok vitte el, rögtön utána következett a Szovjetunió. A díjkiosztó ünnepélyességét fokozta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Avery Brundage adta át az érmeket Ballaratban, az evezősversenyek színhelyén.
Úszóink vb-szereplését a Forma-1 is zavarja
Még megemészteni sem volt idő a NOB döntését, amelynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, egy újabb pofont kapott az európai úszósport. Amint a MOB-ban folyó olimpiai konzultációk e heti ülésén kiderült, ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tettek keresztbe: nemrég körlevél érkezett többek között a Magyar Úszószövetségbe is, amely arról tudósít, hogy a szállodákat a helyi Formula-1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók.
Holland szolidaritási bojkott az olimpián
Hollandia megdöbbenéssel figyelte a magyarországi forradalom vérbe fojtását. Holland sportszervezetek azt szorgalmazták, a holland olimpiai csapat mondja le a melbourne-i játékokon való részvételét. "Nem menni, ez lehet az egyetlen méltó döntés" - mondta a Holland Olimpiai Bizottság elnöke, Dr. J. Linthorst Homan. A NOB állásfoglalása szerint a politikai okokból történő távolmaradás ellenkezik az olimpia szellemével. Magyarország kitart a részvétel mellett. Karin de Mik, a holland NRC Handelsblad és a Journalist újságírója azt vizsgálja, mi állt a holland döntés hátterében.
- címkék:
- Magyarország
- szellem
- újságíró
- Hollandia
- NOB
- Címkefelhő »
Harctérről az olimpiára
Ottó Mayer, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irodájának vezetője kijelentette, hogy a hadviselő országok sportolói is részt vehetnek az olimpián. Ez vonatkozik Izraelre és bármely más országra, amely hadiállapotban van.
- címkék:
- Izrael
- Iroda
- hadiállapot
- NOB
- Címkefelhő »
Rogge aggódik Peking miatt
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nyugtalanságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy milyen összkép alakul ki a pekingi olimpiáról külföldön.
- címkék:
- Jacques Rogge
- Peking
- NOB
- Címkefelhő »
Peking Csollány Szilvesztert is várja
Csollány Szilveszter 2000-ben a sydneyi olimpián aranyérmet nyert gyűrűn, 2004-ben, Athénban az egyik jelölt volt a NOB sportolói bizottságába, és ott lesz két év múlva a pekingi ötkarikás játékokon is. Ezúttal egy újabb szerepkörben, mint a "Peking téged vár" kampány egyik arca.
- címkék:
- Csollány Szilveszter
- Peking
- NOB
- AÉK
- Címkefelhő »
Elhunyt a NOB-ból kizárt sportdiplomata
Szívroham következtében 80 éves korában elhunyt Sergio Santander, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból 1999-ben korrupció miatt kizárt chilei sportdiplomata.
- címkék:
- NOB
- Címkefelhő »
Salzburg, Pjongcsang és Szocsi küzd 2014-ért
Salzburg, Pjongcsang vagy Szocsi lehet a házigazdája a 2014-es téli olimpiának, miután a hét jelentkező közül e háromnak a kandidálását támogatta csütörtöki "szűkítő" döntésével a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.
- címkék:
- Pjongcsang
- téli olimpia
- Salzburg
- NOB
- Szocsi
- Címkefelhő »
Rogge kritizálja a színészkedő játékosokat
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke tisztességes játékra szólította fel a pénteken kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokság résztvevőit.
- címkék:
- Jacques Rogge
- NOB
- Címkefelhő »
Budapestre jön a NOB elnöke
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke elfogadta Kamuti Jenő meghívását, és ígérete szerint december 30-án ellátogat a magyar fővárosba, a nemzetközi Fair Play-díj átadására.
Egyelőre hatan pályáznak a 2016-os olimpiára
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának szöuli ülése után Jacques Rogge bejelentette: a 2016-os nyári olimpia rendezésére eddig négy kontinens hat országa jelezte kandidálási szándékát. A NOB-elnök nem tett említést Magyarországról.
- címkék:
- Jacques Rogge
- Magyarország
- NOB
- Címkefelhő »
A NOB a kisebb sportnemzeteket is támogatja
Az ötkarikás mozgalom továbbfejlődéséhez megfelelő források állnak rendelkezésre, ennek jegyében több mint 300 millió dollárral tudjuk támogatni a kisebb nemzetek szervezeteit - hangzott el Szöulban a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ANOC) 15. közgyűlésén, amelynek zárónapján a 201 bizottság 300 képviselője - így Kamuti Jenő MOB-főtitkár - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságával közös ülést tartott.
- címkék:
- NOB
- Szöul
- Címkefelhő »
Két NOB-tagot megfosztottak tisztségétől
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága minden, a sportszervezetben betöltött tisztségétől megfosztotta a dél-koreai Park Jong Szungot, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnökét, illetve a francia Guy Drut-t.
Gabriela Sabatini 2006 sporthölgye
Nőnap alkalmából a "2006 sporthölgye" elnevezésű kitüntetést adományozta Gabriela Sabatininek, az argentinok egykori klasszis teniszezőjének a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Elvehetik a svéd hokisok olimpiai aranyát
Elképzelhető, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztja Torinóban szerzett aranyérmétől a svéd jégkorong-válogatottat, miután az északi együttes megszegte a szervezet szponzori szabályzatát.
- címkék:
- Torino
- NOB
- Címkefelhő »
Bizottság vizsgálja az osztrák doppingügyet
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a torinói téli játékok után vizsgálóbizottságot állít fel, amely az osztrák doppingüggyel foglalkozik majd. Ezt Jacques Rogge NOB-elnök jelentette be.
- címkék:
- Jacques Rogge
- dopping
- NOB
- Címkefelhő »
Piljevát két évre eltiltották
A Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) két évre eltiltotta Olga Piljevát, aki a női sílövők 15 km-es számában második lett, de ezüstérmét utólag elvették, a NOB pedig kizárta, mivel pozitív lett a doppingtesztje a hétfői viadalt követően a torinói téli olimpián.
- címkék:
- Olga Piljeva
- téli olimpia
- NOB
- IBU
- Címkefelhő »
Dopping miatt elveszik Piljeva ezüstjét
A női sílövők 15 km-es számában ezüstérmes orosz Olga Piljeva pozitív doppingtesztet produkált a hétfői viadal után a torinói téli olimpián. A NOB kizárta a játékokról.
- címkék:
- Olga Piljeva
- dopping
- téli olimpia
- NOB
- Címkefelhő »
Björndalen Daehlie rekordjára tör
Ole Einar Björndalen norvég sílövő a téli olimpiák történetének legeredményesebb sportolója szeretne lenni a XX., torinói játékok befejeztével.
Továbbra is száműzetésben a baseball és a softball
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság torinói teljes ülése elutasította, hogy a baseball és a softball visszakerüljön az ötkarikás játékok műsorára.
- címkék:
- baseball
- MLB
- NOB
- Címkefelhő »
Rendbe hozták a leszakadt médiaközpontot
Egy nap szünet után visszatérhettek a televíziósok a jövő pénteken kezdődő torinói téli olimpia Sestrierébe kihelyezett médiaközpontjába, ahol szerdán délután leszakadt egy födémdarab.
1936 - Garmisch-Partenkirchen
Az olimpiát - akárcsak később Berlinben - Hitler nyitotta meg, a játékok a náci propaganda részét képezték, ennek is köszönhető, hogy az eseményeket mintegy félmillióan tekintették meg. Kevéssel a rendezés odaítélése után Németországban már horogkeresztes zászlók lobogtak, életbe léptek a hírhedt nürnbergi zsidótörvények. A politikamentes sportot hirdető Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem változtatta meg döntését, pedig több országban mutatkozott bojkotthangulat, az amerikaiak részvétele is csak heves viták után dőlt el.
1924 - Chamonix
Amikor a francia városban a versenyek zajlottak, a sportolók még nem tudták, hogy tulajdonképpen olimpián vesznek részt. A NOB csak egy évvel később nyilvánította ötkarikás játéknak az 1924-ben Nemzetközi Télisport Hétnek nevezett eseményt.
- címkék:
- Chamonix
- NOB
- Egerszeg
- Címkefelhő »
1994 - Lillehammer
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem sokáig tartotta meg az 1986-ben elfogadott Olimpiai Charta tartalmát, amely kimondta, a nyári és a téli játékok mindig azonos évben kerülnek lebonyolításra. 1994 tehát fordulópont volt, ebben az esztendőben tért ki a téli olimpia négyéves ciklusa a nyári játékok hasonló ütemezésű rendje elől.
1984 - Szarajevó
Talán még a házigazdák is meglepődtek, amikor a NOB Szapporóval és Göteborggal szemben a jugoszláv városnak adta a rendezési jogot. A félmilliós bosnyák (akkor még jugoszláv) városban olyan nemzetek is indultak, mint a Virgin-szigetek, Puerto-Rico vagy Szenegál. A NOB először fedezte minden ország egy-egy női és férfi sportolójának a költségeit.
Egerszegi átvette a NOB-elnöki különdíjat
Egerszegi Krisztina kedden átvette Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökétől az elnöki különdíjat (President's Trophy). A lausanne-i NOB-székházban tartott ünnepségen az egykori klasszis, ötszörös olimpiai bajnok úszó mellett férje, Vigassy Ádám, valamint Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára - aki ebben a minőségében először járt a NOB elnökénél - és Kiss László, Egerszegi mestere vett részt.
Orosz győzelem a súlyemelő-vébén
Dohában az utolsó előtti napjához érkezett a súlyemelő-világbajnokság, szerdán a férfi 105 kg-os férfiak viadalát láthatta a közönség, no meg Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Katarban tartózkodó elnöke is, aki kedden késő este érkezett Dohába, s Aján Tamás, az IWF magyar elnöke társaságában részt vett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) 100. születésnapját ünneplő vacsorán is. Szerdán pedig a NOB elnöke adta át az érmeket a 105 kg-os döntőt követően.
Egerszegit mutatja be az Olympic Review
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság negyedévenként megjelenő magazinja, az Olympic Review legújabb számában Egerszegi Krisztinával, az ötszörös olimpiai bajnok magyar úszónővel közöl interjút.
A FINA örül az olimpiai úszóprogram bővülésének
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) örömmel fogadta a NOB múlt heti döntését arról, hogy a 2008-as pekingi nyári olimpián a hivatalos ötkarikás műsor részeként bemutatkozhat a női és férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás.
Több olimpiai sportágat akarnak a sportolók
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottsága azt javasolta a NOB végrehajtó bizottsági ülésén, hogy a minimálisan megszabott 15 helyett 25 sportág szerepeljen a nyári műsorban.
- címkék:
- sport
- NOB
- Címkefelhő »
Pekingben még nem bokszolnak a nők
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy nem lesz része a 2008-as pekingi játékok programjának a női ökölvívás, ellenben a női 3000 m-es akadályfutás, valamint a férfi és női 10 km-es nyíltvízi úszás bekerül a műsorba.
- címkék:
- Gera Zoltán
- boksz
- úszás
- Peking
- NOB
- Címkefelhő »
Fontos kérdésekben dönthet szerdán a NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az olasz kormány közötti, a jövő évi torinói téli játékok kapcsán kipattant vita, a női ökölvívás és egyéb számok 2012-es műsorba kerülése, valamint Jerome Young hat éve húzódó doppingügye lesz többek között terítéken a NOB végrehajtó bizottságának szerdától péntekig tartó lausanne-i ülésén.
- címkék:
- Jerome Young
- dopping
- boksz
- Peking
- NOB
- Címkefelhő »
Egerszeginek későn szóltak, hogy kitüntetik
Egerszegi Krisztina egy nappal az ünnepség után kapta csak kézhez azt az írásos értesítést, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság irodája ismertette vele a NOB elnöki díj adományozásának idejét és helyét.
Rogge: látványos és nézőcsalogató sportágak kellenek
Jacques Rogge a hétvégén minden bizonnyal világcsúcsot döntött helyszínváltoztatásban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a Magyar Olimpiai Bizottság 110 éves évfordulója alkalmából érkezett Budapestre, sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra rohant, de a zsúfolt programja ellenére sem hagyta ki a délutáni mérkőzéseket a birkózó-világbajnokságon a Papp Laszló Arénában. Sőt, a 66 kilogrammos súlycsoport győztesének, a bolgár Nyikolaj Gregovnak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a NOB első emberétől vehette át az aranyat.